2010. május 4., kedd

Tökéletesség


Olyan tökéletes egyetlen orgonaszirom. Tömegével is lenyűgöző, de nem is kell túl sok.
Elég egyetlen egyet szemügyre venni.
Ma szakadó esőben kimentem a munkahelyem kertjébe, hogy hozzak orgonát az asztalomra. Most is megállapítottam, hogy egy esőtől vizes orgonabokor nagyon szép. Persze, amint törtem egy-két ágat róla a cseppek fejemre, arcomra hullottak.
Egyszer már átéltem ezt az érzést. Egy templom tövében lévő ázott orgonabokor egyik virágjába szagoltam bele. Úgy igazán mélyen. Az esőcseppek az arcomon maradtak. Emlékszem rá még most is, pedig olyan apró, szinte jelentéktelen esemény volt.
Ha tudnék verset írni egy esőáztatta orgonabokorról biztosan írnék.Semmi romantika, érzelgősség, hanem sorok a tényekről, a szirmok között megülő cseppekről.
Biztosan sokáig elégedetlen lennék a verssel. Mert nem tudnám a végletekig leegyszerűsíteni a tiszta, friss látványt és az élményt. Pedig egy vizes, esőáztatta orgonabokor ezt érdemli.
Ma néhány szirom azonnal lehullott, amikor behoztam a virágot. Kávészünetet tartottunk a kollégákkal.
Én virágszirom néző szünetet is.
Nagyon pihentető virágszirmot néző szünetet!:-)

2 megjegyzés:

  1. Van, aki megírni tudja, van, aki átélni.
    Meg olyan is van, aki élvezettel és köszönettel átéli/újraéli a Te leírásod nyomán.

    VálaszTörlés
  2. Stali, van aki mindkettőre képes. Átéli és versbe önti.De ez nem én vagyok, és ez olyan dolog, ami nem hiszem hogy fejleszthető. Vagy tehetséggel születik az ember, vagy nem.
    Én vagyok a " vagy nem".:-)
    Nem problémázom rajta, csak néha eljátszom a gondolattal, hogy jó lenne.
    Ha a nem versbe szedett mondatokkal valaki mégis átéli az élményt általam, az csak jó!:-)
    A vágy ugyanis bennem van, hogy megosszam, ha valamiben részem volt.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu