2017. augusztus 19., szombat

A buszmegállóban

álldogálva éppen lassan telt az idő, és én nézegettem csak úgy. Forróság volt, de valami furcsát láttam. Száraz, barna faleveleket. Ezeket a múltkori vihar söpörhette, törhette a földre az ágakkal együtt, és a zöld levelek és fű között elszáradtak, ami a fán volt, az pedig tényleg a közelgő ősz jele. Ma esik az eső, és álmosító.
Kitartóan tornázom, de  még nem látszik a jele, sőt nem is érzem azt a jelet, ami könnyítene, de nem adom fel.
Anyunál az ablakban az útszéli virág virágzásban olyan kitartó, mint én. Egyébként másban nem vagyok az, csak most ebben a tornában, mert a gerincem így nem maradhat. 
Nehezen viselem ezt a fájdalmat.


2017. augusztus 12., szombat

Sokat

romlott a gerincem, jelenleg sántikálok és fáj. A tény nem ad jó gondolatokat a jövőre nézve, de próbálok megtenni magamért, amit lehet. Gyógytornára járok a kórházba, korábban kezelésekre jártam. Tulajdonképpen teszem azt, amit tehetek, és tesznek értem, ami lehetséges. Egyelőre nem javul. Várom a pozitív eredményt.
Az ablakaim nyitva, a várva várt hűvös megérkezett. Kihűtöm a lakást az újra megérkező hőség előtt. Úgyis lesz még forróságban részünk. Tervező típus vagyok mindenben.
Gondolok már a közelgő tanévre is, és megállapítottam, hogy a szünetből sohasem elég. Nekem 1 hónapja kezdődött. Akkor fejeződött be a gyerekek gyakorlata. Én voltam, aki utoljára ment be dolgozni. 
A képeken - ahol mostanában elég sokat vagyok -, a kórház egyik épülete, azon belül tornázásaim színhelye. Annyi a baj, hogy mire hazaérek, a gyakorlatok egy részét elfelejtem, de kitalálok néhányat, ami megmozgatja a gerincem, és csinálom itthon is. 


2017. augusztus 8., kedd

Vannak

meglepetések. Meglepetésnek én általában a jót hírt hívom, a rosszat simán rossz hírnek. Rossz hír, hogy fáj a fogam, és az, hogy a fogorvosom szabadságom van, és csak harmincadikára tudott időpontot adni. Egyébként kibírom addig, most úgy néz ki. 
Meglepetés, hogy végre esett az eső, és kellemes az idő, nem kell folyton törölgetni magam, és 3x zuhanyozni, és mosni, mosni.
Meglepetés, hogy ennyi kihagyott idő után vannak már kommentek, benéztetek hozzám, és őszintén mondom, hogy ez öröm.
Meglepetés, hogy tudok írni, tulajdonképpen a hétköznapjaimat, bevillanó gondolataimat kell leírni, illetve azoknak kis szeleteit, mert mindent úgysem lehet, de nem is kell. Számomra ez a blog, ez is volt mindig, és el is fogadtátok.
Meglepetés virágot kapni, és a kérdésemre a válasz, hogy miért: "Csak!"
Az is ideillik, hogy írok nektek, mert ezek szerint igényem van rá! Itt vagyok, és csak írok, írok, ami eszembe jut, és nem gondolkodom továbbra sem mélyenszántó gondolatokon. 
Nem folytatom, mert okoskodásnak tűnik már, azt pedig nem akarom. Itt a vége most.


2017. augusztus 6., vasárnap

Némi

kiüresedés, téma hiánya, illetve olyan témák megléte, melyet már százszor leírtam. 
Közben írnék szívesen, de ilyen körülmények között inkább csendben vagyok. Mikor eljön az ideje valaminek, itt van úgy, mint ma, mikor már az utóbbi napok hősége után végre beborult az ég, esett az eső, most is csepeg, a távolban dörög, most is készül valami a végre kissé lehűlt időben. Fellélegzünk, eljött az ideje.
Eljött a ideje a kőrózsának is, melyet anyu a a rég elhagyott szülői ház cserepeiről szedett le sok éve, és ott, ahol most lakik elültette. Hogy mi jött el? A virágzása az egyiknek köszönetként mindazért a törődésért, melyet anyu adott neki az elmúlt gyerek- és fiatalkorért.
Hogy  nálam mi jött el? Megszólaltam, még mielőtt elfelejteném hogyan kell blogolni, például feltenni egy képet, gondolatot ( bármilyen egyszerűt) itt leírni stb. 
Benneteket nem felejtettelek el.
Üdvözlet azoknak, akik még ennyi idő után is benéznek hozzám.





zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu