2012. november 30., péntek

Kezdet

Most úgy fekszem le aludni, hogy mire felébredek már december lesz. Valami szépnek a kezdete, ami felé egész évben haladunk, és most akarom nyújtani igazán majd az időt, mert úgy vagyok ezzel a hónappal, mint iskolás a szünettel, nem akarom, hogy vége legyen.
Ahogy a kis Hanno is kitárta szívét Travemündében, és egész valójában kívánta érezni, felfogni, ami rá várt rá a szünidőben aztán "...mely kezdetben örökké tartó boldogságnak tűnt fel, de ha az első pár nap letelt, a többi oly kétségbeejtő sietséggel szalad el..."* 
Nem is az idő múlása számít igazán- hiszen a várakozásról szól most minden-, hanem ami felé haladunk, és az átélt napok mélysége. Amire vágyom közben, az a jóság, szelídség, mértékletesség, és ha tényleg működik az adok-kapok elve, akkor ha képes vagyok adni, az vissza is sugárzik rám.




* Thomas Mann: A Buddenbrook ház - részlet

Vannak...

...helyek, ahol eleve mindig vasárnap délután van almás rétes, kávé és Duna * illattal, és a vontatóhajók lassú, a partot csak éppen simogató hullámverésével.
A betegségem kitartó volta miatt időben eltolódott hétvégi temetőlátogatásaink szép helyekkel párosultak.
A bécsi Központi Temető után egy jó órát utaztunk a másik 2 helyig: Krems és Dürnstein. 
Mécsesgyújtás után ezeken a helyeken is ráérős nézegetések, óhatatlanul is emlékek idézése kötött le minket.
Apuval is voltam ezekben a városkákban halála előtt pár hónappal utolsó közös utunkon, mikor még képes volt egynapos, buszos utat megtenni, kirándulni. A tüdejét már emésztette a kór, de még akkor nem tudtuk róla, csak pár nappal később. 
M-nak is erősek a még megismerkedésünk előttre visszanyúló kötődései különösen Kremshez.
Egy estét és egy napot voltam múlt hétvégén távol. 
Ennyi is elég az átmosódáshoz.

(*A Ghymes dalhoz szép emlékeim fűződnek!)




2012. november 29., csütörtök

November végén

A többünk által szeretett könyvben, Petrik Adrien: Asszony és háza November c. fejezetében olvasom:

"..Háromkor már lemegy a nap. A hegyünk mögé már kettő után. Gyújtom a  tüzeket. Sparheltban, gyertyán, mécsesen..."

Én is gyújtom a tüzeket és a fényeket, erről szól a november és utána még pár hónap.



2012. november 28., szerda

Vasárnap délelőtt


A Bécsi Központi Temetőben egy lassan 4 éve meghalt barát sírját látogatni olyan, mintha egy városban, soha véget nem érő utcákon, közökön át mennénk hozzá  (2,5 millió m²), de legalább van idő beszélgetni közben, hacsak meg nem állít egy-egy borzongatóan szép hangulat, a sok márványba vésett csoda vagy a nagyon ismert nevek, ott ahol keresztények, zsidók, ( miért mindig örök aktualitás?) protestánsok, iszlámok... együtt nyugszanak.
Zsebünkben mécsest szorongatva most is megállunk Mozart, Beethoven, Schubert, Strauss, Brahms sírjánál is a volt barát sírjához menve.
Gyufát nem vittünk, de találunk égő gyertyákat, megköszönve kölcsönveszünk lángot máshonnan, és letesszük  a mécsest P. sírjára, még mindig nem igazán értve, hogy miért tette, pedig sokszor átbeszéltük, de már nélküle az utóbbi négy évben.


2012. november 27., kedd

Angyalom

Már megint alkottam! :-)
Mondjuk ez a "megint" azért túlzás részemről, de Advent közeledte vagdosásra, ragasztásra ösztönöz. Ez a tortapapíros angyalka ötletet Mártánál láttam egy régebbi, általam nagyon szeretett, naponta írt adventi kalendáriumos bejegyzéseinek egyikében.
Már fel is tettem  a kis szárnyast, itt libeg mellettem a függöny előtt.



U.i.:  Nagyon szeretem Márta adventi írásait (is).
Tudnia kell, hogy karácsonyváró napjaim mindig fontos része az ő adventi "kalendáriumának" olvasása. Sőt, visszaolvasása akár nyáron is. 
Hátha nem lesz neki túl nagy teher idén sem, én örömmel bontogatnám a blogjában majd a naponta írt a gondolatait, idézeteit, képeit.
Ez itt egy szépen kérő üzenet neki, hátha olvassa!:-)

2012. november 25., vasárnap

Bécsben

Sokszor érzem úgy, hogy  a legszebb egy fenyőág és egy hófehér gyertya lenne dekorációnak karácsonyra, amit végül soha nem valósítok meg ennyire egyértelműen, hanem egyszerűsítem a külsőségeket az évek folyamán belső szükségből. Mert mégis színes és csillogó a várakozás és maga az ünnep is számomra, csak ne legyen ez sem túlzott, mert éppen ez tenné számomra üressé. 
Aztán jön a gyakorlat, vagyis az ember lánya elmegy Bécsbe egy szombat este így november végén, és a városban történő sétáján -még Advent kezdete előtt- rászakad maga a fényözön. 
Pedig egy hét van Advent kezdetéig, és még nem is ég minden fény a császárvárosban, de ahogy láttam minden készenlétben, felszerelve várja a jövő vasárnapot.
Jó volt így a szombat este, én kértem M-t, hogy most turistaként mászkáljon velem ő otthon, Bécsben- ahogy én szoktam vele Sopronban-, és menjünk el az abszolút belvárosba. 
Vágytam a karácsonyi fényekre, az ember kiéhezik rá -egy év nagy idő-, aztán majd itthon visszafogom magam, de abban a nagyvárosban csak ragyogjon minden, mert én ott karácsony előtt azt akarom látni.Csak azért is!:-)



2012. november 24., szombat

Fogyott....

...a kamilla tea az utóbbi időben nálam literszámra.
Egy szerencsém volt, hogy nem éreztem nagyon semminek az ízét, így ezt a teát is tudtam inni napokon át :-D
Kivárom, hogy jobb legyen, és napról napra jobban is vagyok.




Fejlődésem egyik kiemelkedő teljesítményének tartom, hogy tudok már várni, és ez pozitív értelemben értendő. Lehet türelmet adó mélysége* a várakozásnak.
Aztán, ha  belegondolok, rá kell jönnöm, hogy én elég sokat várok. Mintha életem egy állomáson zajlana, aztán megérkezik a vonat, hogy olykor el is menjen, majd várok tovább, fel is szállok, de inkább hozzám érkeznek a személyek, felém tartanak az események, nem én megyek elébük, nem én tartok a helyszínekre. Mindezt leginkább szemlélődve, a menetrendet is betartva, és talán még elfogadó örömmel is teszem. 
Mégis van úgy, hogy értem jön valaki, hogy elvigyen térben egy kicsit távolabb, ahogyan most is történt.







* "Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár."

(Pilinszky János)
.

2012. november 22., csütörtök

Papucs és zokni

Tulajdonképpen nem is cipőboltba mentem, de egy nagyáruházban ott kínálta magát néhány papucs és meleg zokni rögtön a bejáratánál. 
A nagy titok az, ha számára vonzót lát az ember, és anyagilag sem teszi padlóra, akkor meg kell venni. 
Mikor a jó ideig tartó vágybeteljesülős felhalmozás után kiborítottam a zacskót - melyben a zoknitartalékom lapult - , Anyu is válogathatott belőlük.
Készülni a  télre ily módon is jó dolog.



2012. november 20., kedd

Hajnali köd


"Reggel rám talált az elmúlás 
nyirkos volt, ködös, harapós 
nem bántam... ilyen az ősz"

( Szabolcs Piroska Julianna: 
Szerelmem lett az ősz - részlet)


Tegnap korai kelés, sálat  az átlagosnál még mindig magasabbra húzva munkába indulás.
Egy felbukkanó kukásautó rikító narancssárga, elmosódó  villogója, várakozó kukák sora, zörgések, közelben buszra várók fojtott beszéde. 
Mégis az  egészben a fénypamacsok és a fémillatú, tejes köd a legjobb, és így jó ez az egész hangulat, ami miatt nekem egy ilyen novemberi reggel mindig szép.



3 éves a blogom


Jorge Luis Borges: Egyszerűség ( részlet)

"...Nincs szükség nagy szavakra.
felvágni ezzel-azzal;
itt mindenki jól ismer körülöttem,
ismerik gyarlóságaim, gátlásaim.
Ez a legtöbb, amit elérhetünk,
ami talán lehozhatja a Mennyet:
nem a csodálat, nem a diadal,
csak az, hogy egyszerűen elfogadnak
a tagadhatatlan Valóság részéül,
mint a köveket vagy a fákat."





U.i.: Írtam ide pár sort néhány perce, hogy miért jó, hogy van blogom, és néha miért hagynám mégis abba. 
Aztán kitöröltem, ki nem tudja még mindezt, aki blogot ír, és tulajdonképpen van még valami, amit nem beszéltünk át ezzel kapcsolatban? :-)
Belefogok a 4. évbe is!

2012. november 18., vasárnap

Hétvége másképp

M. és Markus( apa és fia) szombaton hegyet másztak. 
Küldött át pár képet tegnap este, hogy megmutassa merre jártak, helyesebben emlékeztessen, mert én is voltam már ott korábban.
Van egy kilátó a Hocheck tetején, és M. ezt is mondta emlékeztetem felfrissítésére: "Tudod az, amire nem másztál már fel." 
Persze, hogy nem, mert már annyira fáradt voltam.
Most mégis arra gondolok, hogy pedig mennyire természetes és életszerű volt helyzet ott azzal a "még többel". Már megtenném azokat a plusz lépcsőket a még szebb látvány és magam miatt. Ennyit változik az ember pár év alatt. 
Talán ha azt is akartam volna, hogy a néha kívánatos elismerő szavakból is jusson nekem. Most már tudom, hogy nem kaptam volna meg, mert M. számára a még pár lépcső megtétele mindig is természetes volt.
Ez is a különbség kettőnk között, mely különbség egyre inkább eltűnik, mert tanulok tőle, és én is tanítom őt. 



U.i.: a kép természetesen M.  tegnapi képeiA kilátóról is küldött, de valahogy azt éppen nem mentettem el.:-(

2012. november 17., szombat

Eseménytelen...

... a nap, talán az motoszkál bennem, hogy mit mulasztok, miről kellett lemondanom gyógyulás címén bezárva a lakásba. Tulajdonképpen semmiről, a mára tervezett program máskor is megvalósítható.
Jól érzem magam itthon, nem is vonz a kinti lét, test és lélek így segít a gyógyulásnak.
Azt hiszem azért alakult ez így, -hiszen mindennek oka van-, mert vágytam "engedéllyel" a lazításra.
Még mindig indok kell hozzá? Pedig reméltem, hogy ezen már  túl jutottam fejlődésben.
Csendben egyedül elvagyok, nem akarom, hogy bárki jöjjön, most már könyv is kerül a kezembe, kevésbé könnyeznek és fáradtak a szemeim, akár dúdolgathatnék is a még mindig repedtfazék hangomon, csak mindig beleköhögnék.:-) 
Tehát ezt is csak magamban, befelé teszem.


2012. november 16., péntek

Valahogy...

...úgy próbálom méltósággal viselni az elesettségemet, ami betegségemben részemül jut, ahogy még vasárnap ettem az olcsó menü részeként a libalevesemet, melyben végül is egy kristálycsillár tükröződött.
Hálóingben, elfeküdt hajjal, összegyűjtött, használt papírzsebkendők zacskójának társaságában tébláboltam reggel, majd lezuhanyoztam, hálóinget cseréltem( nem is öltözöm ma fel) megfésülködtem, zsebkendőket kidobtam, rendet tettem, nagyon puccos csészémből ittam a kamilla teám.:-)
Más így betegeskedni, némi méltóságot, látszatot vinni a nehéz, de  azért túlélhető (!) helyzetbe is, önmagunkért is, valahogy úgy, ahogy a még megfizethető libamenüt a csillárok alatt ettük meg.
Átgondolva ez nem önbecsapás volt, a látszat hiú mutogatása,  a külcsín és a belbecs arányának eltolása, hanem valami belső igény a szépre, hogy keressük, és valahogy végül meg is találjuk. 
Szép helyen, szépen tálalt ünnepi libalevesben, utcák fáradt fényében, a végre állványok nélküli Tűztoronyban, a sokszor látott otthoni, fény-árnyék kapualjakban.



2012. november 15., csütörtök

Mindig vigaszt keresek...

A Gyulai kolbász csomagolásán az állt hogy "tradíció és minőség", de becsődölt a húsüzem, olvasom,  hogy áramkimaradások is várhatók 1-2 éven belül, mert áramot sem termelni, sem behozni nem tudunk. Itt leszünk majd a sötétben tradíció és minőség nélkül?
Tudom, tudom, van akinek Gyulai kolbász soha nem jutott az asztalára, és örülhetek, hogy nekem néha igen (van egy szeletelt csomagolású a hűtőmben, de valakinek már a boltban nem tudtak adni, kész vége, nincs), de az üzem munkát adott, és valahogy nagyon magyar volt, és mióta az eszem tudom. 
Keresek valami vigasztalót, csak a  100-as papírzsebkendőm látom elérhető közelségben, ami ugyan nem vigasztal, de az, hogy egyszer csak jobb lesz, az igen. Olyan betegségben vagyok, amiből ki lehet gyógyulni, mi lenne, ha más nagyobb bajom lenne.
Ha ma letudom a munkaidőm, akkor 3 szabadnap vár rám, mert szabadnapos vagyok pénteken is, és  a végére már biztos jobb lesz. Főnökasszonyom az előbb felhívott, és felajánlotta, hogy ma később menjek be, így neki helyettest sem kell keresnie, és nekem is jobb lesz, majd egyszer biztos kellek, és visszaadom az órákat, amikor jobb passzban leszek.
Valahogy így telnek a napjaim most.
A vigaszokat abban találom, ami egyébként természetes lenne, és jó, hogy vannak, de....
És ez a "de" nagyon ott van!





2012. november 13., kedd

Helyzetjelentés

Küzdöttem, küzdök az influenzámmal, náthával vagy mivel.
Kollégám volt ugyanígy beteg, szerintem ő fertőzött meg, de ez előfordul, és elő is fordult már máskor is. Ha ő nem tette volna meg, akkor gyerekektől kapom el vagy buszon vagy utcán bárkitől. Ha most nem, majd máskor.
Bevetettem minden tudományom eddig péntek óta,valamennyire visszaszorítottam a tüneteket, de úgy látom, csak késleltetni lehet, aminek jönnie kell, az úgyis jön: most éppen a folyó orr( mint a vízcsapból) és a köhögés a már enyhülő torokfájás után. 
Holnap kiveszem a megtakarított plusz óráimat, hogy kúráljam magam. Jobb, ha itthon leszek holnap, és nem adom át én sem másnak, aztán meglátom, hogyan tovább.




2012. november 11., vasárnap

Vasárnap délelőtt

Ha filmrendező lennék egy film őszi jelenetét biztosan ebben az utcában forgatnám, ahol most bokáig lehet az avarban járni, és rozsdavörös levelek vannak egy igazán soha nem használt udvarban, ahol az évszakok váltakozását a nagy, magányos fán lehet látni, és ahol az erkély mindig üres, nem ül vagy áll ott soha senki. 
A bolhapiacra mentünk ezen az utcán át vasárnap délelőtt, és hogy potyára ne menjünk, én vettem egy üveg bonboniert 300 Ft-ért, melyben csokin, cukorkán és bonbonon kívül pisztáciát vagy aszalt szilvát is lehet tartani. Legalábbis ezeket soroltuk fel, és egyszer ki is próbáljuk ezekkel a finomságokkal. Mindig játszunk ilyen gondolatokkal, aztán általában én vagyok az, aki meg is valósítja.
Utána elmentünk a város főterére, oda, ahol hajdan a Borostyánkő út is haladt, és az ókori Scarbantia Fóruma- vagyis a vásár, a gyülekezés, a törvénykezés helye volt-, és ahol kőbe vésve megtudhatjuk, hogy Scarbantia és Róma között a távolság 1051 km.



2012. november 10., szombat

Hosszan...

...beszélgettünk a szerelemről tegnap egy diákommal.
Megállapította, hogy ha valaha valaki megkérdezi tőle, hogy volt-e valaha fülig szerelmes, akkor már igent mondhat. Hozzátette azt is, hogy ő nem tudta, hogy ez ennyire gyötrelmes kín is lehet, és a nap 99 %-át ( a szám tőle való) arra a másikra, jelen esetben arra lányra gondolás tölti ki. Ködbevesző emlékeimben kutatok.:-)
Aztán a nap nagy része még néhány biztató szó szakadatlan felidézésével telik, mely bizonytalanság bizonyossá tételéhez elengedhetetlenül szükséges, és reményt ad.




Szombaton is, vasárnap is dolgozom, de lesz annyi szabadidő, hogy libát együnk valahol, ugyanis az emlegetett  M. betű mögött egy olyan név lapul, mely nem kötelező jelleggel ugyan, de a libaevéssel kapcsolható össze.
Ráadásul M-nak a héten születésnapja is volt. Csatlakozik hozzánk egy másik szülinapos barát is, és keresünk egy libaevő helyet - most nem nehéz- egy kis közös ünneplésre és beszélgetésre!
Körülöttem betegek köhögnek a munkahelyen, a szél is fúj kinn, elkezdett kicsit kaparni a torkom, beszereztem a  segítségeket, úgy mint C vitamin, immunerősítők. Délre megyek vissza dolgozni, most az osztott munkaidőmben van egy kis szünet itthon citromos, mézes teát inni. 
Aztán meglátjuk...




2012. november 8., csütörtök

Késő este lett

Néha úgy érzem magam, mint Marguerite Cossoyeur a Bibliothèque Nationale hatalmas olvasótermében:

"Kimásolt egy-egy bekezdést vagy sort, mintha szőlőskertben böngészgetne. Ahogy haladt az olvasásban, úgy nőtt az étvágya."*

A könyvtárból hozott könyveket az olvasós fotelem mellé teszem. Ott van a jegyzetelős füzetem is  egy ceruzával, mert jegyzetelni mostanában puha ceruzával szeretek. Talán ma is olvasok pár oldalt, ne múljon úgy el nap, hogy nem volt rá időm.



Ma miután 10 órát ( 2 óra értekezlet + jegyzőkönyv-vezetés és 8 óra munkaidő) voltam a munkahelyemen, talán a friss levegőn gyalog is hazajöhettem volna egyedül este 10 után, de inkább nem kockáztatok. Ha nem néznék ennyi Híradót, talán meg is tenném.
A mai napon semmi különös nem történt, és mégis annyi minden, hogy ma már nem is vállalkozom arra, hogy átgondoljam elejétől a végéig. Pedig adott hozzá a csend, mert nem kívánok sem TV-t, sem zenét. Képek - a nap részletei- villannak be és mondatok, főleg azok, melyeket most másképp csinálnék vagy másképp mondanék, mert mindig vannak ilyenek. Aztán később előjönnek a jó dolgok is, de a sorrend általában ez.
Bajaival és érdemeivel teljes a nap így késő este azzal a szűk órával, mely vélhetően döntések nélkül még ebből a napból hátra van.

*Henri Troyat: Fellegjáró ( részlet)

2012. november 7., szerda

Ha helyettem mondja el az idézet



"Eljött ez az idő is, túl vagyunk rajta, büszkén
hordja gömbölyded terhét a vízcsepp, ősz van, hiába vagyunk túl a nehezén, újabb idők jönnek, új
túllevések, az időt nem lehet eltüntetni a dolgok
útjából..."


Kántor Zsolt


P.S.: Valami ilyesmi miatt kapcsolódik bennem össze az idő, a múlása, életem múlása, még mindig a jövőm tervezése, a dolgok, a vízcseppek, az évszakok váltakozása, jelenléte, várása, múlásuknak kívánása, az érzelmeim, a hangulatom velük való összekötése és én is.

Más!

Ma reggel...
... anyu kora reggel útnak indult,  majd vérvételről, laborból jött hazafelé. Buszról felhívott ( én még ágyban, de már fenn), hogy leszállhat-e nálam. Milyen jó, hogy mégis megtanulta és elfogadta a mobiltelefon használatát.:-)
Hozott "Fornettis" friss pogácsát és valami káposztásat is, mert szeretem. Én csináltam neki szendvicset is reggelire, mert természetesen éhgyomorra ment. Pogácsa elfogyott a kávéval, beszélgettünk. 
Nem tud kimenni a fejünkből a 11 éves Bence halála, még nem tudtam ki győzött, mert nem olvastam és hallgattam híreket: Tehát Obama. Anyu a korai kelés miatt tájékozottabb volt.
Még beszélgettünk magunkról is, aztán ő elment, elkezdődött  a nap számomra is. 
Délután megyek dolgozni, addig vasalok, porszívózok, és itt is bütykölök a gép előtt.

2012. november 6., kedd

Emlékek, ezermesterkedés és szentimentalizmus

Miután még szombaton is végigjártunk 4 temetőt ezúttal Ausztriában, és M. türelmesen elmondta sokadik kérdéseimre a választ, hogy ki kicsoda, és néha még történetet is kapcsolt a régen múltba veszett személyek márványba, fába gravírozott neveihez. 
Aztán még mielőtt a 90 éves Berta nénihez is elmentünk volna egy rövid látogatásra, segítettem a téli gumira kicserélni a nyárit csak úgy puszta érdeklődésből és magánszorgalomból.
Pontos instrukciókat kaptam, majd az első kereket végigcsináltuk ketten az idősebbik fiúval az autóján, utána már én egyedül is csináltam a részfeladatokat, és a végén elégedetten háromszor mostam kezet.
Mama kuglófot sütött, és a konyhaszekrényt kinyitva én magam választhattam ki a bögrét, melyből a kávét iszom. Kiderült, hogy  a kiválasztottamat 1930 körül vették, és ez volt a 89 éves mama bögréje az iskolában. Egy fiatal pár van rajta az Alpok tövében tehenekkel, és írás is olvasható rajta. Sejtettem, hogy csak valami nagyon szívhez szóló lehet. A lényege az, hogy amikor a fiú megcsókolja a lányt, az mint a rózsa elpirul.:-) 
Mi minden leírt és leíratlan belefér egy szombatba, hagytam, nem álltam ellen, és nem erőltettem semmit.
Valahol ennek egyszerűségében van a titok, és mégsem mindennap jön össze.






zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu