Így is lehet

Masato nagyon köhögött és tudtam, hogy meg fog fertőzni, hiszen sokat ültünk közel egymáshoz. Meg is történt, és olyan beteg lettem utána, hogy nem emlékszem, mikor voltam utoljára ennyire.

Múlt szerdán alig vártam, hogy M. hazahozzon, de előtte még együtt megebédeltünk. Masato tudta, hogy nem vagyok jól, de nem nézett rám evés közben, nem is váltottunk egy szót sem, pedig jólesett volna az együttérzése.

Felöltöztem, egy zsebkendőért nyúltam be a hátitáskámba, és ott megtaláltam egy titokzatos ajándékot. Annyira japán volt, hogy tudtam, ki csempészte be oda. :) Rögtön megköszöntem neki, és ő annyit mondott, hogy azt remélte, csak otthon találom majd meg.

Hazaértem, és a kezembe akadt még egy másik meglepetés is, amit korábban nem vettem észre.

Nem is egy, hanem már két szavak nélküli "bocsánatkérés" is volt Masatotól a kezemben. 

"Morzsa"( egy fagyizós)

"Morzsák" a címkéje a blogomban azoknak a kis örömöknek, melyek engem értek, és szeretném, ha ti is tudnátok róluk. 
Kerül közéjük most egy új:
Tegnap egy soproni fagyizó tetőteraszát fényképeztem éppen. Természetesen alulról, mert ami fent van, oda lépcsők vezetnek..:) 
Nem tudhattam, de megéreztem egy kis neszből, hogy megállt valaki mögöttem. Mikor elkészült a kép megfordultam és láttam, hogy valaki tényleg ott áll. Azért állt meg, hogy nehogy megzavarjon, míg fényképezek. 
Egy magasan lévőbe nem tudott volna belelépni, de nem tudhatta, hogy éppen akkor mit akarok megörökíteni.
Megköszöntem neki, és szinte önkéntelenül megkérdeztem: Ön rám várt? 
A válasza a legkedvesebb férfi mosolyával ez volt: CSAKIS önre!
A humort is értékeltem!:)

Kiegészítés: 

Szépek voltak a kitett fagyik, és nekem ránézésre legjobban a gránátalmás tetszett. 

Végül nem ebből kértem, hanem puncsosat, mert azt nagyon régen ettem. Kértem még egy gombóc Dubai csokisat, mert csak hallottam arról a csokiról, de még soha nem kóstoltam. Amit gyakran emlegetnek, azt én kerülni szoktam. Finom volt a fagyi, és az a kis pisztácia benne jót tett neki.

A fagyit áruló hölgyek kitettek az arra járó kutyusoknak vizet is, és egy kis borzas bele is lefetyelt míg ott voltunk.

Egy újabb "Morzsa"

Morzsák a címkéje a blogomban azoknak az örömöknek, melyek engem értek, és szeretném, ha ti is tudnátok róluk. Kerül közéjük most egy új:

Kapolcson eljött az ebédidő, és mi legalább egyetlen helyen még meglévő két szabad helyet kerestünk magunknak. Egy padon volt is, de ott egy táskát is láttunk. Gondoltuk, hogy ez annak a jele, hogy valaki lefoglalta magának addig, míg végig állja  a sort, és megveszi az ebédjét. 
A helyzet nehéz volt, mert egyik kézzel a rollátorom irányítgattam a tömegben (nem könnyű), másik kezemben egy papírtálcában a kolbász és a kenyér.
Indultunk volna tovább kutatni, de közben megérkeztek a táska tulajdonosai. Megkérdeztük, hogy tényleg foglalt-e az a hely. 
Rám néztek, majd a rollátoromra, és azt mondták üljünk le, majd ők keresnek máshol helyet. 
Köszönetet mondva, és kicsit szégyellve is magam azért, hogy másnak okozunk kellemetlenséget,  elfogadtuk az ajánlatukat.
Azért néha eszembe jutott, hogy vajon nekik sikerült-e végül helyet szerezniük. 
Pásztáztam a terepet, és megláttam őket. Egy közeli padon ülve ebédeltek.
Mit mondjak? Jót tett a kissé kínlódó lelkiismeretemnek a látvány.

Újra egy "Morzsa"

Folytatom a "Morzsák" címkés bejegyzéseimet, melyek kicsi és kedves velem történt esetek. Valaha szerettem írni, és emlékszem, hogy  ti is szerettétek őket olvasni.
Régen voltak a blogomban ilyenek, de most itt van újra egy:

Az ebédet szinte mindig egy közeli étteremből rendelem meg, és elégedett vagyok velük. Időben meghozzák még melegen, persze utána még bekerül a microba, mert jóval később ebédelek.
Fiatalemberek a futárjaik, akik gyorsak és az egyik különösen. 
A lenti bejárati ajtó mellett lévő csengőn csenget nekem. Ajtót fentről kinyitom neki,  és onnan még két emelet vár rá, hogy feljusson hozzám.  Mire én kinyitom neki az ajtóm, ő már addigra ott áll előttem, és nevetünk. 
Ez egy "játék" közöttünk, én megdicsérem, ő ezt élvezettel és köszönettel elfogadja, és legközelebb még gyorsabban szalad fel a lépcsőkön. 
Persze, újra elmondom neki, hogy " imádom" őt, és folytatódik a nevetésünk.
Még az ajtó becsukása után is mosolygok, talán még ő is.

Hétköznapi morzsák 5.

A héten egyszer kora reggel indítunk a kollégával  a munkahelyen (máskor késő estig dolgozunk), teszek fel teavizet, de akár kávé is lehet a reggeli kezdés. Kint még sötét és hideg van, és mi álmosak vagyunk. 
Ezt meg is beszéljük alaposan.
Munkahelyen most a pöttyös bögréből, otthon szarvasos, hópelyhesből iszom a teát vagy a kávét olyan lassan, hogy közben gyakran ki is hűl.
Hagyok mindig legalább egy kortyot, ha közben dolgozom, hogy legyen mihez még visszatérni. Az a bizonyos végső, már hideg korty a jutalom, mert kell bármilyen jutalom, és mindig kell a visszatérés reménye is ahhoz, amit szeretünk.

Hétköznapi morzsák 4.

Munkahelyem ablakából este kinézve megajándékozom magam egy-két perccel, és csak úgy csendben elvagyok, mert megvárom, hogy a tanulószobából kimenjenek a gyerekek, és ott állva átgondolom az addigi napom, valamint a még rám váró teendőket, vagy igyekszem nem gondolni semmire, olykor halkan dúdolok, mert az is jó.
Teszem ezt még mielőtt hazamegyek, és becsukom magam mögött ott is az ajtót. 
Eltelt egy nap...

Hétköznapi morzsák 3.

Utcai díszkivilágítás leszerelve, az utcán halmokban fenyőfák. Csak azért nem árvák, mert egy kupacban vannak, teherautók viszik el őket. Némelyiken üres szaloncukor papírt lengedeztet a szél. 
Saját fám egy nappal Vízkereszt után leszedve, dekorációk eltéve, megköszöntem nekik, hogy örömet okoztak. Ez szokásom egyébként, mert a tárgyaknak lelkük van.
Nálam minden este ég egy mécses vagy gyertya, mert olyan nehéz elszakadni az ünneptől, meg egyébként is ég nálam mindig egy kis fény. 
Az öröm fénye.

Hétköznapi morzsák 2.

A téli szünet végén a sötétedés előtti percekben leültem egy fotelba szemben az ablakkal, és vártam, hogy besötétedjen. Láthattam, ahogy a szemben lévő 10 emeletes házban sorra gyulladnak fel a fények, én pedig várhattam, mert szakítottam rá időt, hogy nézzem ahogy mindig egy árnyalattal sötétebb lesz, és örültem. Miért ne tettem volna? Nézhettem nyugalomban a sötétedést, ez volt a lazítás számomra.
Nem lesz már így, mert elkezdődött a munka, és én ebben az időszakban éppen a munkahelyemen leszek, de ablak ott is van - igaz, hogy mögöttem található a legközelebbi -, de majd néha hátrafordulok, vagy álldogálok egy-egy percet előtte csak úgy mélázgatva, nézve, hogy a szürkéből sötétkék lesz, majd fekete, kisebb-nagyobb fényekkel pöttyözve, karácsonyt idézve.

Hétköznapi morzsák 1.

Egyik nap félálomban hallom, hogy surrognak az autók kerekei, ahogy egy lapát karistolja a járdát, majd utána, ahogy valaki a talpát ütögeti valamihez, sejtésem szerint lábtörlőhöz, hogy megszabaduljon valamitől. 
Ez csak hó lehet, a járda és a lapát között hó is van, ebben már biztos vagyok, és gyorsabban kerülök ki az ágyból, mint máskor, hogy minél előbb az ablakhoz érjek.
Kevés a hó, de a vele járó ceremóniák megtörténnek, a tél hallatja hangját, és fehér látványa örömöt ad, toporgunk benne lábnyomokat hagyva, közben úgy akarunk megszabadulni tőle, hogy lelkesedünk érte felnőttként is, mint a gyerekek.

Ünnepi morzsák 4.

Újévkor a Himnusz után álltam az ablakban, és néztem a tűzijátékot. 
Aztán a figyelmem elvonta valami. A (mint utólag kiderült) hófelhőkből lassan előbújt a Hold. De nagyon lassan, olyan igazi csigalassúsággal megtalálta azt a kicsi helyet, ahol megmutatta magát. 
Szép volt, nem bántam, hogy nem a tűzijátékra figyeltem.
Valami jelnek, egy üzenetnek hiszem azóta is.

Ünnepi morzsák 3.

Néha bemegyünk az El Gustóba kávézni. 
Mindig ott ül egy ember ugyanazon a helyen egy kávéval és egy könyvvel. Egyszer csak bólintunk egymásnak, mint akik már ismerősök. Legközelebb köszönünk is, ő akcentussal visszaköszön magyarul. Kiderül, hogy Christian osztrák, de Sopronban él 8 éve. Elkezdünk beszélgetni. Aztán kiderül, hogy az én ablakomból akár láthatom az ő ablakát, olyan közel lakunk egymáshoz. Kicsi a világ. 
Megmutatja a könyvét, Istenről olvas, és sok helyen jegyzet, aláhúzás van benne. 
Békés, közvetlen ember, szeméből mosollyal vegyes nyugalom árad. 

Ünnepi morzsák 2.

Az adventi vásárban egy kovács izzó vasat üt az üllőn kézbeillő kalapácsával. Szabályos a ritmus, majd szólítja a gyerekeket, hogy ők is segíthetnek. Van jelentkező, de a kovács először elmagyarázza, hogy csak azt csinálhatja a gyerek, amit ő mond, mert veszélyes munka ez. És a gyerek szót fogad, nagyon is szót fogad. Ritmusosan verik ők együtt a vasat. 
Anyuka megszólal: "Hazavisszük magát, tud bánni a gyerekkel!" 
A fiúcska ránéz az anyjára, és elmosolyodnak együtt a kováccsal.

Ünnepi morzsák 1.

Ünnep után apró kis emlékek vannak bennem. Nem lényegesek (vagy ilyenekben rejlik a lényeg?), de eszembe jutnak. 
Thomas úgy jött be az ajtón, hogy " Kellemes...", folytatta volna, ha tudja. Egy szomszédom egy perccel korábbi jókívánsága volt a fülében, és át akarta adni, viszont csak a feléig jutott, de ezt az egy dallamos magyar szót - míg lépcsőkön jöttek fel hozzám - magában morzsolgatva megjegyezte.
Más! Egy étterem pincére feladta rám a kabátot, és mikor már rajtam volt, azt mondta, hogy megigazítja még a kapucnimat is. Éreztem a rendező kezét, majd még hozzátette búcsúzóul: "Így csinos."