Pár nap a szülőföldemen

Gyermeki nyugalom szállt meg, mikor szülőhelyemre tartottam, majd végre megérkeztem. Milyen más egyéb érzés is lehetett bennem, mikor gyermek és fiatal korom színhelyére mentem? Jó dolgok értek ott valaha. Útközben láttam az ismerős helységneveket, melyekre olyan szívesen emlékeztem, láttam az út mellett a görögdinnye árusokat, a learatott gabonatáblákat, napraforgó és kukorica földeket, akácfákat a vibráló, igazi  hőségben, melyek az ott töltött nyarakra emlékeztettek. 
Békéscsabán és környékén jártam pár napig. A Kondorosi Csárdában birka pörköltet kértem, és ízlett. Hiába, alföldi "gyerek" vagyok. 15 éve ettem utoljára. Az ország nyugati részében nem készítik, és hiányzik.

Már nem él rokonom Békéscsabán, sajnos máshol sem. Jó lett volna találkozni az utolsó rokonnal, anyu unokatestvérével, Gyuri bácsival, de már nem él. Elmentünk megnézni a házát, de már más lakik ott, ahogy nagymamám házához is elmentünk, de ő már sem állt a kapuban várva minket. Láttam a régi óvodámat, iskolámat, a kórházat, ahol születtem. Jöttek elő az emlékek, és bennem volt az a megnyugtató béke, melyről már írtam. Otthon voltam. Nem múlik el az érzés, mégha régen is kerültem el onnan.

Hazafelé tartva megálltunk Kapolcson. Nyüzsgő tömeg, színes forgatag várt ránk. De valami csoda folytán az emberek hihetetlen türelemmel kerülgették egymást, nevettek, beszélgettek. Sok volt a fiatal, az idős, mindenki felszabadult érzésekkel járt-kelt, evett, ivott, nézegetett, vásárolgatott. Ez volt a lezárása az utunknak.

Hőségben

Helyzetjelentés következik.

Hogy kerülnek téli gondolatok a hőségbe? Amikor megláttam, hogy 41 fok van az erkélyemen, gyorsan kivettem a legvastagabb kabátomat a szekrényből, és betettem a mosógépbe. Kiakasztottam az erkélyre és gyorsan meg is száradt. Holnap folytatom a téli holmijaim mosását.

Mindent elvégeztem délelőtt, amit mára terveztem, és délutánra nem marad más, mint a besötétített szobában egy kis olvasás. Nézem néha a Tour de France kerékpárversenyt  is a TV-ben főleg a francia tájak, falvak, városok miatt. Délután erre is sor kerül.

Egy rövid, ujjatlan ruhában vagyok itthon, sokat iszom, és úgy döntöttem, hogy ma nem megyek ki. Tegnap voltam boltban, ma azt sem kell. Éjjel szellőztettem, most becsuktam az ablakokat, hogy ne jöjjön be kintről a meleg.

Nem főztem, mert az is csak meleget csinál, az ebédem egy hűtőszekrényből kivett jó hideg kefír és egy pogácsa volt. Van itthon eper, barack, még délután ezeket fogom enni.

Egyre csak melegszik az idő a következő napokban, de mi mást is várhatnánk a júliustól. A nyár a forró napok miatt nem a kedvenc évszakom, de megtanultam kezelni a hőséget, és a tűrőképességem is nagy. 

Kívánom nektek is, hogy átvészeljétek ezt az időjárást. A fagylalt kelyhet nem most ettem, de szívesen nézegetem és emlékszem rá. :)

Egyre gyakrabban gondolok rá

Autóban ülve látom mellettem elsuhanni a tájat, és kattintgatok kifelé az ablakon át. Arra gondolok, hogy az élet ne suhanjon így el mellettem, csak elmosódott foltokat, elmosódott emlékképeket hagyva maga után, mint ezeken a képeken. 

Legyek tevékeny részese, megélője az életnek, amíg az élet-utazás után megérkezem a végállomáshoz. 

Egyre gyakrabban jutnak eszembe ezek a gondolatok, és igyekszem megvalósítani őket. 
Nem múlhatok el nyomtalanul, át kell élnem az életem, mélyen felszívva a történéseit, kapcsolataimat az emberekkel, a cselekvő törődés által megélt szeretettel, az örömmel történő adással, és a kapni tudással is. 

A már meglévő dolgaim élvezetével, olykor a lazítás képességével, a mindenáron birtokolni vágyás jótékony mellőzésével, a görcsösség levetkőzésével. 

A tulajdonomban lévő dolgok fokozatosan gondos elosztásával, a teremteni tudással, örök figyelemmel, és azzal a tudattal, hogy a rosszból is tanulni lehet.  

Éljek hittel, bizalommal, a megismerés és a tanulás örök kívánásával...

Mennyi mindent lehetne írni még. 

Hogy mindez csak hiú ábránd? Ha csak kicsit is sikerül megvalósítani belőle, már megérte élni.

Angol

Akkor ébredtem rá, hogy nem beszélek használható módon egy nyelvet sem, mikor egy angolul beszélő kolléganőm egy régi, nyári napon felhozott hozzám egy Európát járó amerikai fiút. A kolléganőmnek egyszerűen WC-re kellett mennie, és a közelben én voltam az egyedüli megoldás, hogy elintézze ezt a sürgető ügyet. 

Másnap együtt kirándultunk hármasban, de én hallgattam. Nagyokat hallgattam.

Szerettem volna Johnnal pár szót váltani, de nem ment. Mély nyomot hagyott bennem a tehetetlenség.

Mikor legközelebb - még akkor ősszel - angol nyelvtanfolyamra lehetett jelentkezni, én megragadtam az alkalmat, és beiratkoztam.

Valósággal beleszerettem a nyelvbe, és azóta kinyílt számomra vele a világ. Milyen apró dolgokon múlnak az életünket meghatározó dolgok. 

Ha nincs az angol, akkor M. sincs, mert az a közös nyelvünk. Hálás vagyok ennek a nyelvnek. Olvasok, beszélek ezen a nyelven, persze, van még mit fejlődnöm. Megragadok rá minden alkalmat, hogy megtehessem.

Megértetem vele magam bárhol, ha éppen olyan helyre kerülök,  ahol és akik szintén beszélik ezt a szép nyelvet. 

Mert szép, és én nagyon szeretem.