2016. december 29., csütörtök

Eltelt


a karácsony. Voltak félreértések, helyzetek tisztázása. Ki kihez megy. Természetesen fordítva tudtuk, aztán átbeszéltük, és nálam találkoztunk. 
Esemény!
Szarvasdíszítéses mániám  van, így esett, hogy ugyanazt a plédet vettem meg korábban, mint amit anyutól ajándékként  karácsonyra. De legalább más színűt, és az javít a helyzeten. 
Másnap jött Martin is a srácokkal, velük is ünneplés. Karácsonyfa mellé virág is járt( Éva nap).
Nem folytatom tovább, olyan volt a karácsonyunk, mint amit az ember kíván, végül meg is kapja, és örül neki.

2016. december 22., csütörtök

Látom


az alagút végét. Ott fénylik előttem karácsony, és én szinte mindent befejeztem. Holnap még két dolog vár rám, amit el kell intéznem, aztán jöhet az ünnep, a szépség, a megnyugvás. Így remélem.
A munkahelyi karácsony - melynek én voltam a szervezője -, sikerült, után a kollégákkal leültünk beszélgetni, és az általunk készített vagy vett ételeket elfogyasztani.  
Jól vagyok, megvan az a gyógyszer, amely segít. Nagyon sok minden kémia az emberi testben, az akarat, hogy jobban legyek, van amikor nem használ, gyógyszerek kell pótolni ami hiányzik belőle, pedig valaha megvolt. 
Micsoda megkönnyebbülés, hogy nem könnyben úszik a szemem naponta.

Kívánok nektek áldott karácsonyt, teljesedjen be mindenkinek úgy, ahogy elképzelte.

2016. december 14., szerda

Karácsonyi műsor


Próbáljuk a karácsonyi műsort kisebb nagyobb nehézséggel. Hol ez a szereplő nincs, hol a másik, hol az egyiknek fáj a feje, hol a másiknak, és nem jelenik meg. Az ének sem megy úgy ahogy kellene. Aztán ma, a műsor előtt kezd összeállni minden. Kiülnek önként az ebédlőbe, és énekelnek. Van remény, hogy minden rendben megy holnap. A fa is feldíszítve áll már. 
A műsor után kicsit iszogatunk, eszegetünk a kollégákkal beszélgetünk a tanáriban emelkedett hangulatban, a műsor teszi azzá remélem, és maga a közelgő ünnep, mely egyre inkább bennünk van már.

2016. december 10., szombat

Mivel


Advent van, és érdeklődtetek felőlem, elmondom, hogy betegség és ihlethiány miatt voltam távol. A betegség múlóban, az ihlethiány tart még mindig, Dolgozom a betegszabadság után. Új főnökkel kezdtük, meg kell szokni, neki is minket.
Fő a kávé, kinn vannak az adventi kellékek, és próbálom azt a bizonyos hangulatot is elővarázsolni bennem, Jön a sötétedés, fénylik a gyertya az év eme szép szakában.
Legyen nektek jó, vigyázzatok magatokra!

2016. július 1., péntek

Összeszedettség

Nem mindig tudtam rendezett és összeszedett lenni, gyermek- és ifjúkoromban, a felelések nem sikerültek az izgulások miatt. 
Az idő elteltével jobban átgondolom mit akarok mondani, sorrendbe teszem a gondolatokat, és mikor sorra kerül, hogy előadjam őket, akkor úgy történik minden, ahogy akarom, nem felejtek el semmit. Kész csoda! Belőlem ennyi is kitelik, haladok az úton. 
Nyugodt vagyok közben, csak utáni dőlök ki/ el/ hanyatt a fáradtságtól, mert mégsem tökéletes minden a világomban. 



2016. június 24., péntek

Blogról újra...

Vágyam a lényegre törő fontos, de akár a semmi lényegeset is átadó rövid tömörség írásaimban, melyben azért benne van a közlendőm.
Hosszú út vezet a rövidségig. 

2016. június 19., vasárnap

Köszönetek

Külön köszönet Mártának, aki először ismertette meg velem Dietrich Bonhoeffer nevét, és mivel idézett a leveleiből, a Börtönlevelek c. könyvét is behozta az életembe.
Újabb köszönet Katalinnak, aki a blogjában írt arról, hogy (1999. után újra) megjelent a könyv változatlanul Börtönlevelek címmel. Nagyon örülök neki. 
Katalin akkor már megajándékozta magát vele, és olvasta is. Nélküle lehet, hogy nem tudtam volna róla, hogy újra kapható.
Még egy köszönet egy helyi könyvesboltnak, akiknél bár még nem volt meg a mű, de meghozatják nekem, így én is olvashatom.
Ilyen örömökből is áll az élet.

                             

2016. június 16., csütörtök

Hálanapló


151. Pipacsok az út mentén. 
152. A virágok is, de a fű is szép tud lenni.
153. Itt a nyári szünet, bár én még napokig ügyeletben vagyok, de elmúlik.
154. Kakaó rózsaszín virágos csészéből
155. Dosztojevszkijt ( A Karamazov testvérek) elkezdtem, de nem tudom, hogy életem jó pillanatában olvasom-e ezt az írót. Mindenesetre teljesítem a vágyam.
156. Ki tudok mondani egy hosszú német szót.
157. Képeslap Santiago de Compostelából.
158. Jázmin - eper- cseresznye- kávéillat
159. Régi vasúti kocsik látványa
160. A számomra jelenleg legjobb illatú szappannal fürödtem.




2016. június 14., kedd

Egy

lelkész egy feszülten izgatott valakinek azt mondta, hogy menjen ki a temetőbe. A kérdő tekintetre azt válaszolta, hogy tele vannak sírok olyanokkal, akik magukat pótolhatatlannak hitték a munkahelyükön, az életben, és izgultak, idegeskedtek, nem találtál meg az öröm békéjének boldogító titkát. Lám, elvesztegettek így sok napot, és pótolhatók is lettek végül.
Kimentünk a temetőbe,* eszembe jutottak ezek a mondatok.
Minden temető olyan, mint egy szomorúan szép múzeum, melyeket holtak lelke őriz.


* A soproni Szent Mihály temető

2016. június 11., szombat

Turistaként otthon

Már megint turista voltam a saját városomban. Akkor hívom ezt a helyzetet így, ha nem soproniakkal sétálgatok az utcákon, és ide-oda betérünk. Más szemmel nézem ilyenkor a megszokott épületeket.
Ma a Kecske ( Bencés) templomban is voltunk a Templomok éjszakájának délelőttjén. Azért szeretem azt a helyet, mert halkan gregorián énekek szólnak a régi falakon belül.
Egyébként csend van, továbbá gyertyák, mécsesek, több évszázados áhítat, valamint sóhajok illata az árkádok és az oszlopok között.
Leültem, és elmondtam egy imát...



2016. június 8., szerda

Osztálytalálkozó


Martin osztálytalálkozón volt. Régi képek kerültek elő, történetek, melyre ő már nem is emlékezett, még jó, hogy a többiek igen.  Feltette a kérdést, hogy ő is abba az osztályba járt-e vajon. 
A találkozó után hozzám jött, és mesélt, mesélt...
A képen a fiúk sérója/háréja nagyon be van lőve, feszítenek az első igazi öltönyben, olyan igazi érettségi után készült kép barátokról tanár úrral középen. 
Nekem is vannak fekete-fehér gimis képeim. A fiúk hosszú hajúak ( kivéve kettőt), a lányok miniszoknyásak. Szerintem közöttünk nincs kivétel.
Martin is rajta van a fentin. Ha valakit érdekel, hogy melyik ő, egy későbbi kommentben elárulom. Lehet tippelni! :-)

2016. június 7., kedd

Hosszúság

Olvasom a matematikát Bécsben tanuló kollégám asztalán lévő könyv címét: Wahrscheinlichkeitsrechnung. 
27 betű.  Hogy ezek a németek mennyire tudják nyújtani a szavakat! Betűről- betűre rakom össze a szót, de kimondani nem tudom. Kérdezem az illetékest, hogy ugyan mit jelent, és mondja ki helyettem is. Lazán megteszi, aztán hozzáteszi azt is, hogy: valószínűségszámítás.
Ez sem rövid egy nem magyar anyanyelvű számára, majd megállapítom, hogy bizony olykor szóról-szóra meg kell a nyelvekért, a nyelvtudásért küzdeni.



2016. június 4., szombat

Eisenstadt




Kaptam egyszer egy könyvet*, mely úgy kezdődik, hogy "Az élet nehéz." 
A mondat igazsága miatt vett belőle az illető rögtön kettőt, az egyiket nekem szánva. Igaza van az írónak, mondja a pozitívan gondolkodni akaró valaki, aki én lennék. :-) Szóval, nehéz...
Éppen ezért becsüljük meg a lehetőséget egy apró örömre - mert a határ közelsége megengedi -, hogy egy hétvégi délelőtti program legyen az, hogy megigyunk Eisenstadtban egy kávét mákos, diós kiflivel, és sétáljunk az  utcákon le az Eszterházy kastélyig, majd vissza a parkolóba kávéízzel a szánkban, rózsaillattal az orrunkban, házak falfestményeivel a szemünkben.



* Dr. M. Scott Peck: Úttalan utakon 

2016. június 1., szerda

Eper


Egy közeli osztrák faluban, Wiesenben olyan finom az eper, mint talán sehol máshol. Elmentünk venni egy kosárkával. 
Már az utcán belekóstoltunk  hogy aztán délután befejezzük a műveletet. 
Úgy esszük az epret (más gyümölcsöt is, amit ízlelni akarunk), hogy összelapítva a húsát, még hosszan tartjuk a szánkban, hogy az aroma szinte az orrunkban, az összes ízlelőbimbónkban áradjon szét, majd mosolyra húzza a szánkat. Ez utóbbi elkerülhetetlen.



2016. május 30., hétfő

Séta


Szombaton előkaptuk a nordic walking botokat, és nekivágtunk az erdőnek. Aztán olyan csalitosba keveredtünk, hogy a kullancsoktól félve ( főleg én!) visszafordultunk, de a Répce melletti falut, Csáfordjánosfát bejártuk. Éppen dél volt, a templom déli harangozása mellett megálltunk. Szeretem ezt a hangot.
Az idő nyári volt, kalap került a fejemre, naptej a bőrömre.
Van az erdőben egy tanösvény, mely a Tőzike nevet kapta nem véletlenül, tavasszal rengeteg van ebből a virágból itt. 
Volt szerencsénk hozzájuk egyszer abban az időszakban. 



2016. május 28., szombat

Jázmin



"...Egész éjjel árad az illat 
a vonuló fuvallatokban. 
A hold a lépcsőn följebb ballag, 
az emelet fénye kilobban. 
Éj van. Zárul a virág szirma. 
Gyűrődött rejtekébe zár ott 
a puha, titokzatos urna 
ki tudja, milyen boldogságot."

Giovanni Pascoli: Esti jázmin - részlet


Tulajdonképpen sokszor annyi is elég  az élet élvezetéhez, hogy a munkahelyem asztalán illatozó jázmint találjak, és néha munka közben csak úgy beleszagoljak. 
Sejtésem van róla, hogy ki tette oda, de aznap már nem dolgoztunk együtt, így majd később köszönöm meg neki. 
Eszembe juttatta, hogy régen mennyi jázmin teát ittam, és azt is, hogy már mióta nem. Drapp bádogdobozban volt a jázminlevél, abból vettem mindig forrázásra, már annak is hangulata volt, hogy pepecselni kellett vele, és közben illatozva telt az idő.
Szombati sétánkon többet is találtunk, szagolgattam, nem mozdultam onnan egy ideig.



2016. május 26., csütörtök

Blog

Nagyon szűk körben mozgok én is, mint ahogy közülünk sokan leírták már ezt. Különösebben okos sem vagyok ( nem álszerénység, hanem tény), vannak nálam sokkal intelligensebb, tanító blogok, de ennyire vagyok képes, és még nem vagyok rá készen, hogy végleg abbahagyjam azt, amit adni tudok, változtatni sem akarok. Az én blogom ilyen, és marad is kommentekkel vagy anélkül. Kommentvadászat nincs, a témák sem olyanok legtöbbször.
Egyszer írtam valahol, hogy ha valaki így elfogad úgyis jön, esőről, vízről, fűről, fáról, virágról, munkahelyről, hangulatokról, a lélek rejtelmeiről hétköznapi szinten olvasni, néha idézeteket, verseket, de eljöhet pár nem túl bonyolult képet is megnézni. Szerencsére sok más blogban is megtalálom mindezt. Nem érzem magam furcsa lénynek.
Akinek másfelé vezet az útja, az úgyis elmegy. 
Búcsút intek, mindig van, aki máshol találja meg azt, amit keres, de maradnak is nálam. Így van jól. 
Igen, így van jól!


2016. május 24., kedd

Hogy

telt a napom? 
Kezdjük a tegnaptól, az éjszakai égzengéstől, majd a kopogó esőtől, hogy aztán reggel a lepkés esernyőmmel még kora reggel dolgozni menjek. Forró csoki az automatából, majd délelőtt haza, és visszabújás kicsit az ágyba, elvégre megérdemlem.
Volt vasalás is, újra munkahely, és olvasás a pozitív gondolkodásról, legalább olvassak róla! 
Este Márta adventi bejegyzéseinek olvasása, elvégre május van:-), de a szép gondolatok mindig időszerűek. A mostani hópelyhek a nyárfa pelyhei, majd lesz hó is ( a kis optimista, pozitívan gondolkodó nőszemély), de az még odébb van. 
Fürdés megvolt, még nem vagyok álmos, blogokat olvasok, és idehoztam ezt a pár sort, hogy nyoma maradjon a napnak.

2016. május 23., hétfő

Fa

A fák télen azért szépek mert jól látni rajtuk az ágak megszámlálhatatlanul sokféle rajzolatát, tavasszal a virágok bársonyának simaságát, nyáron és ősszel a levelek tömegének, majd ritkuló számának sokszínűségét.
A magányos (igaz, hogy két törzzsel, de nekem akkor is magányos) fa tud olyan szép lenni, mint az erdő, az egyedüllét is olykor tud kívánatosabb lenni a társaságénál, ha mostanában nem is nagyon értékelem az egyszál magamban levést. 
Változom...





2016. május 21., szombat

Egy mondat


Hogy is lehetne elfelejteni a kórházat?
Gyorsuló világunkban a gyorsuló viziteket, mikor az emberre a sokszor csak egy mondat jut. Pedig benne volt  a napban a kézkrémem otthon illata, és az ajtóm előtt rendszeresen elcsoszogó idős ember monoton ritmusa is. Még ott volt...
Nem is ez a fontos, hanem az, ami bennem zajlott 24 óra alatt, de egy esetleg két mondatban, hogy lehet ezt megfogalmazni. Így aztán volt, hogy ennyi volt az a bizonyos mondat: "A tegnapi naphoz képest lényeges dolog nem történt." 
Már tovább is léptek. 
Blogban is lehet írni többek között, vízről, fehér vitorláról, nyíló és záródó kapukról, de arról is, hogy a tegnapi naphoz képest lényeges dolog nem történt. 
Ez is információ.





2016. május 20., péntek

A 150. az 1000-ből

141. Vízparti sirályok röpte
142. Távolban egy fehér vitorla ( Beléjet párusz agyinókij)
143. Eső vad kopogása az ablakon, mint örök élmény
144. Szombat délutáni puha alvás
145. Új pléd esti melege olvasás közben
146. Falevelek ezüstös fémszíne
147. Felhők mintájának képekbe öntése
148. Késő éjszaka csendje
149. A blogírás újra felfedezése
150. Blogok olvasása, a kedvenceket visszamenőleg is újra és újra




U.i.: Még sok van az ezerig, de Isten malmai lassan őrölnek. Az enyémek is! 

2016. május 16., hétfő

Egy perc

Nem tudtam aludni, így tanúja voltam a hajnali madárcsicsergéssel vegyülő esőkopogásnak, melyeket egyébként elmulasztottam volna. Továbbá annak az autónak a vizes aszfalton történő surrogásának, ami a még sötét vasárnap hajnalban elhúzott az ablakom előtt. Ki a sofőr, hova megy ebben a percben?
Mindig vannak, akikkel vagy amikkel összekapcsolódunk egy pillanatra, esetleg egy percre, hogy aztán soha többé ne ismétlődjön meg az a dolog, és ne tudjam meg, ki volt, mi volt, mely ott és akkor megfogott, majd ahogy jött, tova is tűnt. 
Illetve megmaradt egy blogbejegyzés erejéig.

2016. május 15., vasárnap

Víz

A munkahelyemen az előttem lévő ablak mögött egy fenyőfa áll, azon nézem az időjárás változásait. Hol havas a fa, hol esőcseppek ringanak rajta, és csöppennek le, hol Nap süti a friss hajtásokat. Néha a szél is mozgatja, és én erre a mozgásra akaratlanul is ringatózom.
Szóval, esőcseppek... 
Volt az utóbbi időben sok eső, pezsgett az aszfalt, az autók lámpájainak fényében friss hullámokban rajzolódott ki az égi áldás. Szeretem a vizet: fürdőkádban, pohárban, eső, tócsa és ( Fertő) tó formájában is.


2016. május 13., péntek

A hosszú

kihagyás utáni első munkahetem náthásan telt. Kúráltam hát magam, mert rögtön betegszabadságra nem lehet menni, legalábbis nem illő. Megfertőzni sem akartam senkit, így nagyon szolídan kezeltem az ügyet. Ha kellett tüsszentenem, elfojtottam, ha köhögnöm kellett, visszatartottam, és sokszor mostam kezet. Úgy látom mindenki egészséges maradt.
Közben visszarázódtam a munkába, felvettem a kapcsolatot a gyerekekkel, kollégákkal, önmagammal.
Ma váratlanul mégis munkába kellett mennem a szabadnap ellenére, szó nélkül csináltam, voltam eleget távol. Elvégre.
Közben beszéltem anyuval, és hogy ma este ne kelljen egyedül aludnom, úgy döntöttem/ döntöttünk, hogy nála alszom. Lesz egy kis beszélgetés, még kevesebb TV, mert valamit meg akar nézni, amit rendszeresen nélkülem is néz, pár sor valahonnan, valami nasi is jut, ahogy hallottam (tejberizs formájában), és utána jöhet az éjszaka...

2016. május 11., szerda

Úton


Fertődön sétáltunk utakon és úttalan utakon, fűben, kavicson, és közben eszembe jutottak az én útjaim is, melyek mostanában nehezebbek voltak, de a remény kisimítja őket. Igen, így remélem, mert remény nélkül nem nyílik ki egy kapu sem az út végén...


2016. május 7., szombat

Kékek

Sokféle kék létezik az olykor bágyadt, kék szemek és a halványkék kórházi falakon kívül. Például a szombati fertődi ég és a virágok kékje is...





2016. május 6., péntek

Egy

hosszú időszak utolsó, tegnapi estéjének néhány pillanata:
A második emeletről az ágyból látható fák csúcsainak szél mozgatta ágai, a mellettem lévő beteg aznapi utolsó kávéjának utolsó kortya, az ablak mellett fekvő indián arcú, elgondolkodó erdélyi cigányasszony szépen fénylő, hosszú hajfonata, egy kakukk az egyre távolodó mentő szirénájával keveredő hangja, a szemben fekvő, de éppen távol lévő társam fehér kötésű bibliája, az éjjeli szekrényemen Assisi Szent Ferenc élete, a kórház lepedőmbe szőtt nevének első két betűje a szemem sarkában, a bennem lévő gondolatok a másnapi hazatérésről, és a remény, hogy soha többé nem kerülök vissza.

2016. április 30., szombat

Összepakolok

a  kórházban, hazahozom a mosnivalót, és jövök haza. Így szokott ez mostanában lenni. Látom az alagút végét is, ami vélhetőleg jövő hétvégén fényesedik teljesen ki, vagyis hazajöhetek. Ha korábban, akkor korábban, de később nem akarok.
M. távol volt, ő is jövő hétvégén jön haza egy hosszabb utazásról, lassan helyre áll a rend.
Anyu múlt héten a sürgősségire került, és én éppen ott aludtam nála, mikor rosszul lett. Hálás vagyok a sorsnak vagy a felsőbb hatalomnak, hogy akkor voltam azon a helyen, ahol éppen kellettem. Tulajdonképpen ezt szoktam sokszor kérni imáimban, hogy a megfelelő helyen legyek a megfelelő időpontban.



2016. április 22., péntek

Mennyi,


mennyi ember körülöttem. Munkahelyen is, kórházban is. Ki ezzel, ki azzal küzd. Van aki alkohollal, van, aki droggal, van aki mélabús szomorúságával. Láttam örömöt is, és sokat olvasok a pszichológiáról. Milyen érdekes dolgokat lehet felismerni benne önmagunkról!
Rajtam most éppen egy dobozka  is van, ebből 5 vezeték jön ki, melyeket a mellkason lévő elektródákhoz rögzítenek. Holter vizsgálat folyik éppen 24 órán át, mert az olykor 137-es pulzus soknak tűnik. ( Több, mint a Váci Mihály százhuszat  verő szíve!). Panaszkodtam, komolyan vették, és elküldtek a kórházban egyik helyről a másikra, mindig oda, ahova kell. 
Megleptem magam egy fehér alapon kék pöttyös blúzzal, melynek az alján még itt-ott egy-két margaréta is van, mert tavasz van. 
Mindjárt megyek egy kis kávét is inni, és merengek közben.
Jó, hogy kitalálták a mosógépet, mert helyettem teszi a dolgát, az önműködő vasalót még nem, úgy hogy ez a feladat rám vár.:-)
Minden jót nektek!



2016. április 17., vasárnap

Hiszem,


hogy mindig ismétlem önmagam, aztán rájövök, hogy nem csak hiszem, hanem valóban azt teszem. Eltelt egy hét, újra hétvége, és én csinálom a megszokott dolgaim. Tisztul a lakás, a ruhák, tisztulok én is, ezen kívül látogatok, és látogatnak. 
A virágok ontják a színeket az illatokat és a város épületei tovább öregednek, és hirtelen rádöbbenek, hogy én is. Nem, nincs születésnap, csak végigmentem egy utcán, és éreztem, hogy fáradtabb vagyok, mint korábban voltam. 
Gyorsan jöhet egy kávé, néhány észt és testet fiatalító sor egy könyvből, hamarosan kezdődhet az új hét, és én még mindig ott vagyok, ahol múlt héten: gyógyító kezekben, öngyógyító gondolatokkal.
Tudomásul veszem, hogy ez van, nem ellenkezem ellene, elfogadom életem részének.



2016. április 8., péntek

Esőben

hazatérés, kipakolás, forró kávé ivása, szétnézés itthon. Újabb 5 napig voltam távol. Mosógép mos, idegen szagok tűnnek el a mosógép és a Coccolino segítségével. Gondolkodni kellene, valami szépre, de az a legjobb, ha a esőkopogást hallgatom, mert az is szép. 
Csinálok egy újabb kávét, és megpakolom újra a mosógépet. 40 fokra állítom most be, az a 26 perc elég idő, hogy bambulva megigyam a kávét, mert majd később fogok hozzá valamihez, addig a fehér és kék falakat próbálom feledni, de mélyen beivódtak az elmémbe, és kicsit közben megdörzsölöm az injekció helyét, mert még mindig van ott egy kis dudor, pedig több mint egy hete kaptam.
Tovább esik az eső, pattog a párkányon, hallgatom...


zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu