2012. május 30., szerda

Sokszor sulykoljuk magunkba...

..., hogy annak a feltételezésnek, hogy "mi lett volna ha", nincs sok értelme. Elmúlt, akkor és ott úgy tudtunk dönteni, mert életünknek abban a szakaszában voltunk, úgy ismertük a világot, azzal a tudással, azzal a lehetőségekkel, úgy láttuk önmagunkat és a jövőnket. 
Később persze, hogy másképp látjuk ugyanazt a helyzetet, de azóta mi is mások vagyunk már és a körülményeink is.
És mégis tele az irodalom az elszalasztott lehetőségek elmondásával, amikor hagyjuk, hogy a vélt és valós boldogságunk lehetősége elmenjen mellettünk, mert nem tudjuk, nem akarjuk észrevenni, mert akkor más foglalkoztat, mert néha más embert/ embereket szolgálunk erővel megtámasztott fegyelemmel, de önmagunkat erőtlenül és sután.   
Nem régen fejeztem be ezt a könyvet. Film is készült belőle.



2012. május 29., kedd

Hajnalban az erkélyemen


Elég ritkán fordul elő velem, hogy a hajnali órákban már ne tudjak aludni késői lefekvés után sem. Néha mégis előfordul, és tegnap forgolódás helyett kiültem az erkélyre egy pléddel a kissé csípős, alig-fényű-reggelbe.
És hallgatóztam, figyeltem a lármát, aztán még tovább hallgattam a madarakat. Majd visszamentem a szobába, és aludtam még egy jót.
Rájöttem, hogy nem élvezem eléggé a kora reggeleket sem, mint ahogy az esti csillagfényt sem.
Egyszer az Őrségben késő éjjel mentünk haza, és úgy éreztem elborítanak, a csillagok, és olyan közel vannak, hogy szinte elérhetők. Soha nem volt még ilyen érzésem. Föltartottam a kezem, és pörögtem magam körül, és valami furcsa boldogságérzés volt bennem. M. ott állt mellettem, mosolyogva nézett. Ő túl visszafogott ahhoz, hogy ezt megtegye, de nem kellett magyarázkodnom, hogy én miért tettem. Követte a tekintetem.
Ha itthon vagyok a város fényei elnyomják a csillagok igazi, szinte tapinthatóan közeli fényét, és hiányzik. Ahogy hiányzik a reggeli rendszeresebb madárcsicsergés hallgatás is.
Rajtam is múlik. Ugye?

2012. május 27., vasárnap

A fertődi Esterházy-kastélyban



Van az úgy, hogy valakinek az arcát nézve szép és mosolygós képet látunk, hogy ezzel tudatosan vagy kényszerből takargasson valamit, nehogy a dolgai mögé nézzünk. 
Meg aztán ott van az a jó férfiszokás is, hogy ha szemből elégedetten megnéznek valakit, akkor még utána is fordulnak, mert ugye, ott is van látnivaló...:-)
Hiányérzetem volt pár évig, mikor a fertődi Esterházy-kastélyban jártunk. Elől rendben volt az épület, hátul anyagi okokból (gondolom) nem.
Mivel a korábban említett múlt heti sarródi kerékpározós helyünktől csak pár km-re van a kastély, elmentünk Fertődre is.
És láss csodát, elkészült az épület  hátulja is!:-) Íme, így néz ki:




Persze, a részlet mániám nem hagyott nyugodni, és a mielőtt elhagytuk volna az épületet, a szépen nyírt bokrokkal, fűvel teli parkból, egy hátsó-oldalsó vaskerítés előtti kis százszorszépeket nézegettem.
Mert levezetésnek ez kellett, hogy a pompához nem szokott szemem visszatérjen a normális mederbe...:-)



2012. május 26., szombat

Tobozaim

Pünkösd előtti napon, kezemben egy levendulaszállal mászkáltam, mely nagyon is illatozott, mert mindig megmorzsolgattam egyet rajta az illatos cél érdekében. Aztán sok tobozt láttam meg, és a karácsony jutott eszembe, illetve Petrik Adrien könyvében* egy kép, ahol szép egyszerűségükben fehér gyertyák és a tobozok felváltva sorakoztak egymás után. Gondoltam, visszajövök majd Advent előtt, és lehet 4 gyertya és 4 toboz ritmikus elrendezése a dekorációm. Miért is kellene több és más?
Persze, hogy nem tudtam ellenállni a szép tobozoknak, betettem párat belőlük (most számolom nem is négyet, hanem ötöt)  a táskámba, és most azon gondolkozom, hogy hova is tegyem a szerzeményem, hogy megőrizzem őket Pünkösdtől Adventig.:-)
Lesz hely, persze, hogy lesz, mert találok, de előtte kirázom a táskámból azt a pár hangyát, melyek vendégként érkeztek a tobozokkal együtt hozzám.




* Asszony és háza

2012. május 25., péntek

Ami most éppen a fülemben van

Arra is jók a  fiatal kollégák, hogy az ember meghallgassa a Kistehéntől az Elviszi a szél c. dalt. Nyitottakká tesznek ők minket, és ha elég befogadók vagyunk( nem mindenevők persze), akkor van közös fiatal-idős zenehallgatás is. Mivel tetszett, jöhet a nyomozás, és megtalálhatjuk az eredeti  előadót: Noir Desir: Le Vent Nous Portera.
Ismét megállapíthatjuk, hogy milyen szép a  francia, aztán lehet kicsit szomorkodni, hogy az együttes már nincs, az énekes tragédiákkal megtűzdelt élete miatt befejezték az együtt zenélést. Nem írok sztorikat. Bertrand Cantat az énekes neve, van elég anyag róla a neten.
Szeretem a kissé monoton zenét, elbódít, lenyugtat, befelé fordít. Hallgatom ezt a zenét is sokszor, nem keresem az okot miért. Így alakult ez is, mint annyi más.

2012. május 24., csütörtök

" Tudnod kell...


..., hogy a sors sohasem egyenes vonalban, hanem cikkcakkban szövődik. Eltér, visszatér, meglódul, megtorpan - már úgy néz ki, hogy az egészből nem lesz semmi, amikor hirtelen mégis megvalósul valami.
A sors ugyanis nemcsak a te sorsod, de sok mindenkié, s ahhoz, hogy egy esemény létrejöjjön, egybeesésekre van szükség. Nemcsak neked, másoknak is meg kell érniük rá. És amikor én, te, ő, mi, ti és ők megértek rá: létrejön a várt esemény. Még ekkor sem egészen bizonyosan, mert a vetélés lehetősége mindig fönnáll, de az idő ilyenkor már "változással" terhes: ez az a pillanat, amikor valami már megjövendölhető.
 A kínai ezt a "felhők gyülekezéséhez" hasonlítja: van egy állapot, amikor a vihar már bizonyosra vehető.

Beteljesülés, amikor "lecsapódik az eső".”

Müller Péter




2012. május 22., kedd

Csak úgy...

Karácsonyra félig ajándékként, félig nem, lett egy új TV-m. A régi még jó volt, de azóta is kerülgetve itthon tároltam.Tegnap munkába menet fültanúja voltam egy telefonbeszélgetésnek. Valakinek TV kell! 
Legyőzve magamban valami gátlást megszólítottam az illetőt. Ha kell neki TV vigye el, ingyen adom. Egyébként, veszélyes hulladékként elszállíthatnám- ha rászántam volna már magam-, de akkor fizethetnék is érte, így pedig még valakinek szolgál.
Csodálkozott az illető, majd odaadtam a telefonszámom. Remélem, ígéretéhez híven holnap felhív, hogy megbeszéljük, mikor viheti el. Utána még azon morfondírozott, hogy lám-lám, milyen az élet...
Zajlanak életem nem jelentős, de mégis jelenlévő eseményei, melyek megadják az örömöt, az otthon örömét is. 
Kellenek, hogy ellensúlyozzák a rosszat.


2012. május 21., hétfő

2012. május 19., szombat

Kerékpáron

Ma kerékpárra ültünk, és tekertünk egyet a közeli Fertő-Hanság Nemzeti Parkban. A bodzaillat velünk úszott, a gémeskút úgysem mozdult.
Ha megálltunk, akkor  a fotózás miatt tettük. 
A bivalyok életélvezős, lusta dagonyázásának aprólékos megfigyeléséhez azonban mindenképpen megállítottuk volna  a kétkerekűeket, ahogy meg is tettük.
A bivalyok unott nemtörődömséggel ránk néztek, majd a fejüket elfordították. Nem zavartunk ezek szerint. :-) 
Csendben voltunk, és csendben is indultunk tovább.



2012. május 18., péntek

Az illatok...

...végigkísérik az ember napját. Van úgy, hogy reggelire fahéjas, mézes zabpehely  van eperrel, micsoda illatok és ízek! Sofiánál lestem el még az ötletet, hogy milyen jó ezt enni ráérősen reggelire, és azóta is gyakran teszem. Ma is, mert ma szabadnapos vagyok, persze meglesz ennek még a böjtje, de a jelen így néz ki.
Egyre többször pedig akácillatban van részem.
Gyerekkoromból poros út melletti akácfák emléke merül fel, vagy a kora estébe hajló, akácfa által záródó füves árokszélen való üldögélés is eszembe jut.
Az öregebbek kis sámlin ültek a kapu előtt köszönve az arra járóknak, érdeklődve arról is, hogy  hova mennek, honnan jönnek, ebből aztán beszélgetés kerekedett ki, mi gyerekek pedig közömbös képpel játszadozva belefüleltünk a felnőttek dolgába.




2012. május 17., csütörtök

Ha az ember könyvet olvas...

... bizonyára a mondandó, a tartalom köti le, és ezenkívül annyi minden más. Az én figyelmem nagyon sokszor az "annyi minden más" is vonzza, a látszólag lényegtelen részletek, melyek szerves részei a műnek, és segítenek abban, hogy "ott" legyek.
Például, hogy egy könyvben  a városszéli kollégium ablaka szántóföldre és legelőkre nézett, hogy ködös téli reggelen kávét ittak és sonkás omlettet ettek abban a bizonyos kollégiumi szobában.  Máshol a  boltíves ablaknak kék kerete volt, mögötte kert volt és a téli nap.
Sőt, azokat a sorokat is többször elolvastam, hogy  a repülőtér nagy ablakain a le-és felszállópályákat nézve szemnek észrevétlen volt a komor szél azon a szürke napon. Észrevétlen, mert nem volt fa a közelben, faág sem, hogy a szél a szem számára láthatóan  hajlítgatta volna őket.
Azonkívül ott ülök azon a verandán olvasás közben, ahonnan a fiúval és szüleivel együtt látom, hogy vasárnap kora délután a gesztenyefák árnyéka az istállók felé nyújtózott, és természetes lassúsággal haladt előre.
Margriet de Moor: Kreutzer -szonáta c. könyvét olvasom nagy örömmel, melyet az azonos című Tolsztoj mű ihletett meg. 
A finom részletek mellett mély, viharos emberi érzelmek szövik át a művet.
Márt tudom, hogy fogok még a holland írónőtől olvasni.



2012. május 15., kedd

Fakaticák

Miután május első vasárnapján Anyumat megünnepeltem étterem helyett itthoni grillcsirkével, rózsa helyett gyöngyvirággal, kimondott szavak helyett kitalált gondolatokkal, a hónap második vasárnapján osztrák hagyomány szerint  M. is megünnepelte az édesanyját, és én is vittem virágot. Sőt, tepertős pogácsát is, mert tudtam, hogy annak nagyon örül  majd. Nem tévedtem, érdemes figyelni mindig a reakciókra, és legközelebb felhasználni örömforrásnak a megszerzett tudást. 
Egy dologra azonban nem számítottam. M. anyukája közel 90 évesen gyerek módján mosolygott, sőt, nevetett a fából készült katicákra, amit a virágboltosok ragasztottak a papírra. Ha tudtam volna, hogy ez ekkora örömet okoz, kértem is volna még belőlük, de azt hiszem  ez 2 fakatica is megtette a dolgát. :-)



U.i.: Anyu karácsonykor egy nagyon huncut mosolyú, copfos  kis angyalnak örült nagyon. Arra sem számítottam, hogy a kis mezítlábas angyalka lesz aznap este a sztár Anyu számára a  fa alatt. Úgy végezte örömhozó dolgát, mint a katica.

2012. május 14., hétfő

Még mindig Anyák napja

Nincs saját gyerekem, M-nak van viszont két fia, akiknek sajnos nem él már az Anyukájuk. Elfogadom őket fiaimnak( felnőttek már!), én nekik egyfajta alkalmi pótmama lehetek, mert az igazit nem pótolhatja senki.
Ausztriában május második vasárnapján van Anyák napja, és én kaptam egy gyümölcstortát erre az alkalomra. Szerintem nagy teljesítmény ennek elkészítése egy fiatalembertől, hiába is szabadkozott, hogy ááá az semmi, csak gyümölccsel kellett díszíteni és kész!:-) Meghatottsággal küszködve bizonygattam, hogy nagyon szép és finom, és engedje meg, hogy büszke lehessek rá az ügyességéért. 
Mintha az én fiam lenne, nehezen kezeli a dicséretet.:-)



Múlt hétvégén május első vasárnapján én ünnepeltem Anyut, a másodikon elmentünk M. anyukáját köszönteni osztrák hagyomány szerint egy héttel később. Erről majd egy másik bejegyzésben írok talán.
Az esős este és éjjel után kiderült az ég. Front elvonulása után mindig ragyogóvá válnak a színek, nagyon kék az ég, és nagyon fehérek a felhők. Autóból ezt is nézegettem.



Én most ültem először az új autóban. Egyik bejegyzésemben írtam arról, hogy búcsúztunk a régitől. Most szokjuk a másikat, de úgy érzem, hagyja magát szeretni egy autó is. Így van ez az emberekkel is. Aki hagyja magát, azt könnyű szeretni, aki nem, az egy kicsit bonyolultabb az eset, de soha semmi nem lehetetlen.:-)



2012. május 12., szombat

Otthoni fény esőben


Tavasz végén, nyár közeledtével az esti mécses égetések lassan ritkulnak, már nem olyan a hangulatuk, mint ősszel és télen, hiszen a hiányzó fényt kapjuk, és nem csináljuk. 
Ám, ha kint esik a haragos eső májusban, akkor ég a mécses is. Egyszerűen nem lehet nélküle este meglenni.


2012. május 11., péntek

Színek és becsület


Tiszták a kisvárosok és színesek. 
Ha mesekönyvhöz kellene illusztráció, akkor ott fényképeznék gyerekkönyvek oldalaira, ha festeni tudnék, ott festenék színes házakat hóban, ködben, napfényben. 
Kőszeg is sokszor meg lenne örökítve nagy színes illusztrációkon, mert gyerekkoromban azt szerettem, ha nagy és színes volt a kép a mesekönyvben. Akkor még nem ismertem a visszafogottságot, a mértéket.
Elégedettséggel tölt el a becsület jelenléte is, mert valahol jelen kell lennie, hiszen sok-sok éve működik a becsületkasszás módszer Kőszegen (is?).
Az eladandó áru: zöldség, gyümölcs, virág kinn van az utcán egy sámlin vagy hokedlin, mellette ott egy doboz vagy üveg is a pénznek. Aztán az áru eltűnik, a pénz összegyűlik, eladó láthatóan sehol, a vevő utcán jártában-keltében mégis megáll, és létrejön az üzlet.
Tényleg, mint a mesében!

   

2012. május 10., csütörtök

Olvasok


„Inspiráló, erőt adó, példamutató életút az övé. Aki olvassa a könyvet, úgy érezheti rálelt egy forrásra, amelyből saját életéhez energiához juthat. Tipikusan „éjjeliszekrény” mű, olyan olvasmány, amelyet nem elég egyszer elolvasni, hanem ott kell tartanunk az ágyunk mellett, hogy újra és újra belenézve megújult erővel vághassunk neki életünk naponta adódó új kihívásainak."

( Részlet Singer Magdolna: Partitúra - Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel c. könyvének előszavából)



Jó belemerülni egy könyvbe, feltenni magamnak a kérdést olvasás közben és a végén is, hogy megfelelt-e az olvasmány elképzeléseimnek, a várakozásaimnak. 
Vannak ebben a könyvben is olyan fejezetek, melyek kifejezetten nekem íródtak, melyekből tanulok, mely mutatja hogy kell harcolni a céljainkért, mert bizony én nem vagyok egy harcos típus. 
Mégis leginkább élni tanít, önértékelni, tűrni, elfogadni, szeretni, szeretni az életet, és halni is megtanít Polcz Alaine és a könyv.

2012. május 8., kedd

Díj



Bár kitettem az oldalsávba, hogy 
szavakat, hozzászólásokat szívesebben fogadok bármilyen díj helyett, Piroska mégis gondolt rám, és ha valaki ezt teszi, akkor köszönettel elfogadom, mert megtisztelően kedves, ha valaki jelzi, hogy örömöt okozok neki.
Akkor most jöjjön 5 dolog rólam:
1. Nem szeretek táncolni. Bizonyára, mert nem is tudok egy középiskolai tánciskola ellenére sem.
2. Szeretem az Őrséget tiszta egyszerűségével.
3. Még nem adtam fel, hogy megtanulok németül, mert szükséges. Utána olaszul vagy franciául csak úgy, szórakozásból. Na jó, legalább valamennyire.:-)
4. Ha újra kezdeném az életem, a vendéglátást tanulnám, mint szakmát.
5. Mindig tartok levendulát a lakásban. Nagyon szeretem.

Elnézést, de nem adom személy szerint tovább senkiknek a díjat. Sok helyen vagyok szívesen.
Legkedvesebb blogom jelenleg Márta blogja. Ha valaki szívesen ír magáról 5 dolgot, és itt jelzi (vagy nem), akkor azt örömmel fogadom.




2012. május 7., hétfő

Anyák napja után


"...Illan az idő… érzem éberen,
Amint a józan gondolat lázad
S színes varázsra fordul minden itt,
Összevegyül való és a látszat..."

( William Wordsworth)


Nem írtam előre Anyák napjáról, de terveztem, terveztük természetesen. Anyu mondta, hogy étterembe menjünk ez alkalomból, igaz, az én cseles javaslatomra döntött így. Ismerem Őt, ha valahova el kell menni, akkor az utolsó pillanatban lemondja, kifogás is van hozzá, de kinek nincs, ha valamit nagyon nem akar. 
Nem szeret kimozdulni, pedig igényli is, de csak a képzelete, egyébként  az egész visszafogott lénye mégis otthon tartja a maga megszokott világában.
Reggel még megbeszéltük, hogy mikor, hova indulunk. Éreztem a hangján a lemondó beletörődést. Aztán arra gondoltam, mégis csak az Ő ünnepe, és visszahívtam, mi lenne, ha főznék, és ő eljönne hozzám.
Nevetős, megkönnyebbült, szinte szárnyaló  "igen" volt a válasz, és utána többször is hallgattam, hogy de jó, hogy így alakult.Nem is igazán tudtam, hogy jobb lett volna-e erőltetni a kimozdulást, vagy hozzásegíteni a pihenős, saját megszokott környezetében töltött ünnephez. Persze, belül tudom a választ, a kérdés mindig az, hogy az ész vagy a szív dönt, és Anyu is így van vele.
Mondta azt is, hogy egy szál rózsát kér az ajándék mellé. Aztán mégis gyöngyvirágról beszélt "csak úgy", tehát mégis azt vettem neki. Gondolom, a rózsát azért kérte, mert könnyebb beszerezni.(?)Végül gyöngyvirág volt az Anyák napi virág, és jaj, de jó, hogy azt szagolgathatta!
A gondolatok persze jöttek arról, hogy mondjuk ki mindig mire vágyunk, és ne erőltessük, ami nem esik jól, merjünk kérni, kérdezni. De nem akartuk igazán ezt átbeszélni, csak úgy lazán lenni, mert tulajdonképpen ez kellett nekünk.


2012. május 5., szombat

Mai nap

Ma nem főztem, hanem beültünk egy helyre fokhagymás lángost enni, és evés közben beszélgettünk  egy "Tapancs" nevű állítólag kék szemű, fehér, eltűnt cicáról. Kinn láttunk egy kézzel írt rajzos, telefonszámos  hirdetést egy kerítésen. Valakinek nagyon hiányzik.Tulajdonképpen nekem az a helyes kis gyerekrajz tetszett, és az a mínusz 1 db -p betű adta meg az írás báját.


Arról is beszéltünk, hogy az egészen kicsi  Mária Magdolna templom milyen szép Sopronbánfalván a fehér orgonák között, és egyszer ide kellene jönni misére. A 12. században épült, mennyi áhítattal itatódhatott már át. Bennem a karácsonyi éjféli mise fogalmazódott meg, ha egyáltalán ebben a kis templomban van ilyen. Én ilyen helyen tudom elképzelni.


Más  volt ma az autóban ülni, egyfajta búcsúzás volt. M. szerdán lecseréli egy másikra, és én ma ültem benne utoljára. Sok évet szolgált nekünk, sok ezer km van benne. Szerettem, megsimogattam az ajtaját, megköszöntem, hogy sok helyre elvitt minket, és kattintottam róla egyik utolsót miután leparkoltunk. 
A repce egyébként már aranyló mindenhol, ez  volt a sok mai virágélmény közül a legmeghatározóbb.


Arra gondoltam este, hogy egy romantikus, happy endes filmre beülök kivételesen a TV elé. Olvashattam is volna, mást is nézhettem volna, de nem... 
Sikerült a végét végigbőgni, csak úgy eleredtek a könnyeim, boldog befejezésről persze szó sem volt, vagy mégis? Mert mindennek nem is kettő, hanem ennél több oldala van.Nem is folytatom, mert csak belebonyolódom, hiszen úgyis értjük. Hányan jutottunk arra  a következtetésre már, hogy minden rosszban van valami jó, és ezt a  tényt így késő este már csak így közhelyesen fogalmazom meg lefekvés előtt.:-)


2012. május 3., csütörtök

Nem tudok...

... mit kezdeni a  túlzó dicsérő szavakkal. Igaz, hogy olyan sokszor nem is fordul ez elő, mint ahányszor néhány igazán megérdemelt jó szóra szükségem lenne.
Zavar a túlzás, szeretnék  a szándék mögé látni, vagy azt tudni, hogy miért nem látnak engem tényleges valómban. Első gondolat, hogy bizonyára akaratomon kívül én láttatom magam másnak. Aztán néha megtörténik, amitől tartok; kissé hideg leszek, hogy elbizonytalanítsam az illetőt, helyrebillentsem, bebizonyítsam, nagyon is átlag vagyok én.
Eljutottam ezekkel a gondolatokkal a tavaszig vagy fordítva történt? 
Amúgy meg hogy lehet a virágokról nem túlzóan írni? Azt mégsem írhatom le, hogy a virág az tulajdonképpen pár szirom különböző színben, és néha még illatuk  is van.
Pedig most nagyon szép minden, sokkal szebb, mint amit  pár igaz, de a valóságot mégsem igazán kifejező szó visszaad.
Maradjunk ennyiben: szépek, és most különösen azok.
Csak semmi túlzás!:-)


  

2012. május 2., szerda

Kis hír a péntek estémről

Mondjuk azt, hogy öröm, ha péntek este egy 10 órás, korán kelős munkanap után egy asztali lámpa fénye mellett a déli, maradék sajtos pogácsát esszük, citromos teát iszunk mellé, és Bob Dylan is szól, mert beszélgetés közben  a youtube-ra is keveredünk.
Mindig mindenről nincs kép, de van az aznapi lakótelepi napkeltéről...:-)


zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu