Két óra a Balatonnál

Két órát töltöttünk Balatonfüreden mindössze, mert mikor jöttünk haza Kapolcsról, megálltunk ott. Mindegy is mennyi időnk volt rá, egyszerűen kellett a tó vize. Láttuk a virágokat, a hajók indulásának vagy érkezésének a látványát, a vitorlások rúdjainak erdejét. 

Mégis leginkább a virágok sokasága tűnt fel legelőször.

A kacsák  a köveken pihentek, csak néhány úszkált, az egyik éppen a fejét  víz alá dugva, és a kis fenekét a közönségének mutatva keresgélt. 

Egy olyan pillanatot is elkaptam, amikor egy hajós éppen a kötelet eldobta, és ez a mozdulat került rá  a képre. Nem akartam, de mégis így sikerült. Jó időben voltam jó helyen, és megörökítettem egy lényeges pillanatot a lényegtelenek közül. Egy valahol történő  lehorgonyozást.

Ami leginkább kellett: a víz színe, ez az otthon érzést jelentő zöldes-kék, de  akkor éppen az a halványzöld.

Az "otthon lenni" érzést nem véletlenül írtam le. Néha átsuhan rajtam egy ilyen  pillanat, amely nemcsak egy pillanat ideje, hanem egy mindig bennem lévő érzés kis töredéke, amely éppen akkor és ott  üzent is nekem. 

Hogy ez az üzenetet eljutott hozzám csak a bőrömön látszódott meg, mindössze egy  gyorsan  eltűnő libabőr volt a hőségben.

Ajándékok

A szülinapozás után ajándékot kaptunk, saját kertből származó levendulát kis tüllzacskókban, és a saját kert fáiról szedett gyümölcsöt is. 

Mind a kettő az utóbbi idők legszebb és legkedvesebb ajándéka volt. 

A levendulát nem tettem bele a táskámba, hanem a hazafelé vezető úton végig az ölemben volt. Megszagoltam néha, majd elővettem a zsebkendőm, és kifújam az orrom az erős illata miatt.

A régi udvaron

   

   

  

 

Mikor még dolgoztam néha letettem  a tollam, és kimentem a munkahelyem kertjébe. Kicsi volt a kert néhány paddal, az egyik fenyőn madáretetővel és a gyerekeknek egy kis focipályával.
Voltak számomra ismeretlen kis virágok is. Lehet, hogy nem is virágok voltak, hanem csak vékonyka szárak, és rajtuk apró, színes pontocskák. 
Soha nem mutatkoztunk be egymásnak és nekem hiányzott, hogy nem tudtam meg a nevüket.
A fűben fehér pihék voltak, amely nem hó volt, nem is vatta, hanem a nyárfák szöszei. Beszálltak a tanulószoba ablakain, és a terem sarkaiban összegyűltek.
A hajamon is megtalálta néhány a helyét, és amikor a kollégáim bent észrevették,  lesimogatták őket róla.

Hans Castorp zöld levendulaszappana

       

        

       

       

„Kicsomagolta 

levendula illatát 

a nyári szellő.” 

Somogyi Judit

Itt van még (?) a levendula virágzásának az ideje.

Egyik kedvencemben, Thomas Mann: A varázshegy című regényében Hans Castorpnak egy zöld levendulaszappana volt a tisztálkodásához:

"Hans Castorp attól tartott, hogy átalussza a reggelit. Olyan kimerült volt előző este; de korábban talpon volt, mintsem kellett volna, s így volt ideje bőven, hogy tüzetesen elvégezze reggeli szertartásait  - rendkívüli civilizált szertartások voltak ezek, egy gumikád, valamint zöld levendulaszappan és hozzátartozó fürdőkefe játszották benne a főszerepet..."

Volt régen levendulaszappanom, de egy ideje nem szappant használok a tisztálkodáshoz, hanem tusfürdőt és folyékony szappant.

De ezt az idézetet  A varázshegyből mindig szívesen olvasom.

Elképzelem Hans szappanát, az illatát, és ismerem a reggelenkénti saját magam tisztálkodásának szertartásait is.

A napindításomban olyan fontos szerepet kap, mint a kávé.

Induljon a mai nap is!:)

Egy sárga ismeretlen

        

Ha valaki tudja ennek a fának a nevét kérem, hogy írja meg. 

Tele van vele az utca, most virágzik,  és a napsütésben élénk sárga a színe. Egyre csak  hull a kis virágja, összegyűlik a járdán, vagy megakad a járda szélében.

Éppen az jut eszembe, mint mikor tavasszal rózsaszín és fehér szirmokon járkáltam. Lépkednem kellett rajtuk, mert annyi volt  már, hogy nem lehetett kikerülni őket.

Pár nappal ezelőtt is puha lett tőlük a járda, és halkabbak a lépéseim. A hó és a virágszirmok egyformán működnek.

A nagyon színes dolgokat nem szeretem. Nem tetszik, ha keverednek a különböző színek. 

Most éppen úgy néz ki az utca, amit szívesen elfogadok. Ugyanannak  színnek a különböző árnyalatait, és ez a szín most a zöld.

Egy régi "alkotásom"

 

Valamit kerestem egyik nap a blogomban, és megtaláltam ezt a videómat, melyet én készítettem, és 2009. június 9-én feltettem a YouTube-ra. Ez a dátum sem éppen mostani.:)

A téma a levendula volt, és ha jól emlékszem egy 2-3 napos Balaton melletti kis kiruccanásunk emlékére csináltam. Akkor voltak más témáim is, főleg születésnapokra készítettem őket ajándékomként. Valahol talán azok is megvannak.

5065 nézője volt a fenti levendulás videómnak a sok-sok év alatt, 16 like-ja és 2 hozzászólást is írtak. Most láttam a számokat alatta.

Én szinte el is felejtkeztem róla. Nem teljesen, mert azért a nyoma megmaradt bennem az "alkotásomnak", de éppen csak egy nyomnak mondható az emléke.

Írtam nemrégen egy bejegyzést a Levendárium Dörgicsei Levendula Majorról, néhány kép felismerhető ebben a videómban az abban is szereplő képeim közül.

Yanni zenéje szól alatta, valaha mennyit hallgattam őt, de sajnos azóta sem. Most mégis ébredezhet bennem  az emlékekben fakuló szeretett zene és a képek.

Virágzik a levendula.  Aktuális, hogy újra megjelenjen a blogomban ez a videó, hogy én is jobban emlékezzem arra, hogy valaha ilyeneket is csináltam. 

Két ország között

A házunk háta mögött van egy aszfaltozott út, ami egyszer csak földúttá válik, és átvezet  a közeli Ausztriába.

Lehet gyalogolni, először kis kertek mellett, utána búza-, kukorica- és sok-sok repceföld következik. 

Vannak virágok is, természetesen vadvirágok, és én néhány szálért lehajolok, majd csokrot formáluk belőlük. Legtöbbször egyedül vagyok az úton, ritkán M.-nal, és sétálótársak is vannak vagy gyalog, de biciklivel is elég sokan.

Az utolsó magyar falu ( Ágfalva)  összeér az első osztrákkal( Schattendorf). 

Az osztrák vagy a magyar falu kocsmájában lehet kávét de főleg vizet inni.

Még a földút kezdete előtt van egy gyertya mintabolt, egy szaküzlet széles választékkal. Öröm oda betérni, ahol darabra és kilóra is lehet venni a gyertyákat.  Karácsony előtti látogatásaim illatos helyszíne volt régebben. Már nem, mert annyi itthon a gyertyám, hogy nincs szükségem újakra.

A sétáim is régen voltak azon az úton, már nehezebb elkezdeni, és még nehezebb lenne be is fejezni. Pedig olyan közel van az az út, hogy még gyalog is eljutok a lakásomtól odáig pár perc alatt.

Újra el kell indulnom, és ha már nem is a határig eljutni, de legalább az elsö vadvirágokig...

Akácillat

 

A levegőnek nincs illata, de akkor mégis van, ha valami illatosítja. 

Bodza, akác, hárs, jázmin... Ezek illata jut el leginkább hozzám. A házunk előtt álló nagy hársfa néha elküldi az orromig az illat-üzenetét, mely közben a hozzám vezető útján már jelentősen legyengül.

Van az akácé is, amely gyerekkorom illata. 

Estefelé kiültünk a nagymamám háza előtti akácfa elé. Mi gyerekek az árokparton ültünk,  a felnőttek sámlin, széken és hokedlin. Olyan jó alföldi szokás volt estefelé  kiülni a ház elé, az volt akkor a chatelés.

Megszólították az arra járókat, és a köszönésen túl némi érdeklődés is volt a rövid beszélgetésekben: az egészség, egy-egy haláleset, leginkább az unokák és a szomszédok ügyes-bajos, leginkább pletykaszintű hírei.

Közben akácillat volt a levegőben, mely keveredett az alföldi nyári por illatával a lassan erejét vesztő hőségben.

Cseresznyefák

           

 

             

                                      

M. öccsének vannak cseresznyefái. Elmentünk hozzá beszélgetni, majd később vele együtt cseresznyét szedni, és természetesen közben enni is belőle. 

A fákról tettük egyenesen bele a szánkba (nem volt soha permetezés), és egy  táskába is pakoltunk belőle, hogy hétvégén legyen miből otthon is szemezgetnünk.

Már így is szép lett volna az az egy óra, amit ott eltöltöttünk, de kaptunk ráadásként egy nagy búzamezőt is, és benne még csak nem is rejtőközködve kéklő búzavirágokat. Gyerekkorom virágai, mert alig láttam őket azóta, és a felnőttkorom egyik kis hiányaként tartom őket számon.

Cseresznyelével festett ujjal, a számban még egy maggal átnéztem közben egy közeli barackfára. 

Aztán odamentem hozzá, és alá is álltam. Ilyenkorra még nem érett meg a gyümölcse, de így zölden is hívott minket, hogy visszatérhessünk majd később hozzájuk.

Levendulák között

  

   

   

A június az ég színe miatt számomra kék.  Ezenkívül még lila, mert a levendula is ebben a hónapban kezd virágozni. 

Legközelebb hozzám egy fagyizó kirakott fehér székeit és asztalait veszik körül, ahol árnyékban fogyott el a fagyim, és eltűnt a ropogós tölcsér is. 

Távolabb, és számomra emlékezetes a Balaton-felvidéken található Levendárium Dörgicsei Levendula Major.

Sétáltunk ott már a nyugalom átadásáról is híres illatban, és a félgömb formájú nagy bokrok között, melyek hullámzó mezőket alkottak. Egyiktől a másik felé mentünk, és ha az utunk lefelé vezetett, később a kis dombokra felfelé is mentünk, és én nem számoltam meg, de közben 30 féle levendulát láthattunk.

Egyet azonban a szemünkkel mindig megtaláltunk. Azt a kis templomtornyot, mely fehéren mutatta számunkra az irányt, miközben a kékes-lila szőnyegekkel tarkított  füvön sétáltunk.

Végül a kiválasztott illóolajjal a csuklómon mögöttünk hagytuk a majort, és a Dörgicsén található három középkori templomrom közül a legközelebbi felé indultunk el.

Még több virág

Tegnap írtam egy Sopronhoz közeli osztrák szálloda (Art Boutiquehotel Bürgerhaus)  kapualjának és udvarának virágokkal   is történő dekorációjáról. 

Felmerült jogos kérdésként, hogyan tartanak ki egy szezonig, ha csak évszakonként szoktak változtatni a díszítésén.

Nem bírnak ki annyi időt, de rendszeresen cserélik a virágokat, és ezért mindig frissek vannak kint.

Ezeket a képeket ugyanazon a helyen készítettem, és nem is ugyanakkor, hanem mindig különböző időpontokban. 

Közel van Rust, az a 20-25 perc nem sok, hogy ott legyünk, és ezért gyakran elindulunk oda még ezekért is: a Fertő tó a város mellett, régi házak utcákat építő sora, finom kávék, szilvalekváros derelye szőlőlugas alatt, magyar pincérek mosolya ( ez persze csak nekem vonzó:)), sok-sok gólyafészek kelepelő gólyákkal és virágok mindenhol.

Ilyen állapotban találtam mindig a virágokat, ha annak a hotelnak a  nyitott ajtaján beléptem. A hervadásnak soha semmi jele nem volt látható rajtuk, mert gondos kezek törődtek és törődnek velük rendszeresen.

Hoztam a tegnapiakat kiegészítve még több képet a virágokról, mert soha nem lehet elég belőlük.