Haza

"(Holtág) Akkoriban mindig ősz volt. Tavaszra, nyárra, télre nem emlékszem. Csak egyetlen hosszú, végtelennek tűnő őszre, amelyben nem volt idő, nem kezdődött és nem múlt el semmi. A kertek végében rakott tüzek füstje lebegett a folyó fölött. Ez a hosszan elnyúló, mozdulatlan füstcsík keretez be minden képet abból az időből. Az őszi, fanyar füstök illatára ma is összerándul a gyomrom, és a szívemben valami megremeg, mintha gyenge áramot vezettek volna belé.

A mezőkön rothadó körték illata. Valamivel lejjebb, közelebb a folyóhoz pedig az ártér hűvös iszapszaga. És mintha mindig alkonyodott volna, nem volt reggel és nem volt délután, csak egy folyamatos félhomály."

 Győrffy Ákos: Haza (részlet) 

Mikor a könyvtárban megláttam a polcon Győrffy Ákos: Haza c. könyvét, a borítója tetszett meg. Ez a ködös erdőrészlet a színeivel, a színek összhangjával, melyeknek látványa személyes erdei séták emléke is volt.

Megnéztem, hogyan kezdődik a könyv és tetszett, amit olvastam. 

Valahol kinyitottam a könyvet találomra, és ott is tetszett.

Hazahoztam, és sajnáltam mikor a végére értem, mert nagyon nekem való a könyv. Olyan szomorkásan igaz, érzékeny, leíró, hangulatátadó, de elgondolkodtató is. 

Érzem a könyvet, mert valószínű nem is érteni kell. Az a kis melankólia benne különösen tetszik. Aki már egy kicsit ismer tudja is ezt rólam, hogy én így érzek.

Megvettem saját példányban is, hogy ha bármikor szeretném újra elolvasni- vagy csak úgy beleolvasni-, meglegyen a polcomon.

Nem ott van most, hanem a fotelom mellett...