A soproni kórházról és a parkjáról

El kellett mennem a kórházba egy kontrollra. 

Miután elintéztem a gyógyszertárba indultam, és ehhez a kórház nagy parkjának egy részén kellett átmennem.

Nézegettem közben, pedig sok fáját már ismerem mert régóta élek Sopronban, és sokszor kellett a kórházba mennem valamiért.

Az ősz egyelőre bogyókból és a kínjukban összezsugorodott barna levelekből áll. 

A kórház főbejáratánál álló göcsörtös törzsű fa viszont most is megállított, és mellőle még visszanéztem a kórház egyik épületére is. 

Ezt hívják főépületnek, és bizony voltam benne sokszor. Az összes műtétem itt volt, mert itt található a sebészet is.  A műtétekből volt elég, nekem legalábbis bőven elég. Utána még a visszajárás kötözésekre és varratszedésekre stb. 

Itt műtötték az egyik nagylábujjam körmét is. Az akkori problémám kapcsolódik M.-nal való megismerkedésem történetéhez. Az ujjamon egy hatalmas kötés volt (mint egy dundi hurka)  a megismerkedésünk napján, és kilógott a fiús szandálomból, mert csak az jött rá a lábomra. Csuda jól néztem ki!:)

Itt van az ultrahang vizsgálat, és bizony az onkológiai bizottság helyszíne is. Ez utóbbi nagyon nehéz és emlékezetes helyszín volt, de remélem már nem lesz az.

A büfé is itt található, a finom kávék, a gombás melegszendvicsek, és a nagyon finom almáspiték vonzó helyszíne. 

A kórházakról írni nem örömteli téma, de egy süti emlékével zárni a mondandómat, talán mégsem olyan rossz.

A régi iskolám előtt

A volt gimnáziumomtól pár méterre parkoltunk le, és az épület felé vettem az irányt. Most nem léphettem be, ahogy ezerszer megtettem sok-sok évvel ezelőtt. Megtaláltam a könyvtár ablakát (3.kép), de az utolsó évünk osztályának ablakai másfelé néztek, így nem láthattam őket. 

Akkor köpőversenyeket tartottunk az ablakokból a vaskerítés lándzsáinak hegyére?  Egyébként nehéz eltalálni azokat a vékony hegyeket olyan magasról.;)

Ellenőriztem a már akkor is itt álló fákat az iskola előtti nagy parkban,  és felnézve láttam, hogy a gesztenyefák őszies barnája találkozott a nyár még mindig zöldjével.

Ebben a parkban a órák és a menza közötti szabadidőnkben a padokon ültünk, és mindenféle dalokat óbégattunk. Az igazgatói irodában nem kaptunk dícséretet  ezért. 

A nagyobb letolást a Vörös Csepelért kaptuk, és most sem értem, hogy miért. De ha egyszer olyan pattogósan lehetett énekelni.:)  Akkor az a dal nagyon kívánatos volt, talán inkább dícséret járt volna érte. Az igazgató úr észjárását nem tudtuk követni. 

Vissza a jelenbe. A vaskapu előtti bokron láttam a barna és a zöld szín összefonódását. Rápillantottam néhány megbújó hóbogyóra, és eszembe jutott, hogy annyira kellene nekem már a tél.

Még valami szép kis zöldet is felfedeztem, apró virágokból összeálló virágtányérokat, melyek a levelekkel együtt egy hosszú sövényt alkottak. 

Kellett is a hosszú, mert az a tér, vagyis a soproni Deák tér Európa második leghosszabb tere a 860 méterével. Tudtátok?

Tovább nem nézegethettem, mert M. már az autónál várt rám, és én el is indultam felé a már jól ismert vaskerítés mellett.

 

           

                                    

Szeptember 1.

Sokszor voltam Balfon ( 8 km innen) a gerincem kezelései miatt. Busszal jöttem haza, és ha még volt időm az érkezéséig a szanatórium parkjában sétáltam és nézegettem. A buszmegálló nem vonzott, az csak egy barna fadoboz volt a parkhoz képest.

A kezemben volt a megpakolt táska egy vizes törölközővel, fürdőruhával, papuccsal, egyebekkel és néztem az órát is, hogy a látvány miatt nehogy ne érzékeljem  az idő múlását,  és elmenjen majd nélkülem a busz.

Volt ott egy mindenki macskája is, aki  felnézett az érdeklődőkre, és mindig feleslegesen óvta tőlünk az ételét, hiszen senki nem vágyott rá. 

Volt pók is, aki szőtte a hálóját, és adott a szépségnek is, mert virágok szirmai közé feszítette ki a gyenge szálakat.

A színes virágok között virított sok sárga színű, hogy a napszínükkel ők legyenek a  legjobban  láthatók. El is érték a céljukat, mert észrevettem őket.

Mindehhez  társult a megszelídült szeptember eleji napfény, melyre egész nyáron át vártam.

Elérkezett mára szeptember elseje, sőt folytatódik ez a hónap, és a mai dátummal teljesült is egy kívánságom.

Újabb délelőtti gyerekprogram

1. Az előző napi virágocskák elfonnyadtak, de a hazajövetelünkig ott maradtak az asztalon. Az ajándékokat mindig  megbecsüljük.

2. Úton egy igazi gyerekparadicsom felé, "Fairy-tale Forest" a neve, vagyis Tündérmesék erdeje. Mesék szereplői láthatók egy hosszú úton, egy eléggé emelkedő majd lejtő domboldalon,  de végigcsináltam.

3. A hely karácsonyos része rögtön a szívembe lopta magát.

4. Ami a gyerekeknek fontos volt, hogy azok a krokodilok énekeltek és mozogtak. Ami pedig számomra érdekes volt, hogy Yano is mozgott közben. Nem is lenne gyerek, ha nem ezt tette volna.

5. Nem is kell leírnom, hogy Yano végül a kutyus hátán kötött ki.

6. Rácsodálkozás egy nyuszikára, és egy lépéssel közelebb is hozzá. 

7. Kedves magyar és az idősebb korosztályhoz tartozó olvasóim! Ugye, megvan gyerekkorunk  rajzfilmje a "Na, megállj csak"!  Ha így inkább emlékidéző, akkor: No, Pagagyi!  Elmondtam a családnak, miért fontos számomra  az a nyúl és a farkas. Érdekelte őket.

8. A bejáratnál gyerektaxik is voltak. A szülők húzhatták a látnivalóktól elfáradt csemetéket.

9. Igen, ezek virágok! Azért emlékezetesek, mert itt volt annyira meredek a lejtő, hogy nem tudtam már a rollátorommal lefelé menni, mert inkább csúsztam, mint léptem. Kértem segítséget (esetleg egy kéznyújtást), de mindenkinek csak egy szerencsétlenkedő látványosság voltam, és semmi más. Jól meg is néztek, de senki nem segített. Így volt valóban: Senki!  Aztán utolértek a többiek, és M. idősebbik fia pártfogásba vett. Nemcsak akkor, hanem az ott tartózkodásunk hátralévő részében is figyelt rám, segített és mellettem volt. Most is köszönet jár neki ezért.

10. Úton egy kisvonat felé.

11. Azzal a kisvonattal sok kört lehetett tenni.

12. Életmentő volt a limonádé, és ez nem is túlzás, mert annyira szomjas voltam már  (mindig?).

13. Nappal ennyi fok, de inkább több, ott csak az esték voltak hűvösek.

14. Mikor már mentünk vissza a parkolóba, ez a kis "szürke" még keresztezte az utunkat. 

Boldog születésnapot, Magyarország!

 

 

Ünnep van ma, és most én itthon ünnepelek, de a nézem a TV-n az ünnepi programokat is. Jó dolog a képernyőn újra látni mindazt, amit már személyesen is láttunk.

Voltunk augusztus 20-án többször is Budapesten, hozok pár emlékképet, hogy ne múljon el a nap a blogomban anélkül, hogy az államalapításunk ünnepéről ne tegyek említést. 

Isten éltesse Magyarországot az 1026. születésnapján! Emlékezzünk az államalapítónkra, I. István királyra is!  

Legyen elég és finom az új kenyér, és ne kérjenek sokkal többet a boltokban érte, mint amennyi a tavalyi ára volt. Mondjuk, ez csak hiú ábránd...:)

Ez a nap az új kenyér ünnepe is. Isten áldásának hívják a kenyeret, és ezen a napon  szentelik meg ünnepélyesen az idei  búzából őrölt lisztből készült kenyeret.

Augusztust az új kenyér havának is nevezik. 

Ez a hónap lassan elmúlik, és talán tudjátok, hogy én nem is nagyon bánom, de még tart, és éppen a szép 20. napja van!

Az első közös vacsoránk

 

             

        

1. Visszajöttünk  a vásárlásból, és Yano elkezdett ismerkedni egy partvissal. Tavaly mikor a Balaton mellett voltunk ugyanígy együtt, akkor egyfolytában tologatta őket a folyosón. Akkor még egy évvel fiatalabb volt és a lapát, seprű vagy a partvis voltak a kedvencei. Most már nagyobb, inkább a játékait választotta.

2. A nappali kedvenc sarka, főleg M-é.  Én már rögtön télen láttam égő tűzzel a kis zugot. A kép jobb szélén látszik egy kicsit a házigazdák által odatett pléd is.

3. A terasz asztala egyelőre még üres.

4. Lassan kipakolva az alapanyagok, először a husi, aztán szépen sorban minden egyéb. M. fiatalabbik fia (Yano apukája) vállalta a grillezést, de néha más is odament hozzá csak nézni, vagy akár segíteni is. 

6. Yano anyukája rendezgette a hozzávalókat,  ő a segítők közé tartozott.

7-8. Folyik a vacsora készítése. Én a nappaliban ültem, és az ajtón át néztem ki rájuk és fényképeztem is, azért lóg bele  a képbe az ajtófélfa és az ajtó is.

9-10-11. Az asztal lassan megtelt, és elkezdtünk enni.

12. Yano az anyukájához bújt, mert ő olyan kis odabújós.

13. Az asztalra támaszkodott, de a kanálhoz is ragaszkodott. Jó étvágya van, mindent megeszik, soha nem válogat vagy finnyáskodik.

14. Este még a fiúk tüzet gyújtottak. Kicsit kimentem én is hozzájuk, de nem maradtam csak pár percig. A nappali 30 fok fölötti hőmérsékletből este 14 fok lett. Több mint 500 méter felett voltunk tengerszint felett. M. dzsekit vett fel, és abban  nézte a csillagokat.

15. Végül már csak ezt fényképeztem le a nap utolsó képeként, aztán irány a fürdőszoba, majd elmentünk aludni.

Utólag  hozom ezeket a képeket a netről. A tulajdonosok sok téli képet tettek fel a vendégházról, és én még elutazásunk előtt a fiúktól is ilyeneket kaptam. Ezek voltak számomra  az első látványok és benyomások róla. A 2. képhez írtam, hogy nekem a tél jutott rögtön eszembe a kandallóról. 

Mi más?:)