Az új évre

Nem szoktam megfogadni semmit az utóbbi időben az új év beköszöntekor. Ha megértem rá, úgyis megvalósítom a terveimet, ha eljött az ideje, akkor pedig megvalósulnak szinte maguktól. Egyébként hiába minden igyekezet, január végére, de talán még korábban elfogy az elhatározás ereje, és nem lesz belőle semmi.

Most is csak egy dolgot határoztam el magam számára: azt, hogy többet mozgok az új évben. Olyan nehezemre esik ugyanis a bottal és a fájdalommal járni. Ez tulajdonképpen abból fog állni, hogy többet sétálok. Minden nap megyek valamennyit, és kell a friss levegő is. Eddig nem tettem meg, és bizony hiányzik. Nézem egy szomszédomat, hogy minden nap többször megy a kutyájával, sétál vele, és ő is mozog közben. Kutyám nincs, magamat viszem majd az útra minden nap.

A világnak pedig a békét kívánom. Ez nagyon kell! Emberek halnak meg, szenvednek, és sehogy sem jó ez. 

A kép évekkel ezelőtt készült. Alkoholmentes pezsgőt ittunk anyuval éjfélkor főleg egészséget kívánva egymásnak. Ezt kívánom nektek is az új évben. Ha ez van, minden van!

Legyen szép, békés, egészségben gazdag új évetek! 

Legyünk képesek folytatni a blogjaink írását, maradjunk kapcsolatban továbbra is. Köszönöm a kommentelőknek és a nem kommentelőknek is a jelenlétet. Tavaly volt egy hosszú időszakom, amikor nem voltam képes írni. Most viszont szeretnék. Várlak benneteket az új esztendőben is, és én is megyek a blogjaitokba továbbra is örömmel, ahogy eddig is tettem.

Karácsony

23-án, szombaton ültem az ablak mellett, és néztem a hóesést. Erős szél kísérte, keverte a pelyheket, és a háztetőket gyorsan fehérré változtatta a hó. Arra gondoltam, hogy az előrejelzés szerint elolvad Szentestére , de az én hangulatomat akkor a fehérség még inkább ünnepivé változtatta. Már csak egy nap volt hátra.

A Szentestét M-mel töltöttem nála kettesben. Délelőtt feldíszítettük a fáját, én már a másodikat, mert pár nappal előtte a sajátomat is feldíszítettem. Késő délutánig hallgattuk még a telefonjaink pittyegését, fogadtuk az utolsó jókívánságos üzeneteket. Aztán elcsendesedett minden, csak a karácsonyi zene szólt halkan. Szép volt az este a karácsonyfa fényeinél.

Karácsony első napján nem volt főzés, egy étterembe mentünk nyolcan, utána a kávé, az édesség és az ajándékozás már M-nél volt. Estig beszélgettünk, és gondoltunk a pici májusi érkezésére, és hogy jövőre már egy kisbaba is kerülhet ajándékként a fa alá. M. fiatalabbik fiánál kisfiú fog születni.

26-a délelőttjét még M-nél töltöttük újra kettesben, megebédeltünk, és a délután már nálam volt. Így a karácsonyt mind a két helyen ünnepeltük, nem volt senki sem egyedül, összegyűlt a család. Legyen mindenki együtt jövőre is! 

Remélem, hogy nálatok is úgy telt a karácsony, ahogy elterveztétek. Szívből kívánom, hogy így legyen.

Karácsonyra

Már nem jövök, és nem írok a blogomba az ünnep előtt, így most szeretnék áldott, békés karácsonyt kívánni minden hozzám látogató barátnak és olvasónak. Mert sokukra már barátként tekintek, akiknek lehet írni, gondolatokat, érzéseket, hangulatokat megosztani, olvasni náluk, átérezni a fájdalmukat és örömüket. 

Jól telt ez az évem, és ehhez ti is hozzájárultatok. 

Legyen szép és meghitt az ünnepetek!

 

Szeretettel: Éva  

Könyvjelzőim adventkor

Mikor közeledik a karácsony egyre többet gondolok Anyura. Már többet nem ünnepelhetek vele együtt. Az adventi időszakban mindig küldött nekem karácsonyi lapokat, akkor is, ha tudtuk, hogy együtt fogunk ünnepelni. Én is írtam neki, tehát kölcsönösen küldtünk egymásnak.

Rájuk írta a jókívánságait, néha idézeteket is válogatott. Tett rájuk karácsonyi bélyeget, elment velük a postára, és feladta őket nekem. Én örömmel megtaláltam valamennyit a postaládámban. Nem csak számlák voltak benne ilyenkor, hanem ünnepi képeslapok is. Manapság már eltűnőben vannak azok a figyelmességek, melyek postaládába érkeznek.

Eltettem valamennyit, megvan mind. Most adventkor előszedem őket, kiteszek néhányat látható helyre. Kiválasztok párat, melyeket könyvjelzőnek használok. Ha olvasok, rájuk nézek, végigsimítok rajtuk, és szeretném felhívni Anyut, hogy elmondjam neki: Megkaptam a képeslapodat, köszönöm szépen, hogy gondoltál rám.

Adventi vásárban

Szombaton M. idősebbik fia és a barátnőjének a családja egy adventi vásárra szervezett meg egy találkozót. Így alkalmunk volt idén először és talán utoljára egy vásár forgatagában részt venni. Nappal érkeztünk, de megvártuk az estét, a fényeket, sétáltunk és beszélgettünk közben. Mindig érdekel az is, hogy milyen az adott helyen a puncsos bögre. Itthon is van a bécsi vásárból kettő. Mind a kettőt szeretem, emlékként őrzöm őket, szoktam belőlük kávézni, teázni.

Kicsit elfáradtunk, de a vásárban lévő három kávézóból sikerült az egyik helyen végül szabad asztalt találni. Nem volt könnyű, de éppen akkor felszabadult egy, mikor odaértünk. Tudtunk pihenni, megittunk egy kávét, ettünk süteményt, és végre leülhettünk egy meleg helyen. 

A sok ember fáradttá tett, de tudomásul kell venni, hogy sokan akarnak adventkor ilyen helyekre menni. El kell fogadni a körülményeket. Az itthonin nem voltam idén, valószínűleg nem is megyek már. Viszont azt az egyet, amin voltunk, kár lett volna kihagyni. A társaság miatt sem lett volna jó megtenni.

Havas út Veszprémbe

A december számomra arany színű, és fénnyel van bevonva. Szerda reggelre azonban fehérre változott ez a sárgán ragyogó hónap. 

Veszprémbe mentünk ma, egy nap alatt megjártuk az utat, nem lehetetlen küldetés az a kétszer megtett 156 kilométer odafelé, majd később hazafelé is tartva.

Az autóból készítettem a képek nagy részét, olyan is a minőségük, de emléknek jók lesznek, mert emlékezni fogok a havas fákra, az erdő részletekre, a szántóföldekre, a kerítésekre... Rámosolyogtam egy hóemberre is a kávézásunk után. 

A Doktor Zsivágó filmre gondoltam kattintgatás közben, a filmben lévű szép, havas képkockákra. Míg elmerültem a gondolataimban M. megszólalt, és szintén A Doktor Zsivágó című filmről kezdett el beszélni anélkül, hogy tudta volna mi jár az én eszemben. 

Meg kellene nézni újra a filmet, a régi, 1965-ös változatot Omar Shariffal és Julie Christivel a főszerepben. M. a régi gimnáziumával moziban látta egy vasárnap délután Mattersburgban, én jóval később otthon TV-ben, de közösen is megnéztük már. 

A külön élmény közössé is vált számunkra.

Havas este

Szombaton reggel elkezdett havazni, és nem hagyta abba estig. Még mindig megvan a hó a mínuszoknak köszönhetően. Elmondhatjuk már, hogy idén nem maradtunk ki a hóesésből. 

A kinti hideget is megtapasztalva ültem a radiátor mellett egy könyvvel. Hallgattam a szél zúgását, időnként megnyomta nagy erővel az ablakot. Szinte alig volt más hang körülöttem.

Szép volt az este, csendes és békés. Erre vágyom advent idején. Magamhoz ölelem a decembert, és száműzök belőle minden stresszt. Évek óta stresszmentes ez az időszakom. Mindent időben, és nyugodtan elvégzek. Igaz, hogy nem is tervezek sokat, hogy biztosan szép legyen, és legyen mindenre időm. Mikor dolgoztam nehezebb volt, de mióta nyugdíjban vagyok, minden könnyebb.

Így jutok el karácsonyig, majd a hónap végéig, és folytatom vízkeresztig az ünnep megélését. 

Kremsben

Elmentünk az osztrák Dunakanyarban lévő városba, Kremsbe. Hideg volt, így az egy órás úton egyszer megálltunk forró csokit inni. Ebédre pedig többek között levest kértünk, amely szintén jó meleg volt. Átmelegedtünk mindkét alkalommal, de szükségünk is volt rá.

Voltunk a temetőben, mert az út igazi célja tulajdonképpen ez volt. Egy sír meglátogatása, elidőzni mellette, mécsest gyújtani és emlékezni.

Sétáltunk is. A főutca már karácsonyi hangulatú volt, forralt bort ittak az emberek, szállt az illata a levegőben. Itt az advent szép időszaka, nem csoda, hogy már minden erre és a közelgő karácsonyra emlékeztetett. 

Nézegettem a házakat, a szépséges cégéreket, a reliefeket, megálltam egy-egy kirakatnál. 

Próbálom magam ráhangolni az adventi várakozásra, de arra is figyelve, hogy ne felejtkezzem el az ünnep igazi lényegéről. A sok fény és dekoráció ne vonja el a figyelmem, mert fennáll ennek a veszélye, de én nem hagyom magam.

Együtt töltött órák

Kimentünk szombaton dél körül az első hóesésbe. Minden évben az első hó a legszebb, a leginkább kívánt. Még újdonság, igazi örömmel lehet befogadni, átélni, sőt, megérinteni a havat. Ez az érintés szinte kötelező.

Éles szél vágta a pelyheket a hidegtől pirosló arcomba, melyek apró tűszúrásokként azt juttaták eszembe, hogy mindig is szerettem az évnek ezt az időszakát, és vártam már ezt a havazást.

Hamarosan megérkeztünk a McDonald's-ba. A fiúk kérésére mentünk oda ebédelni. Elfogadtuk a fiatalok kívánságát, mert ritkán megyünk hamburgerezni egyébként. Kicsit még vártunk rájuk a melegben, míg én az akkor már a  tollpiheként hulló hóesést néztem szinte egyfolytában. Olyan jó volt akaratlan mosollyal a szám szögletében csak úgy lenni, és várni valami jóra, ami biztos, hogy bekövetkezik.

Hazafelé tartva átázott a sapkám, a kesztyűm, a kabátom, a kapucnimban összegyűltek a hópelyhek. 

Otthon kávéztunk és süteményeztünk. Olyan szép dolog, mikor egy apa süteményt süt a fiainak. A szeretetről szól. Én csak a gyümölcsöket raktam a tortára segítségképpen, a többit M. készítette el. 

Beszélgetéssel, régi képek nézegetésével, a karácsony tervezésével múlt az idő. Teltek a szombat délutáni közös órák, melyekre olyan nagy szükség van. 

Megkaptam, az enyém, a mienk volt. A fehérség csak ráadásként érkezett, megjegyeztem a dátumot. Az első hó november 25-én volt, beírtam a naptáramba.

Eltelt 14 év

2009. november 20-án kezdtem írni a blogomat. Ma 14 éves. Emlékszem, este kezdtem el írni, és mindössze ez állt a bejegyzésemben:

"Időnként a porcelán teakiöntő helyett zománcosra vágyom. Terítő sem kellene, csak időkoptatta faasztal. Kinéznék az ablakon át a ködös tájra a forró tea gőzén át, és várnám az estét."

Ennyi volt, nem több. Több mint 2 sor az egész egy lényegtelen dologról. Most már többet írok, de igazán lényeges dolgokról most sem. De az is lehet, hogy  a lényegtelen dolgok is lehetnek lényegesek. Hiszen ezekből áll az élet nagy része. Hangulatok, életem apró történései, sorok arról, hogy mit szeretek, merre járok, mit csinálok, mit olvasok, milyen az időjárás, kivel találkozom... 

Ez az életem. Lenyugodtam, megbékéltem a sorsommal. Ez vagyok, ezt tükrözöm. 

Írhatok például arról most, hogy szeretem a szarvasos, hópelyhes mintákat. Vannak ilyen plédjeim, bögréim, mécsestartóim, ágyneműim. Vettem is magamnak, és mikor megtudták, hogy kedvelem őket, ajándékba is kaptam néhányat. Összegyűltek.

Megint megosztottam valamit másokkal, ami lényegtelen velem kapcsolatban, de mégis az én mindennapjaim kis részei, és örömet okoznak, tehát fontosak is lehetnek. Ezt tudom átadni másoknak.

Marad ilyen a blogom, írom tovább így. Megpróbálom elérni a 15 éves évfordulót. Remélem, hogy sikerül.

Őszi béke

Könyv, meleg pléd, csend, olvasás, novemberi korai sötétedés. Együtt van minden, ami a begubózáshoz kell. 

Jó kimenni is, mert utána visszatérhetek, gyújthatok egy gyertyát, csinálhatok egy forró kávét vagy teát, és valami olyan érzés tölt el, ami pótolhatatlan. Az otthon biztonságának, a megszokott környezetnek, a kezemhez simuló tárgyaknak, a megteremtett kényelemnek az érzése.

Olvasok, most éppen ezt:

Születésnap

Kolostorba vonultam vasárnap délben. :)

M. születésnapját ugyanis a közeli Sopronbánfalvi Pálos-Karmelita Kolostorban ünnepeltük meg egy ebéd erejéig. Van ott egy étterem ( Refektórium), melyben már korábban is voltunk, és mindig nagyon jó volt. Szálloda, múzeum, valamint Oktatási és Meditációs Központ is a kolostor, és nagyon szép hely egy erdő mellett. A szállodában szerencsére nincs TV, sem hűtőszekrény, és  egyszerű a berendezés.

Találkoztunk egy kedves és udvarias pincérrel is, aki segítőkész volt. Mesélt a helyről, az ételek elkészítési módjáról... Például arról, hogy a sütőtökkrémlevesbe egy kis fehér csokoládét is tesznek. Finom volt. 

Jó volt hallgatni. Németül is jól beszélt, de az angollal sem lehetett volna zavarba hozni.  Pontosan annyit adott magából amennyi kellett (nem többet), és csak hálásak lehettünk neki, hogy megszépítette az egyébként is kellemes ottlétünket. 

Újabb találkozások, beszélgetések

Néztem a fákat miközben ma a gyógyszertárba mentem. Vannak melyekről lehullottak a levelek, vannak melyeken még mindig zölden, de többnyire sárgán virítanak. Én már várom a hideget, nem szeretem a novemberi 20 fokokat. Viszont nagyon szépek a színek, alig tudok betelni velük.  

Múltkor írtam, hogy néha vágyom a társaságra és a beszélgetésekre. Mindezek megtörik az engem körülölelő csendet, melyet ugyan szeretek, de ha mindig egyedülléttel társulnak, akkor szívesen lecserélem őket, ha alkalmam adódik rá.

Szilvi barátnőmet a kórházban ismertem meg, több mint egy hónapig szobatársak voltunk. Összehozott minket a közös betegség, mely beleavatkozott a sorsunkba. Nagyon egymásra találtunk. Már írtam róla a blogomban. Vele néztük elmélyedve a januári havazást az ágyamon ülve. 

Segítek neki az angolban is, örülök, hogy tanulni akarja. Ha eljön hozzám angolozni legalább találkozom vele, és akkor tudunk beszélgetni is, és ez olyan jó!

Hétfőn elhívott hozzájuk, jó volt ott lenni, folytattuk a nálam elkezdett beszélgetést. Fel is hívott pár nap múlva telefonon, akkor is folytattuk gondolataink kicserélését. Szerencsére mindig van témánk. Ő sem szeret sokat egyedül lenni, örülök, ha felhív, ha úgy érzi szüksége van rám. Nekem is szükségem van rá.

Úgy volt, hogy M. kedden jön hozzám, de úgy döntött, hogy már szombaton, azaz ma itt lesz nálam. Vasárnap megünnepeljük a születésnapját. Nem szoktunk nagy ünneplést csinálni soha. Elmegyünk valahova ebédelni, ez lesz a születésnapjáról való megemlékezés. Naponta "találkozunk"  WhatsUpp-on, mindig kapcsolatban vagyunk, de az együttlét is fontos.

Nincs sok témám most, de újra le tudtam írni, hogy töröm meg az egyedüllétemet. Mindig van valaki és valami, ami segít ebben, és ez nagyon jó.

Egyedül és együtt valakivel

Ha várakozom valakire, és már hamarosan jön, nem tudok közben mást csinálni. Ő jár az eszemben, várom, hogy megszólaljon a csengő. Olykor odaállok az ablakba, és remélem, hogy meglátom átjönni az előttem lévő kis téren át, vagy meglátom az autóját bekanyarodni az utcánkba.

Múlt héten egy barátnőmet vártam. Képeket mutogattunk egymásnak. Ő Máltán járt, én Franciaországban. Már meséltünk egymásnak az utakról telefonon, de a képek elmaradtak. Beszélgettünk, kávéztunk, süteményeztünk is közben. Hazamenetele után felhívott, megköszönte  a vendéglátást, és közölte, hogy jól érezte magát. Számomra is jó volt, hogy itt volt.

M. is jött, őt is vártam. Elvitt hozzá, így nem voltam majdnem egy hétig egyedül. Ilyenkor mindig feltöltődöm. Jól teltek nála a napok, utána ő volt nálam egy kicsit. Oldódik az egyedüllét, ha másokkal vagyunk. Néha szükségem van rá, és megszervezem magamnak, hogy társaságban is legyek. 

Utána jönnek a napok, mikor egyedül vagyok. Tulajdonképpen ez sincs ellenemre. Ha túl sokat vagyok egyedül, akkor viszont érzem, hogy valami depresszió-féle tör rám. Jól kell felépíteni a napjaimat. Egyedüllét és együttlét valakivel. Arányban kell hogy legyenek, különben  az egyedüllét magánnyá alakul, ami rossz hatással bír az emberre. Nem akarok depresszióba sem esni a magány miatt. Tudom mennyire rossz, és milyen nehéz kikeveredni belőle. Tavaly megtapasztaltam. Igaz, hogy akkor nem a magány miatt estem bele, és szerencsésen kimásztam belőle. Megtettek a kórházban értem mindent, és én is megtettem mindent, hogy újra jól legyek. 

Azóta is tart ez az állapot, ennek így kell lennie, ha mindent megteszek magamért, tevékenykedem is természetesen, és elfogadom más segítségét is.

Ablakban

Kinyitottam az ablakot, hogy friss, fanyar, őszi levegőt engedjek be a szobába.  Néhány levél éppen akkor engedte el az ágakat, és én figyelhettem, amint egymást követve csatlakoznak a már lent lévő többihez. Lassan, szinte úszva hullottak. Sokáig lesznek még ott, míg szárazzá, zörgőssé zsugorodnak, vagy éppen nyirkossá, nedvessé, bőrszerűvé válnak az opálos ködtől, vagy a szemerkélő, olykor áztató esőtől.

Míg mély levegőt vettem a lábom közben odaért a fűtőtesthez, ami meleg volt. Akkor vettem észre, hogy elkezdtek fűteni, ez hiányzott ahhoz, hogy érezzem itt az igazi ősz. Addig késő nyári hőmérsékletű volt az idő. Éppen fűtési időszak kezdetére, október 15-re jött egy hidegfront, ami indokolttá is tette a fűtést.

Nem tudtam elmenni az ablaktól, könyökölve nézegettem az üres, vasárnap reggeli utcát.

Percek múlva becsuktam az ablakot, és elhúztam a függönyt. Még éreztem egy darabig a friss levegőt, majd hamarosan átmelegedett a szoba, és én még egy darabig a hulló levelekre gondoltam. Tudom, hogy mennyi szépség vár még ránk az új évszakban. Igyekszem elmélyedni benne, ahogy mindig is tettem. Sok éves tapasztalatból tudom, hogy így lesz.

Könyvek

Elmentem a könyvtárba, és hoztam ki könyveket. Megpakoltam a táskámat. Örömmel tölt el, hogy olvashatok. Minden évszakban megteszem, de az ősz és a tél különösen alkalmas erre. 

Külön köszönet azoknak, akik bármelyik íróra és könyvre felhívták a figyelmem. Ezeket tudtam magammal hozni egyelőre. Van egy hosszú listám, és várom, hogy legyenek még olyan könyvek is a könyvtár polcain, melyek most egyelőre másnál vannak, de remélem hamarosan hozzám is eljutnak.

Jelenleg éppen az első képen lévő könyv van soron. Főhőse, Tyler Caskey lelkész gyakran megemlíti Dietrich Bonhoeffert, a gondolatait, az életét, idéz is tőle. Példaképe volt. Róla először Márta blogjában olvastam. Utána megvettem két könyvet* Bonhoeffertől ( többet nem tudtam) és egy róla szólót** is. Eszembe jutott, hogy mennyit tanulhatunk másoktól, a blogokból, a blogokat íróktól. Jó ehhez a közösséghez tartozni.

Most pedig megyek, és olvasok tovább  a meleg szobában. Ezen a borús, hideg vasárnapon elindították ugyanis a lakótelepen a fűtést.

*   Börtönlevelek, Etika

** Eric Metaxas: Bonhoeffer: Pásztor, Mártír, Próféta, Kém

  

Hétvége

Múlt hétvégén elég hűvös volt, és esett is néha az eső. Jólesett bent a főzőcskézés, az olvasás, legalább annyira jó volt beszélgetni, de  kedvemre volt volt a hallgatás is. Vágyom a csendre, sokszor zavarnak a hangok. Nálam nincs háttérzene, nem megy a TV csak úgy, hogy valami szóljon akkor is, ha nem nézem. 

Kicsit lefeküdtem szombat délután. Behunytam a szemem. Az egyedüli halk zaj az eső csendes kopogása volt, mely az ablakon át hallatta a hangját. 

Hálát adtam, hogy nálunk nincs háború, és nem ment ki a fejemből, hogy vannak, akik félelemben élnek és halnak meg. Újabb háború tört ki, és nehéz ebbe beletörődni. Nagyon nehéz.