Magyarul

Mikor M. a fiával beszélgetett egy ebéd után, felfigyeltem néhány mondatra.  A magyar és a német szó bennük volt, és még sok mindent megértettem, de kértem, hogy a német beszélgetésüket fordítsák le nekem angolra, mert érdekelt. Arról volt szó, hogy külföldön a magyarok örülnek, ha a honfitársaikkal magyarul beszélgethetnek. Ő ezt nem tapasztalta a németül beszélőkkel, ha külföldön jár. 

Visszagondoltam, hogy miből szűrhette le ezt a következtetést. És igen! Mikor magyarokkal találkoztam bárhol, gyakran szóba elegyedtünk, mosolyogtunk, és legalább annyit megkérdeztünk egymástól, hogy honnan jöttünk. 

Emlékszem, mikor Český Krumlovban voltunk egy panzióban, láttam 2 férfi motorján magyar rendszámot és a H betűt. Magyarul köszöntem nekik, mivel többször összefutottunk. Láttam az örömöt az arcukon, és ki is mondták, hogy mennyire örülnek nekem. Azt is hozzátették, hogy végre magyarul beszélhetnek, és pár percig még folytattuk az eszmecserét.  

Olaszországban a recepciós mikor meglátta  a magyar személyi igazolványomat ( az útlevelem lejárt), hangosan és széles mosollyal kívánt jó napot, és el is kezdtünk beszélgetni. 

Észrevettem azt is, hogy az Ausztriában dolgozó magyar pincérek, ha felfedezik, hogy magyar vagyok, kicsit másképp bánnak velem. Közel a határ, sokan vannak. Még sok ilyen élményem van. 

Örülök, hogy M. észrevette, hogy mi történik, ezentúl én is jobban figyelek rá. Tulajdonképpen örülök, hogy így van, lehetne másképp is.

Más! Elkezdődött a mécsesek és a gyertyák időszaka. Örülök neki. Van itthon sok belőlük, gyertya- és mécsestartóból is. Idén nem is kell vennem. Persze, ha meg tudom állni, hogy ne vegyek. :)

Tárház

 Ezt olvastam a Facebookon mostanában: 

"…úgy érzem, hogy az élet a vele járó szenvedésekkel együtt is szép. Mindennel együtt, ami van. Azt hiszem, hogy a boldogság nem kívülről jön. Úgy értem, nem csak a sorstól függ, hogy megajándékoz-e vele, vagy nem? Hanem attól: van-e bennünk tehetség az örömre, a boldogság felismerésére és befogadására. Én azt hiszem, bennem egész tárház vár az öröm befogadására. Én szeretek boldog lenni."

( Erdős Renée)

Talán azért van az, hogy boldogság- és örömmorzsákat találok életem hétköznapi történéseiben és élményeiben is, mert úgy érzem, hogy megvan bennem a tehetség, mely segít felismerni, átélni őket. Egyszerűen kedvem van az élethez...

Történik mindez azután, hogy mély depresszióba estem, mert azt hittem meg kell halnom vastagbéldaganatban. Végül hosszú idő után kiderült, hogy nincs rákom, de addigra kikészültem teljesen, mire ez bebizonyosodott. Mennyire ragaszkodom az élethez, mely lassan ugyan elmúlik, de én még meg akarom hosszabbítani, ameddig csak lehet.

Most már tudom azt is, hogy valójában úgy érdemes élni, hogy meglegyen bennem az a bizonyos tárház az öröm befogadására. Mert bizony van az életben öröm, csak fel kell ismerni őket, bármilyen észrevétlenül is legyenek jelen a mindennapokban.

A korábbi napok történései

Az előző napokban M-nél voltam, hogy oldjam az egyedüllétet. Szándékosan nem magányról írtam, mert szerencsére nem ismerem egyelőre  ezt az érzést. Remélem, hogy  ez így is marad sokáig.

Az esős napokban palacsintát és gesztenyét sütöttünk a benti melegben, és sokat olvastunk. M. főzött most is, így a teljes pihenés várt rám. Olyan jó volt elővenni a meleg, pöttyös köntösömet is, éjjelre a nyári vékony takarót lecserélni a téli vastaggal. Élvezni az őszt, figyelgetni az ablakon át a kinti esőt, és az ablak előtt álló  gesztenyefa barnuló leveleit.

Reggel kopogó esőcseppekre ébredtem, és mikor ebéd után néha lefeküdtem gyakran hallottam ezeket a hangokat. Béke és nyugalom árad belőlük, szeretem őket. 

Én lassan iszom a kávét reggel, eltart egy óráig is, miközben számítógép előtt ülök általában. Egyik este M. míg a Híradót nézte, én Márta adventi kalendáriumos bejegyzéseit olvastam. Mennyivel pihentetőbb volt, mint a híreket nézni. Sokszor év közben is olvasom ezeket az írásokat, mert mindig elgondolkodtatnak, meghozzák számomra a nyugalom érzését. Nagyon szeretem ezt a blogot, sokszor olvasgatom.

Egyik nap az idősebbik fiú eljött ebédelni hozzánk. Volt kire várni, francia bort bontani. Apa és fiú politizáltak is, mert nagyon aktuális volt az előző vasárnapi osztrák választás után ezt tenni. Hallgattam őket, és próbáltam megérteni a német beszédet, mert átváltottak az angolról erre az időre. Én is követtem az ottani politikai eseményeket, így nem volt nehéz a megértés.

Most itthon vagyok, várnak rám a megszokott napok, és most is a reggeli kávémmal ülök a számítógép előtt. Az ember a szokásaival nem hagy fel, sem otthon, sem máshol. Jó dolog elmenni, jó dolog hazajönni, és élvezni itt is, ott is a napokat.

Szombat délután

Előveszek egy papírt, éppen akkorát, amekkorára ráfér néhány szó, és összeírom, hogy mit akarok venni majd a boltban. Nem hagyatkozom az emlékezetemre, nem olyan könnyű már nekem visszamenni, ha valamit elfelejtek. A bot ugyan a kezemben van, de mégis nehéz eljutnom odáig. Elindulok, de csak majd hétfőn, addig van itthon még minden. Élvezem itthon - most éppen egyedül - a hétvégét, és nem mozdulok ki. Olvasok majd sokat, ez lesz a fő programom.

Kell a friss levegő is, kinyitom reggel az ablakot, kikönyökölök, és hosszan nézem a járdára, a fűre hullott egyre több levelet. Sárgák, barnák. Mélyeket lélegzem, érzem, ahogy a tüdőmbe árad a kissé már nyirkos hideg. Olyan őszi minden. Majd becsukom az ablakot, és bekapcsolom a fűtést. Még hivatalosan nincs itt az ideje, de szolgáltatják már a meleget. Aki akar úgyis spórol vele, de szerintem sokan akarják a benti kellemes hőmérsékletet különösen hétvégén, mikor sokan vannak otthon. Adja az otthonosság érzését így ősszel, szeptember végén, mikor már közel az október is, és egyre inkább érezteti magát velünk az új évszak  a maga minden szépségével. Jönnek majd az  "emberes" hónapok.

Kávét csinálok, kikészítem az olvasandó könyveket, de előtte az ablakból kattintok egy képet a levelekről, a fotelomba helyezett könyvekről, és írok a nem lényeges gondolataimról. Már megint nem fontosak, de megosztom őket, így tudatom az olvasóimmal, hogy jól vagyok még mindig, és ilyen dolgok is jártak a fejemben.

Találkozások

Vasárnap M. fiai, a hozzájuk tartozó feleség és a barátnő jött hozzám látogatóba. Ebédeltünk egy kedves étteremben, utána kávéztunk, sütiztünk, és beszélgettünk nálam. Jött a pici fiúcska is, aki aznap volt 4 hónapos. Kis izgő-mozó, olyan, mint egy hátára esett bogárka, aki kalimpál a lábaival, ő az ökölbe szorított kis kezeivel is. Közben gügyög, hangosan nevet, kacag, már ha hasra fordítják felnyomja magát, és megemeli a fejét is. Szépen fejlődik, ahogy mondják a szülei, ő a napsugár az életükben.

Ma délután egy barátnőm jön hozzám. Már mióta tervezzük, hogy így lesz. Egyszer nagyon meleg volt, egyszer nagyon hideg és esős az időjárás. Volt úgy, hogy ő utazott el, volt úgy, hogy én. Nem tudtunk összejönni, valami miatt mindig halogattuk  a személyes találkozást. Most végre megvan az időpont, és nagyon örülök, hogy együtt lehetünk. Majd beszélgetünk, utazós képeket nézegetünk, eszegetünk, iszogatunk, és közben lassan ránk esteledik.

Volt kiknek teríteni, elővenni a szüleim nászajándékba kapott csészéit, volt és van kiket örömmel várni, figyelni, mikor szólal meg a csengő, mikor állhatok ki az ajtóba, és nézhetem mikor bukkannak fel a lépcsőn. Hozzám jönnek, az egyedüllétemet megtörik, és már nem csak WhatsAppon, Messengeren és telefonon vagyunk kapcsolatban.

A forró, nyári napok és az azt követő hideg eső után eljött az arany középutas, napsütéses, a langyosan meleg ősz, az egyedüllét után társaságban vagyok, a csend után szavakkal, nevetéssel is múlik az idő. 

Jó, hogy kiegyenlítődik minden, így lehet élni, így jó lenni, örömmel, békében, társaságban is.

Itt az eső

Nem szólok egy szót sem azért, ami éppen most van. Nem akartam már a hőséget, nagyon nem akartam. Sok volt, szinte belebetegedtem.

Most 5 fok van a pár nappal ezelőtti 35 helyett, megállás nélkül esik az eső, fúj a hideg szél, lehűlt a lakás, sötét van. A redőnyök végre felhúzva. Azt kell elfogadni, amit ad a természet, és én most nem sírok azért, mert elmúlt a nyár. Az utcára kinézve fákról levert, tapadós, sárga levelek, fénylő, vizes járda és út, amit látok. A lakótelepen elkezdték ma a fűtést, melegek a radiátorok.

Mikor reggel elvégzem a dolgom, még visszafekszem pár percre, és élvezem az eső kopogását az ablakon. Visszagondolok a forróságra, és mosolygok. Vége van! Ezt akartam, megkaptam.

Mikor

még iskolába jártam vagy dolgoztam, és elkezdődött a tanév, mindig lehűlt kicsit a levegő. Megjelentek az első sárguló falevelek, a fény is egyre tompább lett, és  frissebbek lettek a reggelek. Igaz, mikor hazafelé tartottunk délben a reggeli pulóvert kézben kellett hozni. A szeptember megmutatta az arcát, ha még nem is teljesen. Most nem így van. Tart a kánikula, és nincs sok remény arra, hogy sokkal kellemesebb lesz az idő lesz ezen a héten. Talán 30 fok alá is megy a hőmérséklet hétvégén (hozzátették, hogy néhol lesz ez így csak), de már ez is jó dolog. Milyen lehet az átmelegedett iskolákban, az osztálytermekben ülni a gyerekeknek órákon át.

Találkoztam egy barátnőmmel. Ettünk egy menüt egy közeli étteremben, utána fagyiztunk és beszélgettünk. Átbeszéltük többek között az időjárást is, miközben folyt rólunk a víz. Csak  a fagyi hűtött le kicsit minket. Abban a fagyizóban voltunk, ahonnan anyu volt erkélyére lehet látni. Lehúzott redőnyöket láttam, és ezúttal senki nem volt az erkélyen.

Tegnap hosszan beszéltem egy másik barátnőmmel is, de telefonon. Igyekszem kapcsolatban lenni emberekkel. Szeretem, ha a magam ura vagyok, ha egyedül vagyok, de a kapcsolataimra is figyelmet fordítok. M. is írt az útjáról WhatsApp-en. Képet is küldött. Minden rendben, egyelőre Németországban van, csak később érkezik meg Franciaországba, ahol hosszabb ideig lesz.

Holnap könyvtárba megyek. Összeírtam már pár könyvet, amit ki akarok hozni. A könyvek is társaim. Mikor megjövök a könyvtárból, leteszem a fotelem mellé őket egymásra helyezve, és elkezdem újra lapozgatni őket. Először a könyvtárban teszem meg ezt velük. Majd kiválasztom az elsőt, és elkezdek olvasni. Érzem az örömöt, ami átjár az első oldalt elkezdve.

Ahogy fogynak az egyik oszlopból a könyvek, átrakom őket egy másikba, az olvasottak oszlopába. Nem sietek velük, lassan, figyelmesen olvasok, ami tetszik többször is átolvasom.

Ma elkezdődött az új tanév, gondolok a gyerekekre, majd figyelem őket dél körül, ahogy hazafelé mennek hangosan beszélgetve, az első élményeket ízlelgetve.

Rózsákról hoztam képeket. Nincsenek új képeim. Emlékszem, mikor beleszagoltam, beletemetve az arcom a melegtől erősen illatozó virágokba...Mennyire hozzátartoznak a jelenhez a múlt emlékei! Elég hozzá néhány véletlenül megtalált rózsa képe.

Az utóbbi pár napom...

M. erkélyén van édes szőlő, érő füge, rózsaszín leander és borostyán. Jó kiülni oda a sárga napernyő alá, és olvasni. A növények jótékonyan takarnak a szomszédok elől, és a meleg, olykor forró augusztusi szélben susognak a levelek. A közeli templom toronyórája üti az órák számát, így követem az idő múlását. 
M. egyik nap elment a boltba, és én addig olvastam az árnyékban. Mikor megjött láttam, hogy virág van nála. Tudtam, hogy az enyém, de mégis feltettem az eléggé buta kérdést, hogy én kaptam-e. Természetesen igen. Csak úgy minden indok nélkül, és nem is kell néha ok, hogy az ember virágot kapjon. 
Láttuk a pici babát is. Most 3 hónapos. A közös vacsorán ő is ott volt. Kissé nyugtalan volt a drága, mert 2 oltást is kapott aznap, de hősiesen kibírta, végül ránk is nevetett, gőgicsélt, és nagy szemekkel figyelt minket. Olyan tökéletes a pici. Mindene megvan kicsiben, szép a gömbölyödő a pofija, puha ujjacskái, talpai, apró körmei...
A napokban megkóstoltam az erkélyen lévő saját szőlőt, a fügét, volt csendes kávézás, délutáni pihenő, hűsító fagyizás, békés olvasás, és az ebédekhez finom vörösbor is. Egy-két kortyot ittam csak, de jólesett. A napsütésben szép rajzolatú árnyékok díszelegtek a falon, olvasás közben figyeltem a mozgásukat, ahogy az idő előrehaladtával kúsztak egyre inkább felém. 

Máskor is békés, nyugodt napjaim vannak, gondoskodom és közösen gondoskodunk róluk, hogy mindig azok legyenek. Most sem csalódtam bennük. 

Hasonlókat kívánok nektek is.

                                    

Apróságok...

Sokat van a redőnyőm ritkára véve lehúzva. Beszűrődik a  fény, de mégis a kinti hőség, a forróságot adó napfény ellen is véd. Olvastam, hogy a sötét lakás is segít depressziósnak lenni.  Nem szeretnék ilyen állapotba kerülni. Tudom milyen érzés, és olyan nehéz kilábalni belőle. Ha elmúlik a hőség, akkor felhúzom majd a redőnyt, és beengedem a fényt, de addig vállalom a lehetséges depresszió kockázatát, és marad a félhomály. Tulajdonképpen szeretem, nincs ellenemre az erős fénynélküliség.

Egyformán telnek a napjaim az utóbbi napokban. Mikor már arra gondoltam, hogy elég az egyhangúságból, akkor kapok egy üzenetet M. fiaitól és a hozzájuk tartozó hölgyektől, hogy szerveznek egy közös vacsorát, és menjek el rá. Ehhez M. is kell, aki elvisz Ausztriába, hogy találkozzam velük. Mivel ő is hivatalos, megoldódik a dolog. M. ír hamarosan, hogy mikor jön értem. Most várok rá, és közben írom a gondolataimat a félhomályról, az egyhangúságról. Mind a kettő elmúlni látszik. A hőség egyszer abbamarad, hiszen közeledik a szép szeptember, és valami mindig történik, mely ad valami újdonságot, megtörve a napok egyformán folyását.

Hogy még mi jut eszembe? Múltkor rácsodálkoztam, hogy milyen sok árnyas, lombot adó fa és színeket adó virág van a lakótelepünkön. Kell a sok zöld, a virágok változatos színe, és bár nem tudom kik ültették őket, hálás vagyok nekik. Valaha volt munkájuk segít élvezni az otthonom környezetét, és jóleső érzéssel tölt el. 

Ilyen apróságok, ilyen gondolatok járnak a fejemben, míg várom a csengetést, és megérkezik M. Várni is jó dolog tulajdonképpen, jönnek a szinte semmitmondó gondolatok, melyeket megoszthatok másokkal. Mert hála a blogoknak, az őket íróknak, a kommentelőknek, soha nem vagyok teljesen egyedül, és ők megbocsátják nekem, hogy sokszor írok lényegtelen, de mégis bennem lévő gondolatokról. Legalábbis remélem...