2014. január 31., péntek

Olvasok


Albert Speer naplóját,  "Spandaui börtönnapló" címmel olvasom éppen. Miért éppen ezt? Számomra idegen, ismeretlen ( a történelemből persze nagyjából ismert)  világ tárul elém a bűn és bűnhődés örök témájával.  
Nem is tudom hogy akadt a kezembe a könyvtárban a Nürnbergi perben 20 évre ítélt náci háborús bűnös naplója, aki Hitler bizalmasa, építésze, fegyverkezési minisztere volt.Talán azért is, mert súlyos és vaskos a könyv. Megérezte a csuklóm, mikor levettem a polcról. Régen olvastam ilyen terjedelmes könyvet.
20 ezer fecnit, cetlit, WC papírt írt tele, rejtegetett, és folyamatosan juttatott ki  a börtönből egy börtönőr segítségével. Napra pontosan letöltötte a büntetését 61 évesen szabadult, és még volt 15 éve hátra haláláig, hogy egy 20 fejezetes ( 20 év) könyvvé rendezze a nagy titokban írt jegyzeteit. Mindez szól a emlékekről, múltról, lehetséges jövőről, börtön szabályokról, egészségről, betegségről, hiányzó családról, bűnről, bűnhődésről( érzi, tudja vétkének súlyát?), a benti lehetséges kapcsolatokról a többi elítélttel, börtönőrökkel, oroszok, franciák, amerikaiak, angolok szabályos időközökben egymást váltva. 
Hogyan lehet 20 évet lehúzni úgy, hogy ne rokkanjon valaki össze testileg-lelkileg? 
Figyelem a folyamatot, nagy a bűne közvetve és közvetlenül is, talán meg is érdemelné, de a könyv olvasása közben sok minden más figyelek, és nem az olvasó tiszte a plusz büntetés, az összeroppanás kívánsága. Van amelyik elítéltnél bekövetkezett, én inkább a fokozatos tisztánlátást kívánom neki.
A 20 év alatt változik, tisztul, ezzel a 20 évvel teljesedik ki az élete. Ahogy írják a borító hátoldalán:  "...felkavaró olvasmány, a lélekábrázolás remekműve, forrásmunka és a tisztítótűz lenyomatának képe az emberen..."
Sokat olvasott és írt  a börtönben: 
"Visszatekintve erre a 20 évre: vajon kibírtam volna akkor is, ha közben egyetlen sort sem írhatok?"
(Albert Speer: Spandaui börtönnapló, 1966. április 30.)





2014. január 30., csütörtök

Nem kell feltétlenül rosszul járni...

Akkor jöjjön egy pozitív történet. Na, nem az, hogy elveszítettem a buszbérletem, benne a könyvtári olvasójegyemmel, hanem a végkifejlet! 
A hiány morgós észrevételezése után jöhetett az agymunka arról, hogy  hol is veszítettem el. Az a "ragyogóan fényes elmém" :-D kidobott egy helyet, ahol kiránthattam a táskámból, de ez egyáltalán nem volt biztos. Ha nem kerül elő, akkor az új megcsináltatása idő, pénz, sőt, fényképész is, ami nálam a nemszeretem kategória! A könyvtárban is rendezni kellett volna az ügyet.
Másnap visszamentem a sejtésem színhelyére, egy zöldségeshez, és lőn csoda! Ott volt, sőt, ha nem megyek vissza érte aznap, készültek elhozni nekem, mert a címem rajta volt.
Egy kis bizonyosság arról, hogy nem feltétlenül járok mindig rosszul, és vannak jó emberek is. Néha kell erről a megerősítés, mert az ellenkezőjében is el tud merülni az ember, ha nem vigyáz eléggé. Ilyen kis dolgok is segítenek ebben, a nagyobbakra az ember sokszor csak akkor jön rá, ha van már rálátása. 
Egyébként is, lehet, hogy úgy volt jó, amiről azt hittem korábban, hogy nem.



Egyébként újra esett a hó!!!

2014. január 29., szerda

Fél óra ( vagy egy kicsit több?)

Annyi rossz szót hallok naponta és olyan mélyen negatív gondolatokat, hogy már nem akarok többet hallani, mert megcsömörlöttem, és továbbadni sem akarom őket. Kész, vége, elég! 
Az utóbbi napok legellazultabb félórája kávéivás közben volt vasárnap délután, miközben a galambok  háztetőről háztetőre történő, szervezettnek tűnő, közös röptét figyeltük. A pincér -aki egyben szerintünk a tulajdonos vagy a bérlő is- néha csatlakozott hozzánk a galambok figyelésében. 
Kaptunk egy kis serranoi sonkát is kóstolónak, amit kellemes jazz zene hallgatása közben látható hozzáértéssel szeletelt fel egy 50 éves, mostanában felújított, csillogóan szép gépen.
Újra esik a hó, a csizmámat tehetem ugyan rendbe, de nem baj!



2014. január 28., kedd

7 dolog...

Mamka blogfrissítő, játékos kérésére leírok magamról 7 dolgot, talán még nem volt róluk szó:

1.A teljesen első önálló, viszonylag hosszú utam vonattal történt 14 évesen. Sopron-Békéscsaba távot tettem meg átszállással fűszerezve.
2. Miért kezdtem el angolul tanulni felnőtt korban? Egy ismerősömhöz érkezett egy amerikai fiú, és városnézésük közben Editnek WC-re kellett mennie. Hirtelen az jutott eszébe hogy felugrik hozzám a "dolgot" elintézni. Hozta Johnt is, miért maradt volna addig az utcán? Én nem tudtam  a sráccal egy szót sem váltani, és akkor arra gondoltam, egy idegen nyelvet legalább aránylag jól kell beszélni. 1 hét múlva beiratkoztam egy angol tanfolyamra.
3. A mandulámat 14 évesen vették ki, ez volt az első kórházas élményem.
4. Azért lettem Éva, mert a korán meghalt nagyapámat Ádámnak hívták. Ha fiú lettem volna Ádám lettem volna, lányként pedig az iránta való szeretetből anyu ragaszkodott az Évához.
5. Felnőtt koromban tanultam meg úszni, félek is a mély víztől.
6. Az óvodában a fa volt a jelem.
7. Az Eiffel-toronynak gyalog ugrottam neki. Soha többet nem tenném! Össze-vissza vert a szívem utána, még az is megfordult a fejemben, hogy meghalok, de nem mertem szólni senkinek. 2 óra múlva szép csendben jobban lettem.

Elnézést, de 7 blogost nem nevezek meg, akiről ugyanígy 7 új dolgot szeretnék olvasni. Akinek kedve van magáról újdonságokat írni, szívesen olvasnám és bizonyára olvasnánk. Már egyszer bejött, hogy az önkéntességben bíztam, és remélem nem szakad meg a játék a döntésem miatt, de senkire nem akarok "terhet" róni. Hátha éppen nem kívánja! 
Én ilyen vagyok!



U.i.:  Hmmm, - 6 fok! Legalább már melegedett is az idő kicsit a szülinapi sétára, csak a szél ne fújt volna bele a képembe. De akkor is jó volt! :-)

2014. január 27., hétfő

Egy évvel...


A születésnap megélése sokféle lehet. Az én esetemben a buli mindig kimaradt, a meghittség és az egyre inkább apró élményekre, mint ajándékra való törekvés felerősödött. Régebben a jelen értékelése helyett a jövőre vetettem inkább egy pillantást, ma már a múlt-jelen-jövő hármas egységének ( nagyon) rövid átgondolása a jellemző. A múlt hangsúlyozottabb jelenléte a korral jár, de soha nem vittem túlzásba az értékelést ezen a napon.
Voltak apró figyelmességek tárgyak, virágok, kívánt élmények képében a hozzám két legközelebb álló embertől. Eszébe jutottam kollégáknak, barátoknak és nektek is blogos társak. 
Köszönöm szépen.
Téli " gyerek" vagyok, az égiek havat küldtek nekem erre az alkalomra, szülinapi élmény volt vörös kézzel( kesztyű a zsebben!) és vörös képpel mászkálás a fagyos időben, és néhány tobozos kis ág hazahozása, mert a sétáról kellett egy kis ajándék a természettől is.
Én döntöttem így, a természet pedig nem ellenkezett, mert nagyon adakozó!:-)



2014. január 25., szombat

Havas emlék

Gyerekkoromban elalvás előtt a fal felé fordulva mondogattam magamban, hogy: Essen a hó, essen a hó!..., és még sokszor mormoltam ugyanígy, míg végül elaludtam. Képes voltam hinni, hogy azért fog esni, mert én akarom, mert a világ így működik.
Aztán ha hóesésre ébredtem, gyorsan elkészültem, hogy minél előbb kimehessek. Iskola után délután pedig úgy szánkóztunk, hogy egy lejtőn csúsztunk le vagy 100-szor. 
Mikor újra visszamentem gyerekkorom színhelyére az akkori házunkhoz, akkor láttam, hogy a szintkülönbség nem volt egy méternél több, és a "pálya" hossza 6-7 méternél sem hosszabb. Mégis egész délután föl-le, föl-le...
Számomra akkor az a vakondtúrásnyi valami egy igazi hegy volt. Minden sokkal nagyobb volt, mint amilyennek most látom ugyanazt, és nemcsak azért, mert kisebb voltam.
Milyen elégedett voltam abban a kis-nagy birodalomnyi világban!


2014. január 24., péntek

Na, végre!


Nem nagy hír, de mégis az, ha nem is sok, de akkor is valami szép és várt dologra ébredtem. Visszafogottságában, fehérségében éppen megfelelő számomra. Meglepetés nem volt persze, mert erről beszélt az előrejelzés.
Vizes is, olvad is az alig nulla fok alatti hőmérsékletben, de reggel üdvözöltem, megtapogattam, megnézegettem, és várom a folytatást!
Lelkemnek az égiek építettek ezzel  a hóval lentről pár lépcsőfokot felfelé.


2014. január 22., szerda

Olvasok

Nem minden anya és lány kapcsolat egyszerű. 
Nagyon intim, végtelenül összetett dolog ez, tapintatot igényel a nyilvánosság előtt különösen.
Én már a magam és kapcsolatunk egyre inkább pozitív irányba vivő alakulását figyelem egy ideje. Eljutottam végre eddig a pontig, ha lassan is. Ha a jóra koncentrálok, azzal segítek neki is, nekem is. Nem voltam korábban képes ekkora elfogadásra, és ő sem az irányomba történő több visszafogottságra. A helyzetem biztos egy karma, ez az én életfeladatom, mindenkinek megvan a magáé.
Több évtized, de megvallom leginkább az ő betegsége kellett a csiszolódáshoz. Ez a csiszolódás a "világgal" neki még mindig nem megy, ha egyáltalán valaha is menni fog. Ő a világgal elegyedni nem tudó, de a szívembe zárt, Németh László által megformált Kárász Nelli.
Olvasom Schäffer Erzsébet: A temesvári lány c. könyvét, melynek alcíme: Anyuval az élet. Életük utolsó, betegséggel is nehezített éveiről mesél.
Leírom a könyv fülszövegét:

" A megrázó őszinteségű, személyes hangú, leginkább egyfajta sajátos naplóra emlékeztető könyv - anya és lánya "párbeszéde" az élet utolsó szakaszába érve - nem mindennapi kapaszkodót nyújt felderítetlen emberi kapcsolataink kibogozásához és megfejtéséhez. Ott vannak a fogódzók és a megélt tapasztalások, hogy az élet olykor kikerülhetetlennek látszó buktatóin is át lehet evickélni. Az utolsó öt percben is. Nehéz pakkal megrakodva is. Nem biztos, hogy száraz lábbal, de partot érünk."




"...Mert amióta az a hajnali rohammentő szirénázva vitt vitt minket a kórház felé, új fejezete kezdődött az életünknek: az elfogadásé.
De azt akkor, ott  a mentőben ülve még nem tudtam. Ott még csak az aggodalom tartott fogva, és a felelősség szorongatott, hogy azon a hajnali órán engem hívott telefonon a városból, nem a faluban lakó orvost... Ezen csak később döbbentem  meg, amikor kettőnk, s anyu külvilághoz való kapcsolatát végiggondoltam.... Mennyi bizalom irányomban, amit sosem mondott ki, én meg éppen ennek a bizalomnak a hiányát érezve, mennyit görcsöltem, mi mindent fantáziáltam össze...."
(SchäffeErzsébet: A temesvári lány- részlet)



2014. január 20., hétfő

Vers

Lao-ce: Az út és az erény könyve 

Nagy az én utam, tudja egész világ,
s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az időben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
első a szeretet, 
második a mérték,
harmadik a tartózkodás
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok, 
visszavonulok, hát vezető vagyok.
Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
győzelmet arat;
a szeretettel védekező legyőzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi. 

/Weöres Sándor fordítása/



2014. január 19., vasárnap

Röviden

Van ebben a városban egy hely, ahol a kék mennyezeten festett, arany csillagok vannak, és a kávéscsészét tele adják kávéval a vasárnapi beszélgetéshez. Talán azért, hogy tovább tartson a kávé, és vele a beszélgetés is. 
Ilyen apróságok is simára csiszolnák a napot, ha lenne éle, de éppen nem volt.




2014. január 18., szombat

Napi események és szervezeti felépítés

Pénteken annak az iskolának a félévzáró értekezletén voltam, ahova tartozunk. Illetve csak harmadában tartozunk a mostani mindenféle viszonyok miatt.Technikai dolgozók és az épület máshová, mi pedagógusok az említett iskolához. 
Szóval, még csak nem is a valóban saját értekezleten ültem, de vannak közös diákjaink is ( kollégium-iskola kapcsolat), és hallgattam az igazgatót, aki egyben a mienk is. Ebben a bonyolult viszonyban, még az az elviselhető, hogy legalább jó fej az igazgatónk, és őt kellett hallgatni. Esze is van, humora is, és jó pasi is. Írtam is Izabellának hogy mi legalább nem szívtuk meg annyira, mint ők Bridgettel.:-) Ilyen előnyöket is számon kell tartani a napi" örömök" megszerzése végett.
Ez volt a péntek délutánunk, de legalább jó volt hazajönni. A saját félévzáró értekezlet majd még ezután lesz. A mi saját háztáji igazgatónk egy nő: intelligens, humora is van, és női szemmel is jól néz ki. 
Ejjj, de jó dolgunk van legalább a közvetlen főnökök szempontjából!:-D 
Tenni értünk ugyan keveset tudnak a távoli nagyfőnökök miatt, akik mostani leírt mottója: "Keressük a helyünket!", és még nem is láttuk őket. Mondjam azt, hogy ezt a tényt is figyelembe véve: 
Ejjj, de jó dolgunk van! :-D



2014. január 17., péntek

Ott a távolban...

Ezt a képet még le kell tennem ide emlékként, mert a blog "emlékkönyv" is saját magamnak. 
Nem én csináltam a képet, mert az én gépem nem igazán alkalmas arra, hogy ott a majdnem ködbe vesző távoli, szívem csücske balatoni hegyeket a Somlóról így megmutassa. 
M. kattintotta egy az enyémnél jobb géppel.  
Mikor a hegytetőről néztünk a Balaton felé, akkor elég nehezen szakadtunk el a látványtól, le is ültünk kicsit a padra. 
Az igazat megvallva mindenképpen rám is fért a pihenés ( kondi, kilók stb!), de nemcsak azért üldögéltem ott jó messzire bambulva!
Többségükön már sétáltam, másztam is, ha nem is a legtetejükre.





Jut eszembe a kék hegyekről...


Szerb György: Ahogy a zápor

Ahogy a zápor és a szél
szó nélkül szépeket beszél

maradj csöndesen önmagad
simogasd meg az ágakat

amennyit úgyis annyit érsz
nem leszel több ha csak beszélsz

olyan légy mint a szívverés
ritmusa nem sok nem kevés

ismerd hibáidat bánd a bűnt
ne kívánd ami messze tűnt

vedd végre észre hogy ki vagy
s ahhoz örökre hű maradj

egy érzőn ahogy a kék hegyek
élned egyedül így lehet



2014. január 15., szerda

Képzetlen és naiv!

Az ember lánya Veszprémből hazafelé jövet az autóból elkészíti élete legrosszabb képeit. 
Voltak még rosszabbak is, csak már töröltem őket! :-)
Nem lehet elfogadható képeket gyártani, mert autó rázkódik a jó magyar aszfalton. Az otthonérzés melege önt el ettől a rázkódástól, a jó minőségű osztrák autópálya ezért is nagyon idegen számomra!:-D
Az ablaküveg közelsége  miatt a fényképezőgép macrot akar mindenáron csinálni a messze lévő világító teliholdról, és ha a masina akarja, akkor bizony meg is csinálja. 
Vakut ugye nem lehet használni, igaz, nem is szeretem, élesség sincs, a szembejövő kamion reflektora fénycsíkot húz a képen,  de így mintha azt mutatná, hogy van sebesség. 
A felhő lehetetlen kék színű, pedig nem is kékítettem valami képmachinátorral!
A teliholdas kép- az a bizonyos macroval készített kép egy több ezer km-re lévő valamiről- egy fehér pötty lett valami feketén, de úgyis ez a lényeg, magyarázom meg magamnak végül.

Aztán előszedem a vigasztaló sort:


„Minél inkább képzetlen, naiv és véletlenszerű, annál nagyobb az esélye, hogy hiteles lesz.” 

(Susan Sontag: A fényképezésről)

Annyira képzetlen, naiv és véletlenszerű képeket hoztam most, hogy elönt a gyönyörűség attól, hogy legalább (valószínű) hitelesek.:-D


Ne is vigasztaljatok, hogy ezek a képek  itt "így meg úgy", mert nem reagálok rá!:-)))

2014. január 14., kedd

Egy nem...


...együtt élős kapcsolat működésének fenntartásához sokszor egy nap alatt kell megoldanunk, megbeszélnünk mindent, amit más körülmények között halogathatnánk akár másnapig, esetleg még tovább.
Szombaton beszélgettünk minden másról, csak arról a reggeli mondatról nem, amely mégis jelen volt estig, hiába egy a kisvárosba hozott kiállítás megnézése, ebéd, tóparti séta- hogy ne legyen túl sok bonyolult dolog körülöttünk-, kávézás a valahol még mindig megtalálható kis fenyőág mellett, a nevetősre sikeredett magyar házi feladat megírása is megvolt, hogy szép legyen a nap, mert tényleg szükségünk volt rá. Jött, gurult minden magától, össze is jött, de "arra" a beszélgetésre nem került sor.
Végül az elmenni készülőből már az ajtóban kabátban állva pattantak ki a szavak( mégis fontos volt neki is!), melyek végül megoldást hoztak, és annyira találóak, sok mindent elrendezőek voltak, hogy megkönnyebbülve csuktam be az ajtót, hogy nem kell elalvások előtt gondolkoznom- mellyel így egyedül vagy Skype-os tőmondatokkal egyébként sem mennék sokra- a legközelebbi találkozásig. 



2014. január 11., szombat

Tiszta, friss és egyszerű


Kimentünk ma a Fertő tóhoz, hogy séta közben a tiszta levegő átjárjon minket, és semmi bonyolult ne legyen körülöttünk. Csak sirályok, hullámzó víz, friss szél, kavicsok, korhadó deszkák, néhány partra húzott csónak... 
Ennyi elég is volt.



2014. január 10., péntek

Egyszerű

Nagyon egyszerű a mai történet. 
Miután anyu feljött hozzám, és megettük az általa hozott  krémest, elmentem bevásárolni, és jól megsülten, frissen megvettem a kedvenc kenyeremet, a Csabai rozslángost.
Utána egyre érlelődő, de akkor éppen hirtelen ötlettől vezérelve meg sem álltam az első könyvesboltig, ahol megvettem Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács c. könyvét. 
Mert ha valami vágy azonnal teljesíthető, akkor meg kell valósítani. 
Egyre többször veszek úgy könyvet, hogy blogokban olvasok róla, és olthatatlan a vágy bennem, hogy elolvassam én is. Érzem, ha elég a könyvtári példány, de szinte azonnal tudom, ha saját kell belőle, mert nem akarom, hogy határidő kössön, és talán többször is olvasni akarom, vagy még beleolvasni később.
A buszon még az is eszembe jutott, hogy sok száz kilométert sem kellett utaznom, vagy megrendelnem bármit, hogy magyarul olvassam azt a könyvet azonnal, amit akarok. Márta könyvvásárlása  jutott eszembe, igaz, ők egyébként is "hazaruccantak ".)
Hát, ezért egyszerű és talán szép is a mai nap története. 
Ráadásul szabadnapos vagyok, és péntek délután van.


2014. január 9., csütörtök

Könyvek

Kolléganőm, akivel sok együtt töltött év alatt volt időnk az életről is elmélkedni, azért vett meg magának egy könyvet, majd egy példányt nekem is belőle, mert így kezdődik: 
" Az élet nehéz.
Nagy igazság ez, a legnagyobb igazságok egyike. Mégpedig azért, mert ha valóban beláttuk, akkor már felül is emelkedtünk rajta. Amikor valóban értjük- fölfogjuk és elfogadjuk-, hogy az élet nehéz, megszűnik nehéznek lenni.... Az élet problémák láncolata. Megoldani akarjuk őket vagy sopánkodni felettük?"
M. Scott Peck: Úttalan utakon

Mártánál olvastam tegnap  Ljudmila Ulickajáról, erről jutott eszembe hogyan került hozzám  az írónő egyik könyve.
Úgy veszek könyvet, hogy beleolvasok, legtöbbször rögtön az első oldalt kezdem el, és az első mondat már nagy valószínűséggel tudatja is velem, hogy szeretni fogom( akarom-e) a könyvet vagy sem. 
Az Örökbecsű limlom ( mikor először olvastam a címet, liliomnak olvastam!) címűt megvettem tőle, mert így kezdődik: 
" Erős kötődésem  a tárgyakhoz - életükhöz, lokális vonatkozásukhoz, születésükhöz és halálukhoz - ahhoz vezetett, hogy egy régi cipős dobozba bepakoltam mindent, amitől nehéz volt megválnom..."
Felsorolja mi mindent tett a dobozba, és eléggé mohó kíváncsisággal olvastam, hogyan is tovább azzal a dobozzal:
"És vagy harminc éven át hurcoltam magammal lakásról lakásra, míg az egyik utolsó költözködés alkalmával, attól a vágytól vezérelve, hogy megszabadulok minden kacattól, ki nem dobtam ezeket a semmirevaló értékeket a szemétbe. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy megszabadultam a múltamtól, és nem szorongatja többé a torkomat. De szó sincs róla: ezekre a kihajított dolgokra - kivétel nélkül mindegyikre! - emlékszem....
...Sajnos a cipős doboz talán olyan modell vagy esetleg metafora, amely  a gazdagság felhalmozásának, majd a tőle való megszabadulásának univerzális folyamatát írja le."



2014. január 7., kedd

Vízkereszt előtti ( vasárnap) délután

Az ember elvárná Vízkereszt előtti délután, hogy ne + 12 fok és eső legyen. Nem így történt! 
Délután viszont megszárítkozva még kiélveztem a karácsonyi fényeket, és tanultunk magyarul is. M. már mond ( nagyon) néha rövid tőmondatokat, felismer szavakat, időnként használja is őket, és persze nagy dicséretet kap érte. 
A múlt idővel foglalkoztak a tanfolyamon, megírtuk a leckéjét, amit szünetre kapott.
Vasárnap az utcán sétálva egyszer felkiáltott,  mikor meglátta egy kirakatban, hogy B.Ú.É.K.! Karácsony előtti utolsó órán tanulta, és elmondta nekem azonnal, hogy mit jelent. Ezt teszi az adott országban mászkálás!:-)
A fát azóta leszedtem, eltettem a dekorációkat, végleg helyükre kerültek az ajándékok, a mécsesek még elől vannak, és elől is lesznek jó darabig.



Ajtódíszként egy hóember van kinn, hátha lesz egyszer egy igazihoz is alapanyag. Elvégre tél van!
Próbálok a januárral valamit kezdeni, de eddig nehezen megy.Úgy érzem azzal, hogy a fát leszedtem lezártam valamit, és könnyebb lesz belerázódni a hétköznapokba. Munkába menet a buszmegállóban állva néztem, ahogy darus autók segítségével szedték le a karácsonyi díszkivilágítást. 
Mi ez, ha nem januári hétköznap?



2014. január 5., vasárnap

Rossz és jó

Hamarosan befejezem Gróf Nádasdy Borbála 3 kötetes önéletrajzi regényét.  
Nem  alakulhat az ember élete rosszul, csak másképp, mintha nem történt  volna meg a ( szubjektív) rossz. Kialakul minden újra, sőt, jól is alakulhat, és sok minden függ attól, aki élni akarja. Mintha a körülmények nem is kapnának fontos szerepet. 
Nem tudjuk meg, mi lett volna ha, csak morfondírozunk rajta, ha éppen elégedetlenek vagyunk.
Igaz, szenvedni is kell, de legalább ( meg)éli az érzelmeit az ember, nem valami langyos érzelem nélküli életben dagonyázik.
Volt már úgy, hogy egy nézeteltérés után a párnámba bőgtem csendben, majd átbandukoltam egy másik szobába aludni, de közben arra gondoltam, jól van ez így, legalább megpezsdültek az érzéseim, a változatosságot élem meg így bőgve. 
Megnyugodva elaludtam, aztán vissza is mentem, és amikor először megébredtem éjszaka, és elmúlt belőlem a rossz érzés. 
Az a bizonyos alvó másik észre sem vette, hogy költöztem, majd visszaköltöztem...




Weöres Sándor:  Rongyszőnyeg  (24.)

   Álmodtad, hogy nincs testem, se lelkem,
   csak te magad gondoltál ki engem,
   kép vagyok csak és tiéd örökre,
   magad varrtál fehér függönyödre.

   Jó lenne a sorsot félrevetni,
   álmod pelyhén újra megszületni.
   Ha álmodban újra élni tudnék,
     kicsit sírnék
       hogy csicsígass,
    kicsit rínék
        hogy babusgass,
   aztán csöndben megint elaludnék.



2014. január 4., szombat

Őszi téli tó

Mikor legutóbb ősszel a Balatonon jártunk -egy kis kitérőt térve a veszprémi utunkon-, akkor arra gondoltam, hogy majd a télit is megnéztem, mert még nem láttam. 
Nos, láttuk is december végén a Somló megmászása utáni napon. Viszont újra az őszi Balatont találtuk meg az enyhe időjárás miatt, de legalább elmondhatom, hogy a naptár szerint láttam a téli tavat. Nem mindig úgy teljesülnek a vágyaink, ahogy akarjuk. Mikor megtörténnek, akkor már sokszor mások, mint amit vártunk.
A teljesen néptelen tó kicsit depressziós hangulatú, de legalább tiszta volt a kissé lepusztult stégek látványát ellensúlyozva. Leláttunk a fodros mintázatú homokig és a kövekig.
A színe a régi, az a meghatározhatatlan zöldes-kék, most némi szürkével szomorítva. 
Balatonfűzfőn kötöttünk ki véletlenül egy rossz GPS beírás miatt. Észrevettük a hibát, de végül kiszálltunk ott egy rövid sétára, mert legyen úgy néha, ahogy lennie kell...
Vágytam a téli Balatonra, ez is megvolt, ráadásul olyan melankolikus hangulatban, amit én egyébként szeretek.


2014. január 3., péntek

Hetes

Január elsején nem csak új év kezdődött, hanem az én életem egy új 7 éves periódusának is ez az első éve. Hiszek abban, mert eddig bejött, hogy minden hét év egy kerek, az előzőhöz képes minőségileg egészen más egységet alkot. Nem csak a sejtek cserélődnek ki ennyi idő alatt.Tehát valami elindult, és érzem is, de ez úgyis egy folyamat lesz, nem hirtelen átalakulás.
Ha csak az előző évről beszélünk, akkor elmondhatom, ritka rossz évem/ évünk volt, főleg, ha az egészséget nézzük. 
Tegnap anyuval elmentem a kórházba, mert találtak valamit a tüdején. Egyelőre azt mondták, hogy nem kell vele foglalkozni. Az én ünnepi házimunkákat megkeserítő körömágygyulladásom is sokat javult.
Még csak 3 nap telt el, és máris "jobban teljesítünk"! :-)

Tavaly január elején a törött lábujjamat recsegtettem,  anyu pedig kórházban volt.De szép is volt törött lábujjal látogatni, és intézni a dolgokat a nagy hóban, a jégbordás járdán és úton!!!


2014. január 2., csütörtök

A stopposok és mi

Megálltunk jóval a Somló-hegy előtt egy kávéra egy csárda mellett, és a folyóügyeket is el kellett intézni. Mikor ez utóbbit rendeztem volna le, egy kutyus és hallhatóan nem magyar gazdáik állták utam egy pillanatra. Akkor láttam őket először, mint később kiderült életük első magyar kávéját itták.
Mikor eljöttünk onnan az aznapi jó cselekedetünket is megtehettük. Az említett fiatal olasz pár kutyástól sok-sok hátizsákkal, sátrakkal autóstoppolt, és mi felvettük őket.Nem kicsit kellett átrendezni miattuk a hátsó ülést és a csomagtartót. :-)
Firenzeiek voltak, és a lány Szentpéterváron található egyetemére mentek vissza, ahol oroszul tanul. Lassan haladtak a cél felé, mert kevesen állnak meg ennyi csomag és a kutya láttán. Pénzük alig, kutyát sincs kire hagyniuk, nem tudtak másképp utazni. 
Beszélgettünk az úton, érdeklődők voltak, és mi is. Be nem állt a szánk. Jól tettük, hogy felvettük őket, kölcsönösen "jól jártunk", és a kutya sem pisilte össze az autót, és egyebet sem produkált!:-D
Az angol nyelv pedig kapu a világra!



U.i.: A csárdában egyébként meleg kemence várt miket, és ott ahol nem volt éppen kukorica le lehetett a padkára ülni, és a hátat melegíteni. Én is így vártam a kávém. 
Hogy szállhat hirtelen az bele az ember legközepébe a béke? Talán egy ilyen padka kell hozzá, mert nagyon jól éreztem ott magam.

2014. január 1., szerda

Tervek

Blogos tervek:
Rövidebb leszek, nem ennyire terjengős. A kevesebb több! Ez ez egyik mottóm régóta! Hátha sikerül mostantól, mert tetszene.
Életre tervek:
-Sok vonatkozik a betegségek megelőzésére ( fogyás, mozgás, megfelelő ételek) Mivel a lélekkel összefügg a test, ott is van mit. Leginkább az elfogadás, és a jelen megélése kerül középpontba.
- "Ha boldog akarsz lenni, hát legyél." *( Tolsztoj)
- Minőségi könyvek, filmek. Pótolni a hiányokat! 
- Most már tényleg a német nyelv!!! ( plusz az orosz és az angol)
- A Bibliát elolvasni.
- Adni magamból. Sok lehetőség belém szorul még mindig.
Aztán, ha ezek közül nem jön össze valami nem baj, ha valami más pedig igen, az jó!
-Szóval, kicsit lazábban!




* Márta, köszönjük az idézetet, páran elmorfondíroztunk már rajta!



zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu