Egy temetőben nyáron

Színes a temető nyáron, az életet hirdeti ott, ahol éppen az élet hiánya a jellemző. 

A temetők Jézus arcai szépen szomorúak, én soha nem látom rajtuk a szenvedést, hanem az elfogadást. Olyan mint a halálközeliség, majd később a halál. Elfogadjuk, mert még senki nem lett örökéletű azért, mert lázadt ellene.

Borostyán szinte mindenhol van. Kúszik, mászik, terjeszkedik vagy kőre kapaszkodik. 

A temetőkben általában lefelé nézünk, mert a sírok majdnem a földdel egy szintben vannak, és a szemünk azokat keresi. 

Ha nyáron az ég felé tekintünk a zöld a kékkel harmóniában van. Hányszor hallottam, hogy jaj, csak ezt a két szint együtt ne lássuk és használjuk!  Miért is? 

Ha hisszük, hogy az égben vannak már az elhunytjaink, akkor úgyis jó felé nézünk. Ha nem hiszünk benne, akkor is jó, mert nyáron mindig olyan szép kék az ég, és mi hiszünk a szépben. 

A kék szín a nyugalom és a béke színe. Hol máshol lennének máshol ennyire együtt, mint  a temetőkben.

A mondatban, amit eljövetelkor végül még kimondok búcsúzóul mind a kettő benne van:

Nyugodjatok békében!

Nyári" zene"

Reviczky Krisztina: Árny

Mosott ruhákat teregetve
játszik a fény.
Látszik, amint
fehér sziluettje
a kötelekre csípteti
a feszes anyagot,
a derengő tegnapot,
a fák nesztelen szelét.
De ahogy felhajtod
a ruhák szélét,
hogy tetten érd,
eltűnik, maga után
hagyva valami halk,
reneszánsz zenét.

Még mindig a kinti szárítás ideje van.

Egy blúzom lengedezik az alig szélben, a szellőben, és a légmozgás valóban neszezik. Én legalábbis hallani vélem. 

A dróthoz egy csipesszel rögzítettem a vállfa kampós szárát, mert egy fehér blúzt ott lenn  látni majd a földön? Nem, nem  akarom újra kimosni.

A fák zöldje is látszik, és jó hogy zöldellnek a háttérben, mert így jobban látható a blúzom csipkéje. 

Talán éppen ez az a reneszánsz "zene", amit néha viselek is, és nem rajtam hordom, hanem bennem.

Hadd tegyem még azt hozzá, hogy nincs olyan nagyon bent bennem, és nem kezelem annyira  sajátként sem, hogy ne legyen másoknak is átadható.

Lassan vége

Makovics János: Nyár vége

Lassan elmúlik ez a nyár is,

emlékeit hagyva hátra a forróság,

mely megviselt mindenkit nagyon,

és a vágyott nyaralások, utazások,

melyek nem olyanok, mint képzeletben,

de megvolt, túléltük, s maradnak

képek, filmek, melyeket készítettünk,

hogy hosszú, téli estéken visszanézhessük:

megéltük nyarunk mégis, és reménykedünk,

hogy jövőre még jobb, szebb, érdekesebb

lesz, még ha tudjuk is, hogy ez önámítás,

boldoggá tesz a reménykedés így nyár

vége felé, mikor már rövidebbek a napok,

miként életünk is egy éve "odalett", s

kopognak majd az elsárgult levelek,

nyár vége itt van végre, túléltük megélve.

Hálanapló

Folytatom a Hálanaplóm. 

Megint kihagyás volt a blogomban, pedig van miért hálát adnom. Én már nem is tudnék mit kezdeni a túl nagy dolgokkal, most is csak a kicsik jönnek szép sorban.

 

171. Egyszer egy madár repült el a soproni Fő tér felett. Lent hagyta az emlékét és az üzenetét az arra járóknak.

172. Nekem mindig és minden alagútban az jut eszembe, hogy: Van kiút.

173. Nyáron többet használok, és főleg a gyümölcsös tusfürdők illata van a bőrömön zuhanyozás után. Egy kis utánpótlás látható belőlük a képen.

174. Félúton vagyok az evésben. Volt is, és még van is belőle. Nem is rossz így egy helyzet.

175. Hála M.-nak, aki egy számomra nehéz terepen előre viszi a rollátoromat.

176. Megint kaptam egy falat szeretetet a kávém mellé. Egyre gyakrabban egy szívecske formájában adják a kávézóknak.

177. Nyári látvány, és időnként nyári igényem is a fagyi. Nem gyakran, de néha megjutalmazom magam vele.

178. A hőségben egy szoba sötétje és csak egy kis fénycsíkja. Ez a forró nyár főleg így telt el félhomályban. A napfény melegét nem engedtem be, talán még segített is a redőny és a függöny hogy kevesebb legyen bent még akár egy 1 fokkal is.:)

179. Egyedül vagyok, háttal ülök, de így is szép vagyok, és észre is vettek!

180. Egy szegény falu szegény templomának szépségesen szegény fénye vonzza a tekintetem.

Sopron, augusztus 23. vasárnap

Még ezen a hétvégén is augusztus van, és még mindig nem lépünk át a  szeptemberbe. Akkor lesz majd  vége az igazi forró nyárnak, tompábbak lesznek a fények, de a szép szeptemberi kék ég még megmarad, de majd egyszer az is beszürkül.

Tettünk egy sétát vasárnap a városomban, égtek a színek, sokan voltak az utcákon, és feltűnt, hogy mennyi kisbaba volt kinn a szülők  karján vagy babakocsikban. Pici rózsaszín lábacskák és borsónyi ujjak kandikáltak ki kalimpálva a kocsikból.

A falak Sopronban színesek, a fák megnőttek, és már sok árnyékot is adnak. A régi szobrok talapzatán latin mondatokat lehet betűzni, és az ablakok üvegében tükröződéseket nézni.

Ívek, árkádok, virágok, oszlopok, zászlók, múzeumok, tornyok, fotókkal tűzdelt ősi várfal és a leanderek takarásában kávézó emberek. 

Hozzájuk jönnek még a  magukat egyre gyakrabban megmutató, de még  mindig inkább elbújó barna levelek is.

Újra Kőszegen

Szombathelyről Kőszegre mentünk, és talán úgy tűnik hogy aznap délután csak utaztunk és utaztunk, de mivel nagyon közel vannak ezek a helyek egymáshoz, egyáltalán nem volt probléma. Szombathelyről Kőszegre például csak 18 perc az út, és közben lehet fákat és felhőket nézni, a  tájat is, és hogy mi zárt be, és mi nyított ki a falvakban mióta legutóbb átsuhantunk rajtuk.

Nagyon sokszor voltunk már Kőszegen.

Nem jártunk volna annyit ott, ha M. szülőfaluja az osztrák oldalon nemcsak 10 percnyire lenne innen. Leírtam többször, hogy a kőszegi magyar-osztrák határátkelőn megyünk át mindig Ausztriába. Erre mondják, hogy összekötjük a kellemeset a hasznossal.

Megállhatunk mindig még a magyar oldalon ebben a városkában sétálni. Sétáltunk is itt  szombaton, ittunk kávét is egy boltíves étteremben, és ezek a boltívek nem újonnan építettek, hanem valóban régiek voltak egy régi házban.

Én fényképeztem is az ottlétünk alatt, mert nem lehetett nem megtenni. Közben találkoztam barátságos és segítőkész emberekkel, akik 1-2 percre még ismeretlen beszélgetőpartnerekké is váltak.

Sétálás közben M. azt mondta, hogy: "Kőszeg egyre szebb".