2015. augusztus 28., péntek

Elsők

Eltelt az első hét a munkahelyen a nyári szünet után. Egyelőre gyerekek nélkül, mely más, mint mikor már nekik is lezajlik az évnyitó. Magunk voltunk nevelőtanárok, adminisztráltunk, rendezgettünk hosszan, aztán mélyre ástunk, mikor a lényeg már megvolt, de még tartott a hét. 
Utána ültünk egy kicsit ölbe tett kézzel, kávéval az asztalon, beszélgetve. Kivel, mi, hogyan...
Mi sem láttuk egymást nyáron.
Hétfőn a gyerekeknek is évnyitó, kedden első tanítási nap. 
12 új diákom lesz + hozzájuk adódnak az "öregek" is.
Itt az első hétvége is, mely, tulajdonképpen augusztusban az utolsó, de nekünk tanároknak a megkezdett munka után az első szabad hétvége, ráadásul nyárias. 
Lesz még szeptemberben vénasszonyok nyara, de mi akkor nagyrészt termekben leszünk.
Itt az első köd is, mely ma reggel ereszkedett a városra.
Közben az egyik kolléganőm elmondta, hogy a csoportomból elmondták neki míg kórházban voltam, hogy szeretik, ha meghallgatják őket, és a szeretetet is igénylik. 
Rendben, ezt is folytatom...;-)
Magamnak pedig ideírom a tanévre és a hátralévő évre vonatkozóan: "A betegség egy jel, egy kódolt üzenet." ( Soma)


2015. augusztus 24., hétfő

Tanévkezdés

A régi iskolakezdés napjai radír, friss papír, könyv, matrica és frissen faragott ceruzaillatúak voltak. 
Volt valaha favonalzó is, idővel telefirkáltuk filctollal, majd kiszálkásodott, töredezett, és nem lehetett vele egyenes vonalat húzni. 
Nem hagyta magát, hogy unalomig ugyanazt tegyék vele. 
Régen kaptuk mindezeket gyerekként és felnőttként is. Ma már megvesszük magunknak, és akkor szagolgathatjuk.
Ki mint vet, úgy szagol...
Kezdődik a tanév, de még alig érzem belül a hozzátartozó igazi stresszt. Jó előjel, bár ma mintha valami kelleténél szorosabbra kötött sál szorongatta volna a torkom, mikor megszólalt a mobilom reggel, hogy ideje kelni.
Nem jó " Another Brick In The Wall *-ként  létezni, ahogy a diákok sem szeretik, de ugye vannak szabályok, a téglának bele kell simulni a falba mindkét oldalon. 
Viszont kell a szabadság is. 
Hívjuk rugalmasságnak?
Meglátom mire megyünk...




*Még egy tégla a falban

2015. augusztus 23., vasárnap

Külső és belső fények



Idén nyáron kerestem a fényt, a napfényt is jobban, mint eddig bármikor, többek között a  kapolcsi szobánk fényét és Budapest fényeit is legutóbb. 
Nem lehet még azt sem mondani, hogy végletek, mert a fény az fény.
Elég sokszor egy mécses és könyvlap fénye is, mely ragyog nekem.
Tudatosan nyomom belém a külső fényt, mely belsővé is alakul.
Az általam szeretett késő őszi és téli sejtelem is csak némi fénnyel képes szép lenni, és a belső fényt sem hagyom annyira elfogyni, mint legutóbb. Az pedig csak jobb nekem is, ha másnak is jut belőle.
Alakítom önmagam, helyesebben csak hagyom, hogy önmagam legyek. Üresítem magam és a környezetem, csinálom a helyet, hogy bejöjjön az, ami hiányzik, mert ez a megújulás alapja. Csak semmi görcs, és közben önmagam, a könyvek, a művészet különböző ágai, az emberek, a külső, belső benyomások, egy magasabb erő ( hívjuk így) ...hatnak rám, és én hagyom. 
Ennyi a dolgom, hagyni, nem erőltetni, erőszakkal nem alakítani senkit és semmit, és mégis eljönnek, ott vannak, be lehet őket fogadni.
Csak semmi belső gát. Hosszú idő kellhet hozzá, de megéri. Közben valami mosoly bujkál a szám szögletében, miközben már valamennyire önmagam vagyok. 
Lesz ez még teljesebb is!


2015. augusztus 21., péntek

Beszökött...




Mindig csak egy-egy napnyit kellene augusztus 20-át előre vagy hátra tolni, hogy aznap otthon ( a mindenkori szálláson) hagyhassuk az esőkabátot vagy az esernyőt. 
Szóval, beszökött az ősz Budapestre ezen a napon, ahogy tavaly is éppen ekkor. 
Áztunk, de jó szervezéssel akkor éppen fedett helyen is voltunk, mikor a leginkább vizesek lettünk volna. Meg aztán van az esőkabátnak kapucnija, és egyébként is, ne legyen az ember kényes.
Néztem a fényeket is, hiszen az ünnep fényeiért is megy az ember, de ott toporgott az ősz is bebocsátásra várva, és ennek mi tanúja lehettünk. Később már a bágyadt napsütés is jelentkezett, hogy megkegyelmezzen a helyieknek és a vendégeknek, csak az állandóan morgó WC-s nénire nem hatott semmi.
A nyár végi hangulatot szeretem, ezt a kicsit melankolikus, kicsit szomorú nagyvárosi őszelőt, mert vannak már lent levelek, a lehető legszebben elhelyezkedve a járdán, hogy hozzájuk se kelljen nyúlni, hogy beleférjenek egy képbe, és ugyanott lent már tócsák is voltak, ázott cigarettacsikk  a villamos sínek között, és Cseh Tamást dúdolgattam a Szent Gellért tér után órákig halkan magamban kitartóan.


2015. augusztus 18., kedd

Hála


Idén megszerettem a nyarat, úgyis mondhatnám, hogy jobban szerettem, mint valaha. 
Bizonyára közrejátszik, hogy a betegségből kijőve még élvezhettem, és az én külső-belső szabadságommal egybeesett ez az évszak. 
Elővettem a régieket, és vettem lenge blúzokat, ruhákat, vettem sok gyümölcsöt is, és ha nem is teljesen, de újjá váltam kívül-belül.
Ma bementem arra a bizonyos osztályra, mert 1 órát kellett várni anyu egy laboreredményére, és gondoltam addig meglátogatom a régieket. 
Azt hittem nem találok már ott senkit. 
Találtam ott közülük, van, aki folyamatosan ott van azóta is, van aki visszakerült, volt aki szintén látogatóba jött. Én pedig szerencsésnek érzem magam, hogy úgy alakult a sorsom, ahogy.
Hála magamnak és azoknak, akiket illet. 
Elsőként írtam magam, mert így érzem. Végigcsináltam, kint vagyok.
Önteltség nélkül így érzem, de nem véletlenül mondtam köszönetet másoknak is.


    
                                      

2015. augusztus 17., hétfő

Búcsúkban


Rendszeresen visszatérni egy-egy ismert helyre olyan, mint az ünnepek évenkénti átélése. Lényegében ugyanaz, de részleteiben mindig más.
Az öregek aratási élményeit végignézni régi kombájnok, egyéb, még régebbi aratásokat szolgáló kézi szerszámok, régi gépek, segítségével szintén nem ugyanaz, mint abban a világban élni. Mégis elmegyünk, mert mi kapcsoljuk össze a múltat és a jelent ennek az egynapos szabadtéri múzeumnak a tanulmányozásával. Megbeszéltük, hogy a  mi valaha volt családjainkban is fellelhetők voltak ezek az eszközök, gépek, szinte kötelességünk ismerkedni velük, mint a régi képekkel, ruhákkal, egyéb tárgyakkal... 
M. még aratott fiatal korában, én soha.
Anyáink, nagyanyáink elbeszéléseinek valóságát, mi már díszletként, összesereglett műtárgyak bemutatójaként nézzük, majd mesélünk is róluk az "illetékeseknek", és az ő emlékeik azonnal újra életre kelnek, és azonnal mesélnek újra és újra tovább szomorú, valaminek az elvesztését átélő, de örömteli mosollyal is. 
A búcsúba menés valaha volt évenkénti eseményének egyenes vonala is megtört már. 
M. régi barátaival, rokonaival ismerőseivel való találkozásokkal ( az ünnepek egyik lényege a találkozás) pótolhatjuk az hézagokat ezúttal két osztrák falu ünnepén, melynek ő valaha részese volt, én azonban ennek sem.

    



2015. augusztus 15., szombat

Múlt vasárnapi órák



Mikor M. azt mondja, hogy menjünk Kőszegre, ez egyben azt is jelenti, hogy menjünk el a szülőfalujába is, mert mint köztudott, ott lépjük át a határt.
A számítógép matatása, valamint szerelgetése volt a program az öccsével, én pedig a mamával nem igazán tudok beszélgetni. Ezért kell (ene) a német nekem, hogy a 92 éves nénivel el tudjak legalább pár szót motyogni. Mivel mindig azt kérdezi, hogy van az anyukám, és hány éves, ezt meg tudom mondani már németül.Tehát beszélgetünk...
Vittem könyvet, ő is belenézett, és csodálkozott, hogy én azt mind megértem. Mondtam, igen, ez magyarul van, és tudom olvasni. Jééé, ezt is tudom már németül mondani! :-)
Aztán a mama azt mondta, hogy "kezicsókolom". Ez a kedvenc magyar szava, de van akinek a "cipőfűző" a dallama miatt, anélkül, hogy értené a jelentését. Majd felsorolta az összes szót magyarul, amit csak tud, mert 9 évesen 1931-ben Sopronban töltött pár napot, és még emlékszik rá, sőt, a szavakra is.
Micsoda emlékezet...
Kőszegen  "Ostromnapokat" tartottak, sok emberrel, köztük M. egy barátjával is, akivel M. beszélgetett, én is néhány szót. Megint arra a következtetésre jutottam, hogy kell a német. 
Kezdődik hamarosan a tanév, nekem is fog egy kezdődni ebből a nyelvből.
A helyzetek bevonzzák a döntést!





2015. augusztus 13., csütörtök

Aláhúzások




Olvasom Alice Munro történeteit, a legutóbbit " Esély" címmel. Mivel írtunk nem is oly régen a jegyzetelésekről, aláhúzásokról, felfigyeltem benne erre a pár sorra:

" Úgy tűnt akkoriban két-három laponként az aláhúzás orgiáját rendezte. Kíváncsi lett ezekre a bekezdésekre, de ahogy újra olvasta őket, észrevette, hogy amire egykor oly mohón csapott le, most inkább ködösnek és nyugtalanítónak tűnt." *

Így lesz velünk is, vagy már van is? Talán más szavakat használnék a ködös és a nyugtalanító helyett arra, hogy a hajdan aláhúzott mondatok milyenekké váltak számomra később. 
Például: idejétmúlt, nem fontos, szirupos, közhelyes... Mit lehetne még írni?
A régi füzetembe kiírt fiatalkori jegyzeteléseim, versek, verstöredékek,könyvekből kiírt mondatok egy részét már nem tartanám méltónak, hogy leírjam. Valahol ott bújik meg bennük az "igazság", de már csak átfutnék rajtuk.
Változunk, túlnövünk, az aláhúzott, kijegyzetelt mondatainkon...
10 év múlva mi lesz? Más leszek, az biztos, ha az alap, amire építkezem meg is marad.
Hogy fog kinézni a jegyzetelős füzetem? Fogok egyáltalán jegyzetelni, vagy már csak aszerint élni, amelyet észrevettem, és méltónak találtam bármire is, hogy egészen lassan megváltoztasson. Egyáltalán működik ez így?
* A könyv címe, melyben az Esély c. történet van így szól: Csend, vétkek, szenvedély.



U.i.: Hoztam azokról képet a könyvekről, melyeket már elolvastam, illetve párhuzamosan olvasok. Ezekből 3 is blogos ajánlása.

2015. augusztus 11., kedd

Balaton-felvidék / 5. , és ezzel vége is

"Most megállunk és megvárjuk a lelkünket, míg utol nem ér."
(Indián mondás a Suutari levelekből)

Köszönet a lábon álló, és a már learatott növényekért, melyek velem voltak. Vannak melyeket nem ültetett senki, és vannak, melyeket gondos kezek ápoltak és műveltek, akár virág, akár gabona, fű, fa legyen az a bizonyos Istenadta szépség.
Ismerős mondta - és már itt említettem is itt -, aki kezdetben akart, majd letett a kert vásárlásáról azért, mert szerinte az egész "világ" az ő kertje, lehet benne gyönyörködni. 
Mi most a mi "nagy" kertünket néztük meg.
Nagyon élvezem ezt a nyarat, jobban, mint bármikor máskor, talán azért, mert kijöttem a mélyből. Azt hittem rámegy a nyaram, de egyszer csak befogadott a nyár...
Bizonyára így akartam:

"Bármikor, bármilyen formában ejti ki valaki a szót: Legyen! - valami történni fog."
Stella Terril Mann

Én a kórház kápolnájában kiejtettem, anélkül, hogy ezt a mondatot így, ilyen formában ismertem volna, de ott volt mögötte a gondolat, amit valójában akartam. 
Tulajdonképpen: Ezt!


2015. augusztus 10., hétfő

Balaton-felvidék / 4.


Reggel M. kérdezi, akkor hogyan tovább, hacsak előre nincs eleve eldöntve a program. Én akkor gondolkozom, és kibökök egy-két ötletet. Hallgat, morzsolgatja őket, és én ilyenkor nem tudom, hogy akkor tényleg hogyan is tovább. 
Általában bólint, kivéve, ha van jobb ötlete. Vagyis szerinte jobb ötlete. Én általában elfogadom, mert minden helyen lehet szépet találni, és különben is:
"A lényegekben egység, egyebekben békesség"* 
Az én Salföld meglátogatásának ötletére ő bólintott, mert régen jártunk ott, és ő is  parasztházak nagy nézegetője.
Találtunk olyan házat, melyen ott volt az építtetők monogramja az építési évszámmal. Az egyik hófehér falán S.É. állt, az én monogramom, rögtön a szívem csücske is lett.


* Részlet a Suutari levelekből

2015. augusztus 9., vasárnap

Balaton - felvidék / 3.

                            

Ide, ha nem is túracipő ebben a melegben, de túraszandál kellett  + naptej és kalap abban a kutya melegben. 
Elmentünk közel 10 év után megnézni a Hegyestűt újra. Ha nem is a csúcsra, mert nincs neki, de a legmagasabb pontjára a lépcsőn feljutottunk, és onnan néztünk szét, mert jó kis körpanoráma van ott. 
Miért is csak egy irányba nézzen az ember? 
Maga a geológiai képződmény is mindig érdekes volt számomra. Mielőtt beszálltunk volna az autóba megláttam a sok lapos követ egymásra rakva, nem hagytam ki, hogy közelebb menjek, és meg ne szemléljem. Soha semmi nem sietős, erre is rá kellett jönnöm.
Ez volt ottani nézelődésem utolsó pontja. 

" Én a legaktívabb, legkoncentráltabb emberi tevékenységnek a szemlélődést találom." 


Pilinszky János

Minden földön lévő kőrakás az erő helye, az ég felé mutat, jelképezve a fizikai és a spirituális világ hatását egymásra. Míg rakta valaki a kívánságára gondolt, és a végén a kezét a kőhalomra téve kérte, hogy eltökélt és tiszta kérése valóra váljon. 



2015. augusztus 7., péntek

Balaton-felvidék/ 2.



Nem mindegy, hogy az ember hol talál szállásra, hol hajtja álomra a fejét, mielőtt még csukott szemmel az udvaron lévő ülőalkalmatosságon kényelmesen elhelyezkedve tücsköket hallgat.
A kabócák nappal, a tücskök előszeretettel éjjel szórakoztatják a közönségüket, így több mint valószínű mi tücsköket hallgattunk. Lehet, hogy a kabócák is besegítettek, mert hangos volt a koncert.
Kapolcsi parasztház volt a szállásunk, és mikor este benéztem az ablakon, tudtam, hogy nem idegen vagyok, hanem ez lesz egy kis időre az otthonom. Hasonló érzésem volt egyszer egyszer az Őrségben is, de leginkább nagymamám egykori parasztházában, ami azért mégis más volt.
Reggel felkeltem korán, hogy várjam a napkeltét, és közben hallgattam a kis körték tompa puffanását is, melyek rendszertelen sűrűséggel, de kitartóan hullottak.
Közben felkelt a Nap.

  

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu