Korán ébredtem egy reggel. Már fél 4-kor fent voltam. Ilyenkor máskor még próbálok visszaaludni, de akkor nem ment. Friss voltam, és tevékenységekre képes. Leültem hát a számítógép elé, és megnéztem egy YouTube-os könyvbemutatót, amit már olyan régóta óhajtottam megnézni, de addig még nem került rá sor. Közben fáztak már a lábaim, csak úgy hálóingben, mezítláb ültem le az éjszakára lecsavart radiátorú, fűtetlen szobában.
Gondoltam, hogy utána még visszafekszem, de pár perc után inkább felkeltem végleg. Vonzott az előttem lévő nap. Kint még sötét volt, és az én szokásos 7 órai keléseimhez képest még nagyon korán.
Kiszellőztettem, mélyeket lélegeztem a friss levegőből. Teljes csend volt kint az utcán. Bekapcsoltam a fűtést, bementem a fürdőszobába, lassan megreggeliztem, felöltöztem, megcsináltam a szokásos reggeli kávét cukor nélkül, kis tejjel, és újra leültem a számítógép elé. Folytattam Patrick Modiano, a 2014-ben irodalmi Nobel-díjat kapott író egy könyvét is, amit előző este kezdtem el. Elindítottam a napot. Mire máskor fel szoktam kelni, én már addig ébren éltem egy kicsit.
Új életet kezdtem egy ideje. Megbecsülök minden órát, amit ébren tölthetek, és a magam örömére tevékenykedhetem benne.
Egyszer jó ilyen korán kelni, de nem fogom sűrűn csinálni a jövőben. Mindenesetre aznap nyertem körülbelül három és fél órát, és azóta sem bánom.
"Ne sajnáld az időt magadra. Az öröm a csendben lakik, amely a hétköznapok feszültségében elillan." ( Phil Bosmans)