2023. március 16., csütörtök

Hétvégén

A volt kórházi pszichológusom azt mondta pénteken, hogy nem ad új időpontot, mert most olyan jól vagyok. Csak akkor menjek, ha valami problémám lesz, és akkor azonnal ad lehetőséget a találkozásra. Viszont ne várjak annyi ideig, ahogy legutóbb tettem. Nem kellett volna várnom a kórházba menéssel tavaly októberig. 

Onnan a kórház közelében lévő cukrászdába mentem. Ott dolgozik Szilvi, akivel láblógatva néztük a szobánkból a januári havazást. Beszélgettünk is, bár nem olyan régen találkoztunk. Kicsit üldögéltem, kértem egy Cappuccinót és egy szelet Zacher tortát tőle. Jó volt megosztani egymással a bennünk lévő dolgokat is. A kórházban is sokat beszélgettünk és sétáltunk is együtt napról-napra, mikor már jobban voltunk.

A szombat és a vasárnap M-nél telt. Tudtam, hogy az idősebbik fia szombaton délre jön ebédre, de mégis összerezzentem, mikor megszólalt a csengő. Én nyitottam neki ajtót. Tudta, hogy ott leszek, mosolygott, míg felért a lépcsőn, én is visszamosolyogtam rá, olyan jó volt találkozni vele újra. A karácsony fényeinél láttam őt utoljára.

Együtt voltunk délután hármasban. Kint hideg volt, metsző szél fújt, nagy erővel nekifeszült néha az ablakoknak. Élvezem az ilyen helyzeteket. Kint a rossz időjárást, bent a békés meleget, vagyis magát a kontrasztot fogadom szívesen. Persze, az is megtörténik, hogy ilyenkor kifelé is vágyom. Át akarok élni mindent, amit csak lehet. Kontrasztot és harmóniát egyaránt.

Mikor megszólalt a csengő, úgy meglepődtem, éppen úgy, mint mikor ánizsmagra haraptam az ebédhez adott salátában. Nem számítottam ugyanis rá. Anyu ánizsos holdacskás süteménye jutott eszembe, mert múltidéző volt ez az íz ismét a számban, mint annyiszor. 

Kiderült, hogy az általam ánizsnak hitt fűszer édeskömény mag volt, melyet még ánizskapornak is hívnak. Hasonlít a két íz egymásra, nem is csoda, hogy összekevertem őket. Megbeszéltük a félreértést hamarosan, nem akartam a bennem lévő kérdést nyitva hagyni. Ilyen vagyok. Tisztázom, amint lehet a tisztázandó dolgokat. Akkor is az érdekelt, hogy ha nem ánizs, akkor mi volt a salátában.

Mohás Lívia: Zuhog, zuhog a hó című regényében olvastam egy jelzőt a boldogságra. Úgy hangzik, hogy: "aranyszelencés boldogság". Én időnként nyitogatom ezt a szelencét. Hétvégén is megtettem, és a béke, a nyugalom áradt szét bennem, ahogy már máskor is megtörtént ez velem. Talán egy kis boldogság is volt bennem. 






30 megjegyzés:

  1. Éva, olvasóidra is jutott az aranyszelence porából, amikor elmesélted a hétvégét. Jól teszed, ha időnként megnyitod magadnak, sőt, nem félsz már kiejteni a "boldogság" szót sem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rózsa, nem félek kiejteni, leírni a "boldogság" szót. Többször érzem ezt az érzést rövid időre, mint ahogy korábban tettem. Bizonyára hozzá járul a megelégedettség is, melyet most az életemmel kapcsolatban érzek. Ha sikerül átadnom az olvasóimnak, ami bennem van, az nagyon jó. Olvasva ezt tőled, kicsit újra kinyílt az a bizonyos aranyszelence számomra. Adni jó.

      Törlés
  2. Mint általában, most is nyugalom árad minden sorodból. Részletesen leírtál programokat és én átéltem mindet, ettől pedig bennem is nagy nyugalom áradt szét.
    Örülök, hogy ilyen jól vagy és kívánom, hogy az "aranyszelencés boldogság" sokszor legyen a lelkedben! 🌝

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Borka, nyugodt vagyok, és ez átterjed a soraimra is bizonyára. Kiadom magamból, ami bennem van.
      Leírtam a múlt hétvégémet, hogy én is emlékezzem rá. Magamnak is írom a blogot. Más naplót úgysem írok. Itt tudok utánanézni a velem történteknek, mégha azok nem is olyan egetrengető dolgok. Kis dolgoknak is lehet örülni. Köszönöm a jókívánságodat. Legyen neked is aranyszelencéd.:) Kívánom ezt a többi olvasómnak is.

      Törlés
  3. Kávézás és süteményezés egy kórházban megismert baráttal, nagyon jó tud lenni. Én 10 évvel ezelőtt voltam hasonló helyzetben. Az a barátság azóta is tart, és rendszeresen talákozunk, és sütizünk, kávézunk együtt. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Multmento, vannak akikkel tartom a kapcsolatot a kórházból. A fent említett Szilvi ilyen számomra. Már akkor tudtam, hogy barátság lesz belőle, amikor bent voltam a kórházban. Szerencsére ő is így érez. Jól kijövünk egymással.

      Törlés
  4. Ha csak pillanatokra is nyílik ki az a szelence, az is szerencse, hát még ha tartósan nyitott marad. A soraidból ezt érzem. Legyen ez így, a magad és a mi örömünkre.
    Én imádom az édesköményt. A zöldséget főleg, de őrölt alakban is használom a fűszert. Ánizsos, de talán nem olyan átütő az íze. Az ánizs eléggé megosztó, vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem. Apám az előbbi csoportba tartozott, talán ezért is kedves nekem.
    Édeskömény maggal sajnos még nem találkoztam, pedig biztos jól illene a magvas kenyereimhez.
    (Ha olvasom a francia nevét (fenouil), vagy meglátom a növénye fotóját valahol, elárasztanak az algériai emlékek. A színek, az illatok, amiket olyan mélyen megőriz az emlékezet!)
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rhumel, csak pillanatokra nyílik ki az a szelence, de nem is kívánok többet. Így is szerencsésnek érzem magam. Bennem van, hogy mégsem vagyok rákos, és ez örömmel, boldogsággal tölt el. Nagy része ennek az érzésnek a nyugalom, ami betölti a lelkemet. Megnyugodtam, mikor megtudtam, hogy nem kell még egyelőre meghalnom. Persze, soha nem lehet tudni, hogy mikor jön el, de azt hittem, hogy már közel van.
      Nem ismertem korábban az édesköményt, se zöldségben, se porban, se magban. Nem tudtam, hogy ennyire hasonlít az ánizsra. Németül "Fenchel". Onnan tudom, mert mondta M., hogy azt tett a salátába. Persze, rögtön megnéztem a Google-ban a magyar jelentését. Odahozta az üveget, és én megkóstoltam. Rögtön szétáradt a számban az ánizs aromája. Igaz, nem olyan átütő az íze, mint magának az ánizsnak( ahogy írtad is), de össze lehet keverni a kettőt. Én szeretem ezt az ízt.
      Ittam a görögök ánizslikőrjéből, az úzóból ( ouzo), és az is kedvemre volt.
      Ott volt még Anyu ánizsos süteménye is emlékként.

      Törlés
    2. Én is szeretem az ánizs ízét. 🌝 Régebben volt ánizsos puszedli, de finom volt! Gyerekkoromban meg volt egy csónak alakú zselé cukorka, az ánizshajó. Annak soha nem tudtam ellenállni. No és én a francia Pernod ánizslikőrt kóstolgattam. Finom volt, bizony. Pláne, hogy Párizsban kóstolgathattam. 😄

      Törlés
    3. Borka, sajnos nem ismertem az ánizsos puszedlit és az ánizshajót sem. Pedig most milyen jó lenne emlékezni rájuk. Milyen jó lenne az is, ha még ma is léteznének. Bemennék a boltba, és vagy kérnék vagy levenném a polcról most őket.
      Sajnos a Pernod-hoz nem volt szerencsém még. Ráadásul te Párizsban kóstolgattad. Micsoda emlékek! :)

      Törlés
  5. Hello Eva
    Your day seems to be a good one. Your coffee must be so good and the chocolate cake must be very with coffee and cream !
    I went to get some food this morning I can see well on the road, but… the eye drops I have to put three times a day give me big headaches.So I cooked for tonight, took a painkiller and sit in my reclining chair.
    It is hot today 16 C and I can hear the people mowing their lawn already.
    I have three more weeks to go with the eye drops! I hope it will settle a little because I can’t do much for the moment.
    Are you able to walk better now?
    I wish you a good afternoon.
    Hugs from me.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Catherine, yes, I had a good day with the coffee, chocolate cake and speaking to one of my friends in a nice café.
      Sun is shining here and it is 14C now.
      I am sorry that you have problem with your eyelid and the drops causes headache. I hope that all the problem will be over soon or at lest until you have to go back to the clinic.
      I can not walk well. It is not good because springtime is coming and I want to walk outside, but is is very difficult.
      Hugs. Éva

      Törlés
  6. Örülök, hogy jól vagy! Maradj(on) is igy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aliz, én is örülök. Nagyon rossz volt az utóbbi időszak számomra. Elmúlt, vége, mint annyi mindennek az életünkben. Én is remélem, hogy jó lesz a jövőben is.

      Törlés
  7. Éva, korábban nem olvastalak, leginkább a lefelé hanyatló időszakban találtalak meg. Csak nem tudtam, hogy te más vagy igazán, most, hogy nyugodt, derűs és érdeklődő, bejegyzéseiddel találkozom, annyira örülök, hogy egy új emberrel ismerkedem. Remélem, nem bántó a számodra ez a szubjektív megfigyelés, az idő egy szelete határozza meg az ismeretség kezdetét. (Klári)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, visszatértem az igazi önmagamhoz a lefelé hanyatló időszak után. Vártam már, hogy megtörténjen, de egy jó ideig nem ment. Most már megint tudok írni, olvasni, beszélgetni, tenni az itthoni dolgaim...
      Dehogy bántó számomra a megfigyelésed! Inkább azt írhatom, hogy nagyon jól látod a dolgaim. Valóban így van. Rossz depressziósnak lenni, de belesodródtam a félelmeim miatt. Kész, vége!:)

      Törlés
  8. Ha teheted sétálj sokat, a tavasz megújuló szépségei feltöltik a testet és a lelket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, nagyon nehezemre esik a séta a gerincem miatt, de megteszem a tőlem telhetőt majd a szép időben.

      Törlés
  9. Holdgyöngy vagyok, nem tudok, nem enged be fiókként. Ismét a gyönyörű Éva fotók, harmóniában a szavaiddal, jó volt olvasni. Örülök a régi új Évának.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, nem tudom miért nem enged be fiókként a blogomba. A technika ördöge.Ilyenkor én tehetetlen vagyok.
      Köszönöm a szép szavakat, és örülök, hogy örülsz a régi új Évának.:)

      Törlés
  10. Örülök neki, hogy az orvosod úgy látja, nem kell időpontot adnia, mindenféleképpen jó jel! Sok kicsi boldog epizódból fog kikerekedni a régi, megszokott éned. Kívánok neked örömteli napokat, hogy tudj írni nekünk, mi meg írunk neked 😍🤗

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsi, én is örültem, mikor nem kaptam új időpontot. Egy szekember is úgy látja, hogy jól vagyok, nem csak én.
      Örülök, ha írtok és velem vagytok. Ígyekszem írni, amikor csak tudok. Idő, téma és hangulat kell hozzá. Ezt tudják a blogosok.:)

      Törlés
  11. Kedves Éva! Jó pár éve olvaslak, úgy bukkantam Rád, hogy szép fotókat tettél föl kedvenc városomról, Sopronról. Ne bántódj meg, de tudod, aki kívülről figyeli valaki életét, azt hiszi, hogy megmondja a tutit. Ezért csak nagyon óvatosan kérdezem és tanácsolom: nem lehetne a gerinceddel valamit kezdeni? Ha megint a bezáródsz a lakásba, előbb-utóbb a lelked is bezáródik megint. A másik pedig, hogy jó lenne esetleg valami rendszeres elfoglaltságot keresni, legalább valami önkénteskedést, vagy valami korrepetálást. (Úgy tudom pedagógus vagy.) Még egyszer bocsánatot kérek az okoskodásomért, de hidd el a segítő szándék vezet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Klárcsi, dehogy bántódom meg. Köszönöm inkább, hogy időt szakítottál rám és írtál.
      Találnom kell elfoglaltságokat természetesen. Mikor a kórházban voltam, elvittek egy nyugdíjas otthonba, ahova minden hétköznap mehetek. Beszélhettem akkor a vezetővel, és elmondta az ottani lehetőségeket. Van Sopronban egy Pedagógus Ház is, ahol jó programok, előadások, és tanfolyamok is vannak. Ezt is a kórházban ajánlották nekem. Ha bármikor úgy érzem, hogy szükségem lesz rá, elmehetek mindkét helyre, hogy ne legyek egyedül, és lekössem magam. Egyelőre azonban nincs rájuk szükségem. Sokat vagyok M-mel, a hét nagy részét vele töltöm vagy nála vagy nálam.
      Angolt is tanítok csak úgy barátságból. Van itthon házimunkám is. Sokat olvasok ezen kívül. Van mit tennem.
      Jól vagyok, ha kezdek lefelé menni esetleg lelkileg, akkor lesz megoldás a problémára.
      Köszönöm, hogy törődsz velem, és leírtad a velem kapcsolatos gondolataidat.

      Törlés
  12. Hello Eva!
    I wish you a happy spring and a good evening. Hugs from me

    VálaszTörlés
  13. Hey Éva! Thanks for sharing your recent experiences with us. 🌞 It's so great to hear that you're finding joy and gratitude even in the midst of challenging circumstances. 🙌

    As Ann Voskamp says, "Gratitude is not only a response to God in good times - it's ultimately the very will of God in hard times." 🙏 It's so true that choosing to focus on the good can have a powerful impact on our overall outlook and well-being. ❤️

    I love how you're embracing contrasts in your life, such as the cold outside and the warm inside. It's a reminder to appreciate both the beauty and challenges that life can bring. ❄️🔥

    And haha, the tile in your kitchen on your last photo, I have the same one in my kitchen too! 🤩 It's funny how small things like that can bring a sense of connection and familiarity.

    Overall, your blogpost is truly inspiring and a reminder to me to find joy and gratitude in every moment, no matter how small. To keep embracing the contrasts. May your experiences continue to inspire others to do that. 🌈

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Aritha,
      it's always good to share my experiences with others. That's why it's good to write a blog. I like both the shady and the sunny side of life. Both are part of my days. I can always learn from the bad.
      I enjoy life now. It wasn't always like this, but I don't regret the shadowy period of my life either.
      Thank you that you have written. All your words and sentences are authentic to me. I enjoy continuing to read your blog.
      I also read Ann Voskamp.

      Törlés
  14. A cukrászdában elköltött kávé és süti szeretete már nem először bukkan fel Nálad. :) És az, hogy mennyire vágyol rá, és tesz boldoggá. Ezzel én is így vagyok. És még sosem láttam nálad (persze nem láttam minden bejegyzésedet, legalábbis az igazán régieket) főzős képet, és ezt most olyan jól eső volt látni. Meglepően jó. :) Amikor a fiam ovis volt és dolgozni mentem, ő viszont beteg és már kilábaló de még nem vittem oviba, viszont én már mentem dolgozni, akkor az én régi ovis nénimnél volt, ő lett a pótnagyi, mert az Édesanyám akkor már nem élt és nagyon megszerette a fiamat, ő pedig őt, így semmi gond nem volt az ilyen napokon. És ő mindig főzött és én olyan szívesen maradtam volna velük, nagyjából második gyerekként, aki nézi, ahogy a nagymama főz, segít kicsit, aztán leülnek az asztalhoz és együtt esznek/eszünk. Most valamiért ez az érzés ugrott be. Örülök annak a képednek (is). :) Minden jót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem a cukrászdák hangulatát. Szívesen üldögélek és üldögélünk ott. Képes vagyok ott is lassan inni a kávémat. Soha nem sietek vele. Megadom a módját a sütemény evésének is. Csak semmi kapkodás.
      Milyen jó hangulatú történetet hoztál a kisfiadról és a pótnagyidról. Én is szívesen üldögéltem a konyhában, mikor anyukám vagy a nagymamám főzött. Olyan jó volt nézni őket. Néha persze segítettem, de maga a tény, hogy nyomon követhettem, ahogy tették a dolgukat, nagyon jó volt. Otthonos és kellemes meleg érzés járt mindig át.
      Köszönöm, hogy leírtad életednek ezt a részét. Minden jót neked is!

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu