2023. március 27., hétfő

Egy szeles hétfőn

Az eső utáni homályban derengő konyhában csináltam délutánra egy kávét. Kint viharos szél fúj, nyomja az ablakokat, és megtapasztalhattam, hogy milyen az, ha fütyül. Síró hangon teszi majdnem egész nap. Nyögdécsel mellé még. Szinte életre kel. Jelen van velem egész nap a hangja.

Egy hosszú regény van a kezemben, és az ölemben is néha, ha elfárad már a kezem tartani. Elmélyedek benne, de közben verseket is olvasok. Néha leülök a fűtőtest mellé, akár gyertyát is gyújthatnék hangulatjavítónak, olyan sötét van. Nem mintha rossz lenne a hangulatom, de a mécsesektől, gyertyáktól mindig valahogyan a meglévőnél is jobb lesz. Lassan elmúlik a szezonjuk, sajnálom, hogy már kevesebbszer égnek esténként. 

Hétfő van, kezdődik egy hét. Egy újabb, mely megadatott még. Van otthonom, ahol meleg van, szárad a frissen mosott ágynemű, átfoghatom a kávéscsészém, jó ebédem volt, elkezdődött egy nyugodtnak ígérkező délután. Volt kit felhívnom, volt aki felhívott, mégha nem is találkoztam ma senkivel. Néha hallom a folyosóról a szomszédok hangját. Örülnek, hogy ebben a hidegben hazatértek.

Mára nem is kérek semmi mást, csak az estét, mely előkészíti az alvást, mely után új napra ébredhetek. Még mindig bennem van, hogy mégsem kellett meghalnom rákban, ahogy hittem. Milyen jó arra gondolni, hogy mégsem jött el a korai távozás számomra. Annyi mindenen múlik az ember boldogsága. Ezen főleg!

20 megjegyzés:

  1. Hello Eva
    Today my internet connection suddenly stopped! And everything is going wrong this Monday. A technician came but it is serious and some other technicians must come I don’t know when for the moment.
    Now I am doing the clothes washing and I did some crafting and watch tv “Barnaby”
    I wish you a quiet and nice afternoon, I hope I can continue to go on my blog without internet.
    Hugs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. I hope your problems are solved and your computer and internet are fixed.
      Yesterday afternoon was fine, I'm going to the doctor today. I have to organize the journey there.
      The morning is cold, 2 degrees, but the sun is shining.
      I hope you can continue your blog. Hugs.

      Törlés
  2. Milyen nyugodt ez a hétfő! Hangulatos, szép és jó olvasni, hogy így örülsz mindennek. Itt oldalt van egy idézet Bulgakovtól. Nagyon igaz, de nagyon nehéz betartani. Gyakran jusson eszedbe. 😊 Nekem sem árt, ha olykor erre gondolok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tegnapom nyugodt volt. Ma már kevésébé lesz az, mert orvoshoz kell mennem délelőtt. De a délutánom a vasalást leszámítva megint gondtalan és békés lesz. Valóban tudok mindennek örülni, és ez jó.
      Elállt a szél, és süt a Nap ma reggel, de hideg van, mindössze 2 fok. Előveszem a vastagabb kabátomat, amit már eltettem.
      Az idézet nekem is fontos. Nem jó félni.

      Törlés
  3. A félelemnek többnyire valóban semmi értelme, mégis nehéz rajta uralkodni. Nemcsak értelmetlen, hanem egyenesen káros az egészségre a tartós stressz. Mindezt jól tudom és érzem, mégis... A gyerekekért, saját lefelé ballagó jövőmért... Időnként hiába próbálom másfelé csábítani a figyelmemet...
    Te szerencsére sokkal fiatalabb vagy nálam, van egy szerető társad, egészséged megnyugtató fordulata nagy megkönnyebbülést hozott: mindez sok öröm forrása, amiben elmerülni jó! Nagyon jól teszed.

    VálaszTörlés
  4. Bocsánat, mindig elfelejtem aláírni: Rózsa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rózsa, a sok stressz és a félelem engem is lehúzott a mélybe. Szerencsére kilábaltam belőle, de nem volt könnyű. Mindenestre megnyugtatólag hatott, hogy a vastagbéltükrözésem rendben volt. Ma voltam orvosnál, a pajzsmirigyem és a cukrom is rendben. 3 hónap múlva kontrollra megyek a háziorvosomhoz.
      Megbecsülöm a jelent, örülni tudok, és megpróbálok nem félni. Néha nehéz, de tapasztalatból tudom, hogy hasznos. Neked is stressz-és félelemtől mentes napokat kívánok.

      Törlés
  5. Olyan jó, hogy tudsz mindennek örülni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyáltalán nem bánom, hogy így alakult az életem. Most jó, és szeretném így is folytatni. Örülök az életnek, tudok örülni, és ez nagyon jó.

      Törlés
  6. Good evening Eva

    I don’t have my internet connection back yet, but I use 4G and for the moment I can connect. Today we had 9 degrees and grey weather.this morning I did some food shopping and at the end of the afternoon I cooked for tonight, now I am watching tv waiting for my husband to come back home.
    I wish you a nice evening. Hugs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello, I was sure your problems were solved.
      I had a good afternoon yesterday. It's cold outside now, but the wind has stopped. I have to go to the doctor almost every day, but my afternoons are free.
      I'm drinking my coffee, I just came home not long ago from doctor. I wish you a good day.

      Törlés
  7. Hétköznapi, apró csodák, s milyen rossz lenne nélkülük. Öröm olt olvasni téged, ismét. Mindig feltöltesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy voltam, nem értem miért nem enged bejelentkezni?

      Törlés
    2. Mindig rájövök újra és újra, hogy az apró csodákat meg kell becsülni. A nagyokra kár várni, ha kell a nagyok is eljönnek persze, de a hétköznapi kicsik részei az életünknek. Elégedettnek kell lennünk velük.

      Törlés
  8. Volt egy komolyabb nehéz időszakom, nem olyan régen. Mindenen elkapott a sírás, ha pedig nem és nem otthon voltam, akkor élettelen testként létezve vettem le a bolti polcról a sajtot, vezettem az autót, válogattam könyveket a könyvtárban, stb. Aztán megoldódott, és jól, és látni kezdtem magam körül az életet. A télből ébredő fákat, madarakat és a csicsergésüket, a levegő illatát, a cicát. Ez olyan erős és meglepő élmény volt, és ilyen pontosan megfogalmazva bevillant, hogy meglepődtem. Alig vártam, hogy elmondhassam másnak is. Hogy újra látok. Nagyon érdekes érzés volt és bár mára már természetessé vált, hogy "látok", mégis eszembe szokott jutni az az érzés, a felfedezése újra az életnek. Minden jót neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Benne voltál te is egy depresszióban, de alaposan. Én is ezekkel a tünetekkel küszködtem. Folytom sírtam, és nem voltak érzelmeim. Ugyanúgy mint te, egy élettelen testként tengettem a napjaim. Aztán mint tudod, segítséget kértem.
      Jó, hogy kilábaltál belőle, és újra" látsz". Jó volt olvasni, mikor írtál róla, hogy túl vagy rajta. Élvezz mindent, amit csak tudsz. Eljönnek az apró dolgok, meg kell látni őket, és örülni nekik.
      Én is minden jót kívánok neked!

      Törlés
  9. Éva, it's wonderful to hear how you are able to find comfort in the simple pleasures of life, like a warm home, fresh bed sheets, and a good book. The way you paint the picture of your surroundings, with the stormy wind and the sound of your neighbor's voices, is so vivid. I love that. It's also inspiring to read about your gratitude for life, especially in light of your past health struggles. You remind me that happiness can be found in the small things and that we should cherish every day. Thank you for sharing your lovely words with us.

    In response to what you wrote to me: if you go to the lake... could you describe how it looked like once? Is it a big lake or a small one? What grows along the shore? Sending love from the Netherlands.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aritha, I can enjoy all the little things again and that's great.
      If I go to the lake, I will definitely see that the trees are turning green. There are many willow trees around, their branches will sink into the lake. Sometimes fishermen also sit on the shore. Swans and ducks also swim on it.
      It is like an oasis among the tall buildings. There is also a small church there, it is nice to sit there sometimes and say a prayer.
      Thank you that you have written. I wish you all the best.

      Törlés
  10. Hello Eva,
    I hope you had a good day, here we have 20 degrees warmth coming from the Sahara desert but next week we go back to cold weather. I am going away to the tiny house the 8 th of April. Today I stopped the heater and I have the door open. Hugs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. I don't like changeable weather. It is cold here now. I went out this morning, but I prefer to be at home. I hope that you will have nice time in the tiny house. :)

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu