2010. július 28., szerda

Tafelspitz


Hódolunk néha az osztrák kulináris élvezeteknek is.
A jó öreg bécsi szelet utánozhatatlan náluk, de a másik kedvencem a Tafelspitz. Főtt marhahús, valamilyen mártással, jelen esetben spenótossal, egészen könnyed reszelt tormával, némi kis almával keverve, és olyan de olyan sült krumpli hozzá, mely szétolvadt a számban. Mindehhez kerthelyiség, halkan koccanó evőeszközök, hófehér, hímzett terítő, mosolygós magyar vendégnek örülő magyar pincérnő. Sok magyar dolgozik a határ közelsége miatt egy-egy közeli osztrák helyen.
Van története a Tafelspitznek, ami ugye "asztalvéget" jelent németül. Azt meséli az emlékezés, hogy I. Ferenc császár gyorsevő volt, és mire a főurak éppen csak leültek, és hozzáláttak volna enni, addigra ő be is fejezte. Az udvari etikett szerint nem illett tovább enni, mint a császár, tehát éhesen állhattak fel. Éhségük csillapítására átmentek egy közeli vendéglőbe, de ott is már csak az asztal végén kaptak helyet.Szerencsére a pincér már hozta is nekik a főt marhahúst, hogy jóllakhassanak.

2010. július 27., kedd

Erdei séta előtt


Az erdőben sétáláshoz az is hozzátartozik, hogy volt egy bevezetője:
Súlyos felhők, legelésző lovak ( a képen csak kinagyítva láthatók), mangalica kismalacokkal szemezés, és utána jött csak az erdő.

2010. július 26., hétfő

Földre nézve


Séta közben a lábom elé is figyeltem főleg a tócsák miatt. Érdemes az utat nézni a tócsákon kívül is.
Apró szépségek birodalma.
A hetekig tartó hőség kiszárította, cserepessé tette a talajt, most átázott, de egésszé már nem állt össze. Még az esőmosta  talajnak is szép volt a rajzolata szinte végig az úton.A viharos szél korán véget vetett néhány alma érésének, madarak is jártak arra nyomukat hagyva a földön is.
Júliusban javában tart a nyár, mégis őszi hangulatom támadt, de nem bántam.
A nagy hőség után szinte kívántam.

2010. július 25., vasárnap

Erdőben


Vége a kánikulának, péntek éjjel, dörgéssel, villámlással, hatalmas  eső jött. Szombaton nem esett, délután erdőbe mentünk sétálni, kissé hűvösebb levegőt szívni, mint a kánikula katlanmelegét. Az előző éjjeli eső átáztatta az erdei utakat, pára volt és meglepő csend. 
Aztán megláttuk az államhatárt jelző táblát.
Sehol semmi, helyesebben senki, ránk sem szóltak, pár méternyi drótot meghagytak emlékként ( az is pár 100 méterrel távolabb), és folytatódott az erdei út tovább. Nem változik meg, a természet nem 'tud' a határról, a fák sem beszélnek más nyelvet. Ez a természete a természetnek, burjánzik, semmi nem szab határt neki.



A Stornó-házban


Bekukkant az ember a múltba, visszanéz, és tárgyakat lát. Bútorokat, festményeket, használati tárgyakat, a padlón fényeket, az üvegablakon átderengő színeket. A falak beszívták a régen ott lakók illatát, azóta turisták kiváncsi pillantásai, a helyhez méltó halk léptek is rárakódnak emlékként a már meglévőkhöz.
A héten a soproni Stornó-házba mentünk el. Nem először és nem is utoljára.

2010. július 23., péntek

Illat


"Szittál-e néha halkan terjedő

tömjént, mely dómokon remegve száll át..."

Baudelaire: Az illat- részlet 

2010. július 22., csütörtök

Más bodzaszörpje

Idén kaptam rá a bodzaszörpre.
Nem a magaméra, máséra. Ha a magamét akarom valaha is inni, az csak jövőre lesz. Így elvagyok máséval. Megveszem. Jó pár pohárnyi kitelik belőle, hideg vízzel, akár ásványvízzel is, egy citromkarikával maga a tökély. Pláne, hogy ilyen kánikula volt/van. Itthon is van mindig szörp.
Íme a példa, hogy máshol is megtalálom!
Megérkeztünk, szállást találtunk, kipakoltunk, jöttünk- mentünk, 35 fok (vagy több), megszomjaztunk. Irány egy hely, ahol inni lehet, olyan kocsma-féle.  
Az  "ember" sört kért, a nőnemű pedig bodzaszörpöt. Eredetileg sört kértem volna én is, de megláttam a pult fölött kiírva, hogy bodzaszörp. Azonnal tudtam váltani bodzaszörpre és olyan, de olyan jól esett, hogy kértem utána még egy pohárral.
Utána ottlétünk alatt még párszor betértünk oda hasonló megfontolásból...:-)

2010. július 21., szerda

Tökmagolaj

Mióta Ausztriában kipróbáltam a náluk különösen népszerű tökmagolajat, azóta itthon is használom. Náluk gyakran ízesítik vele a salátákat, különösen a krumplisalátát. A híres osztrák krumplisaláta titka az, hogy még akkor öntenek  a főtt krumplira olajat( akár tökmagolajat is), mikor még forró. Persze, kell hozzá hagyma, egy kis bors, és ecetes lé.
Nos, elfogyott itthon a tökmagolaj.
Hol máshol vegyek, mint az Őrségben?
Meg is kerestük azt a portát, ahol reményünk szerint hozzáértő módon készített tökmagolajat vehetünk. Volt még mákolaj, dióolaj, mandula-, szőlő- és dióolaj is, de én maradtam a tökmagolajnál. Érdekelt, hogy mennyi magból mennyi olajat nyerhetünk. Házigazda készséggel válaszolt: kb. egy liter olajhoz kb. 2.30 kg mag kell, ha géppel sajtolják. Ha kézi erővel, akkor egy kilóval több. Hiába, az emberi erő még mindig kisebb a gépi erőnél. Marad is.
A hölgy megmutatott egy kézi erővel használt eszközt is, és tájékoztatót is kaptunk a tökmagolajról.
A portán nagyon tetszett ez a képen is látható szabadtéti főzési lehetőség. Balról jobbra haladva az első, amit képen nem annyira láthatunk, az a bográcsos főzésre való hely( a seprűnél), majd jön a kemence, végül a grillezés.
Hogy én még mire használom a tökmagolajat?
Keverjük a tökmagolajat túróba, és ízesítsük oregánóval, sóval, adjunk hozzá egy kis tejfölt, hogy könnyebben legyen kenhető. Hűtsük be, majd barna kenyérre vagy pirítósra kenjük, és vékonyra szeletelt paradicsommal fedjük be.
 A tökmagolajat a használják salátákhoz, pár cseppet levesekbe, nyers zöldségekhez, kelt tésztákhoz.
Gyógyászati célú alkalmazásáról a mellékelt linkben is olvashatunk.

2010. július 20., kedd

Nyár, nyár, nyár



Vannak nyári hangulatok, melyek visszanézve majd egy ködös novemberi délután mint egy montázs adják a nyarat. Ha szétválogatom őket, akkor történetekké állnak össze, de ha kimondom, hogy nyár, akkor képek, töredékek egymásba olvadva hangok, színek, illatok formájában kúsznak elém.

2010. július 19., hétfő

Templom mélyén


Templom csöndjében áll az ember félhomályban, régi tömjénillatok, gyertyafüstök, sóhajok párája ül a tömény levegőben.  
A szabályos, négyzetes, téglalapos fények is szinte tapinthatók, a sok évszázados, vastag falak ablakain át kintről beszűrődő, letompított fényekben akarok tisztán látni.
Akarom, hogy útmutatást adjanak. Mindentől várom. Magamtól is. Itt mindenképpen várom.
Érzem azt is, hogy több hit kellene.
Álltam, vártam, mondtam, kértem, megköszöntem, végül meggyújtottam egy mécsest halottaimért...

2010. július 18., vasárnap

Egy kis gasztro tőlem főleg az új edényeim miatt


Használom az új, a fazekasoktól nem régen vett edényeimet.
5. napja nem eszem húst. Nem akarok vegetáriánus lenni,  mert hiányzik, ha nem eszem húst. Bizonyára a hőség tette velem, hogy zöldséget, gyömölcsöt kívántam, egy kis kefírt, joghurtot, ilyeneket.Nem is főztem 2 napig, mert a konyhát nem akartam melegíteni még tovább a melegben.
Tegnap már levest kívántam a sok saláta után. Összeszedtem, ami zöldféle volt itthon: kelkáposztalevél, karalábé, sárgarépa, krumpli, borsó.Csináltam zöldséglevest. Megpároltam kis olajon,megszórtam kis liszttel( így szeretem), pirospaprikával, felöntöttem vízzel, tettem bele sok tárkonyt. Szárítottat, más nincs itthon.Végén joghurtot, citromlevet, hogy pikánsan savanykás legyen.
Nem kanalaztam be azonnal az új tálamból- amit most tányérnak használtam-, hanem megvártam, míg langyosra hűl.



Sütöttem ma az új sütőtálamban is. Szintén a Fazekas Napokon vettem az Őrségben.
Ezt is zöldségekkel pakoltam tele: lilahagyma, újkrumpli, sárgarépa, cukkini. Tettem bele rozmaringot, bazsalikomot. Rá egy kis tengeri sót, és olívaolajban kicsit átforgattam mindent egy fakanállal. Letakartam a fedővel, sütőbe be. Időnként megkavargattam, majd fedő nélkül is sütöttem pár percet, hogy a pára elmenjen belőle, kicsit át is süljön, ne csak párolódjon.
Ezzel a sütőedénnyel kapcsolatban még számos elképzelésem van.

2010. július 17., szombat

Cicák



Mikor megérkeztünk szálláshelyünkre, egy kismacsek valahogy átevickélt a magas köszöbön, és ott állt velünk szemben.
Utána még egy... Háziak már szoktatták őket kifelé( házon belül nincs helyük), és  egyelőre egy gyengéd "sicc ki"-vel tudomásukra is hozták, hogy ott mi a szabály. 
Cicák megértették, szépen, puhán valahogy ki is találtak a teraszra, és elkezdtek szopni, mert anyjuk ott várta őket.Ő is átesett ezen a leckén, tudta, ha cica be, akkor hamarosan ki is. 
Így is volt.
Saját cicám nincs, másét nézegetem!:-)


Nyári séták


Sétáltunk nagyokat az Őrségben gabonaföldek mellett, tarló mellett is. Mikor kicsi voltam nem mentem rá, mert bök. Anyu elmondta, hogy mezítláb csoszogva kell járni rajta. Akkor a talppal lesimítjuk a meredező, kiálló, rövid szárakat, mielőtt még ránehezednénk. Most szalmába léptem bele, ringatóan jó volt.
Egy reggel korán ébredtem. 
Nedves, párás volt minden, és kedvet kaptam a papucsot ledobni. Sétáltam az aszály miatt lassan már száradó fűben csak úgy hálóingben. A por nedves volt a harmat miatt, a talpamra tapadt a száradó fűszálakkal együtt. Mikor visszamentem, lábmosás, vissza az ágyba, és még aludtam egy jót.Olyan, de olyan jót!

2010. július 16., péntek

Brunó


Mikor megérkeztünk ahhoz  a házhoz, ahol szállást reméltünk, loncsosan, feketén, bogárszemekkel odaszaladt hozzánk egy kutya. Mivel kaptunk szállást, így a kutya nevét is megtudtuk, volt időnk ismerkedni. Ő volt Brunó, a háziak kutyusa.
Első dolga volt, hogy a rendszámtáblánkat körbeszaglászta.Ezzel meg is történt az ismerkedés részéről, elfogadott minket. Ha megjelentünk odafutott hozzánk, pedig   az árnyékból a napsütésre kirohanni még egy kutyának sem volt kellemes.
Nem is ártott a futás több szempontból sem neki. Ugyanis közben kihullott legalább a sok szalmaszál a bundájából, ami valószínű vad és játékos hempergései alatt ragadt oda be. Körbeszaglászott minket érkezésekkor, rendszámtábla már nem érdekelte többé. Mi udvarolgattunk neki, hogy így Brunó, úgy Brunó, vagy jujj, vidd az orrod, összekensz minket... Mikor megunt minket odaszaladt a macskához, és összesimulva mentek el a  kerítés irányába. Vissza sem néztek, mindig úgy éreztem, hogy sok mondanivalójuk van egymásnak.
Este Brunó ugatására aludtunk el, távoli kutyahangok válaszoltak neki...

Ismeretlen ismerős


A magyarszombatfai Fazekas Napokon sok mester árulta szépséges portékáit. Az egyik sátrához értem, és ránéztem a teás bögréire. Mint az enyémek, csak más mintával, de tudtam, hogy ismerem őket.Én egy közeli falu határában lévő nagykereskedőtől veszem a dolgaim. Összegyűjti sok fazekas munkáját és árulja egy szép régi parasztházban.  Sokféle szín, minta, forma, lélek. Minden mester beleadja a lelkét, és én a saját lelkemnek megfelelőt választom.
Mindig ennek a fazekasnak a  munkáit választottam az utóbbi időben. Személyesen soha nem láttam természetesen az említett okok miatt. Mikor megláttam a bögréket, azonnal megnéztem az alján a mester nevét, és azonos volt az otthoni bögréim alján lévőkkel. De tudtam is! Nem volt meglepetés. Most láthattam is  a készítőt élőben.Tudom, hol él, sőt, láttam most dolgozni is. Elmondtam neki a vele kapcsolatos történetem, kicsit beszélgettem vele. Így is szerettem a tárgyait, de most valahogy más. Ismerem már a készítőjét.
Most nem bögrét vettem tőle, hanem egy tálat.
Azóta is előszeretettel használom, pedig csak pár napja az enyém.

2010. július 15., csütörtök

Zsille Gábor: Som, egres, áfonya


A háncskosárba szedett som, a gyékényre
borított egres, az áfonya, a szeder,
a harmatos fekete ribizli túlél,
a kúpba pakolt narancs, a banánfürtök
mögött is halmukat látom majd, a frissen
mosott aróniát, a szedret, az epret,
a háncskosárba szedett ribizlit, málnát,
ízük sajtokon, sülteken, szeszeken túl
is felsajog, nyelvem rejtekén áttelel,
fogkrém nem oldja, szájpadlásom zugába
épült, február végén is ott lesz, ott lesz.

2010. július 14., szerda

Harangláb


Nem minden falunak volt pénze templomot építeni. Többek között ez is az oka, hogy haranglábakat építettek.A Magyarszombatfához csatolt Gödörháza is szoknyás haranglábat építtetett még 1790-ben. A református szoknyás harangláb harangját legtöbbször haláleset és temetés alkalmával szólaltatták meg. Férfi halálakor három, nő halálakor két megszakítással harangoztak.Rendkívüli esemény például árvíz, tűz esetén is félreverték a harangot.A jelentős eseményeket is harangozással köszöntötték: pl. 1896-ban a Milleniumot, 1945-ben a háború végét.
A mester neve és a készítés dátuma már alig olvasható: Majster Thar Josseff, anno 1790. dec. 28.
Arra mentünk, mert vitt a lábunk, minden szép volt, tág tér körülötte, szénaboglyák, kecskemekegés hallatszott, a közelben kecskesajtot készítenek, és a domboldalon egy temető látványa is vonzott. Megálltunk a harangláb előtt, olvasgattam a történetét a kitett tábláról. Nekem más is eszembe jutott. Hogy én igazán itt tudnék imádkozni. Lám, a szegénység nem engedett templomot építtetni, de Isten szabad ege alatt talán jobb is állni. Biztos, egy ima is másképp hangzik, még természetesebben fogalmazódnak, ismétlődnek a szavak a természetben.
Ha szél viszi, talán az útja is könnyebb.

2010. július 13., kedd

Búzavirág


Visszajöttünk az Őrségből. Friss minden élmény, ma délután értünk vissza. Érett, szinte zörgő búzamezők, távolban, a hőség remegő levegőjén át sejlő aratások kavarognak bennem, nádtetős házak, omló vályogfal, rendezett porták, traktor zaja, reggeli kakaskukorékolás, esti kutyaugatás, vérfű bordója a zöld réten, haranglábak, hűvös szoba tikkasztó séták után, Fazekas Napok Magyarszombatfán, üdítő bodzaszörp egy kocsmában, tökmagolaj illata...
Azt hittem, már soha többet nem látok búzavirágot. Éppen a napokban gondoltam rá, hogy milyen régen  találkoztam vele. 

2010. július 8., csütörtök

A lámpa



Hogy miből ki mit lát meg akkor, mikor minden egy pillantásra az övé? Nos, ezt a lámpát egy étteremben láttam meg akkor, mikor sörözni mentünk. Kitikkadtunk a fapadoson, meleg volt. Mit meleg? Hőség!
Ebédeltünk már máshol, de inni vágytunk, és a sör ízére vágytunk. Meg is rendeltük, meg is kaptuk. Párás oldalán végig folyt a pára lecsapódó cseppje.
Ez a lámpa is ott volt, alatta pedig salátáspult. Az is tetszett, különösen a görögsaláta. :-) Hogy illik össze a kettő? Nem tudom. Nem én vagyok az étterem berendezője.
De abból a pillantásból erre a lámpára emlékszem igazán. Eszembe jutott, hogy télen is el kellene ide jönni, decemberi fagyban. És akkor nézni ezt a lámpát, nem júliusi hőségben. El fogunk jönni. A lámpáért is, mert december esti hangulata van.

2010. július 7., szerda

A régi mozdony


Van ebben a látványban valami megható számomra. Megható volt nézni, mint minden olyat, ami valaha szebb napokat élt, utána kivonták a forgalomból, és ma csak nézi az újak munkáját, igyekezetét az állomáson, a síneken, ahol valaha bizonyára szolgált ő is.
Egyedül van, kíváncsi turisták nézegetik néha, addig ő is él. Aztán szövi  a pók a hálóját tovább, és nő a gaz körülötte...

2010. július 6., kedd

Simogatás


"Az emberi vágyakozásokat ki lehet elégíteni időről időre, de a simogatás utáni sóvárgás sohasem szűnik meg."

(Joyce Carol Oates)

2010. július 5., hétfő

Hőségben, júliusban...


Megint kerestünk egy helyet, ahol csend van, és a júliust úgy éreztem, ahogy azt kell. Hőségben. Lehettem volna éppen vízparton nyaralva is,  vagy éppen kemény fizikai munkával izzadhattam volna valahol, vagy főzhettem volna otthon egy nagy családnak.
Másképp volt. Nyári vasárnap délelőtt volt, az az igazi égető fajta júliusi nap, nem főztem, nem dolgoztam. A poros utunkról láttunk a templomát annak a falunak, ahol gyerekeskedtem.
Mikor visszaértünk a séta után autóhoz, akkor tudatosodott bennem, hogy jó helyen hagytuk. Vigyáztak rá!

Ellazulás


Jó, jó! Tudom, nem illik lábat feltenni, de olyan jól esett. Mentségemre legyen mondva, hogy utána kezemmel végigsimítottam a kis nosztalgia fapados ülésén. Csak úgy, becsületből, nehogy koszos maradjon.Egyébként abban a kocsiban csak mi voltunk.
Ha valaki úgy látja poros, koszos a lábam, akkor igaza van. Írtam is már, hogy poros úton mentünk előtte. Júliusi, forró porban, de éppen ez a jó benne. A nagylábujjam csak egyszerűen babapiskótának hívom, olyan nagyra sikeredett.
A képeken a kezem és a lábaim. Teljes az ellazulás. Döcögött a fapados, és az ablakon át a júliusi látvány. Gabonaföldek, csupalevél fák, színes gaznövények, arató kombájn, kis bakterházak.
Egy júliusi vasárnap délután.

Illatok



A képeken a mai nap sok illata közül kettő, amivel nem lehet betelni!

2010. július 3., szombat

Kőszegen


Kőszegen lenni jó! Emlékeket is tudunk már ott idézni, gyártani is a színes házak között.
Minden évszakban szép  a látvány. Már ismerősökkel is találkozunk, kiülünk velük kávézni egy kávézóba, ha sok időnk van felmegyünk a Kálvárián, ha kevés, vagy más az óhaj, csak sétálunk, hallgatjuk ebédidőben az evőeszközök hangjait, melyek a nyitott ablakokon át kiszűrődnek. Rántott hús illatába is beleszimatolunk, bordó rózsáéba is, mert van egy ilyen színű, aminek bódítóan mély illata van. A teaház is vonz, télen, nyáron.
Megvannak a kedvenc utcáink, kerámiaboltunk, virágjaink, de még egy ház falának terrakotta színe is odavonz, hogy emlékezzem rá, milyen volt hóban, és most milyen a rózsa előtte.

2010. július 2., péntek

Legyező


Újra meleg van a lakásban.Ventillátornak szerepe lesz, sőt, már ma volt is. Én kicsit visszakalandoztam a múltba. Van egy legyezőm. Elővettem újra, és rájöttem, hogy nagyon kellemes szellőt lehet vele csinálni. Kifejezetten hűtő, frissítő érzést ad a megmozgatott levegő.A régiek tudtak valamit.
Most ezt használom, ezt élvezem.

2010. július 1., csütörtök

Utak





Szeretem az utakat.
Legyen az rejtett ösvény, fenyőillatú erdei út, forró, nyári földút gabona- és napraforgótáblák között, szőlőtőkék között vezető út, suhanó autók látványától tarkított autópálya, sáros göröngyöktől pattanásos út, esőtől nedves, surrogó hangot adó vagy éppen jégbordás út, az esti lámpák fényében sárgán csillogó, a forróságtól remegő, az olvadó aszfalttól lágyuló út.Szeretem a még ember nem járta téli utakat, a rőt falevelek díszítette, fanyar illatú, nedves, őszi utakat, a nyári balatoni pipacsokkal, kamillával a övezett kerékpárutakat. Szeretem, ha nincs előttünk senki, és látjuk a hullámzó végtelent, szeretem, ha előttünk egy kombájn cammog, és mögöttünk gyűlik a sor, ha az alagút végén egyre nagyobb fénygömb jön felénk. Szeretem, ha alkonyi órákban, olykor vakító szembefényben megyünk, ha a puha novemberi ködtől tejes úton haladunk. Mélyen bennem él, ha adventi időszakban esti csillogásban rójuk az utakat, ha a fák suhanásától vibráló fényű, de mégis árnyas erdőből kiérve beborít minket a fény.
Minden utat szeretek!

Haikuk


Hátizsák, farmer,
ölemben levendula.
Júniusi nap.

(Éva)





Fáradt virágok
Áttetsző szirmaira
Emlékszem  otthon. 

( Éva)


zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu