2010. július 7., szerda

A régi mozdony


Van ebben a látványban valami megható számomra. Megható volt nézni, mint minden olyat, ami valaha szebb napokat élt, utána kivonták a forgalomból, és ma csak nézi az újak munkáját, igyekezetét az állomáson, a síneken, ahol valaha bizonyára szolgált ő is.
Egyedül van, kíváncsi turisták nézegetik néha, addig ő is él. Aztán szövi  a pók a hálóját tovább, és nő a gaz körülötte...

21 megjegyzés:

  1. Kisfiúkoromban az volt a nyáresti szórakozásunk, hogy Nagyival kisétáltunk a szántódi vasútállomásra vonatokat nézegetni. Mindig volt valami csodálnivaló. A csúcs az volt, ha befutott egy 424-es! Minden mozdonyok királya. Mögötte a szerelvény már nem is volt érdekes. Pedig ma azt is megbámulnám a sok nyitott peronos kocsival...

    VálaszTörlés
  2. De jót írtál, szinte látlak.Szóval a 424-es! Jó is volt az!
    A kisfiúknak mániájuk a vonat. A szomszédék unokája miatt is ki kellett írniuk a menetrendet, és kiállni, ha jön a vonat. Szerencsére a lépcsőfordulónkból is látni. A kissrác az emeletes, bordó-ezüst osztrák vonatokra bukik( itt megy el tőlünk nem messze a határ felé ), egy róka -vagy mi- van rá fesve. Elképzeled, hogy a fiúcska hogy tapsikol?
    A 424-est látva is ezt tenné.

    VálaszTörlés
  3. Én ezzel a 424-essel szolgálhatok Neked itt a képen!:-)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm! Tényleg örömmel láttam!

    VálaszTörlés
  5. Szép Napunk van ismét. Üdvözöllek!
    Először írok Neked most, mert egy kicsit előbb olvasgattam nálad. Szép, igényes, érdekes a blogod. Eső, tíz fok, nyár 12. kommentjében, pedig üdvözöltél. Ami a 424-t illeti abban még benne volt az ember, lelke volt mindennek. Összeszokott benne a kenőember, a fűtő, a mozdonyvezető. Az egymást váltó személyzet egy mozdonyon egy közösséget alkotott a sorsuk az embereknek egybefonódott. A vonat, amire a kis srác bukik Fertőszentmiklós-Neusiedl am See vonalon közlekedik reggel és este. Fertőszéplakon július 6-n láttam az egyik ház teraszáról integető gyereket tapsikolni valakivel. Neusiedl am See-Fertőszentmiklós között 22-t és 23-t a déli fordulókban én csinálom igaz nem 424-el, hanem Talenttel, ha valaki integet én is visszaintegetek, hogy így is örülhessünk egymásnak.

    VálaszTörlés
  6. Szia balkezes! Remélem, nem utoljára jöttél.Azt hiszem minden kissrác szereti a vonatot, és ha egy mozdonyvezető esetleg visszainteget neki, az maga a mennyei blodogság számára. Onnan kezdve mozdonyvezető akar lenni.
    Örülök a kiegészítéseidnek.Nem igazán tudtam, hogy milyen két állomás között megy az a vonat, és hogy esetleg ír nekem valaki olyan, aki vezeti, arra végképp nem számítottam.Én is visszavedlek gyerekké, pedig...
    Mi van azon a bizonyos vonaton? Rókának néz ki, de igazán nem tudtam kivenni soha, hogy milyen állat.
    A kissrác egy ház lépcsőfordulójának ablakából nézte a vonatokat a Jereván ltp. garázsori részén ott, ahol az a kis aluljáró van.Most már kevesebbszer, mert itt a nagymamája lakik, ritkábban hozzák. Ugye, erre jár az a vonat, amiről beszélünk? Nehogy már csalódnom kelljen. Szerintem Ágfalva a következő, egyben utolsó magyar állomás, amin biztos csak áthalad, de nem áll meg.
    Én is utaztam már olyanon, de Ausztriában Mödling és Bécs között.Naná, hogy az emeletre akartam menni!:-)
    Köszönöm, hogy írtál.
    Az említett bejegyzést nem találom, ahol üdvözöltelek a 12. kommentben.Talán majd később meglesz.

    VálaszTörlés
  7. Közben megtaláltam a 12-est!:-)

    VálaszTörlés
  8. Köszöntelek!
    Mivel reméltél megjelentem, tehát nem utoljára. Amikor egy gyerek, egy ember arcán látni a boldogságot nekem is öröm, az a kis integetés meg egyszerűen jól esik. Jó az, ha az ember gyerekké tud lenni az a "pedig" meg nem baj. Azon a bizonyos vonaton egy menyét látható, amit rókának nézel. Ismerem azt az aluljárót a garázs sornál. Ismereteim szerint a tavaly decemberi menetrendváltozást követően Talentek járnak két egységgel a bécsi állomás átépítések miatt. Ágfalva felé viszont még járnak és valóban nem áll meg ott a vonat. Kellemes hétvégét, jó felfrissülést.

    VálaszTörlés
  9. Szia, éreztem, hogy nem róka, menyétre tippeltem még, de jó volt hogy megerősítettél benne.
    Ezek szerint a Talent a nem emeletes, piros vonat, mert azt szoktam még látni elmenni.
    Nem szoktam figyelni, ha jönnek a vonatok,természetes, hogy vannak. Olyan sűrű a közelekedésük, hogy napközben éppen akkor vagyok kinn, mikor jönnek. Dudálni is szoktak az aluljárótól nem messze lévő Sopron felé eső sorompónál.Gondolom, ez kötelező?
    Ha jól tudom, hétköznapokon óránként mennek, hétvégén talán minden második órában.
    Szép napot!

    VálaszTörlés
  10. Az általad is vezett Talent nevét már tudom. Mi a neve a menyétes emeletesnek?

    VálaszTörlés
  11. Te minden tudsz úgy érzem. Az emeletes "dosto"-nak van rövidítve a német der Doppelstockwagen szóból. A hangjelzés, amit az utasítás előír gondolom bosszant, de sajnos be kell tartani. Ez a kellemetlenség minden vasút mellé épített lakótelepen jelentkezik.

    VálaszTörlés
  12. Balkezes! Dehogy tudok mindent, csak vasút közelében élek. Nem nagyon hallom erősen a hangját, mert a másik oldalra néznek az ablakaim, ha mégis éjjel hallom a vonat zaját -mert nagyobb a csend akkor-, az az otthon zajához hozzátartozik számomra. A hangjelzést is megszoktam.Az sem zavar.
    Köszönöm, hogy leírtad " dosto" nevét. Ezt is tudom már.

    VálaszTörlés
  13. Ha nem untatlak még egy kis kiegészítés egy felsorolásban.
    A mozdonyoknak vannak becenevük is.
    Például a magyar mozdonyok "Szili", "Szöcske", "Gigant", "Pupos", "Bobo" "Gokart", "Csörgő", "Flirt" az osztrákok pedig "Sissi", "Taurus", "Herkules", "Hektor", "Talent" csak néhány példa

    VálaszTörlés
  14. Balkezes, dehogy untatsz!Most már az érdekelne, hogy mi alapján kapnak férfi vagy nőt beceneveket a mozdonyok.:-)

    VálaszTörlés
  15. Érdeklődésednek megfelelően válaszolok, ha van hozzám türelmed. Elég lassan megy ez nekem. Had ne soroljam mik ezek.
    A nevek nem minden esetben férfi vagy női nevek származtatása.
    A "Szili" például a benne elhelyezett nagy mennyiségű szilícium dióda után kapta ezt a nevet. A "Szöcske" fürgesége után. A "Gigant" méretei miatt. A "Pupos" alakja miatt. A "Bobo" tengely elrendezést takar B'0 B'0. A "Gokart" egyszerűsége után. A csörgő öntöttvas dugattyúi által keltett motor hangja után. A "Flirt" a svájci gyártó fantázia név átvétele. A "Sissi" az egykori császárné utáni tiszteletből kapta osztrák kollégáinktól nevét. "Taurus" és a "Herkules" a gyártó által adott név. A "Hector" osztrák kollégák által adott név. A "Talent" a gyártók nevéből származtatott szóösszetétel eredménye. Szép estét.

    VálaszTörlés
  16. Balkezes! Újra csak köszönöm a válaszokat.
    Nagyon becsülöm, hogy ennyi mindent tudsz a szakmáddal kapcsolatban. Ennél már csak azt jobban, hogy érzem, tudom, hogy szereted is.A kettő együtt nagyszerű.
    Tényleg balkezes vagy? Nem poénból kérdeztem!

    VálaszTörlés
  17. Blogger név eredet
    2010. jún. 21. 11:06 - írta balkezes
    még nincsenek kommentek

    „Balkezes” eredet

    Apám balkezesnek született, de gyerekkorában jobb kezének használatára szoktatták. Betűit gyerekfejjel óvodáskoromban másolgattam, de azok formája az övéihez soha sem igazodtak. Egymással szemben az asztalnál ültünk a konyhában ő írogatott, valami hivatali papírokba én meg rajzolgattam. Letükröztem, amit ő csinált, tehát az ő jobbjába fogott tolla után én a balkezembe fogtam a ceruzát. Ahogy ezt látta elmesélte, hogy mennyi kellemetlenség érte őt amiatt, hogy bal kezességéről leszoktassák. Mellém ült és úgy rajzoltam át az ő betűit. Azután a mozdonyok, amiket Magyarországon gyártottak többségénél a vezetőállás jobb oldalán helyezték el a kezelőszerveket a tolatómozdonyoknál pedig mindkét oldalon. A jármű elindítását szolgáló vonóerő szabályozó szerkezetet ezért balkézzel célszerű kezelni tolató és vonali járműveken egyaránt. Hosszú évek folyamán ez a beidegződés észrevétlenül az élet más területére átvivődött, mint például a név kiválasztásában, ami ehhez a bloghoz köt egy balkezes világnap óta.

    VálaszTörlés
  18. Bocs, de most ismét húzok-vonok, megyek munkába.

    VálaszTörlés
  19. Balkezes! Ezek szerint már írtál róla jún.21-én.Nem olvastam még nálad eleget vissza.
    Jó munkát!

    VálaszTörlés
  20. Üdv Neked!
    Azért írok ide, mert ehhez aktuális
    Hamarosan új arcok tűnnek fel a nagycenki múzeum vasúton. Tíz kolléga tesz hamarosan gőzmozdonyvezetői vizsgát és gyakorlatukat is ott szerzik be mostanság, nem vagyok köztük. Amikor a beíró helyiségbe vannak érezni lehet, amit Moldova György könyvének címében írt:
    Akit
    a mozdony
    füstje
    megcsapott

    VálaszTörlés
  21. A blogok között olvasgatva előbb találkozunk, mint lakhelyünkön. Talán többször is elkerültük egymást, mint a mostani Balaton körüli utazás alkalmával. :-)

    Az eredeti bejegyzésnél lévő tájkép alaposan átalakult azóta. Az erdő eltűnt onnan, de nem a gőzösök felfűtésére.

    Van egy ismerősömnek konkrét elképzelése a gőzös felújítására.
    Kivitelezésének anyagi költsége ismereteim szerint meghaladják az állag megóvásra fordítható összeget.:-(

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu