Vannak helyek, melyek embereket önszántukból kényszerítenek térdre, és ott a kis fény is elég ahhoz, hogy szavakká váljanak a kérhető vágyak.
Reményeket élesztünk újra akkor is, amikor már elfogytak, jót akarunk, ha rossz vesz körül minket és akkor, amikor az már fáj is.
Most éppen a fájdalom keveredik bennem az örömmel.
Nem éppen egyszerű keverék, de majd megoldom ezt is, még a kevés gyakorlat is elegendő lesz hozzá.
Keresem a reményt, és már sokszor megtalál, ha éppen én nem akadok rá korábban...
Az ima nem csupán kérés,
hanem a lélek tiszta szava,
amikor az ember megnyílik,
és a jóság felé nyújt kezet,
hogy szeretni tudjon, hinni tudjon,
még akkor is, ha a világ súlya
néha elnyomja a reményt.
( Pap Zoltán: A lélek írása - ima a jóságért, részlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése