Vágyak

Fáradok.
Az lenne a csoda, ha nem. Hetek, talán hónapok óta tart az erős fizikai, de főleg lelki hajtás.
Vágyaim vannak.
Vagy messzire elmennék, de úgy, hogy ne is kelljen hazagondolnom, aggódnom. De ez most nem megy.
Tehát helyette arra vágyom, hogy bezárjam az ajtót, ha minden feladatommal, munkával végeztem aznap.
Mellé valami monoton tevékenység-féle. Például tea ivása, de olyan lassan, hogy ki is hűl a végére.
Eszembe jutott Camus néhány sora, amit valaha olvastam. Ha mégis elmehetnék teljes nyugalomban valahova úgy, hogy a felelősséget, elvégzendőket tartalmazó listáimat itthon hagyhatnám, valahogy így gondolnám most az elmenetelt.
Előkerestem a régen őrzött idézetet:

"Amikor a kivilágított első osztályú fülkében találtam magam, behúztam az ajtót és minden függönyt leengedtem. És amikor végre ültem, a nagy csöndben, mely körbepólyált, úgy éreztem, megszabadultam. Megszabadultam először is a ziháló napoktól, melyek elmúltak, az erőlködéstől, hogy úrrá legyek az életemen, a zűrzavaron.
Minden elhallgatott. Vibrált a vagon. S bár hallottam a vonatablakon túl az esős éjszaka neszeit, ezt is csendnek éreztem. Néhány napon át nem kell többé gondolkodnom, csak mennem."

Albert Camus: Noteszlapok