2010. május 2., vasárnap

Anyák napján


Tudod, Anyu, most tényleg az a fontos, hogy veled legyek a mai napon. Kapsz virágot, főzök, amit szeretsz Anyák napjára. De az együttlét most tényleg mindennél fontosabb. Hamarosan ideérsz hozzám ebédre.
Holnap, hétfőn reggel bekísérlek a kórházba, és kedden ott nagyon nehéz napod lesz. Nekem is nehéz, csak másképp.
Kavarognak a gondololatok, hogy zajlott, amikor Apu is hasonló helyzetben volt. Akkor is nehéz volt bármit mondani.
Ismerve téged, tenni kell a dolgunk, végigcsinálni, érzelem helyett főleg az értelem vezessen! A héten mindent előkészítettünk. De én ugye titokban lehetek az érzelmeim hatása alatt, amikor fáj valamid, és erősnek kell lennünk.
Tudom, hogy erős vagy, erősebb mint én. Most kettőnk erejére is szükség lesz.
Összeszedjük!


14 megjegyzés:

  1. Lehet hogy most csendbe kéne maradnom,de megtörve a csendet, kivánok Édesanyádnak Boldog Anyáknapját sok szeretettel.
    Az elkövetkező napokban sokat fogok Rá gondolni, és ha lehetne a maradék kis energiámból küldenék. De mivel nem nagyon hiszek az ilyenbe, igy csak szeretettel gondolok Rád a nap minden pillanatában.

    VálaszTörlés
  2. Zsókám, örülök, hogy megszólaltál.Nem kell csendben maradni, jól esik, ha szólsz hozzánk.
    Köszönöm, köszönjük.

    VálaszTörlés
  3. Boldog lehet az Édesanyád , amiért ilyen gyermeke van. Természetesen sokat gondolok rátok majd. Remélem minden sikerülni fog, mert sikerülnie kell!
    Némi fohász is küldök majd az égieknek, mert minden segítség jól jön majd!

    VálaszTörlés
  4. Boró, a mi kapcsolatunkban is meg voltak és meg is vannak a hullámhegyek, hullámvölgyek.Azt hiszem, ez bármelyik családban megtalálható hol erősebben, hol kevésbé.
    Mikor viszont össze kell fogni, akkor tudjuk mi a dolgunk, és egyértelműen az összetartozás minden előnye, a ragaszkodás, szeretet kerül előtérbe. Minden más felejtve. Most is.
    Köszönöm a gondolatokat.

    VálaszTörlés
  5. És reméljük meg is lesznek. :-)

    VálaszTörlés
  6. Perenne! Igen, voltak, vannak lesznek...Csak a bajban még erősebben. Valahogy ez általános viselkedés? Nem is tudom. Szerintem igen.
    Most jöttem vissza a kórházból, még délután bemegyek. Ma szabadnapos vagyok, van időm. Anyu el tudja mondani legalább, hogy addig mi történt vele a mai napon.Tudom, hogy folyik a műtét szokásos előkészítése, de jobb, ha beszélgetünk is róla.

    VálaszTörlés
  7. Gondolatban küldök egy kézszorítást Nektek. Minden rendben lesz, bízzunk benne!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm /köszönjük mindegyikőtöknek!:-)

    VálaszTörlés
  9. Szerencsésen túl van a műtéten.

    VálaszTörlés
  10. Gyógyuljon, erősödjön.

    VálaszTörlés
  11. Úgy néz ki, hogy kapott egy új életet Anyu. A műtét időben volt és sikeres a mostani tudásunk szerint.

    VálaszTörlés
  12. Rengeteget számít.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu