2010. április 11., vasárnap

Elhatározás, vagy így természetes?


Csak kis ideig gondolkoztam azon, hogy hogyan vezessek egy blogot. Először csak magamnak akartam írni itt. Aztán jött a 'minél kevesebb ember van körülöttem, annál jobb' vágy. Persze, ez így nem tartható. Mindig az ember nem vágyik egyedüllétre.A gondolatrendező napok is múlnak, majd jönnek újak.
Ahogy érkeztek a látogatók, végül is örültem nekik. A kuckóság így viszont egyre kevésbé megvalósítható. Vagy mégis?Szóval, egy idő után nem voltam már egyedül... :-)
Onnan kezdve jön a megfelelési vágy, ha már nemcsak önmagamnak írok. Már nemcsak magamnak, hanem másnak is meg kell felelni. Hiszik sokan...
DE! Nem feltétlenül kell így lennie. Ezt el kell dönteni, vagy a blog gazdája alapból ilyen.
Lehetne a 'mindenkinek megfelelek' felesleges álmával bebonyolítani a helyzetet, de minek? Megfelelni sem szükséges!
Eredeti elhatározásom, hogy ez a blog az apró örömökről fog szólni. Mert akkor ( is) éppen túl soknak éreztem a gondom. Kell a mérleg másik oldalára is tenni.Apró örömök pedig van körülöttünk. Már meg is látjuk legtöbben őket, én legalábbis igen. Egyszerűen írni kell róluk. Kész, ennyi az egész, alakul is a blog. Különösen, ha hobbimat a fotózást is felhasználom. És itt van az irodalom is, az a sok vers, gondolat. Igaz, hogy másé, de akár az enyémek is lehetnének, csak valaki nálam jobban megfogalmazta már korábban.
Nem vagyok szemellenzős, tudom, hogy a világban, országunkban, családban, baráti körben, magamban, és nem utolsósorban a blogvilágban is vannak nehézségek. Így is lehetne blogot vezetni, hogy erre helyezzem a hangsúlyt. Meg is tudnám csinálni, de nem akarom, mert egy kis csendes zugot akarok itt.
Nem is nehéz így blogot vezetni, ennek a vonalnak kell megfelelni. Cinizmust, gúnyt, provokációt kerülni, tiszteletet, szép szót, humort előtérbe helyezni.
Legalábbis igyekezni, mert az ember nem szent, és követ el hibát. De hiszek abban, hogy mégsem olyan nehéz mindezt megtenni.
Ha valami oknál fogva mégsem megy majd, akkor abbahagyom. Ezt is meg lehet tenni kényszerből vagy önszántamból is.

27 megjegyzés:

  1. Sok tanulni valóm van még a blogolás kultúrájából. Ez az írás útmutató is lehet akár számomra is. Köszönöm, hogy megosztottad velünk!

    VálaszTörlés
  2. Ha valaki másképp gondolja,és nem sért vele másokat, úgy is jó.
    Én így, és még sokan mások is...:-)

    VálaszTörlés
  3. Peer Gynt: A manók törvénye és az emberek törvénye.Először azt hittem, micsoda különbség! Ma már tudom, a lényegük egy, csak a megnyilvánulás más.

    VálaszTörlés
  4. Első gondolatom erről: Be kell tartani azt a törvényt!Mindkét félnek.

    Leteszek még 2 sort ide alulra, ha már Peert említetted. Olyan sokan okosak akarunk lenni más dolgában( ami persze azoké is, akik még benne vannak a "dologban"),de:

    PEER GYNT:
    "Azt mondják: hol szorít a cipő,
    nem tudja más, csak a viselő."

    VálaszTörlés
  5. Két dologhoz szólnék! Az apró örömök a túlélés, sőt a minőségi élet élésének alapfeltételei. Aki,rácsodálkozik egy virágra, egy bűbájos dallamra, ha az apró öröm őszintén betölti a lelkét - szerencsés.
    Valóban nem tudja más, hol szorít a cipő, csak a viselő. A kérdés csak az, hogy ha feltárja a kényelmetlen érzést, mi a szándéka vele. Csak ismertetni akarja a kényelmetlenséget, és zokon veszi, ha valaki susztert, vagy kényelmesebb cipőt ajánl, vagy örül a megoldási javaslatnak. Épp erről polemizáltunk nemrégiben.

    VálaszTörlés
  6. Ja igen a törvények: "Ember légy magad!" illetve "Mindig légy önmagadnak elég, manó!" Orcapirító gaztett egy konszenzus? Neveztesen: "Ember légy önmagad, s magadnak mindig elég." Hm?

    VálaszTörlés
  7. Elszállt az előbbi megjegyzésem, megismételném: konszenzust ajánlok az ember /Mindig légy Magad!/ és a manó /Mindig légy önmagadnak elé!/ törvényei közt. Azaz: Mindig légy önmagad, s magadnak elég.

    VálaszTörlés
  8. Csacsinál a pont. Ugyanis nem lehetek önmagam, ha nem vagyok elég önmagamnak. Mert ez utóbbi esetben már meg kell felelnem. Természetesen kicsit sarkítva. Mert mi is épp erről beszéltünk épp a körök kapcsán. És ezért nem vagyok én sehol körtag :-)

    VálaszTörlés
  9. Óhh, de rám nyitják az ajtót itten hirtelen!:-)))Úgy tudtam, de úgy tudtam, hogy sor kerül rá!:-)Végül is nyitva az ajtóm.
    Akkor most még magamról.Perenne, én sem akarok körtag lenni...

    "Mindig légy önmagad, s magadnak elég." Ez is tetszik.

    VálaszTörlés
  10. Most pedig a cipőről:

    Szamár! Ha valaki igényli a susztert, az persze más. Ebben egyetértek veled. Azzal is, ha valaki sántikálva bekopog a suszterműhely ajtaján segítségért - mert szüksége van rá -, akkor annak segíteni kell. Azzal is egyetértek, aki mesél arról, hogy mi a baja a cipőjének szerinte. Hallgattassék meg mindkét fél. Ez így van rendjén!
    Lesz is hirtelen sok suszter, tömve van a műhely.
    :-) Na, ez a dolog már aggaszt!
    Remélem, az a cipő utána valóban kényelmes lesz. Ha mindenki csak egy kicsit kalapálgat rajta ugyanis a kényelem szent célja érdekében… Hát????
    Részemről úgy érzem, hogy akkor sem ildomos folytatni a kalapálást, ha az egyik fél nem óhajtja ezt. Ugyanis papucsban jár most éppen, mással van elfoglalva, de nagyon!talán nem is tudja a blogokat olvasni.
    Most engem is más foglalkoztat valójában. Egy saját családi ügyem!
    Ennyire önző vagyok!:-)
    Ajtót nálam lehet nyitogatni. Én vagyok a házigazda, tehát fogadom a vendégeket!
    Pedig úgy szerettem ezt a kis nyugodt helyet.Persze, egy kis kulturált eszmecsere miatt, még nyugodt a hely!

    VálaszTörlés
  11. Nem tartozik a tárgyhoz, de:
    Akkor most elmegyek dolgozni, mert azt is kell.Vár a munkahely.
    Amúgy meg a konyhaszekrényt is pucoltam közben, mert azt is kell!:-)
    Ennyi időt tudtam szánni a cipőkre és cipészkedésre.

    VálaszTörlés
  12. Kedves Éva!
    Most én csodálkozom. Miért is hirtelen nyitom én Rád az ajtót? Hisz amióta Vén felhívta a figyelmet a blogodra azzal, hogy kitette a linklistájára, gyakran Rád kattintok. Szeretem a képeidet, zenéidet, a harmóniát, amit néha láttatsz. Szóval vagyok én itt, ha nem is kurjantottam eddig adjistent! A csodálkozásodból viszont egyértelműen kiderül, hogy Te sem vagy az az állandóan olvasottsági listát böngésző típus!:-)))

    Más. Ez a cipő-papucs dolog kicsit érthetetlen számomra, lehet, hogy én is zavarosan fogalmaztam. Ezért is utaltam arra a polemizálásra, amit Perenne blogján folytatunk éppen. Ott talán világosabban fejtettem ki a mondandómat. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy ha papucsban vagyok, akkor nem szorít a cipő éppen, tehát nem foglalkozom vele. Egyszerű vagyok, mint a vizes zsömle...:-))

    Most pedig örülök, mert részese lehettem egy kiváló mondás létrehozásának, Peer Gynt után szabadon: "Mindig légy önmagad, s magadnak elég." Terjesszük!:-)

    VálaszTörlés
  13. Mint mondtam is: ez a ház nagyon tetszik.
    És a Festő közre cserélt kép, jaj! Nagyon mennék. Akár esőben is.
    És, ha a nyugalmatokat megzavartam: ELNÉZÉST KÉREK! Mert semmi okom, hogy bűnösként elbújjak a szőnyeg alá. De zavarni nem szeretnék. Ha kitiltasz, elmegyek, csupán szomorúan fogom megtenni.

    VálaszTörlés
  14. Részeg Szamár! Igen, meglepődtem, mert néha megnézem ki jár hozzám, bár nem napi feladatként kezelem. Ha Véntől jöttél hozzám, akkor viszont az ő nevét írja ki a rendszer, nem a tied. Azt is tudtam, hogy ha kinn vagyok a látogatottak között Vénnél és máshol is, akkor idetaláltok.Nem reklámoztam az új blogom, rábíztam a sorsra. A másikat szüneteltetem, mert kettő sok. Ezt választottam, mert ez a nyugisabb úgy érzem.
    Lehet, hogy a "papucs" dolog érthetetlen számodra, de nem magyarázom el, mert nincs rá felhatalmazásom.

    VálaszTörlés
  15. Továbbá!:-)
    Stali és Részeg szamár bizonyára tudják, hogy Boróka nálam szívesen látott vendég és az is marad.Ezen nem változtatok.
    Stali, senki nem zavarja meg itt a nyugalmat, de gondolom ezt a tényt úgyis észrevettétek.Kitiltás nincs,hova gondolsz.Nektek kell dönteni, hogy jöttök-e.
    Egyet nem szeretnék, hogy
    "csatatér" legyen a blogom az ismert ügy miatt, bár gondolom ti sem így gondoljátok.
    Meg aztán rossz falkatag is vagyok, körbe sem tartozom, nem is akarok.
    Ha választásra kényszerítenek( két út áll előttem...), azt sem teszem meg kényszerből. De makacs fejem ismerve attól maradok el, aki ezt el akarja nálam érni.
    Mesét minderről most nincs kedvemm írni, egyszerűen leírtam, amit közölni akartam.
    Örömmel veszek itt mindenkit, aki mindezt elfogadja, és békésen itt meglesz velem/ velünk.:-)

    Aláírás:

    A Házigazda :-)))

    VálaszTörlés
  16. Stali, nem a Festőközben készítettem a képet, hanem a Balfi utcából nyíló egyik utcában.A Halász utcába vezet.
    De valóban, nagyon hasonlít Festőközre.Az Erhardt Panzióhoz és a Zettl-Langer Gyűjteményhez közel van. Ott is voltunk szombaton, majd írok róla.

    VálaszTörlés
  17. Hát most feladtad a leckét, mert nagyon nem értelek. Miután közöltem, nem vagyok körtag sehol, valamint szigorúan a Te témáidra reagáltam, azt olvasom, "ha választásra kényszerítetek". Már elnézést ez egy nyilvános blog és olvasójaként eszembe sem jutna megszabni ki jöhet ide. Látogatásaim pedig egyedül a leírtak színvonalától függnek. Továbbra is olvaslak és kommentelek, ha van mondandóm az általad leírtakhoz. Akkor és csak akkor. Nem hiszem hogy ez bármi zavart okozna, ha mégis úgy érzed, majd szólsz. :-)

    VálaszTörlés
  18. Évikém! Rám, mint vendégre, annyi tartozik, hogy ENGEM szívesen látsz-e, vagy sem. Mivel Hozzád járok. S hála családomnak kiváló neveltetésben részesültem, így pontosan tudom meddig terjed a vendégjog. Szóval tudnom sem kell, kit látsz itt még szívesen, mint ahogy én sem tűrném, ha valaki az én netnaplómon akarná megszabni, hogy ki jöhet, és ki nem. Tapasztalatból tudom, hogy milyen kellemetlen is az, amikor valaki beront hozzád, és csatatérré teszi a kommentdobozodat. Talán nem annyira követted szerény pályafutásomat, de amennyiben csatázni óhajtok, azt elsősorban a saját netnaplómon, vagy jóbarátaimén teszem, amennyiben egyetértenek vele. És itt ragadom meg az alkalmat, hogy szeretettel meg is hívjalak oda. Ilyen gyönyörű képek ott ugyan nincsenek, zene se, de néha jól mulatunk!:-)

    VálaszTörlés
  19. Perenne, rosszul olvastad.:-)
    Ez írtam: "Ha választásra kényszerítenek..."
    Nem azt írtam, hogy éppen ti választásra "kényszerítetek".De az, hogy esetleg választani kell, az nagyon benne van a pakliban.És most nem a tegnapi választásról írok!:-)Ezért írtam erről.
    Tudjátok, minden leírva talán keményebben hangzik mindig, mint esetleg megbeszélve. Mindenesetre nem bánom, hogy leírtam,amit megtettem. Mert sértésnek is veheti bárki, ha nem is annak szánom. De én ilyen helyzettisztázós vagyok.:-) Mindenki lásson tisztán,ha zavaros a víz mostanában, aztán lehet dönteni. Homályos utalásokba nem mentem bele.
    Mint házigazda mindenkit szívesen látok, Benneteket is természetesen és bárkit, aki valami olyat talál, amit szívesen olvas vagy lát nálam.
    Kommentelni pedig akkor kommetelünk úgyis, ha mondandónk van.
    Egyetértünk!:-)

    VálaszTörlés
  20. Részeg szamár! Valóban nem ismerlek eléggé. Tudom, hogy vagy, néha láttam, olvastam is írásod, de ez kevés ahhoz, hogy ismerjelek.
    Majd megyek is biztosan hozzád. Nem győzöm egyszerűen.Kommenteket sincs sok időm írni.Másik blogot is bezártam. Most ilyen helyzetben vagyok. Megvan rá az okom.
    De köszönöm a hívást.

    VálaszTörlés
  21. OK Évi, várlak, addig is kívánom, minden alakuljon úgy, ahogy a legjobb Neked!:-)

    VálaszTörlés
  22. Negyedszer futok neki.
    Ki lettem tiltva?
    Csak ennyit: Festőköznek láttam, bár kicsit szélesebb. A Halász utcában H. Jenő barátom és középiskolás levelezőtársam lakott. A nővére ma is ott él.
    Köszönöm a helyesbítést.

    VálaszTörlés
  23. Stali! Most ezt miért is kérdezed?
    Hol írtam én ezt le? Senki nincs kitiltva!Kitiltós vagyok én?
    Idézet az egyik itteni hozzászolásomból, amit ehhez a bejegyzésemhez tettem:

    "Stali, senki nem zavarja meg itt a nyugalmat, de gondolom ezt a tényt úgyis észrevettétek.Kitiltás nincs,hova gondolsz.Nektek kell dönteni, hogy jöttök-e."

    Na, akkor most megyek fürdeni, pihenni, talán aludni is, mert holnap korán kelek, amúgy meg kóvályog a fejem a mai naptól!:-)
    Részemről mindent elmondtam, ha nem muszáj nem folytatnám már itt ehhez a bejegyzéshez írt megjegyzéseket.

    VálaszTörlés
  24. Hát, elég rendesen bekeményítettem itt a "Házirend" azonnali ismertetésével.:-)
    De legalább világos beszéd volt!
    ;-)
    Mondjuk senki( ha jól számolom 5-en)sem köntörfalazott a beszélgetésben, és ez indításnak jó!
    Ha senki nem sértődött meg, az pedig kifejezetten nem lenne egy hátrány.
    Jó éjt! Korai kelés nálam = korai elfáradás!Nem mindig, de most igen.
    Nagyon igen!

    VálaszTörlés
  25. ...bocs, hogy így , és útólag szólok "bele", de ahogy olvasom itt ezt a már-már szállóigévé lett, többször idézett sort:
    "Mindig légy önmagad, s magadnak elég."
    eszembejutott egy régi vers(?)em utolsó sora:
    "...hogy a világnak és magamnak elég lehessek"....
    (se több se kevesebb! - azt hiszem a cime is ez volt - és azt hiszem az első sora ez: "kicsordul belőlem a világ és én is kicsordulok a világból.." Merthogy azért "a világ" se elhanyagolható tényező - ha nem is tudunk, nem is akarhatunk "mindenkinek" megfelelni benne...)

    VálaszTörlés
  26. Aliz, köszönöm a soraidat. Mindig figyelek rád, szeretem a gondolataidat, a véleményedet.
    Megfelelni a világnak is a magunk módján tudunk.Persze, hogy a világot nem zárhatjuk ki. Először magunkban rendet tenni, és máris tudjuk, hogy a világnak hogy felelhetünk meg. Különben marad a káosz és szétesünk mi magunk is.

    VálaszTörlés
  27. igaz! ezt most én köszönöm:)!

    (sajnos évtizedekig azt próbálták elhitetni velünk, hogy mi kevésbé vagyunk fontosak mint "a világ":(
    és -szinte szégyenkezve -próbáltuk "legyűrni" az "individualizmusunkat"... pedig a helyes sorrend valóban csak ez lehet, - ahogy írod - a világnak is akkor tudunk adni, magunkból... eleget)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu