Ma délelőtt kimentem a temetőbe, elrendezni a sírokat, azonkívül régen meghalt nagymamám születésnapja is ma van. Kicsit visszamentem a múltba.
Vittem virágot, mécseseket. Hirtelen támadt szélben annyi gyufaszálat meggyújtottam hiába, hogy nem is maradt. Már drukkoltam, hogy legalább egyik mécsesnél járjak sikerrel, és azzal a másikat is meggyújthatom. Hiú remény volt.
Hiába sütött a Nap, az éles szélben fáztam. A nyakamban lévő vékony selyemkendőm tettem a fejemre, és örültem, hogy kevesen jártak a temetőben.
A busz, amivel vissza akartam jönni elment, másikra nem vártam, gyalog elindultam, és megkordult a gyomrom. Gondoltam, az első kis boltba bemegyek legalább egy kiflit veszek.
Mikor odaértem a pékáruhoz, azonnal gyanút fogtam, hogy itt valami nagyon jót találtam. Már a kinézete is olyan volt, hogy alig vártam, hogy fizessek, és beleharaphassak. Még szerencse, hogy nem egyet, hanem négyet vettem. Gyerekkort idéző, kifliízű, illatos, ropogós, sós kiflit találtam.Olyan igazit, amit az ember keres, keres, és mikor megtalálja, nem tud betelni vele.
Igazi dejavu érzés kerített hatalmába az első harapásnál.
Láttalak magam előtt kendővel fejeden a temetőben. Mint a filmeken. És ugyan kit érdekel, hogy hogy nézel ki ha fúj a szél? Különben meg biztosan jól állt.
VálaszTörlésSós kifli kakaóval. ::))
VálaszTörlésZinczy, én is így szeretem.:-)Ezt a kettőt együtt.
VálaszTörlésVén, hogy jól állt-e? Ebben nem vagyok biztos, de hasznos volt. Nem fáztam meg. A többi nem számít. Most nincs időm, kedvem betegeskedni.
VálaszTörlés