Van egy tányérom Zsolt és Mária
nagyszüleim ebédlőasztaláról.
Pereméből hiányzik egy darab,
és egyébként is végig van repedve,
de nem tört ketté,
hanem túlélt két világháborút,
fosztogatást
(amikor hol a megszállók raboltak,
hol a helybéliek),
államosítást,
kótyavetyét.
Túlélő tárgyaink
sodrában az időnek
minden történelmi hajótöréskor
a partra itt-ott vaktában vetődnek,
nem értékük, csak véletlen szerint
öröklődnek tovább emlékeink.
Harminchat panel négyzetméteren
két évszázad lakik együtt velem,
számítógépem fölött a falon
bekeretezve lóg egy alkalom:
1844 Zum Namen Fest
(a képen hűtlen kígyó, hű kutya,
szomorúfűz, nefelejcs, rózsatő),
rég elporladt kéz gyöngyhímezte ezt.
Igen, a túlélő tárgyaink... Rakosgatom, nézegetem őket. Ősök talán használták is, van ami csak a vitrinben volt díszként, mert "Jaj, nehogy eltörjön!".
VálaszTörlésNagymamám halála után hozzám kerültek a túlélő tárgyak. Anyu úgy döntött legyenek itt. Azután folyamatosan kerülnek át hozzám tőle is.
Használom őket, nem akarom csak dísztárgyként kezelni egyiket sem. Ünnepkor, hétköznap, az étkezés szépségét megadva, "Vajon ki használta régen?" mondatot morzsolgatva folytatja életét nálam mindegyik.
A képet Fertőszéplakon a skanzenban készítettem. Az ottani tárgyak is túlélő tárgyak.Vajon ki evett ebből a tényérból utoljára?
De az első étkezés is érdekelne.
Észrevetted Éva, ha egy ilyen tárgyat használsz, vagy mosogatsz el, mennyivel másképpen érinti meg az ember, szinte mintha a tulajdonosát simogatnám, én legalább is ezt érzem. Bizony én is ünnepkor teszem fel ezeket a tárgyakat, de most hogy ezt a szép verset elolvastam, megfogadtam, ha tehetem igenis máskor is használom őket. Hátha kevés ünnep van már hátra. Valaki multkor megemlitette, hogy el kellene kezdeni a régi emlékeket lefényképezni. Jelzem én már elkezdtem! Az első kép a Fiam első kis bőr cipője ami most 49 éves.
VálaszTörlésTudod, Zsóka, én is gondolkoztam, hogy vajon használhatom-e őket. Valahogy belénk verték ezt.
VálaszTörlésMert "kincsként" kezelték a régiek, féltek, hogy eltörik, és bizony eltelt egy élet, hogy nem is merték használni.
Persze, van olyan is, amit valóban ünnepkor használok, mert azzal is mássá teszem azt vagy azokat a napokat.
Írtam, már, hogy olyan örömmel emelem meg a vajtartóm nehéz üvegfedelét. Mennyire más abból enni a vajat, megadva a módját egy egyszerű reggelinek.
Használni kell tárgyainkat, örülni nekik. Ugye?
:-)
Kis bőrcipő látható majd?
VálaszTörlésTermészetesen, azt hiszem egy külön mappába teszem fel a Picasába, ahol boldogan megosztom Veletek, hisz Ti is ezt teszitek.
VálaszTörlésTegnap óta keresem, végül Tündérke segített ki. Azt hiszem ide kívánkozik:
VálaszTörléshttp://elme-rengeseim.freeblog.hu/archives/2010/04/14/Asszonymnak/
De szép! Ezek a gondolatok foglalkoztatnak éppen, és próbálok ennek megfelelően is élni.Hogy ne múljon el az élet úgy,hogy mindez hiányozzon belőle.Viszont minden ilyen írás még nagyobb lökést ad nekem.
VálaszTörlésKöszönöm.