Az egész világ a mi kertünk:-)

Időről-időre felmerül a kert, kertes ház kérdése. Pénz, lehetőség, kor, annyi minden jön aztán közbe, ha nem akarunk igazán még lépni ez ügyben. Ha valaha lépünk egyáltalán.
A legszebb kifogásként egyszer valaki azt mondta M-nak, hogy minek saját kert, hiszen minden kert a mi kertünk, ha sétáinkon, kirándulásainkon látjuk őket. Sőt, aztán túlzásba is esett az illető: "Az egész világ a mi kertünk".:-) Itt azért leállítottuk az eszmefutattást, mert azért a saját kert az más, de emlegetjük, ha valami szépet látunk útközben.
Mikor szombaton úgy döntöttünk, hogy menjünk fel egy kertekkel, szőlővel fedett dombra, valamit azért megéreztünk belőle.
Illatok, fények, eső nap, virágok, (sok-sok fehér) sőt, a legszebb gazvirágok virágszőnyege puhán, frissen ázottan körülöttünk, az emlegetett pléhkrisztus, fabódék, időnként kutyaugással megtört csend, távoli füst, pongyolapitypanggal pöttyözött harsányzöld fű, venyigét szállító lovaskocsi. Köszönt nekünk a bakon ülő és utasa. Falun ez megesik, s mosolyogva viszonoztuk. Mert olyan jó.
Aztán ott az a fehérre meszelt ház pihenésre kitett padokkal, piknikre alkalmas hely, szalonnasütésre is...
Hozzátartozik még a történethez az is, hogy valaha gyerekkoromban sok évig ebben a faluban laktunk. Innen buszoztam be a gimnáziumba, és naponta láttam ezt a dombot a buszmegállóból, a buszból.
Szombaton kicsit hazamentünk.