Napjaim

Írok könnyedebb dolgokról is, de amellett zajlik az életem más téren is.

Ma Anyunak segítettem valamit elintézni. Sikertelenül. Nem tőlünk függött a sikertelenség. Nagyon rossz számomra, ha Anyut csalódottság éri. Jobban fáj nekem talán, mint neki.

Utána beletemetkeztem a házimunkába. Ablakpucolás, lámpabúrák tisztitása, reluxák portalanítása, virágfölddel feltöltöttem a cserepeket, tápoldattal megöntöztem őket, kiporszívóztam. Elmentem még egy-két dolgot elintézni, kb. 20 percet pihentem, majd este 9-ig munkahelyen voltam.

Fizikailag bírom a tempót, lelkileg erősítem magam, hogy átadhassam ezt is Anyunak. Mindig ő volt az erősebb, de most valószínű az én erőm is kell neki. Újra kórházba megy majd jövő hónapban. Újabb kórházi tartózkodás, betegség 75 évesen megviselhet bárkit.

Erősnek mutatja magát, nem feszegetem, hogy mennyire az valóban. Most erről nem beszélünk, de biztosan majd erre is sor kerül.

Viszont azt is tudom, hogy nekem akar segíteni mindazzal, hogy tartja magát. Legalábbis mutatja. Segítek neki, beszélgetünk, intézzük a dolgaink. Diétán van, remélem, hogy nem gyengíti le nagyon, hogy nem a megszokott módon táplálkozik. Hasnyálmirigy-gyulladás, epegyulladás után kell a diéta.

Amit tudok segítek neki. Az tesz nyugodttá, ha teszem a dolgom körülötte, ha vele vagyok, és keresem az alkalmat, hogy segíthessek, hogy neki jó legyen.Ő pedig mindig is olyan volt, hogy erősen tartotta magát, ritkán fogadott el bármit, de most olyan jó érezni, hogy néha mégis.

Mert ha adni akarok, kell az elfogadó!:-)

Jól esik, ha az adás és az elfogadás találkozik! Így van értelme.

Így öröm az öröm. Mert nem csak adni kell megtanulni, de elfogadni is.Én is sokág tanultam, de már tudom, hogy az adónak az az öröm, ha elfogadják, amit kínál.

Legyen az öröm kölcsönös!:-)