2010. február 24., szerda

Időt adni



Olyan dolgokra kell rájönni, ami teljesen természetes, csak "ahá élményként" be kell építeni magunkba. Ott volt mindig a tudás körülöttünk, másban, bennünk, csak mi nem használtuk.Nem úgy, ami a mi épülésünket szolgálná.
Én nem adtam magamnak időt soha. Mindent azonnal tökéletesen akartam csinálni. Persze, hogy nem ment. Jöhetett a frusztráció. Nem hagytam, hogy csak szemlélődjek, hatások érjenek. Túl nagy luxusnak éreztem ezeket az időszakokat az életemből. Elvesztegetett időnek. Pedig mennyire nem azok...
Idő kell arra, hogy rájöjjünk alapvető dolgokra? Meg kell rá érni?
Hogy mindennek meg kell adni az időt? Először csak nézelődni, ismerkedni, tudást gyűjteni. Után összeáll egy kép, egy használható ismeret, tudás, amit a magunk, mások javára felhasználhatunk.
Most én megadom magamnak az időt arra, ami elkezdett érdekelni. Ismereteket, könyveket gyűjtök, hagyom hogy letisztuljon bennem az, ami még zavaros. Nem lehet azonnal semmit tökéletesen csinálni. Hogy ez a tény, ami természetes, miért nem volt számomra eddig az?:-)
Eljött a felismerés, most kellett hozzám eljönnie annak, amit tudtam is,persze, hogy tudtam, de nem volt sajátom mégsem.
Más, de mégis idekapcsolódik:
Vettem egy jácintot is tegnap. Három tavaszi virág van így a lakásomban: tulipán, primula és ez a jácint. Bimbósan vettem meg. Látni akarom, ahogy nyílik. Neki is idő kell, hogy megmutassa azt, amit láttatni akar. Maga a folyamat is élvezet a célig.Tegnapról mára nyílt is a virágom. Ez is üzenet volt számomra. Csak időt kell adni mindennek. Semmit nem szabad siettetni.
Olyan üzenet, amit tudtam is, csak jó most megélni, hagyni felszívódni bennem.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jól haladsz. Csak az a kérdés, hogy képesek leszünk- e veled lépést tartani. Gyönyörűek a virágaid!

    VálaszTörlés
  2. Miért is aggaszt az, amit leírtál?
    :-) Mindenki a maga tempójában találja meg azt, amire megérett, amire szüksége van.
    Nem kell lépést tartanod senkivel.

    VálaszTörlés
  3. Ez akár kínai bölcsesség is lehetne! Igazad van! :)

    VálaszTörlés
  4. Józan magyar bölcsesség! Nem egy nagy ügy!:-)))

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu