Napjaim

Telnek a napok.
Amint sejettem a konyhafelújítással kapcsolatos az előre tervezett időpontok borulnak. Elég ha egy borul, és a dominóelv életbe lép. Gyors döntés, rugalmasság, türelem gyakorlása viszont megvalósítható. Tudtam, hogy nagyszerű tréning lesz az önismeretre és a fejlesztésre. Nem igazán kívánom most a tréninget, de nem kérdezi ezt tőlem senki. Benne vagyok a sűrűjében.
Más!
Márai filmen és könyvben.Tegnap életének utolsó szakaszáról megnéztem a filmet az M1-en, a fotelom mellett ott vannak a könyvei. Többet is olvasok egyszerre. Mélyülök, épülök. Így érzem. Különösen fogékony, nyitott időszakomban vagyok.
Hogyan lehet az egyre ürülő hűtőszekrényből fantáziával, a maradékok felhasználásával ebédet csinálni? :-)
Hűtőszekrényt a régi konyhabútorral együtt elviszik ugyanis, ott már tartalékokat halmozni nem lehet. Hétfő délután nem várt vendégek is ígérkeznek. Az a bizonyos fantázia még inkább kell. Még egy nem várt vendéglátást is meg kell oldani ürülő hűtőszekrénnyel, az ünnep miatt zárva lévő boltokkal.
Mondom M-nak, mikor sok minden tetőzik bennem, hogy gyorsan menjünk el egy közeli faluba sétálni. Ahol van kutyugatás, ahol az idős nénik kinn ülnek a padon, beszélgetnek, és hosszan néznek az idegen után. Ahol legalább látszólag nyugalom honol.
Ebben a faluban nyugdíjba ment kollégával találkoztam. Reméltem, hogy így lesz ( tudtam, hogy ott lakik), de valami egészen véletlennek köszönhetően meg is valósult, ami csak tervként átvillant érkezéskor az agyamon.
Véletlen? A templom körüli rózsákat jött locsolni, váltottunk pár szót a dohos öregszagot, gyertya- és tömjénfüst emlékét árasztó templom mellett. Van abban valami szép, hogy éppen itt találkoztunk.
Talán ezért nem véletlen a véletlen.
Nem régen meghalt kislány édesanyja elgyötört hangon telefonált  reggel munkahelyemre. Megbeszéljük, hogy délután eljönnének a kollégiumba kipakolni a szekrényét, elvinni az itt lévő holmijait. Csak sejteni tudom milyen lehet majd megérinteniük a személyes tárgyakat.
Aggódunk olyan apró dolgok miatt, melyek miatt talán nem kellene, sajnáljuk is magunkat miatta ( "tragédiaként" éljük meg, legalábbis ezt a  kifejezést használjuk), telnek a napok, van benne jó, rossz, de az igazi tragédia máshol van.
Tudatosul bennem...