2011. június 7., kedd

Júniusi reggel

"A virágok csúfot űznek csodálóikból. A gyors mulandóságra nyílnak ki, a halálra".

Shan Sa


Korán keltem, és előtte jól aludtam. Áthurcolkodtam a másik szobába, ahol mindig jobban alszom. Vagy van valami ebben a  földsugárzás ügyben, vagy valami más van, ami ott zavar.
Este néhány oldal Márai. Többet akartam olvasni, de ragadtak le a szemeim.
lllata van a júniusnak. Olyan igazi június illata. Reggeli pára, virágillatok, a madarak nem is csiripelnek, hanem szinte ordítanak. Munkahely kertjébe kimentünk, éreztem a harmatot, és tele van minden százszorszéppel is. Szeretem ezt a  virágot.
Megnéztük az eperfát is a kert sarkában, ahová járunk " legelni", ha végre szottyosra érik az eper. Tapossuk is a leves gyömölcsöt, szedjük is.
Megéljük a júniusi reggelt.

Munkahely folyosóján egy lány képe.
Kép előtt mécsesek égnek. 15 évesen eldobott életért égnek.
Tegnap beszélgettem a csoportomban életről-halálról ennek kapcsán. Hogy mekkora érték, hogy 15 évesen  vannak feldolgozatlan problémák, de az élet értékes, végig kell élni, végig kell csinálni, amennyire lehet élvezni, nem eldobni.
Bennem van egy félelem, hogy egy ilyen eset hullámot indít el a fiatalok körében, hogy az öngyilkosság megoldás lehet. Ezért is kezdeményezem ezt a beszélgetést.
Pár hete is volt egy, ami "csak" figyelemfelkeltés volt szerencsére, nem tragédiával végződött.  
Fiataljaim közben mondják, hogy ennyi idősen szinte minden probléma a családdal kapcsolatos. Felnőtt korban jön hozzá a  munkahely, betegség..., sok más. De ebben a  korban a család szerepe élet-halál kérdése. A jól működő család életben tart.
Tudnak már ennyi idősen valamit. 
Az élet szándékos eldobása, maga a kísérlet is egyfajta figyelemfelhívás. Aztán van, amikor végzetes.
Szó szót követett, mennyi minden van bennük, amit kiadnak magukból, amint mód van rá. Beszélgettünk filmekről, könyvekről is, saját életről, máséról is. Könnyes sérelmek, fájó dolgok buggyantak ki. 
Akinek vannak élményeik mondta, akinek nem, hallgatta a többit. 
Már megint a beszélgetés. Igen, kell a beszélgetés.
Kell a  meghallgatás is.

11 megjegyzés:

  1. bár lenne (lehetne) elegendő kiváncsi fül, kérdező száj, hogy ezek az emberkék ne érezhessék egy pillanatra sem, hogy "mindegy" vannak-e vagy se...
    iszonyat arra gondolni, hogy vannak, akik AKARNAK élni, de a betegség leteperi őket, és vannak, akiknek "csak" a lelke beteg, és abba is belehal:(

    VálaszTörlés
  2. Katalin, ez a téma is előkerült tegnap. Hogy vannak, akik akarnak élni, és mégsem élhetnek.
    A lélek betegségéről is szóltunk.
    Ennyi idősen is vannak már személyes tapasztalataik is.Több mindenről, mint hinnénk.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon elszomorodtam a történtek miatt. Jó, hogy ott vagy nekik Te is, de sajnos sok fiatal mellett senki sincs, aki felfigyelne az intő jelekre. Túl hamar akarnak leszakadni és önállósodni, kerülik a felnőtteket és inkább barátokkal beszélgetnek, de akkor sem a gondokról.
    Azt olvastam valahol, hogy "nemzedéki szakadék" van már a 15 és 18 évest korosztály között is (20 fölött pedig mindenki "öreg") és most ezek az éppencsak tizenévesek a legveszélyeztetettebbek.

    VálaszTörlés
  4. Igen, van olyan, hogy túl hamar akar önállósodni a gyerek.
    De megtörténhet az ellenkezője is, hogy kellene neki a család, de felbomlik.
    Jön a válás, és a nagy kérdés, hogy ő kivel maradjon. Mikor neki az egész család kellene! Apa, anya együtt és a testvérek.Így kerek a világ és a család.
    Így lenne kerek!
    Aztán van úgy, hogy a gyerek dönt,kivel legyen, hiszen ezt várják el tőle.
    Dönt,de ott nem kell. És akkor összeomlik a világ.

    VálaszTörlés
  5. Mindez lehet egyedi eset, az egyedi esetek gyakorivá válnak, és általános lesz belőlük. És az ember elgondolkozik.
    Hol van a hagyományos családmodell, és mennyi ember, gyerek sérül még a hiányától.

    VálaszTörlés
  6. Még januárban olvastam a West-balkán taragédia kapcsán Palotai Zsolt lemezlovas cikkében ezt:

    "A lányom osztályában néhány éve összesen négy olyan gyerek volt, akiknek még együtt voltak a szüleik. Amikor én voltam annyi idős, akkor meg négy olyan lehetett, akiknek elváltak, tehát ez is teljesen megfordult. A család mára gyakorlatilag felbomlott, és a fiataloknak már a saját közösségük lett a legfontosabb. Szinte csak egymás között érzik magukat otthon. Az iskola sem nagyon tud mit kezdeni velük".

    Itt is a családok felbomlása, a válások megnövekedése jött elő. :o(

    VálaszTörlés
  7. Az iskola nem tudja a szülőket pótolni. Az iskolának is megvan a szerepe, a szülőknek is.
    Megvan a saját közösségük is a fiataloknak, de ha lenne működő család, nem menekülnének oda.
    Persze, hogy a saját korosztály is kell, de sokszor csak pótlék.

    VálaszTörlés
  8. Ez nagyon kemény és nehéz téma.
    Nem is tudom, hogy azon, aki eltökélt, vajon lehet-e segíteni. Valószínű, hogy csak azokon akik felfedik, vagy valamiképpen jelzik a szándékot.
    Tizenhat éves voltam amikor a barátnőm, az osztály látszólag legjobb helyzetben lévő, legszebb, legokosabb, máris vőlegénnyel rendelkező, leggazdagabb lánya meghalt, önkezétől. Mi, akik a legközelebb voltunk hozzá, mégcsak nem is sejtettük a szándékát.
    Ma már tudjuk az okát. Bizonyos szellemi terheltség volt, amit az anyjától örökölt.
    A döbbenet máig kísért.

    VálaszTörlés
  9. Nincs könnyű dolgod, bizonyára sok "energiát" adtál a magadéból a gyerekeknek. Ha csak egyet is eltérítettél, akárcsak az "ijesztgetéstől", már megérte.
    Nehéz és szép, emberséges feladatod van.

    VálaszTörlés
  10. Elolvastalak reggel Eva, de mas vilagban lebegtem eppen..es ez valoban kemeny tema! aztan most este kesore eszembe jutott mit irjak.Ezzel a nagyon mely, kemeny tragedival szemben en eppen majus vegen volt egy eve, hogy ujraelesztettem egy ferfit, aki termeszetesen megkeresett azon a napon, es ittunk egy kavet:)O volt eletemben a harmadik, eppen ott, jo helyen voltam mindharom esetben.
    Tavaly ez ugy kilugozott, hogy majdnem le is zartam a blogot, irtam rola.Aztan maradtam, es orulok:)

    Az elet egyik oldalon elvesz, masikon ad...
    Nem tudom hogy kezelnem, engem ez is kikeszitett, pedig sikeres lett..

    VálaszTörlés
  11. Alterego, Ágnes, együtt írok nektek.
    Kevés olyan ember van, akinek az életében nem volt ilyen tragédia.A hátramaradottak számára marad a sok kérdés. Hogyan lehetett volna segíteni, miért nem vettük észre? Akik segíthettek miért nem tették? Minden rossz passzban lévő sokszor mosolyog, nem akarja kimutatni, hogy baj van.Nem akarják a kérdéseket, rejtik az állapotukat, közben kellene nekik a segítség.
    Aztán egyszer elég nekik, egy különleges lelkiállapotba kerülnek abban a pillanatban, és megteszik. Vagy sikerül, vagy nem. Itt a "sikerül" szó mögött a halál van.
    Már nem tudnak vagy nem akarnak a régi módon élni, a várt segítség nem jön. Segíteni is nehéz, mert nem hagyják, hogy igazán beléjük lássunk.Egy lelkileg egészséges ember számára az ő problémájuk nem igazi probléma, tehát nem is érzik a veszélyt.
    Bonyolult dolgok ezek.
    Ágnes,te jó helyen voltál jókor. Igazán felemelő érzés, de meg is viseli az embert.
    Aki sok emberrel van körülvéve( vannak ilyen szakmák), azok számára különösen. Gyakran jönnek ilyen élmények. Ha nem is ilyen tragikusan, de elgondolkoztatóak, melyek meg is viselik az embert. Nem könnyű mindig túl lenni rajtuk.Nyomot hagy az emberben, egyik jön a másik után.
    Pedagógus szakma ilyen és az egészségügy is, a joggal foglalkozók, ügyvédek, bírók.... Ahhh, azt hittem a felsorolással hamar végzek, de nem így van. Bocs bármilyen szakmától, ha most nem említettem meg itt.
    Aztán ott a család, baráti kör. Meg kell tanulni úgy segíteni, hogy védjük is magunkat közben.A túlérzékenyek különösen.
    Kimeríthetetlen téma...Abba is hagyom.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu