Sok kis történet bizonyíthatja, hogy már ismerem azt a valakit, aki közel áll hozzám. Ez a folyamatosan alakuló ismeretet jelentheti azt is, hogy ki tudom számítani mit tesz vagy éppen mit nem, és legtöbbször már nem is ér csalódás, mikor a cselekvésre kerül sor:
"A jégkrém papírját és a fapálcikát hosszan szorongattam, mert nem találtam egy faluban kukát sétánk közben. Mikor végül megláttam egyet, rögtön jeleztem M.-nak, és néztem a kezét, hogy ő is szorongatja-e még mindig a sajátját. Csalódtam volna, ha nincs nála, de nem is feltételeztem az ellenkezőjét. Bólintott, mikor ő is észrevette a kukát, és együtt beledobtuk a már lassan hozzánk nőtt, a megolvadt csokitól maszatos papírt."
Utóirat: Hogy nem szemetelünk az természetes és a kultúráltság egyik alapja bárhol és bárki részéről. Ez a kis történetünk a sok közül csak egy volt, mert most éppen eszembe jutott, és akkor sem éltem meg egy csodaként. Egymás fokozatos megismerésről akartam most főleg írni.
Az én gyermekeim pont így voltak a Túró Rudi csomagolásával, ha a városban ették kicsi korukban. Fogták a kis kezükben és az első kukánál kidobták. Véletlenül sem ejtették volna a földre. Mai napig nagyon ügyelnek a környezetükre, ahogy mi is itthon és bármerre járunk is a világban.
VálaszTörlés