Sok kis történet bizonyíthatja, hogy már ismerem azt a valakit, aki közel áll hozzám. Ez a folyamatosan alakuló ismeretet jelentheti azt is, hogy ki tudom számítani mit tesz vagy éppen mit nem, és legtöbbször már nem is ér csalódás, mikor a cselekvésre kerül sor:
"A jégkrém papírját és a fapálcikát hosszan szorongattam, mert nem találtam egy faluban kukát sétánk közben. Mikor végül megláttam egyet, rögtön jeleztem M.-nak, és néztem a kezét, hogy ő is szorongatja-e még mindig a sajátját. Csalódtam volna, ha nincs nála, de nem is feltételeztem az ellenkezőjét. Bólintott, mikor ő is észrevette a kukát, és együtt beledobtuk a már lassan hozzánk nőtt, a megolvadt csokitól maszatos papírt."
Utóirat: Hogy nem szemetelünk az természetes és a kultúráltság egyik alapja bárhol és bárki részéről. Ez a kis történetünk a sok közül csak egy volt, mert most éppen eszembe jutott, és akkor sem éltem meg egy csodaként. Egymás fokozatos megismerésről akartam most főleg írni.
Az én gyermekeim pont így voltak a Túró Rudi csomagolásával, ha a városban ették kicsi korukban. Fogták a kis kezükben és az első kukánál kidobták. Véletlenül sem ejtették volna a földre. Mai napig nagyon ügyelnek a környezetükre, ahogy mi is itthon és bármerre járunk is a világban.
VálaszTörlésEz így jó, sőt tökéletes, ahogy te is írod. Minden elismerésem nektek, hogy már kicsi korukban megtanulhatták ezt tőletek. Egyre többen vannak, akiknél ez olyan természetes, mint levegőt venni.
TörlésHogy mégsem? Már nincs, de régen az osztrák- magyar határon magyarul is ki volt írva, hogy: " Ne szemetelj!"
Itthon is egyre több és több a kuka ( színesek és szépek is), hogy megoldás is legyen arra, hogy ne legyen szemetelés.
Abban a közeli kis faluban is voltak és lehet, hogy mi éppen ott voltunk, ahol nem. Mindegy is, szorongattuk a papírt a pálcikával együtt addig, ameddig kellett, hogy megszabadulhassunk tőlük.