Meglátogatunk újra újév után.Hamarosan egy éve lesz, hogy távoztál. Mikor először mentünk hozzád halálod után metróval a temetőbe, elkezdtem sírni. Néztem kifelé, mintha a sötét alagút valami látnivalót is adott volna. Nem volt mit nézni rajta, de nem akartam, hogy annyi ember előtt guruljanak le a könnyeim. Magam tükörképét láttam csak, és valami suhanó feketét itt-ott villódzó fényekkel.
Az a sötét alagút éppen illett is hozzád. Belekeveredtél, és nem tudtál kijönni.
Mécsest viszek, ahelyett, hogy salátát csinálnék neked jó sok almaecettel, ahogy szeretted...Szinte hallom, ahogy sajátos akcentussal beszélt magyaroddal, hunyorgó szemekkel, rám kacsintva, nevetve megköszönnéd.
Immár 27 éve, hogy meghalt a kedvesem. Öngyilkos lett. Még ma is visszajárok hozzá gondolatban. Nem tudom megszokni, hogy nem hallom többé a hangját. néha éjjel felriadok, mert vele álmodok. Olyankor elviselhetetlenül szakad rám az érzés, hogy nincs többé.
VálaszTörlésSzörnyű érzés lehet.Nehezen kopik ki az emberből. Paul közös barátunk volt. Szülei magyarok, de ő már Bécsben született. Akcentussal, de jól beszélte a magyar nyelvet. Szeretett velem találkozni, mert velem gakorolhatott. Édesanyja halála után nem beszélt már csak németül. Kivéve velem magyarul, mikor találkoztunk M-nál vagy közös programokon, kiránduláson.
VálaszTörlésValami kis titkos szövetség kötött össze minket.Nem zavarta a többieket, ha magyarul beszéltünk. Tudták, hogy Paul "gyakorol".:-)
Hányszor hangzott el a szájából nekem mondva, hogy ezt most ne fordítsam, de... És valamit elárult, mi bántja éppen.
Tudtunk a helyzetéről, bajairól, de nevetése, viccelődése elnyomta a gyanúnkat.Illetve nekünk ennyi baj sem lett volna elég ok az öngyilkosságra.
Ő megtette...