Haladunk a fáradt decemberi napsütésben a szőlősorok között.
Leparkolunk. Nem lehetett nem megtenni. A tőkéken aszalódó szőlőfürtök mazsolára hasonlító állapotban, némelyik azonban még mindig kövéren duzzad. Szemezgetjük, eszünk belőle egy kicsit. Remélem, megbocsájtható ez. Jut még a madaraknak, a fagynak és a gazdának is.
De arra a pár szemre szükségünk van. Elégedetten dörzsöljük utána cukortól ragacsos kezünket.
Na hallod! Beindult a nyálképződésem! Érzem a szőlő édes ízét!!!
VálaszTörlésSzép lehetett! :o)))
Ja! És az a fotó a blog elején! LENYŰGÖZŐ!!!!!
VálaszTörlésSzeretem a melegséget amivel körül öleled a környetzeted. A képeidből mindig ez jön át.
VálaszTörlésLányok, azt hiszem az egészben az volt a lényeg, hogy nem tudtunk elmenni úgy, hogy ne álljunk meg. Nem csak azért álltunk meg, hogy szőlőt csipegessünk, de azért is, hogy az a friss levegő kicsit átjárjon, és én már a virágzó gazt is kinéztem magamnak.
VálaszTörlésValahogy úgy érzem, hogy az ilyen perceket kell megtalálni. Tudatosan is keresem , de már rá is vagyok állva, hogy észrevegyem őket.
M. nem az a fajta, aki korábban meglátta volna az ilyen "feltöltődős" helyszíneket.Nem kellenek nagy és bonyolult helyek. Pénz sem kell hozzá.
Most már M. is partner benne.Őrá is ráfér, valamit lágyít is rajta.
Azóta jobb a kapcsolatunk is, mióta én kicsit erősödtem, ő pedig lágyult.Bekeményítette sok minden.
Nati, örülök, hogy te is jöttél!
A szőlőt a helyszínen fotóztam.:-)
VálaszTörlés