2014. szeptember 2., kedd

Mostanában...

Lehet elfáradni, de nagyon! 
Tegnap úgy jöttem haza, hogy miután a fürdőkádba betettem az esernyőmet -hadd csorogjon kedvére-, beleültem kedvenc fotelomba, és csak néztem 15 percig. Nem éreztem semmit, illetve az a bizonyos bambulós semmi persze rám talált, mert az azért volt, és milyen jó, hogy volt, hogy végre lehetett. 
Jó itthon...
Megfelelési kényszer nélkül is mire elvégzem a munkám, ez az állapot a végeredmény. A szeptemberi kezdetek mindig ilyenek, és az igazat megvallva szeretek is a munka után elfáradni, mert akkor érzem igazán a nap értelmét.
Fürdés, lefekvés előtt jöhet tovább a csend, mert csendben vagyok, vagy nagyon halkan komolyzenét hallgatok( rákaptam), blogokat vagy éppen Szabó Magdát olvasok, és böngészem az időjárás jelentést, hogy mikor lehet végre kint szárítani a mosott ruhát, főleg az ágyneműt, mert ez a nem túl meleg lakásban való szárítás nem állapot. 
Az eső kitartóan esik, még szerencse, hogy szeretem, a kopogását hallhatom vasalás közben, mert mégis mostam, és két nap alatt száradt be minden.

 

12 megjegyzés:

  1. Azért már abbahagyhatná az eső, vizes lett a cipőben a harisnyám délelőtt orvoshoz buszozva, tehát csak vártam fedett helyen. Amúgy a kuckózást én is kedvelem, csak ez már a ló túlsó oldala. Sajnos.

    VálaszTörlés
  2. Többször eláztam én is.Megértelek fedett helyre is bejut az eső. Reggel már dolgoztam, aztán magamnak és anyunak 4 helyen intézkedtem, és hamarosan megyek vissza újra munkahelyre.
    Locsog, ömlik, hideg van és szürkeség...Kuckózni nem tudok.
    Tudom, van aki még többet ázik( Pipulka például), de igazad van, ez már tényleg sok.Én is így érzem, még ha szeretem is az esőt.

    VálaszTörlés
  3. Szeretem az esőt.:) Bár ahol kiáradnak a folyók,ővelük nagyon együttérzek.Vagy még nincsen ilyen? Alig nézek híradót,se nem hallgatom.Puff.
    Megváltozott minden és nemcsak ebben az országban,a világon más az időjárás. Nem tehetünk ellene semmit,csak elfogadhatjuk.Lehetne rosszabb is-mondom mindig.:)

    VálaszTörlés
  4. Megfelelési kényszer...ki lehet ezt nőni?
    És a szeptemberi kezdés...elmúlik valamikor a káosz-érzés?
    Minden jót az új tanévre.
    Hozz nekünk sok élményt az iskolából. (Engem kifejezetten érdekel:))

    VálaszTörlés
  5. A postás Szilvike még nálam is többet ázik szegény. Szóval úgy tűnik mindig van aki még nálunk is többet ázik. :-)
    Én már 3 éve nem szeretem az esőt. Hmm, hiába, változik az ember ízlése. :-D

    VálaszTörlés
  6. Mamka, legalább eső nélkül megyek ma anyusomnak azt a piros kattintós elosztót venni, és csak hidegben a munkahelyre. Úgy tűnik a majdnem 3 nap alatt esett eleget, most abbahagyta.

    VálaszTörlés
  7. Pipulka, bentről jó az eső igazán, úgy könnyű szeretni,:-) kint is mászkálok benne, ha kell,de postás Szilvikénél és nálad biztosan kevesebbet.
    Az ízlés valóban megváltozik, ha valaminek erősen, ellene tehetelenül kiszolgáltatottjai leszünk.:-D

    VálaszTörlés
  8. Júlia, a megfelelési kényszer a zsigereinkben van, ennek egy része önmagunknak megfelelés. Jó, ha a nagyobbik része az. Viszont van amikor a fent lévő elméletgyártók olyanokat akarnak velünk végrehajtatni, ami gyakorlatban nem megy. Tényleg nem megy, nem a nem akarás függvénye. Tegnap órákat agyaltunk valamin a kolléganőimmel(előző napokon is), de óraszámba be nem illeszthető elvárások és kusza, egymásnak ellentmondó rendeletek akadályoznak a kivitelezésben.
    Olyankor kattan bennem valami a megfelelési kényszerrel kapcsolatban...
    Élmények, hatások naponta érnek a munkahelyen, néha leírok belőlük egyet-kettőt.

    VálaszTörlés
  9. nagyon jólesett most ez a zene, amit idehoztál, (a legjobbkor)
    tegnap nem bírtam ki, csak megkukucskáltam a óvodást, és bőgtem a közelin parkban előtte, ahol pici korában sétáltunk...Pesten egyébként ezer ágra sütött a nap, és mindenki egyszál pólóban volt annyira meleg volt,

    Megfelelési kényszer: elgondolkoztam,
    ez a boldogságprogram, ahová most becsatlakoztam (ajánlom szeretettel neked is, mert ott is van ilyen csoport, láttam a neten) szóval, a napi "feladat" most az volt, hogy "ott hálálkodj legtöbbet, ahol hiányt érzel", ahol problémát érzel, az hívja fel a figyelmet valamire, ami épülésemre szolgál...lehet fellengzősre sikerült elmondanom, de arra jöttem rá, miért érzem magam néha annyira lehangoltnak

    VálaszTörlés
  10. azért tukmálom ezt a programot, mert van gyerekközösségeknek (nevelők) külön program
    itt olvashatsz róla
    http://jobbveledavilag.hu/boldogsagprogram

    VálaszTörlés
  11. Katalin!
    Nem fellengzős, amit írtál.
    Múltkor is olvastam nálad erről a programról, de nem volt időm vele foglalkozni, aztán bevallom, hogy elmaradt, de emlékszem rá. Most, hogy újra írtál róla, jobban megnézem, és esetleg csatlakozom. Mióta elindult a tanév kevesebb a szabadidőm, de kell magamra szánnom. Erős elhatározásom!
    Bogi, mint óvodás!:-) Nem vett észre, mikor kukucskáltál( sőt, sírtál)?

    VálaszTörlés
  12. Katalin, csatlakoztam, ismerkedem regisztráltként az oldallal.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu