2011. december 11., vasárnap

Angyalok



A párbeszédek  mások ismeretlenek között is ebben az időszakban.
A virágboltban angyalokat is veszek, és míg az eladó csomagolja őket, pár szót váltunk.
Halkan mondja, hogy ezek az angyalok kicsit olyanok, mint ő.
Pár másodpercen belül keressük a szavakat, hogy mi is jellemző rájuk. 
A báj.
Ez az első jelző, amit mondok, mi más is lehetne. Illik is az eladóra.
A melankólia is. 
Végül a melankólikus bájban egyeztünk meg, de még hozzátette, hogy az elvágyódás is az arcukon van. 
Kérdő tekintetem követve felnézett az égre, míg az utolsó simítást végezte az angyalok csomagolásán. 
"Onnan föntről jöttek, és itt szolgálnak."
A szokásosnál is halkabban csuktam be az ajtót.



13 megjegyzés:

  1. nekem is tetszenek az angyalaid

    azért mert kicsit melankolikusak, kicsit barokkok, kicsit régieskedők, és az összhatás olyan ragaszkodható

    én az angyalkákat magam szeretem megvenni, bárhol megfog egy nekem tetsző...

    (eszembe jutott, te biztos tudnál válaszolni a túlpörgött kolléganőmre is, aki "mindenttud"-ásának jeleként folyton angyalkákkal leptet meg névnapomon az Osztály nevében , és mindannyiszor olyanok amik...hát hogy is mondjam...nem régies, nincs patinája, hanem hurkapálcikára szúrt babák-szerű, vásárinak se kellően komoly...
    szóval nagyon kellemetlen ...

    miért mondom el?

    mert tudom, hogy érted, mi a bajom , illetve tudom, hogy te biztos tudnád, mit mondj, hogy a többiek ismerjék fel, hogy nem ez az amire vágytam...


    mindegy, nem fontos, apróság, csak jó volt elpanaszkodni:))))

    VálaszTörlés
  2. Pont ma találtam Rád! Szerintem engem is egy angyal vezetett Hozzád!:)
    Szép a blogod, jó volt időzni Nálad!

    VálaszTörlés
  3. Katalin, nekem is nagyon sok angyalom van, és karácsonykor fenn vannak a fán. Általában én is kaptam őket ajándékba.
    Megértem mi a bajod, és panaszkodj itt, ha akarsz.
    Hogy én mit mondanék, ha nem olyan angyalt kapnék, amit szeretnék?
    Nehéz közölni ezt az ajándékozóval, mert ki akarja azt megsérteni, aki gondolt rá.
    Valószínű nem ott és akkor mondanám el, hanem később beszélnék arról, hogy mennyire szeretem a régi, patinás angyalokat. Biztosan megjegyeznék, hogy mit szeretek, és mégsem az ő angyalukat kritizáltam ezzel az ajándék átadásakor.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Éva, örömmel látlak itt.Az angyalok ezek szerint elvezetik az embereket oda, ahol szívesen időznek majd .:-)
    Minden jót, várlak máskor is!

    VálaszTörlés
  5. Mit gondolsz, mondanom is kellene valamit?
    Minek. Úgyis hallod.
    Békés karácsonyt! És nem azért, mert ezt illik mondani.

    VálaszTörlés
  6. Stali, hallom, és köszönöm.:-)
    A te angyalod mellett gyújtottam meg a 3.gyertyát tegnap.Nagyon kedves kis angyal, tetszik. :-)
    Egyébként angyalokkal mindig úgy voltam, akármilyet is kaptam örültem nekik.Még a legesetlenebb kis "szárnyasoknak" is.
    Ha magamnak veszek, akkor persze válogatok.

    VálaszTörlés
  7. Ez az angyal-pofi nagyon hasonlít a pici unokám arcocskájára :-)))

    VálaszTörlés
  8. Alterego, szép kis pofija lehet!

    VálaszTörlés
  9. Angyalok - miattuk nem megyek be abba a virágboltba, amely csodaszép, hangulatos, ízléses és gyönyörű angyalai vannak, s nekem nincs pénzem... A boltosok ügyesek, csodát varázsolnak egyetlen szál virágból is. Rokonlelkei a te boltosodnak, jó, hogy sokfelé találhatók az országban.

    VálaszTörlés
  10. Szia Holdgyöngy:-), bementem a virágboltba múlt szombaton, mert aznap volt Anyu névnapja, neki vettem virágot. Angyalokat is vettem, pedig nem volt szándékomban eredetileg, azt sem tudtam, hogy árulnak abban a boltban. Elteszem őket tartaléknak, talán egyszer ajándék lesz belőlük.
    Magamnak már ritkán veszek, de az is lehet, hogy ezek az angyalok az enyémek maradnak.:-)

    VálaszTörlés
  11. Én akkor ajándéknak vettem, nálam maradtak, nálam várják azóta is a karácsonyt. Csodaszépek! S e műfajon belül még ízlésesek is. Hát ezért félek ismét arra járni..

    VálaszTörlés
  12. Alteregotól kaptunk egy tüneményes angyalt a találkozón.
    Tegnap nem tudtam ellenállni a vágynak, hogy bemenjek egy újabb angyalért - én, személyesen, ugyanoda, ahol a Te angyalod is lakott, míg el nem hoztuk Neked.
    És volt egyetlen, aki a többiektől eltérő mozdulattal várta, hogy eljöhessen velünk, az adventi koszorú része akart lenni.
    Van kép, de még nem tettem albumba. Látni fogod, remélem.

    VálaszTörlés
  13. Stali, az angyalok mindig kiválasztanak minket, csak mi hisszük azt, hogy mi választjuk őket. Vagy nem is hiszik, tudják ők az igazságot jól!:-)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu