A bőrkötése karmazsin. Szívet melengető e szín, a kissé ódon árnyalat; s már látom is a fák alatt azt a kis padot… hol a lánycsapat elhaladott.
A padon szigorú kendők, megrögzött gyászruhák, pengevékony szájjal ülnek a vén banyák. Kezükben imakönyv, rózsafüzér, az arcuk sárguló csontfehér. Szemük éles mint a kés, kifente életnyi szenvedés, mely miatt örömből már egy cseppnyi sem maradt. Nem süt rájuk a nap se a sűrű lomb alatt.
Bezzeg a lánykák! Vidámak, szépek, arcuk mint liliom, hófehér… Csak egy-egy csípős élcre, vagy ritka bókra önti el a pír, a vér. A szép kis arc ilyenkor élénk pirosra vált, már nem fehér. És piroslik végig a szentmise alatt, észbe vésődött ám a szó, a pillanat… mint régi ajkak színét is őrzi a könyvfedél…
Az a szívmelengető karmazsin, mint a bársonypruszlik volt a szép Fruzsin, ki most ül a padon, feketében haja régen ősz már, nem gesztenye vagy ében, hisz ki is emlékszik arra már… Ő se tudja, milyen csodára vár… Tán visszatér a régi szín orcáira, a karmazsin? Istenkém, tégy csodát! Jó volna egy csöpp ifjúság…
Trendo, köszönöm a verset. Szerintem még más miatt is sóhajtoznak a szépasszonyok a verseid után..:-) Csak a 'szépasszonyos' visszafogott titoktartás bennük, bennünk van!:-) Így legyen!:-)
Jaj, nekem egy zöld bársonyborítású énekeskönyvem van ilyen csattal! Csodálatosak!
VálaszTörlésEgyszer szívesen megnézném csatot is, zöld bársonyt is. Kéretik egy fotó, ha te is akarod!
VálaszTörlésHajdanvolt asszonyok, lányok kapcsos imakönyve, milyen regényes, mennyi titkot sejtet :-)
VálaszTörlésA bőrkötése karmazsin.
VálaszTörlésSzívet melengető e szín,
a kissé ódon árnyalat;
s már látom is a fák alatt
azt a kis padot…
hol a lánycsapat elhaladott.
A padon szigorú kendők,
megrögzött gyászruhák,
pengevékony szájjal
ülnek a vén banyák.
Kezükben imakönyv,
rózsafüzér, az arcuk
sárguló csontfehér.
Szemük éles mint a kés,
kifente életnyi szenvedés,
mely miatt örömből már
egy cseppnyi sem maradt.
Nem süt rájuk a nap se
a sűrű lomb alatt.
Bezzeg a lánykák!
Vidámak, szépek,
arcuk mint liliom, hófehér…
Csak egy-egy csípős élcre,
vagy ritka bókra
önti el a pír, a vér.
A szép kis arc ilyenkor
élénk pirosra vált,
már nem fehér.
És piroslik végig
a szentmise alatt,
észbe vésődött ám
a szó, a pillanat…
mint régi ajkak színét is
őrzi a könyvfedél…
Az a szívmelengető karmazsin,
mint a bársonypruszlik volt a szép Fruzsin,
ki most ül a padon, feketében
haja régen ősz már,
nem gesztenye vagy ében,
hisz ki is emlékszik arra már…
Ő se tudja, milyen csodára vár…
Tán visszatér a régi szín
orcáira, a karmazsin?
Istenkém, tégy csodát!
Jó volna egy csöpp ifjúság…
Ez után a vers után csak sóhajtani lehet:
VálaszTörlésIstenkém, tégy csodát !
Jó volna egy csöpp ifjúság.....
Régebben más érzések miatt sóhajtoztak a szépasszonyok, mikor a verseimet olvasták :)
VálaszTörlésAlterego, olyan Krúdys voltál a megjegyzéseddel.:-)Köszi!
VálaszTörlésTrendo, köszönöm a verset.
VálaszTörlésSzerintem még más miatt is sóhajtoznak a szépasszonyok a verseid után..:-)
Csak a 'szépasszonyos' visszafogott titoktartás bennük, bennünk van!:-)
Így legyen!:-)
Egyszercsak készül majd egy fotó!
VálaszTörlésTipitá! Az jó lesz, várom!
VálaszTörlésSzia ezt a könyvet én is szivesen megnézném:)
VálaszTörlésSzia Anikó! Egy kissé megsárgult lapú, szépen illusztrált imakönyv.
VálaszTörlésSzép valóban, és hozzám közeli emberek lapozták.