Ahhoz képest, hogy édesítés nélkül iszom a kávém, és a teát is úgy szeretném, nem nagyon valósítom meg. A teához van itthon kandiscukor és méz is. Ez utóbbi mára elfogyott, és bár nem volt nagy kedvem elmenni a piacra a fagypont körüli hőmérsékletben még mindig betegen, de elmentem. Boltban nem akartam mézet venni. Nem bízom az ottani áruban. Hallottam a hamisításokról. Termelői mézet vettem, most éppen virágmézet, sötéten aranyló sárgát.
A kandiscukor pedig jó "lassítónak". Petrik Adrien jól elültette bennem a szót. Jó lassítónak, mert lassan olvad, hosszan lehet kevergetni. Addig indolkolt is a mellette való üldögélés. Szép a teában olvadó cukor látványa is.
A mézről pedig Radnóti sora jut eszembe a Tétova ódából. Ez már nem is lesz másképp:
"...és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn..."
Javult az egészségem, kevesebbet köhögtem ma. Sálat tettem a nyakamba, és miközben mentem a piacra az arcom elé húztam.Úgy éreztem védenem kellett az arcom, orrom a széltől, a hidegtől.
Hoztam mézet és savanyúkáposztát is. Az egészséget juttatja eszembe mindkettő. Van bennük valami tiszta, jótékony erő.
Hasznosnak bizonyult számomra is az ilyesféle édesség...
VálaszTörlésSzeretem ezt a verset, meg a többi versét is. Most olvastam el több bejegyzésedet, mert hétvégén nem voltam gép közelében, + én is beszedtem valami nyavaját. Fokhagymával, savanyúkáposztával, teával kúrálom magam. Jobbulást nekünk! Nagyon bájos az angyalkád!:)
VálaszTörlésPhaedra, össze kell szednünk a természet erejét. Beteg voltál te is mostanában, vagy általban jót tett?
VálaszTörlésTipitá! Akkor te is benne vagy valamiben? Gyógyulást kívánok!
VálaszTörlésÉn is nagyon szeretem Radnótit.
Akkor legyen itt a teljes vers is:
Radnóti Miklós: Tétova óda
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –
mit mondjak még? A tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.
Köszönöm! A verset különösen!:)
VálaszTörlésSzia Éva, lemaradtam rólatok a hétvégén, így arról is, hogy megint betegeskedsz. Remélem már jobb napjaid vannak!
VálaszTörlésAmíg mi voltunk betegek, kaptunk egy csodaszert, előtte nem ismertem: kicsavart savanyúkáposztát és vékonyra szeletelt lilahagymát összekeverünk, olívaolajjal meglocsolunk - hmmm, büdös, de jóóó! A betegeknek mindenképpen!
Jobbulást! Klassz a mézkanalas kép!
Merci, szeretem én is a kettőt együtt is.Szoktam úgy enni, ahogy te. Gyomrom néha ellenkezik, de valamit valamiért?!:-)
VálaszTörlés