"...Az otthonok idővel válnak otthonokká.
Mikor a kerti ösvény útilapui,
az aszfaltozott udvar
csenevész gizgazai
szívedhez nőttek,
mikor a szív gyökerei
áttörnek pázsiton, kövön és aszfalton,
mikor a szív gyökerei elérik a talajvizet,
akkor vagy otthon..."
(Ellen Niitt)
Ruston szépséges udvarok és kapualjak vannak. Télen a visszafogott magány, nyáron a színes, de ízléses dekorációk, virágok, asztalok, székek hívnak. Rust a Fertő-menti borvidék része. A vendéglátásból él a városka. A megtermett bort el kell adni, és értenek is hozzá hogyan. Borakadémia is működik Ruston. Tanítják is, nem csak alkalmazzák a tudást.
Szóval, az udvarok... Vagy nyitva a kapu, vagy kinyitom, nem szól rám senki. Már csak azért sem, mert legtöbb házban valamilyen kis borozó, vagy vendéglő van. Köszönök, köszönnek, látják a fényképezőgépet a bámészkodó tekintetet. Ha nincs vendéglő, pince bent, akkor sem küldik el a nézelődőt. Így aztán lehet menni egyre közelebb a részletekhez, az otthonokhoz.
Azon gondolkozom, meddig tudod még fokozni! :) Szerintem nem lehetünk elég hálásak, hogy ezeket a fotókat megosztod velünk! Köszönöm!
VálaszTörlésTipitá, köszönöm. Én más fotóit nézem szívesen, más életébe kukkantok be örömmel. Én is köszönöm.
VálaszTörlésKiegyenlítődik mindig, minden.
Én is szívesen kukkantok be, idegen városok utcáiba, udvaraiba, mindig van valami meglepetés.
VálaszTörlésKöszönöm, hogy megosztottad velünk, mostanában úgy is bezárva élünk.
Judit Eszter! Én is bezárva érzem néha magam, de szeretek egyedül lenni zárt ajtó mögött is.
VálaszTörlésViszont ez a hely közel van, és még sok más is. Pár óra alatt megfordulunk.
Ezek a képek, a falak, az ablak, a Tóth Árpád Sarló utcdájára csengenek nekem:
VálaszTörlés"Egyetlenegy utcáját ismerem,
De ott, emlékszem, arany a homok,
S egy udvarát meg házát, istenem -
De kis szobái mind-mind templomok.
Ó, vén szoba, hol most is nagyanyó
Ravatalának virágszaga fáj!
Másikban most is anyus csillanó,
Ifjú szemétől bársony a homály.
S első barátom hű, vén karjait,
Tudom, a kertre védőn tárja még:
Tisztes diófánk. S ott pihen szelíd,
Öreg lombvállain a régi ég.
Ó, Sarló-utca ötvenegy: regék
Kacsalábán forgó királyi vár,
Emlékeim lágy fészkét rakni még
Jut vályogodból egy csipetnyi sár?
Bús lelkem árva fecske lelke lett,
Kettős hazájú..."
Katalin, köszönöm a verset. Ide illik.
VálaszTörlésÉn is hozok még ide egyet, melyből a bejegyzésbeli részlet is van:
Ellen Niitt: Az otthonok otthonokká terebélyesednek
A szoba csak lakás,
a ház csak ház.
Az otthon valami más.
Az otthonok idővel válnak otthonokká.
Mikor a kerti ösvény útilapui,
az aszfaltozott udvar
csenevész gizgazai
szívedhez nőttek,
mikor a szív gyökerei
áttörnek pázsiton, kövön és aszfalton,
mikor a szív gyökerei elérik a talajvizet,
akkor vagy otthon.
Az otthonok észrevétlen
terebélyesednek otthonokká.
Szállingózó őszi levelek,
alvó vidékek fölött
vándorló felhők növesztik
napról napra, évről évre.
Az állandóság tudata,
egy-egy bátorító
pillantás, érintés teszi
otthonná az otthont.
A minden reggeli
búcsúintegetés,
az ablakon kopogó
csontos és lombtalan, deres és havas,
bimbós, virágos és lombos, ősszel
tenyerükön almát tartó ágkezek.
A házak is gyökeret vernek,
szobákat hajtanak, nyílnak,
virágoznak, magvakat szórnak szét,
ha már otthonokká
terebélyesedtek.
A régebbi bejegyzésekhez is vissza kell jönni ide! Még szerencse, hogy megteszem! Az a kút, kupa, koszorú... Olyan jó elmerülni bennük!
VálaszTörlésSzia Tipitá! De jó!!! Mégis van olvasóm, ha friss bejegyzésem nincs is!:-)
VálaszTörlés