Valaha-volt mély mederben,
valaha-lesz végtelenben
bandukolunk mind a ketten,
fölöttünk az éjszaka,
mögöttünk az út pora,
bennünk meg a hallgatás,
a megbicsakló vallomás.
Valaha-volt folyó partján,
üldögélnénk, ha lehetne,
kezem arcodon matatna,
kiúsznánk a végtelenbe.
De fölöttünk az éjszaka,
vállainkon a hold pora,
forrás vize vígan habzik,
kicsi arcod könnyben ázik.
A hegyháton a fenyőfák
kihallgatják az éjszakát,
bennünk pedig riadót fúj
a boldog otthontalanság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése