Csodálatosan békés délután.
Benne van teljes életünk.
Ülünk egymással szemben,
beszélgetünk.
Egyszerű és jó vagyok,
mint világ fölött lebegő
madár. Te átlátszó vagy,
tiszta, mint a levegő,
mint üvegkorsónk friss vize,
melyen átcsillan a nap.
Én szomjas vagyok
s te nem tagadod meg tőlem magadat.
Hát akkor beszélgtek veled kicsit. Gondolom egy parasztház verandáján ücsörgünk egy lócán. Veretes ajtód ép nem nyitja meg senki. Mi pedig csendesen morzsoljuk a szavakat, ahogy öreganyáink forró délutánokon a kukoricát szokták. Csak peregnek egymás után gondolataink. Barátokról szép időkről meghitt pillanatokról mesélnek. Mi pedig finom teánkat iszogatva élvezzük a pillanat varázst.
VálaszTörlés