Nagy István: Forrás vize

Valaha-volt mély mederben,

valaha-lesz végtelenben

bandukolunk mind a ketten,

fölöttünk az éjszaka,

mögöttünk az út pora,

bennünk meg a hallgatás,

a megbicsakló vallomás.

Valaha-volt folyó partján,

üldögélnénk, ha lehetne,

kezem arcodon matatna,

kiúsznánk a végtelenbe.

De fölöttünk az éjszaka,

vállainkon a hold pora,

forrás vize vígan habzik,

kicsi arcod könnyben ázik.

A hegyháton a fenyőfák

kihallgatják az éjszakát,

bennünk pedig riadót fúj

a boldog otthontalanság.

Teáztunk

Teázó zsongásába belevegyül a halk nesz, amint a cukrot megkoccantom. Figyelem, ahogy egy kis darab teámba merítve a mattból fényessé válik, s megcsillan rajta a lámpa bágyadt fénye. Még egyet pihentetem kanalamon, majd hagyom, hogy lassan eltűnjön, s csészém alján magát azért feláldozza, hogy teám forró üzenete édesebben szóljon hozzám.

Czeslaw Milosz: Az Édenkert után

Ne loholj tovább. Csöndesedj. Mily lágyan hull az eső
A város háztetőire. Milyen hiánytalan
Itt minden. Most épp számunkra, kik egy fejedelmi
Ágyban ébredünk, egy padlásablak fényénél.
Egy férfi és egy nő. Egyetlen teremtményből, kit
Két nemre osztottak, s azok áhítoztak egymásra.
Igen, fogadd ezt tőlem ajándékul. E zord,
E mord világ hamvain túl. A lárma, az esküdözés
Földmélyi visszhangján is túl. Így hát most, hajnaltájt,
Nagyon kell figyelned: e hátrahajtott fej,
E fésűt tartó kéz, e két arc a tükörben csupán
Egyszeri tünemény, jóllehet emlékük mulandó.
Mindaz, mit látsz, tehát való, bár idővel ködbe vész,
S most léted minden pillanatáért hálás.
A kicsiny park, mohalepte márványszobraival
A gyöngyszürke fényben, szitáló nyári esőben
Hadd maradjon olyan, mint volt: mikor kitártad a kaput.
S a málladozó oszlopcsarnokok utcája is,
Mit szerelmed varázsütésre átlényegített.

/Zsille Gábor fordítása/

Herjeczki Géza: Valahogy válaszolni

válaszolni kellene valahogy

valami nagyot kiáltani

vagy egy nagyot ugrani

gondolni valami mérhetetlent

hiszen szavához intett

csodálatos tanácsokkal vett körül

válaszolni kellene mégis

valahogy

talán valami nagyon mély csönddel

Sopron múlt hétvégén

Sopron szép, hóban még szebb. Séta közben megnézhetjük Mátyás király hol lakott, mikor nyögte bús hadát Bécsnek büszke vára, majd kicsit távolabb arról írnak egy ház falán, a hajdani Fehér Ló fogadó falán, hogy itt látták vendégül Zrínyit. ( Terrakotta színű ház a képeken.) Liszt itt adta gyerekként első nyilvános koncertjét, itt tanult Berzsenyi, itt állt őrt Petőfi, a sárga pitykés közlegény.
Ódon utcái csendbe burkolóznak, templomtornyai hívnak, kilincsei kinyílnak, vagy őrzik titkukat, ha kinyílnak, lábad előtt kincsek hevernek. Kőarcok, faragott virágok, vaskerítések, hóban léptek nyoma, villanó szemű macska kísérőként.
Temetőjében halottaim vannak, kávéházaiban fahéj, almaillat és kávé melegít fel azért, hogy folytathassam tovább utam.

Haikuk

Utcai lámpa
Sárga fénye festi meg
A tél csipkéjét

( Éva)

Jégbordás úton
Porhó könnyű fátyola
Lepi be nyomom

( Éva)

Blogvilág

Figyelgetek, olvasgatok, nézegetek, és elemezgetek a blogvilágban. Van blog elég. Vannak, akik inkább elemzik az életet, a (vélt vagy nem vélt) valóságot tudományos hidegen. Én meg erre képtelen vagyok. Úgy értem állandóan nem tudom ezt tenni. Próbálom az összefüggéseket keresni, de inkább a meleget adó kis részleteknél időzöm. Ott és akkor az a pillanat érdekel, amit megéltem. Ott és akkor a "honnan-hová" nem érdekel. Az én általam megélt valóságomnál időzöm.Mert én azt hiszem akkor a valóságomnak, életem homokszem részének.
Kevesebb vagyok emiatt a másik oldalon lévőkhöz képest? Akik, ha nem is a másik oldalon vannak, csak mások, de mindig ők hitetik el velem, hogy nekik van igazuk. Ők ez erősebbek. Nincs más és jobb szavam rá. Erősek! Sulykolják, hogy kell az életet élni, elemezni, értelmezni, összefüggéseket keresni " tudományosan"! Aztán meg jönnek, hogy biztos kisebbségi érzésem van! Mint ahogy meg is kaptam ezt, mint ahogy lehet is. Néha van is! Miért ne lehetne?Annyi minden hiányzik még belőlem, annyi mindent nem tudok még, de én ilyen vagyok. Ígyekszem tanulni, itt tartok. Szóval, hitetnék el velem, hogy nem így kell, ahogy én, ha hinném. Mert nem akarom hinni. És mégis....
Különben miért írnék most róla? Remélem, érthetően tettem. Mert ha az elemző, tudományos oldalon lennék, ott a másik oldalon, akkor nagyon jó kis poszt kerekedett volna most ebből, jó kis vita. Ami tudom, hogy gondolkodtat, fejleszt, de nem úgy akarom én ezt, hogy a vérem is kiserkenjen. Ezt a vérkiserkentős, önigazolós harcot nem szeretem! Ez nem az én világom!
(Attól még elfogadom, hogy vannak, akik így csinálják, mert ők ilyenek.)

Zárva

Megyek felfelé Isten házához. Most olyan kedvem lenne belépni. Nem misére menni, hanem a fagyos falak között leheletet nézni, visszhangzó koppanásokat hallgatni a csendben, imádkozó kezek által fényesített padokon végigsimítani, öregillatú falakon a freskók pergőn száradó festékjét legalább gondolatban visszaigazítani.

Templomot vaskerítés veszi körül, próbálom lenyomni a kilincset. Nem enged. Nézem a nehéz templomajtót, szorosan zárva. Tudom, hogy úgysincs nyitva.

Így nem jutottam be Isten házába, és a jégbordás járdán elindultam visszafelé, valahol nyitott ajtót remélve. Most már meleget remélve...

Szabó T. Anna: Lenni a minden

Mit akarok? A levegőt, egészen.
Hogy áramlása bizsergessen át.
Hogy ürességet foglaljon a térben,
tűzzé telítse az energiát.
Lenni, a mindent vonzó mágnesesség
két kíméletlen pólusa között
(lenn hideg föld, fenn nappá robbanó ég)
és érezni a selymes levegőt.
Úgy bomlani ki minden mozdulatból,
mint szárnycsapásból lebegő madár,
ahogy a tágas, áramló magasból
a célra tart, a zuhanásra vár.
Telítődöm a tűzzel: lebegek.
Magamban hordom saját egemet.

Fahéj és alma

A Szent Mihály utcában hideg volt. Kávé is kellett volna, ezt már korábban megbeszéltük.Találtunk egy helyet, egy nagyon egyszerűt, otthonosat. Hogy mi tette otthonossá? Volt almás linzerük a kávé mellé. Az a finom borzas tetejű. 

Jószay Magdolna: Központozás nélkül

belefáradtam

hagyj most kedves

ajándékozz meg

az egyedülléttel

tudom megértesz

ereszd szabadon

lelkem és tudatom

csak pár percig

a csendet hallgatom

ne kelljen most

semmire gondolnom

hálás vagyok érte

hogy érted

és nem kell

válaszolnom

de ha újra

elsimul minden

ha visszatérek

újjászületetten

lélekbe életkedv

testbe erő árad

ha a szív már

ujjongani vágyhat

törd meg a csendet

színezd be éltemet

érints meg

hódítsd meg

testemet

lelkemet

Kontroll

Ha az évek múlása egyenlő azzal, hogy az agyam kerekedik felül a szívemen, és jobban kontroll alatt tartom érzelmeim, akkor elmondhatom, hogy öregszem?

Vagyok

Mert telnek az évek... Ez a nap jelentősebb, mint a többi. Mert számon tartom azért, hiába mondják sokan: "Ááá, én már nem is számolom." Én számolom, számon tartom. Mások is szerencsére, és jól is esik.
Kicseréltem a vizet a tulipánjaim alatt, amit már tegnap, tegnapelőtt megkaptam. Van fehér is, piros is. A tulipánt szeretem, szeretni is fogom. Kaptam virtuálisan is. Megdobogtatta a szívem. Hogy nem felejtette el, és a azt sem, hogy tulipánt adjon! Nagy szeretettel, ahogy írja! Ma sárga rózsa is került a tulipánok közé. Anyu adta.
Felköszöntöttem őt is ezen a napon.Mindig veszek neki virágot január 25-én. Állítólag nagyon kínlódott, és akkor is ilyen hideg volt.
23.35-ig még van idő, de már a "jeles dátum" napja van. Mindenképpen ébren akarok lenni éppen abban az időben.
Tegnap 8.55-kor Apu halálának évfordulója, ma 23.35-kor én születésem ideje. Szorosan egymás mellett a dátumok.

Ember tervez...

Szombaton nagyjából terveztünk. Aztán menetközben rájöttünk, hogy zárva van, amit látni akartunk, ahova menni szerettünk volna. Valami megkönnyebbülés-féle környékezett meg. Engem mindenképpen. Terveztünk, de nem jön össze egy része a tervnek rajtunk kívül álló okok miatt. Szombat van, akár szabadok is lehetnénk.Irány valamerre!
Egy biztos, a héten sokat voltunk falak között. Kemény mínuszban is kinn akartunk lenni legalább hétvégén. Járni kell egyet! Lackenbachban legutóbb repcevirágzás idején jártunk. Sárga emlékkép van bennem róla. Most hófehér lesz. A nézelődésre tervezett kastély is zárva volt, de egy vasajtó, ami a kastélyparkba engedett be, nyitva volt. Hideg vaskilincse nyikorogva engedelmeskedett. Szerencse, hogy ez legalább így alakult, mert jó volt a parkban. Aztán a faluban is jártunk még egyet.
Mikor már csak annyit tudtunk mondani, hogy most már nagyon hideg van, elég volt a mászkálásból, akkor gyorsan visszamentünk az autóhoz.Azt már tervezetten sietve tettük meg, mert az alkonyati mínuszok ugyancsak meleg hely keresésére kényszerítettek minket.:-)

Temetőben

Szomorú aktualitás miatt puha macskalábnyomokkal mintázott tiszta, süppedő hóban Apu sírjához mentünk. Holnap lesz 10 éve, hogy egy ugyanilyen havas napon elment.
Egy fekete macska hempergett a hóban, zöld szemével fürkészőn, hunyorogva, nézett ránk.

Eljött velünk a sírig, végignézte a hóba mélyen süppedő mécses gyújtását, csendben figyelt minket, míg emlékezve álltunk a sírnál. Ha megmozdultunk, ő is mozdult, nehogy lemaradjon bármiről is. Majd követett minket visszafelé is.
Aztán egyszer csak megmerevedett. Lehasalva, mélyen a hóba ágyazódva figyelt. Mi is őt! A vadászpozíciójából nem mozdult. Aztán hirtelen ugrás. Egérrel a szájában diadalittasan ránk nézett, megmutatta a zsákmányt nekünk, még egyet villant a szeme, és nyugodt helyet keresve bizonyára neki állt valahol ebédelni.
"Tragédia" történt, vagy csak egyszerűen folyt az élet a temetőben?

Üveg és gyöngy

Vannak üvegjeim, vannak gyöngyeim. Nem sok, de nem is kell sok. Nem is értékesek, mert az sem kell. Nőt díszítő tört fényűek. Időnként hordom őket. A gyöngyök megtalálták nálam az üveget.

Szófűzés

Jó lenne, ha tudnék verset írni, és kiírnám magamból, ahogy megpattan valami bennem. Kiszállna belőlem, és elillanna, mint fagyban a lehellet. De azt is kiírnám magamból, ahogy gyöngy fejlődik szépen lassan a két kagylóhéj között. Vers nem jön ki belőlem, de a szavakat még egymás után tudom fűzni. Csak így egyszerűen. Tehát nincs nagy baj!

Ébredés

Sok helyett a kevés, színes helyett a fehér, kő helyett a gyöngy, tömegből az egyedüllét vonzott ma reggel. Rossz helyett a jó szavakat szerettem volna, és még sem így ébredtem. Felvettem a telefont, és mikor letettem, akkor már tudtam, hogy kár volt. 

Múlt hétvége

Dsida Jenő: Meghitt beszélgetés a verandán

Csodálatosan békés délután.
Benne van teljes életünk.
Ülünk egymással szemben,
beszélgetünk.
Egyszerű és jó vagyok,
mint világ fölött lebegő
madár. Te átlátszó vagy,
tiszta, mint a levegő,
mint üvegkorsónk friss vize,
melyen átcsillan a nap.
Én szomjas vagyok
s te nem tagadod meg tőlem magadat.

Diszkréció

Szeretem a diszkréciót. Nálam jó helyen vannak a " titkok". Néha rákérdeznek még mindig az újdonsült barátaim, hogy ugye nem nem beszéltem róla másnak...? Talán nem hiszik, talán furcsa, hogy tényleg így gondolom.
Lehet, hogy ezek a gondolatok a hóesésről jutottak eszembe. Olyan a diszkréció, mint a hó. Betakar jótékonyan, puhán. 

Hóesés

Sűrű, nagy pelyhekben esik a hó. Éjjel elkezdte apró pelyhekben, most folytatja karácsonyi mesekönyv illusztrációsan. Függönyt elhúztam, néha kinézek.Erkélyem korlátján egyre vastagszik. Olyan ez a hó, ha megfújom, minden pehely külön repül tovább.Tetszik. Azt hiszem délután gyalog megyek be a munkahelyemre.

Tornay András: Díszíts fel!

Akassz rám időt, mosolyt, érintést.
Szeretnék végre ünnepelni
Ülj mellém szótlanul,
Vigyázzunk egymásra
-én tudom, hogy nagyon törékeny vagyok!

Kapocs

Havon hetek óta kérgesre fagyott eső, csúszkálok rajta, majd megállok. Reménytelennek tűnik tovább lépni.Vissszanézel. Vársz rám, majd elindulsz visszafelé segíteni nekem. A biztonség melege fut át rajtam.

Alkonyat

Csupaüveg épületből a sötétedő városra nézek. Illatozó teába barnacukrot szórok, és kipiszkálok egy mogyorót ez előttem lévő csokidarabból.Te előttem ülsz, hallgatunk, pihenünk. Lassan vége a napnak, még erre a pillanatra vártam.

Györe Imre: A szép

Szép átúszni az örvényes folyókat

egyiket másik után

szép felkúszni a hegyre

szakadt körömmel-ujjal

szép fölérni a csúcsra

ahonnan messze látni

örvénylő folyók sodrát

a távol hegyláncait

még szebb messzire nézve

köveken meg-megcsúszva

már a túloldalon

alászállni a hegyről.

Csipke

Kint ropogó hó, bent akvarell. Bent is fehér, kint is. Finom mindkettő, és a mind a kettő kell nekem. Kint a hóra fagyott jég szinte felszedhető szeletekben a hóról, és csipkeformát ölt. Bent a kiállításon polgári berendezés, falon akvarellek, asztalokon a művész lakását régen is díszítő csipke. 

Jó itt a használati tárgyak, a csipkék között. A csipke mindig megtalál, vagy én találom a meg a csipkét? Több már számomra, mint kézimunka. A finomságra vágyódás jelképe, a posztótól való távolodás, a lélek megpihenése. Sokan, sokféleképpen beszéltünk már róla. Időről- időre felbukkan.

Ellen Niit: Otthont adsz

Amint az ajtón benyitok,

kezemnek

otthont adsz a tiédben.

Befogadod, mint csavargót a házba,

ott vacok várja, tűzhely, vacsora,

nincs lárma, nincs lótás-futás.

A lélek, felbátorodva,

kioldja átázott cipőjét,

vizes harisnyáját kötélre dobja,

aranyfényű teát tesznek elébe,

illatos málnaízzel,

vágnak mellé, amennyi jólesik,

a friss kenyérből.

Aztán ha a lélek, felbátorodva,

egy kicsit kutat a polcon,

talál még rejtett örülnivalót:

kis üveg mézet,

vagy egy pozsgás-piros almát ...

Csak annyi kell, hogy a kezemnek

egy pillanatra

otthont adj a tiédben.

A nő mindig nő marad. Kis dobozkákban tartja ékszereit, s ha drága holmik nincsenek is benne, pár bizsunak mindig akad hely.

Gyöngyök, kövek, fémek...

Nyakláncok, karperecek, kitűzők...

A nő válogat, talál, (emlékeket is), majd aznapi hangulata, öltözéke szerint egy a kezében marad. Vagy kettő...

Elindul, s csuklóján a fémek koccanása halk neszként követik őt.

Molnos Lajos: Ábrándozás

...mindig csak ez

ez a lehetséges délután

virágzik épp az almafa

vagy tán érik a dió

pontosan nem tudom

de szél suhan át a kerten

és könnyű a szívem

akár a fény

mindig csak ez a lehetséges délután

hiába tudom már hogy lekéstem mindörökre

mégis mindig csak ez...

Egy találka emlékképei

Puha, sárga fények szűrődnek át a tejüveg lámpákon a festményekre, régi falakra, faragásokra, edényekre. Halk koccanások, beszédek, érett fájú asztal előttünk, bordó bársony ülés alattunk. A söröskorsó John Bullról mesél. 

Ötlet: a babospogácsa itt finom. Kérjünk! A környék specialitása, a poncihterek "találmánya". Szőlősorok között úgyis babot ültettek, ne vesszen kárba egy talpalatnyi hely sem. Babos ételeket találtak ki, stercet, pogácsát. 

A Várkerületen még megemlegetjük a karácsonyt, a hóesést, parmezán sajtot veszek én, Stali a Rossmannban mást keres. Gondolom, majd máskor újra keresi, mert nincs.

Az én buszom jött előbb, én már benn voltam, de még láttuk egymást. 

Így zajlott le egy blogos találkozó két személyre szervezve.

Czeslaw Milosz: Az Édenkert után

Ne loholj tovább. Csöndesedj. Mily lágyan hull az eső
A város háztetőire. Milyen hiánytalan
Itt minden. Most épp számunkra, kik egy fejedelmi
Ágyban ébredünk, egy padlásablak fényénél.
Egy férfi és egy nő. Egyetlen teremtményből, kit
Két nemre osztottak, s azok áhítoztak egymásra.
Igen, fogadd ezt tőlem ajándékul. E zord,
E mord világ hamvain túl. A lárma, az esküdözés
Földmélyi visszhangján is túl. Így hát most, hajnaltájt,
Nagyon kell figyelned: e hátrahajtott fej,
E fésűt tartó kéz, e két arc a tükörben csupán
Egyszeri tünemény, jóllehet emlékük mulandó.
Mindaz, mit látsz, tehát való, bár idővel ködbe vész,
S most léted minden pillanatáért hálás.
A kicsiny park, mohalepte márványszobraival
A gyöngyszürke fényben, szitáló nyári esőben
Hadd maradjon olyan, mint volt: mikor kitártad a kaput.
S a málladozó oszlopcsarnokok utcája is,
Mit szerelmed varázsütésre átlényegített.


/Zsille Gábor fordítása/

Tarjáni Imre: Barátság

Majd elmegyek hozzád

Ha szükségem lesz valamire

Te is gyere el hozzám

Ha szükséged lesz valamire

Ne maradj nálam

Ne mondd meg, mit csináljak

Ne mondd, hogy csináljam

Mert holnap is várlak.

Blogélet

Figyelem a blogokat. Más közösségi portálokon, blogos helyeken! Sőt, leginkább máshol, mert ez itt a nyugalom szigete most.
Micsoda harcok kívül-belül. Úgy értem háttérben és láthatóan. Lélekben is rejtve, kimondva is. A győző itt is győzni akar, az érzékeny itt is szenved, ha nem hasonlók olvassák és kommentelnek. A "mániásan" gondolkodni vágyók nem engednek az igazukból. Sértettség, sértés, kiút keresés, újra építkezés, széthulló, újraépülő közösségek, eltűnjenek, ne tűnjenek, keressenek más helyet, újuljak meg, hogyan, miért, kinek? Zárt, nyitni vágyó kis közösségek ( vagy fordítva), odamondósak, finomak, lágyak ismerkednek a más egyéniséggel, érdeklődési körűekkel, tudással, stílussal, elfogadás gyakorlása, elbukása, kisebb-nagyobb sikerek. Újra előjön a vágy a bezárkózásra, majd újra a nyitásra.
Általában írunk sok tapasztalat alapján, sokan mégis magukra ismernek.Azt hiszik, csak róluk szól a poszt. Konkrét rákérdezés általában nincs. Tapogatózás, gyűrűző félreértés van.
Úgyis megtalálják egymást az egymáshoz illők,úgyis jönnek, akik szétzilálnak. Egyszerre mindenhol "jók" nem lehetünk. Csak ha megmaradunk saját magunk.Ez sem új, csak a helyzetek újak. Ha kellünk, így kellünk, ha nem, jöhet a búcsú. Fájdalmas vagy megkönnyebbült. Leginkább fájdalmas, lelket rágó!
Mélyen belegabalyodni sem szabad, de nem is játék. Én sokszor kívülállóként is figyelem a történéseket. Dráma és szappanopera. Szemlélődő, elemző lényemnek megfelel.
Ha kell ( belső kényszer) véleményt mondok,csapdákba én is beleesem. Kikecmergek, és újra csak megyek tovább.
A blogélet is megy tovább...

A fehér Fertőszéplakon

Azt mondják a fekete gyönyörű. Igen! De a fehér és árnyalatai is szépek. Szépek más színek is, de most maradjunk a fehérnél. Fehér hóban, fehér házak. Ami nem fehér, az is fehérré válik. Kőszobrok, szőlőtőkék, temető, templom.Tisztul az ember már a látványától is. Fehérednek a gondolatai. Nem a színek tűnnek el belőle, hanem könnyűvé válik.
Eltűnik a sár, könnyebben lépked, ahogy megy keresni a szépet.

Templomban

Szeretek templomba menni akkor, mikor csak én vagyok ott és az ,"aki" mindig ott van.

Öregillata van a templomoknak, a puha fényben használattól tompán ragyognak a padok, régi gyertyák illatának csöppnyi keserű illata keveredik a fonnyadó virágokéval és a megbúvó poréval.

A csendben a legkisebb koppanás is hosszan visszhangzik, kisebb riadalmat okozva a lenyugodó lélekben. A kitett bibliákon végigsimítok, ahogy végül a nehéz ajtó felé közeledem.

Széll Barnabás: Szeretném

Egyszerű, őszinte vágyam:

Szeretnék hallgatni csendben,

/ mint most az esőt / ahogy mesélsz

Magadról, hogy megérthessem

Mi benned van ezer cseppben,

Tiszta szavaidtól ázzam...

Egyszerű, őszinte vágyam:

Fényed, részre bontva lássam.

Pléd

Puha pléd kell benn kinti januári fagyban. Sokszor előveszem, pihenni napközben pléddel tudok. Előfordul, hogy sor kerül rá. Ma is, mielőtt elmentem volna vasárnap este dolgozni, rám dobtam, és csak "úgy" voltam csukott szemmel pár percig indulás előtt.

Jószay Magdolna: Itt ülök csendben

Itt ülök csendben
nem szól zene sem
s már teljes egy órája
a telefon sem rezzen
egyik sem...
hihetetlen
jó a csend most
s gondolataimban járok
s illanok éveket-évtizedeket
bejárom a messze végtelent
csak a szél dübörög
ritmust az ablakon
szívverésem lassul
kezem ellankad
doromboló macskámon
s a csendes álom
puha takarót
szór rám.

Fehérség

Fertőszéplakon van öt hófehér ház egymás mellett. Csak a hó fehérebb náluk, amikor éppen frissen hullik. Formájuk tiszta egyszerűsége hóban érvényesül igazán. A tisztaság versengése a tisztasággal. 

Fodor Ákos: Blow-up

Valamit elfelejtünk,
elmulasztunk valamit,
elszalasztjuk, vagy elhalasztjuk.
És ez a majdnem-semmi attól fogva
jön, jön, nyomunkban van és egyszer csak
mérettelenné hatalmasodik, mint az éjszaka
csendjében egy padlóreccsenés.

Esőben

Az ősz és a tél keveredése, a síkos utak ma délelőtt benn tartottak minket, de délután főzés, ebéd, mosogatás után már kellett a levegő. Szétázva, de tettünk egy sétát.

Szeretem az esőt, és azt is, amikor meg kell küzdeni az időjárással.Ma nem panaszkodhattam. 

A Silberkammer Bécsben

Megnéztük a Habsburgok " gazdagságát". Mikor már az ezredik ezüst evőeszköz, a nagyon sokadik kristálypohár, likőrösüveg, drága címeres porcelánedény, teás-kávéskészlet, művészien festett desszertes tányérok, ezüst teáskannák, porcelán, ezüst, arany vagy aranyozott gyertyatartó fénylett fel a Hofburg sokadik termében, akkor már sok volt. Szép, de sok. Belebódultam, szinte rámzúdult a csillogás, émelyegtem.
M. nemes egyszerűséggel összefoglalta: "Mennyi felesleges, szép holmi!". Persze, ehhez őt ismerni kell. Értékeli a szépséget, ízlése is van hozzá, edényekhez is, de a praktikum híve. Mindenből legyen annyi, amennyit kényelmesen lehet használni a legjobb minőségből. A többi a helyet foglalja, káoszt teremt.
Sokszor és jól selejtezik.

Régmúlt üzenetei

Nincs az a koszos ablak, ami mögé ne lenne érdemes benézni.Elhagyatottságában is régi évekről mesélő látvány tárul elénk. Mint ahogy ez a lakatlan régi ház ablaka is üzent számomra. Csodálatosnak találom, és elgondolkoztatott, hogy ki hagyhatta ott vajon azt a tálat? Ki evett belőle, ki tartott benne bármilyen ételt, gyümölcsöt...?

És aki ezt megtette, hogy élt, boldog volt-e? Szeretett-e és vajon szerették-e?

Részletek

Mert a részletek érdekelnek, miután kiélveztem a nagy egészet...(Vagy fordítva?)

Megnézek egy várost, megcsodálom a tájképet, az utcákat. Alig várom, hogy megtörténjen, hogy utána figyelmem a lámpák, kilincsek, lépcsők, ajtók, ablakok felé fordulhasson.Minél régibb valami annál szebb számomra Úgyis mondhatnám, hogy minél többet megélt valami, és lassan az enyészet birodalma felé halad, annál jobban vonz.