2010. augusztus 25., szerda

Vasárnap

Miből állt a vasárnap, ami tetszett? M-nal elmentünk virágot venni reggeli után, mert Anyukája szülinapját ünnepeltük aznap. Közben nagyfiú telefonált, hogy menjünk ki elé majd itt az állomásra, mert vonattal érkezik. Nem erre számítottunk, de nem egy rossz megoldás.
Állomáson jó volt várni. Jó várni valakit, van ott szabadidő is várakozás címén. Beszélgettünk. Utána irány Kópháza, ahol megebédeltünk. Főzni nem tudtam volna délelőtt, nem volt időm.
Majd Kópháza- Deutschkreutz határátkelő, érkezés M. szülőfalujába, ahol éppen búcsú is volt. Szólt a fúvószenekar, sátrak felállítva. Hagyományos sátrak, vásári portékákkal.
Korábban érkeztünk, így zárt ajtót találtunk. Sajnos fel kellett őket ébreszteni ( M. anyukáját, a 87 éves ünnepeltet és M. testvérét) ebéd utáni szunyókálásukból, de már éppen kipihenték magukat.
Utána felköszöntöttük mamát. Majd a friss interneten történt némi rendezgetés, letöltögetések. M. testvérének múlt hét óta van internete, segítettünk ezzel- azzal. "Fiúk" számítógép előtt, Mama Berta nénivel beszélgetett. Én kimentem bámészkodni még a búcsúba, tettem egy sétát, és megláttam egy közös barátot is az utcán. Úgy döntött látni akarja M-éket, és én vendégként vendéget vittem a házhoz!:-) Örült mindenki. Meg is dicsőültem, hogy Tonit is előkerítettem. 
Tortaevés, beszélgetés, régi képek nézegetése, majd a nagyfiúval fotózgatás régi dolgokat keresve. Egy húron pendülünk ezen a téren is. Van egy nem lakott házrész, ahol kellő téma volt. Udvar is volt, virágok is, fák is. Én még a falu temetőjébe is kimentem, szomszéd pici unokáját is láttuk. 
Utána uzsonna, majd hozzám haza. Én maradtam itthon, ők mentek tovább, ahol nekik van a haza.


Képek itt:

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm ezt a szép élményt...

    VálaszTörlés
  2. Már megint egy szép napot töltöttél szívednek kedves barátaiddal. Kell is ez, ez ad feltöltődést a nehéz napokra. Gratulálok Márton gazda Mamájának, szép kort élt meg!

    VálaszTörlés
  3. Trendo, Papa! Köszönöm.
    Márton gazda mamája ráadásul jól is bírja még magát.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu