2010. augusztus 21., szombat

Csend


Temetők csendes magánya. Nem hagyom ki, ha tehetem. Számomra furcsa módon az életet jelenti a temető. Még itt vagyok, és elhagyhatom. Amennyire tehetem az ott nyugvók életét kutatom pár megadott információból.



A wulkaprodersdorfi temetőbe is bementünk múlt vasárnap.

3 megjegyzés:

  1. Én is szeretek temetőkben sétálni.Békés. És ha rendben van tartva, akkor szép is.
    Olyan érdekes elgondolkodni, játszani avval, hogy egy-egy különös sír milyen életet jelölhet, kifélék lehetnek a hozzátartozók...

    VálaszTörlés
  2. Marvin! Gondolhatják, hogy valami baj lehet a lelkemmel, hogy szívesen járok temetőbe. Pedig szerintem nincs vele olyan gond, ami miatt ezt tenném. Egyszerűen a régieket és emléküket nézegetem, és csend van.
    Sőt, ha találok elhagyott sírt, korhadó fejfával az különösen vonz.Ott állni a teljes csend valóban, és az elmúláson való gondolkodás lehetősége. Főleg az, hogy én még vagyok, és ki kell használni. Azokkal is a kapcsolatom élettel telivé tenni, akik ide kerülhetnek. Mert utána késő. Mentünk már halott barátunkhoz,rokonhoz, és előjött belőlünk, a "mit kellett volna..."
    Anyunak pl. szoktam virágot is vinni csak úgy, mert nem a temetőbe akarok neki vinni majd egyszer.

    VálaszTörlés
  3. Temetőbe járni,úgy gondolom, nem szeret járni az emberek többsége. Bár, az időben előrehaladottabb halandókra ez tán nem annyira jellemző, mint fiatalabb ismerőseinkre. Ahogy éltesedünk, egyre többször eszünkbe ötlik a halál, vagy az akkörűli gondolatok. A kíváncsiság, persze egy egészen más dolog. Ez bennem is meg van. A vajon ki volt, milyen ember lehetett, és hogy élhetett kérdés, mélyen bele van fészkelve a fejünk koronájába.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu