2010. június 20., vasárnap

Rust ( Ausztria)

  


Szombaton elmentünk újra  a közeli Rustra. Fél óra sem kell, hogy ott legyünk.
Van ott egy étterem és az étteremnek egy kapualja valamint udvara. Minden évszakban, azon belül is sok alkalommal változtatják a dekorációt hozzáértő kezek. Ha az ember rövid időn belül akar elmerülni  a szépségben, be kell ide kukkantani. M. már tudja.:-)Nem is tiltakozik, jóindulatúan mosolyog. 
Itt nézegetve legtöbb csatározás, amit látok, hallok, olvasok, átélek a hét folyamán távolinak, feleslegesen lélekőrlőnek, értelmetlennek tűnik.

3 megjegyzés:

  1. Szombaton délelőtt itthon is nézegettünk. Felújítják a Fő teret, érdekelt, hol tartanak. Utána elmentünk gyermekkorom színhelyére nosztalgiázni, ahol ettünk is.
    Fél óra múlva már Ruston voltunk.
    Pár órát voltunk távol,két közeli helyen voltunk, és kimosódott belőlem, ami hétközben lerakódott.
    Persze, utána az ember visszazökken miután hazaér, de ez a 'mosás' jól esett.:-)

    VálaszTörlés
  2. Amikor a felső képet megláttam az áttetsző szó jutott az eszembe. Majd elolvastam az alatta lévő verset és mosolyogtam.
    Ha addig élek is elmegyek az idén nyáron Rustra. Gyönyörű képeket készítesz ott mindig. Bár az is igaz, hogy ehez jó szem kell. Élvezem a színeket, hangulatokat amiket elénk társz.
    Ma különösen jól esett.

    VálaszTörlés
  3. Egészségedre, Boró! Szeretem ezt az épületet és azt az udvart.Van benne valami nagyon pihentető.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu