2010. június 13., vasárnap

Vasárnap délelőtt


Mit is mond az ember lánya, mikor vasárnap reggel úgy érzi, hogy  hűlt a levegő pár fokot, és talán kibírható már kinn is, bent is az előző napi forróság után? De főleg kint, mert ki kellene menni levegőzni.  
Szóval, vasárnap reggel úgy döntöttünk, főzés nem lesz. Elég volt előző nap izzadni a konyhában.Valahol majd eszünk,  ha nem, akkor egy gyors görög saláta itthon megment minket az éhenhalástól, ha egyáltalán ebben a melegben éhes az ember.Víz legyen, a többi nem számít!
Hogy hova? Valahol ahol pipacs van és búza és szőlő és roggyant kunyhó és pad is leülni, kápolna is, ami hófehéren jelzi, merre menjünk.
Amúgy  csak a nagy tér legyen, és némi szellő is remélhetőleg.
Már az autóban ültünk, még ötlet nem volt, mikor egyszer csak nekem beugrott, hova kellene menni.
Mentünk, és megtaláltuk a helyet, amire vágytunk. Éppen ezt akaruk: szellő, nagy tér, pipacsok, érő búza, illatozó bodza, rozzant kunyhó, hófehér kápolna, amit még lentről kineveztünk úticélként.
Nagy séta kerekedett belőle.

4 megjegyzés:

  1. Mivel Stali gyűjti az ötleteket, hogy hova, merre, meddig barangol majd errefelé a mi környékünkön októberben, ha itt lesz. Tehát leírom:
    Sopronban a Batsányi u. Kazinczy tér kereszteződésénél lévő körforgalomnál jobbra Harka felé fel.
    Harkát elhagyva, átmenni a már szinte észrevétlen határon. Valami használaton kívüli házikó balra! Neckenmarkt, az első osztrák falu, és mi a falut elhagyva meg is álltunk. Előtte is lehet még a magyar oldalon egyet járni, ott is szép.De mi átgurultunk a határon, mert M. gyerekkorában volt itt, és nosztalgiázni is akart!
    Amúgy minden csupa szőlő, októberben majd megy javában a szüret mindkét oldalon!

    VálaszTörlés
  2. Már csak esőmentes időjárást rendelek arra az időszakra!

    VálaszTörlés
  3. A képek tanusága szerint is látszik milyen jól éreztétek magatokat, valóban vannak olyan időszakok amikor az ember azt mondja "ki kell mennem a természetbe, mert különben....". Sajnos ez az időjárás próbára teszi a "fehérembert", engem legalább is, mert egyre nehezebben viselem.

    VálaszTörlés
  4. Zsóka, próbára tett minket- főleg engem -rendesen.
    Most éppen agyonázva hazaértem, és nézem hogy 18 fok van az erkélyen lévő hőmérőn. Villanyt is kellett gyújtanom, mert olyan sötét van.
    Szombaton( főleg!) és vasárnap pedig éreztem, hogy szinte sülök belül. 42 fok is volt az erkélyen.
    25 fok különbség!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu