Feltörő emlékek és a búzatábla

Írtam, hogy múlt hétvégén az eperfáról ettünk, és én emlékeket idéztem közben. Az eperfák mögött gabonatáblák voltak: búza és rozs. Erről nem írtam múltkor, pedig szép volt.
Közel mentem szombaton, mert szokásom- ha tehetem-, akkor végighúzom az ujjaim a kalászokon. Le is fényképeztem, mit láttam. Íme! Tipikus júniusi kép, és az előtte lévő esők miatt párolgó, nedves földillatot éreztem.
Az egyik szobánk ablaka búzatáblára nyílt abban az időben, mikor ott gyerek voltam. Reggel, ha kinéztem, szélfútta gabonaföldet láttam az ablakon át. Emlékszem egy reggel különösen szépnek láttam. Akkor fedeztem fel, hogy milyen szép. Máskor csak néztem, de nem láttam.
Most, hogy ott jártunk, ahol ezeket az éveket töltöttem, felnéztem az ablakra is. Nem régen cserélhették ki. Látszik a munka nyoma, még nem fejezték be a csere miatt lehullott vakolat helyrehozatalát.
Szemben már nem búzatábla van. Egy új utcát építettek, házak vannak ott.
Ismerős és mégis idegen helyen jártam. Furcsa kettős érzés. Mint mikor két képet egymásra illesztenek. Láttam, ami most van, és rácsúsztattam gondolatban, ami volt.
Így telt el ott a múlt szombat délelőtt.