Csak egy régi hangulat, semmi más...

Ha más nem jut eszembe, amiről írhatnék, egy-egy régi emlékről írok, mely már a múlté, de még bennem él, mégha egészen kis dolog is.

Eszembe jutott, hogy milyen jó is volt megállni, és leülni egy kávézóban. A lágyan  besütő napfény az ablakon át megadta  a szükséges,  az aktuális problémákat elfedő hangulatot, mégha néhány percre is. Nem is vártuk el, hogy megoldódjanak a gondok, csak azért mert leültünk egy kis időre meginni egy kávét. 

Alig váltottunk pár szót, már mindent kimondtunk odafelé menet, csak ültünk csendben, hallgattuk a kávéfőző gőzének tompán sípoló hangját, a kanalak halk koccanását, a körülöttünk zajló élet foszlányait, melyek eljutottak hozzánk a mások által halkan kimondott szavakon át.

Ha a színeket és fényeket figyeltük volna, nem láthattunk volna mást, mint barnát, törtfehéret, a fény által átszűrt szürkét, a kávéhoz adott ásványvíz átlátszó, el-elpattanó buborékainak csillogását. 

Belénk ivódott  a hely hangulata, és mikor visszatértünk az utcára, még egy ideig vittük magunkkal a kávé ízét a szánkban, a pincérek elköszönösének udvarias hangját, mellyel azt fejezték ki, hogy újra viszont akarnak látni  minket. És mi is kimondtuk a  "Viszontlátásra" szót, és be is tartottuk.

Milyen más volt akkor az élet, mikor tudtam menni, gyakran kimozdulni az otthonomból. Átéltem, gyártottam az élményeket, melyekből most tudok élni.

Reggelem

Ülök a csendben. 

Reggel 8-kor felkeltem, megmértem a vércukorszintemet: 5,3 volt, utána megreggeliztem és bekapcsoltam a radiátorokat. Éjjel soha nincsenek bekapcsolva, de nem nagyon hűl ki  a lakás reggelre.

Majd úgy döntöttem, hogy visszafekszem még egy kicsit pár percre, de 10-ig aludtam. Kipihenten ébredtem, jól kezdődőtt a napom. 

Utána jöhetett a szokásos reggeli kávé. Nélküle nem múlik el a reggel. Nescafét csinálok, forralom hozzá a  vizet, kanalazom a szarvasos bögrébe a kávét, és teszek bele egy kis tejet. Cukrot egyébként sem tettem bele soha, most pedig nem is tehetnék. A bögrémet a számítógép mellé teszem, és bekapcsolom a gépet. Örülök, hogy sikerül, mert mostanában néha kiírja, hogy "No signal", és sokáig kell kapcsolgatni, míg sikerül belé életet lehelnem. Elkezdem olvasni a blogokat. 

Eddig ez egy szokásos nap, az ilyen sokáig alvást leszámítva. 

Majd feltöltöm a mécseses kosárkámat. Lesz estére belőle mit meggyújtani.

Tegnap délelőtt eső, utána napsütés volt, majd este hó, ami még ma is megvan. Csak győzzük követni az időjárást. Szerencsére nem vagyok nagyon érzékeny az időjárás változásaira, elviselek egy napon belül telet és tavaszt.  Bár a tavasztól messzire vagyunk ebben a hidegben. Igaz, hogy a melegfrontot néha megérzem, de ezenkívül más problémám nincs vele.

Elkezdődőtt egy új nap.

Napjaim

Itt ülök a számítógépem mellett, és azon gondolkozom, miről is írhatnék. Ha nem történik az emberrel semmi, nehéz témát találni. 

Minden úgy telik az új évben eddig, mint az előzőben. Nem fogadtam meg semmit, mert ha nem vagyok még készen rá, úgysem sikerül hosszú távon betartani. Egy ideig megy, aztán abbamarad. Az elhatározásokra meg kell érni, különben nem belülről jön, hanem csak üres szavak sorozata és pontokba szedett írások listája.

6-án leszedtem a karácsonyfámat. Elpakoltam mindent utána. Hiányzik. A fénye mellett ültem napokig, megszoktam, hogy velem van. Levettem a karácsonyi ajtódíszt is, most már semmi sincs nálam, ami a karácsonyra emlékeztetne. A szemközti ház ablakaiből és erkélyeiről is eltűntek a fények, azok is hiányoznak.

Vettem végre vércukorszint mérőt. Már éppen ideje volt. Halogattam mindig, mert féltem, hogy nem tudom használni. Mindig félek az új dolgoktól. A használati utasításokon általában nem tudok eligazodni, csak ha látom, hogy mi a teendő, ha valaki megmutatja. A gyógyszertárban megmutatták, nem is olyan ördöngős feladat. Ezentúl rendszeresen mérem az értéket.

M. itt volt velem egy hétig, jó volt nem egyedül lenni. Volt kihez szólnom, mégha nem is volt könnyű, mert elszoktam a beszédtől a sok hallgatásban. 

Elment, maradnak újra a betűk a gondolatok kifejezésére. 

Boldog új évet

A szilvesztert mindig otthon töltöttem. Soha nem mentem el sehova társasággal, és soha nem jött hozzám senki. Nem vagyok az a bulizós fajta. A kép is anyunál készült egy régen elmúlt alkalommal, mikor kölyök pezsgőt ittam vele az új év tiszteletére.

Idén egyedül várom 2022-t. TV-t nézek, M-nal Skype-on tartom a kapcsolatot. Ha a karácsonyt egyedül kellett volna így töltenem rosszabb lett volna. Ezt a helyzetet most kibírom. A szilveszter  nem olyan, mint a karácsony. 

Megvárom az éjfélt a TV-vel és a számítógéppel, megnézem a tüzijátékot az ablakból, majd lefekszem aludni. Ennyit a szilveszteremről. 

Éppen egy éve kezdtem el újra írni a blogomat. Akkor is az éjfélt vártam.

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak! Már egyszer kívántam az előző bejegyzésemben, de jókívánságokból soha nem elég.:)

Karácsony

Eltelt a karácsony, és én nem voltam egyedül. 23-án eljött M. és másnap a szentestét együtt töltöttük nálam. Előtte még M. meglátogatta az édesanyját az öccsével együtt. Neki még él az édesanyja, nem úgy, mint nekem. 

Halat csináltam vacsorára, és csendesen, békésen telt az este a karácsonyfa mellett.

Karácsony első napján reggel elmentünk M-hoz Ausztriába, nem volt problémás a határátkelés. Be kellett mutatni a 3 oltásról az igazolásokat, és már mehettünk is. 

Egy görög étteremben ebédeltünk karácsony első napján M. családjával, nem volt így gond a főzéssel. 

A kávézás és a süteményezés ( ez utóbbiból kimaradtam a cukorbetegségem miatt) már az ő lakásában volt. Sokat beszélgettünk, és csak apró ajándékokat adtunk egymásnak, nem csináltunk belőle nagy ügyet. 

Ott voltak M. fiai, az egyik fiú felesége, az ő testvére és az édesapjuk. Heten voltunk összesen. 

Anyu nagyon hiányzott. Visszaemlékeztem a vele együtt töltött karácsonyokra, és kicsordultak a könnyeim. A szentestét mindig együtt töltöttük, olyankor mindig nálam aludt. A következő napot már nála töltöttük, együtt ebédeltünk, és nagyon jó volt.

Karácsony másnapján és az azt követő napon még együtt voltam M-nal nála. Tegnap, kedden hazajöttünk hozzám, és ő még itt marad velem egy békében eltöltött napig.  

A következő  karácsony remélem már Covid nélkül telik, ez a egyik legnagyobb vágyam, hogy nyugodtan, kockázattól mentesen találkozhassunk  a családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel, a többiekkel.

Kívánok nektek egészségben gazdag, boldog új évet, és azt, hogy váljanak valóra a terveitek, vágyaitok.

Kívánság

Kívánok szép és áldott karácsonyt mindenkinek. 

Legyen olyan, amilyennek elképzeltétek, és meg is tettetek érte mindent.

Advent útja vezetett idáig, remélem, hogy az is szép volt, nyugalomra, örömre, szeretetre hívogató. 

Megérkeztünk.

A lélek ablakai

Mindegy hogy egy ablak kicsi vagy nagy,  falba vagy tetőbe épített, a lényeg, hogy átláthassunk rajta. Ez a funkciója. Az embereknek is van ablakuk, a lelkük ablaka.

Ha magamba tekintek az én ablakomon át, számomra az egyik legfontosabb dolog, hogy az emberek tudják elfogadni a másikat, és nem folyamatosan és mindenáron a maguk képére formálni őket, hogy nekik legyen könnyebb  élni, és ne legyenek megoldásra váró súrlódások. Ez már nehéz lehet, sokan menekülnek  is előle.

A másik ember elfogadása olyannak amilyen, megkönnyíti az életet. Az volt a vágyam sokszor, hogy elfogadjanak. Sok rossz tapasztalatom van ezen a téren. Sokszor formálni akartak mássá, mint amilyen alapból vagyok. Persze, kompromisszumkészségre is szükség van, anélkül nem megy, de elfogadás is kell. Így nem billen ki a mérleg nyelve.

Élni és élni hagyni! Különös kegy, ha ennek a tudása a birtokunkban, és másokban is megvan. Nekem nagy szükségem van és volt rá. 

Ezt is látom a saját  ablakomon át, ha magamba nézek.

Tél

Ma reggelre megint hóba borultak az utcák. Mikor reggel felhúztam a redőnyt, szinte vakított a fehér szín. Nem számítottam rá. Ez már olyan hó, hogy lapátolni kell, nem csak porcukor hó, ami éppen csak  beborítja a földet egy kis dekorációként. 

Sokkal nagyobb, mint múltkor volt. Nagyon szép. Sajnálom, hogy nem mehetek ki, mert félek, hogy elcsúszom.

Hétfőn dietetikushoz megyek, remélem, addig rendeződik a helyzet, és nem lesz síkos minden, mert sok lépcsőn kell hozzá mennem.

Úgy látszik az idei télen többször esik, mint máskor, legalábbis itt.

Érzem,

 

hogy valami van a szemem sarkában. Még nem tudom, mi, de van egy sejtésem, ismerős az érzés. 

Már biztos vagyok benne, hogy mi van a szememben. Egy könnycsepp. Elindul lefelé, majd egy másik is. Felállok, elmegyek egy zsebkendőért, hogy legyen mivel letörölni a bánat jeleit. Mert nem minden napunk jó. Van, amikor csak úgy elönt az egyedüllét, és a rossz egészségi állapoté is. Jönnek a könnycseppek, melyek aztán egyszer  abbamaradnak (sokáig kell várni rá), de megmutatják magukat, hogy tudatában legyek, hogy az élet nem mindig jó, nem lehet elvárni tőle.

Újra nagyon egyedül vagyok. Az Ausztriában bevezetett szigorítások miatt M. egy jó  darabig nem tudott jönni. Hétfőn azonban már tud.

A blogos társak jelentették nekem a társaságot, akik mind segítő szándékú, kedves emberek.

Előveszek egy sárga csészét a téliek helyett, hadd világítsa be a kissé szomorkás napomat. Hátha az ilyen apróságok is tudnak adni egy kicsit. 

Így legyen!