Franciaországban Útinapló 1.

Ahogy Olaszországba, úgy Franciaországba is vittem egy mondatot, amire gondolhatok, sőt, ki is mondhatok, míg ott vagyok. La vie est belle. Vagyis szép az élet. Valóban az, és Franciaországban is az volt.

Annyi szép látvány és élmény ért a két hetes ottlétem alatt, hogy át kell gondolnom, mi is kerüljön az úton írt naplómból  a blogomba. Mert vittem magammal egy füzetet, abba írtam naponta minden élményről. 

Talán az első benyomás fontos. Jó, ha arról írok legelőször.

Az első szállásunk az indulás utáni második estén már Franciaországban ért. Chatenois-ban, a német-francia határtól nem messzire éjszakáztunk. A szobába való bepakolás után késő délután még tettünk egy sétát. Festői városka, régi házakkal, nyugalommal, békével, vidám emberekkel, szép francia beszéddel, sok virággal, főleg rózsákkal. Nagyon tetszettek a gerendavázas, régi házak (olyanban is laktunk), és később is sokat láttam belőlük Franciaországban.

Jól aludtunk, reggelire friss baguette, meleg croissant került az asztalunkra többek között. Hányszor volt még részünk benne az ottlétünk alatt! Előzékenyek, udvariasak voltak a házigazdáink, sokszor megkérdezték, mit kérünk még. Mosolyogva, kedvesen tették mindezt.

Az első benyomások tehát jók voltak az országról és az emberekről, és jó dolgokkal találkoztunk a későbbiekben is. 

A rollátorommal mindig eljutottam oda, ahova akartam, és az idő is jó volt végig. Napsütés és szép kék volt az ég míg ott voltunk szinte mindig, pontosan úgy, ahogy az első napon. Ez is az első benyomáshoz tartozott.

Indulás előtt

Összepakolok, átgondolom, hogy mit akarok vinni. Még egy utolsó pillantás a két táskára, hogy megvan-e bennük minden. Nem akarok túl sok holmit vinni, de fontos dolgokat itthon hagyni sem. Alapos átgondolás kérdése a pakolás. 

Hamarosan indulunk. 

Süt a Nap, az arcom a fény felé fordítom, majd újra nézegetem a térképeket. A nevek hamarosan valósággá válnak: házakká, fákká, virágokká, utcákká, ételekké, templomok, régi illatú csendjévé, idegen, szép nyelvvé és főleg emberekké.

A falak közül  a tágas tér felé fordulok. Megyek, míg tehetem, míg tudok járni. Olyan sokáig vártam azt is, hogy eljöjjön az az idő, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül úton lehessek. 

Itt van, eljött, és én elindulok. Vár a valósággá formálódó ismeretlen.

Nyílni akarás

Írtam arról, hogy ismét kaptam egy csokor virágot minden ok nélkül. Szóltam hozzájuk, cserélgettem a vizet a virágok alatt, és így majdnem két hétig éltek a vázában. Mikor arra került a sor, hogy megváljak tőlük, találtam a hervadó virágok között egy éppen feslő bimbójú szegfűt, mely még élni, virágozni akart. Alig vettem észre, úgy megbújt a már hervadó szálak között.
Megmentettem, kiemeltem a már búcsúzók közül. Hadd éljen az tovább, ami még élni akar. Idetettem a számítógép mellé, hogy gyakran láthassam. 

Ilyen egyszerű dolgok történnek mostanában velem, és én örülök nekik.

Turistaként otthon

Már egy ideje bot segíti a járásomat. Pár hete írattam fel egy rollátort is. Be kell gyakorolnom a használatát, mert nem elég csak tolni magam előtt. Vannak lépcsők is, emelkedők, lejtők, fékezések, kanyarodnom is kell vele stb. Hozzám kell szoktatni, vele együtt lépkedni, élni, mintha részem lenne.

Mindenre van megoldás, csak időben kell észrevenni, hogy mi az. Én néha megkésem vele, de ezt észrevettem. Ha észrevettem, tanulnom kell belőle, és máskor hamarabb cselekedni. A rollátor is talán hamarabb kellett volna, hogy a birtokomba kerüljön. De most már megvan, gyakran használom, és így van jól. 

Ha a boltba könnyebben el tudok menni, és hazahozni a vásárolt dolgokat a kosarában, már az segítség. Van neki egy nagyobb kosara is, az nem látható a képen, nem vittem magammal erre az útra. 

Persze, rövidebb utakra, egy-egy kis sétára a bot is elég. A lényeg, hogy menni tudjak, hogy a világ ne záródjon be teljesen a falak közé.

Elmentünk sétálni Sopron belvárosába. Sok volt a turista, szép idő volt. Úgy néztem a várost, mintha idegen lennék. Mindig eljátszom ezt a szerepet, így nem válik unalmassá, megszokottá a városom. Észreveszem a szépségét újra és újra.

Egy történet néhány orgonabokorról

Van a ház háta mögött pár orgonabokor. Csak úgy az utcán nőnek, mindenki örömére. Ki tudja ki ültette őket?

Ahogy közeledik a tavasz, mindig figyelem, hogyan jelennek meg a rügyei, a levelei, majd azt is, hogy mikor jönnek elő az apró bimbók, végül magát a virágzást is nyomon követem, és az elmúlást is.

Meg akartam szagolni, mikor kinyílt, de mire odajutottam volna, valakik leszedték az alul lévő virágokat. Anyák napja is volt, ballagás is.  Ki tudja, hogy mi történt? Vajon mikor és hogyan tűntek el azok a már kinyílt, szépséges orgonák?

A magasabban lévő virágokat már nem érem el, lehetetlen számomra megszagolni őket. (A kép zoommal készült a bokor tetejéről.)

Talán jövőre időben érek oda, és érezhetem a közös, mindenki  orgonájának az illatát is. Mindenesetre valahol, valakiknek örömöt okozott a sok leszedett virág, ha hozzám nem is jutott el így az illatuk. 

Majd egyszer, máskor...

Esős hétvége

Egész hétvégén kitartóan esett az eső. Sötét volt, hideg, igazi bekuckózásra alkalmas idő. Csak annyi időre mozdultam ki, míg autóba ültem, hogy pénteken elinduljunk, és vasárnap hazajöjjünk M-től. Jó volt bent lenni a három napban. Béke és nyugalom honolt nálunk.

Olvastam sokat, TV-t is néztünk, számítógépeztem, beszélgettünk. M. főzött, mert a konyhájában ő az úr. Így én pihenhettem, még főznöm sem kellett.

Vasárnap megünnepeltük M. fiának a születésnapját is. Eljött a másik fiú is, négyesben töltöttük a vasárnap délutánt. Igazán jó volt együtt.

Virágok

Jó virágot kapni minden konkrét ok nélkül. Csak úgy...

Mikor elmegyek mellettük, rájuk nézek, és szólok magamban hozzájuk. A szeretet nyelvén beszélek a virágokkal szavak nélkül is.

Olvasás

Milyen jó kézbe venni egy könyvet, amit előzőleg kiválasztottam az elém kerülő ajánlatok közül. Külön öröm, ha megtalálom a könyvtárban is némelyiket. Viszem a könyvespolcok között magammal, mély örömmel gyűjtöm, és már akkor elképzelem magamban őket a fotelom mellett. Ott tornyosulnak a még nem olvasott könyvek, majd idővel átkerülnek a már olvasottak oszlopába.
Megnézem, hogy melyiket milyen papírra nyomták, milyen betűkkel. Leveszem a kívüllévő borítót, és megnézem milyen a fedele magának a könyvnek. Végigsimítok rajtuk. Elolvasom a borítóra írt szöveget. Ha vannak illusztrációk, képek, akkor azokat is tanulmányozgatom. Pörgetem a lapokat, hallom a zizegő hangot közben. Megcsap az olvasás szele, ahogy gyorsan egymást követik az oldalak. Ha nem magyar az író, megnézem az eredeti címet és a fordítót is. 
Kinyitom, becsukom az éppen kezemben lévő könyvet. Még várok vele egy kicsit. Félreteszem egy kis időre. Hadd ébredjen tovább a kíváncsiságom iránta. Végigcsinálom a fent leírt szertartást a következővel is. Vágyom már a percre, amikor elkezdem olvasni az éppen aktuális kiválasztottat. 
Elmentem újra nem is olyan régen a könyvtárba, és a következő könyveket hoztam haza:

Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Agota Kristof: Trilógia
Linn Ullmann: Mielőtt elalszol
Ali Smith: Tavasz
Andai Ferenc: Mint tanu szólni ( Bori törénet)
Alessandro Baricco: Selyem
Márai Sándor: Itália életérzés

Tan Twan Eng: Az esti ködök kertje

Steiner kristóf: Hajónaplók

Bécsi szelet

A bécsi Figlmüller étteremben akkora Wiener Schnitzelt adnak, hogy néha lelóg a tányérrról. Ausztriában a leghíresebb hely, ahol finom, eredeti bécsi szeletet lehet enni. A hozzáadott krumplisaláta némi zölddel megbolondítva szintén nagyon jó. Tökmagolaj is jár a salátához.

Az egyik éttermükbe csak asztalfoglalással lehet menni, a másik előtt pedig sor kígyózik. Nekünk szerencsénk volt. Azonnal kaptunk asztalt.

Mióta nem vagyok depressziós és tudom, hogy még tovább élhetek egy darabig, élvezem az ízeket is. Míg nem tudtam enni, csak fogytam és fogytam. 35 kg leadásáig meg sem álltam. Most visszaszedtem  a leadott súlyból 16 kg-ot, nem is akarok már többet hízni.

Most jó minden. Élek. Teszem a dolgom, vagy csak élvezem, hogy vagyok. Meg kellett hozzá tapasztalnom, hogy mennyire bizonytalan az élet hosszúsága ( persze a milyensége is), és bármikor vége lehet. Meg kell becsülni a napokat. 

Kívánom nektek is, hogy sikerüljön mindez.